Egy szufi aforizma: „Isten azt mondja a barátjának: ’Akarod tudni a titkot? Kérdezd meg a sátánt.’ Elviszik az ördöghöz, hogy megkérdezze tőle a titkát. Az ördög így válaszol: ’kedvesem, egész egyszerűen sohase felejtsd el a következőt: ha nem akarsz ’én’ lenni, akkor kerüld azt a szót, hogy ’én’”.

Elfogadni az érzéseinket

A gőgös mindennél jobban ragaszkodik ahhoz, hogy megőrizze az önkontrollját, Azon dolgozik, hogy elbarikádozza és elrejtse mindazt, amit gyengeségnek gondol, mindenekelőtt szíve belső mozdulásait. Mivel mindent ural, és nem akarja, hogy bármi is uralja őt, a függetlennek először meg kell tanulnia azt, hogy … függ önmagától, az érzelmeitől és lelkiállapotaitól.

René Laurentain Yvonne-Amiée de Malestroit-ról szóló életrajzában egy anekdota. Egy nővér elveszítette édesanyját, de nem akarja, hogy észrevegyék fájdalmát, ezért megtiltja magának a sírást. Az elöljáró (M. Yvonne-Amée) így beszél róla: „Nem tartom jónak, amit X. nővér csinál.

Sokkal szívesebben látnám őt sírni, mint egy kisgyerek… Sztoikus, amit csinál, igen, de nem emberi, nem alázatos. Az Úr megsiratta Lázárt, aki a barátja volt. Nem bántjuk meg Jézust, ha őszinte a sírásunk: fajdalomtól, örömtől, szeretettől, megtérésből stb. Mindez emberi, és ami emberi Ő, mindent istenivé alakít.”

Mindenben Isten keze művét látni

X. Piusz pápa megkérte, hogy ne tapsolják meg többé a Szent-Péter bazilikában, mondván: „nem tapsolunk meg egy szolgát az ura házában.”

Az alázat nem azt jelenti, hogy elrejtjük kapott talentumainkat. Nem az az alázat, ha azt mondjuk: „Uram, csak egy nyúlós meztelen-csiga vagyok a te isteni lábad alatt”. De hogyan maradjunk meg alázatosak úgy, hogy közben elismerjük kapott adományainkat is? Úgy, hogy minden pillanatban visszavisszük ezeket, a dicsőítés által, a forrásukhoz. Hogy Mária nem esik a gőg csapdájába, azáltal, hogy a világ Megváltóját hordozhatja, az azért van, mert azt éIi, amit énekel: a Magnificat-ot (Lk I,49-56). Tudatában van a benne jelenlévő ajándéknak – „Boldognak hirdet engem minden nemzedék” – és egészen beismeri, hogy Istentől kapta – „ujjongj, lelkem, Megváltó Istenemben.”

Önmagunk tagadása (önbecsmérlő-szerénység) ellentétes az alázattal, mert ellentétes az igazsággal is. Nem aközött kell választanunk, hogy mi vagyunk a minden, vagy, hogy senki vagyunk, hanem egyre inkább tudatossá kell válnia bennünk, hogy „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá” (Jk 1,17).

Az alázat, írja Saint-Exupéry, nem az embereknek való alávetettséget, hanem az Istennek való odaadottságot jelenti… Amikor szolgálsz, a teremtést szolgálod. Az édesanya alázatos a gyermekével szemben és a kertész is a rózsája előtt (Citadella). Szent Bonaventura azt mondja, hogy Assisi Szent Ferenc minden pillanatban látta, hogyan jön elő a kozmosz Isten kezéből: „Föl tudta fedezni a Teremtőt minden tárgyban, Őt tudta bennük szeretni és dicsőíteni… Azáltal, hogy visszament mindig mindennek a legelső fonásához, oda jutott, hogy testvéreinek nevezte a

teremtményeket, még a legalacsonyabb rendűeket is, mert azok is ugyanattól a Teremtőtől valók” (Legenda minor).

Ugyan így van a talentumainkkal is. Az alázatos nem a szerénykedő, aki még a legnyilvánvalóbb adottságait is letagadja, hanem az) aki sohasem tekinti magát adottságai forrásának: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély” (1Kor 13,4). Nem mondja Szent Pál, hogy az ember nem dicsekedhet, hanem hogyha dicsekszik, az Úrban dicsekedjék (1Kor 1,31).

