A 7 főbűn (3)

Egy „hadvezér” elleni harc

„A lelki harc sokkal keményebb, mint az emberek közötti küzdelem”, állította Rimbaud. Ez a belső harc része, mondta Cassianus: az ellenség saját magunkba van bezárva, és nap mint nap belsőleg hadat visel ellenünk[1]. Márpedig a gonosz léleknek egyetlen egy célja van: hogy elvesszünk. Ennek az útja a bűn.

Ami igaz a bűnről általánosságban, az különösen is igaz a főbűnökre. A sivatagi atyák szorosan összekapcsolták a főbűnök elleni küzdelmet és a szellemi harcot. Evagrios Ponticos ezeket a bűnöket ,,gondolatoknak” nevezte (logismoi) és bűnönként egy-egy démonra mutatott rá, mintha a gonoszság erői külön szakosodtak volna azért, hogy jobban dolgozhassanak az ember bukásán! Mindez rávilágíthat számunkra a főbűnök fontosságára. Miért is szeretjük őket annyira?

Először is, mert ez a bűn alapvető, fő-bűn, mint egy hadvezér olyan: az áItaluk kísértett személy közvetlen veszélyeztetve van, hogy elköveti aztán mindazt a bűnt, amely ebből a bűnből születik. A legkisebb befektetéssel a lehető legnagyobb kamat ígérkezik.

Azután ez a bűn gyakran elég ártalmatlannak tűnik: torkosság, harag nem látszanak túl komolynak; a személy és a környezete is megtűri, sőt, néha még bátorít is benne az általános légkör: a haragos emberek nemde igazi egyéniségek, a torkosak pedig azok, akik jól tudnak élni? Valójában az egésznek a súlya sokkal inkább kötődik a főbűnből következő bűnökhöz, amelyet ez titokban készít elő: a harag lehetővé teszi a megszólást, a rágalmat sőt

a gyilkosságot is; a torkosság előkészíti a nemtörődömséget és az igazságtalanságot. Igen ritka, hogy ezeket a fölsorolt bűnöket úgy követjük, el, hogy nem készítette elő őket valamelyik főbűn…

Másrészt, a főbűnök nagyon vonzó, nemes célokra is hívhatnak bennünket, amelyek elrejtik

a bűn ártalmasságát. Ki akar hazudni, csak azért, hogy hazudjon? Ellenben, hány ember van, aki nem tud megállni a tisztségeknek és a hatalomnak a túlzott keresésében, más szóval a