Ő maga is azért dicsekszik egy-egy adottságával, mert Isten a forrása és a célja ezeknek (2Kor 10,8). Az alázat ez: mindenben a Mennyei Atyától fogadni el önmagunkat.

Konkrétan: ha bókolnak nekünk, tudjuk elfogadni (az álszerénység ellen), de ne álljunk meg ezen, ne rágódjunk rajta nagy élvezettel (a gőg ellen). Szent Pio Atyáról mondják, hogy nem tulajdonított nagyobb fontosságot a bókoknak, mint a kritikáknak.

„Mid van, amit nem kaptál?” (Césareai Szent Basilius, Homilia az alázatosságról)

Beismerní az adósságainkat

Ha kilépünk az önelégültségből, akkor föl tudjuk ismerni, hogy tartozunk egymásnak, lekötelezettek vagyunk. Egy rabbi mondta: „Ha hivatkozunk a forrásainkra, akkor előbbre segítjük az Isten országát.” A független ember lassanként be kell, hogy lépjen a kölcsönös függésbe a dicséret által, tehát annak fölismerése és megköszönése által, hogy mi mindent kapott. Egy nagy zeneszerző, Olivier Messiaen áIlandóan nagy mesterei iránti lekötelezettségéről tanúskodott… Egy újságírónak mondta: „Ha örömet akar nekem szerezni, akkor mondjon sok jót Marcel Dupré-ről. Mindent neki köszönhetek.”

Ne becsméreljük önmagunkat

Láttuk, az alázat egy helyes középút a gőg és az áIszerénység között. A gőg túlzott gond a saját tökéletességünkre, míg az áIszerénység ennek a megvetése. „Ha túl le akarunk szállni, akkor meg van a kockázata annak, hogy túllépjük a mértéket. Az alázat terén pedig, mint minden másnál is, a mértéktelenség gőgöt szül, amely gőg ezerszer rafináltabb, mint a hiábavaló dicsőség.” (Bernanos, Dialogue des carmélites) Egy alkalommal, mikor Szent Bernát prédikált úgy érezte magában, hogy a hiábavaló dicsőségre mozdult valami benne. Rögtön le is akart jönni a szószékbőI, mikor a Szentlélek megparancsolta neki: „maradj itt”. Aggályos kétely volt, nem gőg. Nagy Szent Leó pápa szívesen ismételgette: „Ismerd el, oh keresztény, a te méltóságodat!” Mindez történhet humorosan is. XXIII. János egy alkalommal meglátogatta a Római Szentlélek kőrházat. Egy egészen elérzékenyült szerzetes-nővér jön felé: „Szentséges Atyám, én vagyok a Szentlélek vezetője. – Hm, nagy szerencséje van, mert én csak a Krisztus helytartója!”

Egyesíteni az önértékelést és a másikra való érzékenységet

Egy gyors kis gőg-kimutató teszt: barátaiddal vakációzol és meg kell szervezni a napot. Mint mondasz?

-„Megnézzük Tartempion kastélyát. Majd meglátjátok, rendkívül izgalmas!”

-„Én azt csinálom, amit mondotok, nekem teljesen mindegy.”

-„Én szívesen megnézném Tartempion kastélyát. De örömmel alkalmazkodom ahhoz, amit közösen elfogadunk.”

Az első esetben jelez a „gőg-önzés” piros kis lámpája. Amit nem mondasz ki, hogy iszonyúan szeretnéd megnézi ezt a kastélyt és, hogy azért érvelsz, hogy a te ötleted nyerjen tetszést, remélve, hogy mindenki csatlakozik hozzád. Szóval, nem törődsz a többiek ízlésével.

A második esetben, a megegyezés vágyából fakadóan egy hamis alázat születik benned, amelyből magad tisztelete és az önáIló vélemény. Félsz szembe kerülni a többiekkel, nem mered elmondani a vágyadat, hogy például te szívesen otthon maradnál, nyugiban. Valójában engedélyezed magadnak azt a jogot, hogy legyen vágyad?

Csak a harmadik viselkedés mód alázatos: elmondod őszintén a vágyadat, de közben mindnyájatok közös javát keresed.

Elmélkedni a kereszt titkán

„Atyám, a Te kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23 ,46). Ezek Jézus utolsó szavai a kereszten, -földi életének utolsó szavai. Egybe esik ez az első szavaival, amelyekről az Evangélium tudósít: „Atyám dolgaiban kell lennem!” (Lk 2,49). Az egyik arra emlékeztet, hogy Isten mindennek a kezdete, a másik pedig hogy Isten mindennek a vége. A gőg éppen ezt utasítja vissza.

A Megfeszítettről elmélkedni azt jelenti, hogy egyszerre szemléljük, amint odaadja önmagát az többi emberért (Jn 13,1) és az Atya kezébe helyezi önmagát. Ez a szemlélődés arra tanít, hogy hagyjuk el az egoizmusnak és a függetlenségnek a kettős logikáját. Letérdelni a kereszt lábához, azt jelenti, hogy Jézustól alázatot tanulunk: mindent az Atyától elfogadni és mindent Őhozzá visszavezetni.

A tövissel koronázás (a fájdalmas rózsafüzér harmadik titka) a gőg megszégyenítését szimbolizálja. A keresztút hagyományos elmélkedéseiben, elénk állítva Jézust, amint háromszor elesik, a népi vallásosság azt mutatja meg, hogy milyen alázatosan magára vette a sebezhetőségünket. Krisztus nem fél, hogy elveszíti a becsületét az emberek előtt, mert alázatossága által, meggyógyít minket a hiúságból.

7) Konklúzió

Jean Nohain meséli, hogy egy önhitt termelő állandóan azt ismételgette: „Annál inkább örvendek a sikeremnek, mert a semmiből indultam.” Valaki, akit már nagyon zavart ez az szájhősködés, megjegyezte a környezetében: „oda-vissza jegyet kellett volna váltania.”

Pierre Dac mondta a „valódi szerénységről”. „A valódi szerénység abban áll, hogy sohasem képzeljük magunkat se többnek, se kevesebbnek, mint amiről azt gondoljuk, hogy azt hisszük, hogy nem érünk se többet se kevesebbet, mint amire értékeljük magunkat, hogy annyit érünk, amennyit hiszünk.” Követhető?

Az igaz humor adhat segítséget a gőgösnek a gyógyulás útján. C.S. Lewis a Csűrcsavar leveleibe beleszőtte Morus Tamásnak ezt a mondatát: „Az ördög, … a Gőg Szelleme,… ki nem állja, ha kigúnyolják.” A humor úgy kezdődik, mint alázat és úgy végződik, mint szeretet. Az

alázat által, a gőgös – és ki nem az? – megtanulja, hogy nem magától létezik, hanem a többiek által; a szeretetnek köszönhetően pedig, megtanulja, hogy nem önmagáért létezik, hanem a többiekért.

Az ördög t@ktikája (C.S. Lewis, Csűrcsavar levelei alapján)

„A gőg, kedves unokaöcsém, ez az én specialitásom, a kedvenc bűnöm, a legkedvesebb receptem. Egyszer teszteltem egy házaspáron, még egy kertben, ennek a koszos történetnek a legelején, a végleges kitörésem után; és annyira jól sikerült, hogy A.L.K.R. (Isten neve helyett: Akit Le Kell Rombolni) kénytelen volt elküldeni a fiát, hogy helyrehozza az egészet.

Vannak, akik végső pusztulást jósolnak nekünk. Addig is, duplán tömjük magunkat. Egyelőre, szinte magától megy minden. Nézd például, hogy mennyire istennek képzelik magukat, a genetikai manipulációikkal! Nincs is többé szükség Teremtőre! Az ember magát akarja megteremteni a saját képére és hasonlatosságára, ilyen klónságot!

A keresztényeknél kicsit nehezebb a feIadat. Őket figyelmeztették. Ezért aztán kicsit össze kell kuszálni a páIyákat. Ehhez pedig kell egy kis gonoszság. Pl. meg kell súgni néhányuknak, hogy ők az lgazság kizárólagos birtokosai, a Hagyomány egyetlen letéteményesei. És hopp, mindjárt katolikusabbnak tartják magukat a pápánáI, és majd szépen elzárják szívüket ettől a gyermeki lelkülettől, amitől irtózom.

Az egyik legjobb akciónk az volt az utóbbi századokban, hogy sikerült összekevernünk az emberekben az alázat és az áIszerénység közötti különbséget, és ennek megfelelően a gőg – ami egy bűn – és a tökéletesség vágya között is, ami pedig egy erény. Ez utóbbit pedig, amit nagylelkűségnek hívnak, szerencsére majdnem teljesen elfelejtették! Ahogy már az etimológiája is mutatja, ez a „lélek nagyságának” az erénye: arra készteti a személyt, hogy nagy dolgokat tegyen, a hivatásának megfelelően! Fujj!

Ahogyan megvan a kergemarhája Nyugatnak, úgy meg van az Egyháznak a maga „bölcs tehene”. Így nevezték csúfosan a XIII. századi teológust, Aquinói Tamást. Pontosabban „a néma marha”. Azért, mert hosszan kérődzött a dolgokon, mielőtt megszólalt volna. Gyakran fogsz vele találkozni, sajnos, ez a szerencsétlen megakadályozta a Summa Theologiae -jával, hogy körbe-körbe gondolkodjanak az emberek. Sajnos semmit sem tehettem ellene, mert bedugta a fejét a tabernákulumba, hogy onnan kapja A.L.K.R. inspirációit! Igaza van Aquinói Tamásnak, hogy hangsúlyozza, hogy az ember természetéből adódóan vágyik a teljességre. A bűn csak abban áll, hogy mértéktelenné válik ez a tökéletességre való vágyakozás. Ezen kell hát ügyesen játszanunk.

Ha meg akarod nyerni a főördög kitüntetéseit, kedves unokaöcsém, akkor az ego manipulálójává kell válnod. Először is, fontos, hogy jó korán elkezd. „Az életben a lényeg, hogy legyen kiállásod”, mondja például egy papa a gyermekének. Őt magát lenyomták a testvérei meg a barátai a suliban: jó elégtételt vehet most a fia személyén keresztül.

Másodszor: el kell kerülnöd, hogy a nevelésben előkerüljön a gőg, Vagy ha már mindenképp beszélnek róla a szülők, akkor legalább tegyenek hozzá hasonló megjegyzéseket: „A gőg, az úgyis csak negyedórával a halálunk után múlik el belőlünk”, vagy; „mindenesetre, úgyis mindenki gőgös”. Íme ezek a jó buta kis jelmondatok, amelyekre reménytelenül le lehet ereszteni a kezünket. A gőg olyan, mint a hazugság vagy a pornográf reklámok, végül is mindenki hozzászokik. Valahogy élni csak kell, nem?

Ne izgulj nagyon, ha az emberek azt gyónják, hogy gőgösek. A vallomásuk gyakran olyan általános marad, hogy nem túl zavaró. Jobban belemenni a részletekbe, az túI megalázó. Csak arra figyelj, hogy a pap nehogy kérdezzen tőlük egy példát, hogy aztán valami konkrét tanácsot is tudjon adni nekik, és előbbre jussanak az adott dologban.

Hatásos fegyver az is, ha kicsit meghamisítod ezt az átkozott alázatosságot. Légy azon, hogy a keresztény családokban olyan jellegű szenteknek az életét olvassák, mint Alexis-é. Csodálatos egy toposz. Azt mesélik, hogy hosszú száműzetés után hazatért a szüleihez, akik nem ismerték föl.

Évekig élt a saját háza lépcsője alatt, és csak a halála után azonosították. Ez eléggé emberfeletti ahhoz, hogy embertelen legyen. Ezek az eléggé elkedvtelenítő szent életrajzok elég sok ellenségemet tönkretették már.

Ellenben, óvakodj a kis Lisieux-inek a szenteltvizétőI. Személyes ellenségem. Nagyon konkrét, részletesen elmeséli minden küzdelmét, melyet a gőggel szemben vívott, mindezt pedig az elöljárójának való engedelmességből. Megmutatja, hogy nem szentnek született. Ráadásul, megírta ellenünk a legrosszabbat: egy színdarabot, amelynek az a címe, hogy „Az alázatosság győzelme”.

Megpróbáltam megsemmisíteni (ugyanis a kéziratnak egy része átalakult), de ami megmaradt belőle, továbbra is ellenünk dolgozik. Megpróbáltam a kis karmelitát legalább megfullasztani a virágszirmok között, és rózsavízbe fullasztani a lángját… de megégettem a szárnyamat. Az a baj,

hogy az alázat hozzáférhetetlenné teszi számunkra !

Kezdem megérteni, hogy mért kedveli annyira A.L.K.R. a pásztorlánykákat és a parasztlányokat; az van mögötte, hogy ezekre a Ieányzókra nem figyelünk, hagyjuk őket futni és aztán ezek az alázatos szívek az orrunk előtt mentik meg a világot…

Tehát, vigyázz nagyon a lányokra, unokaöcsém!

E-Mailzebul

Az ide kapcsolódó film:

Robert Redford, The Hors Whisperer (1998): A Suttogó

(folyt.)

Létrehozva 2022. április 11.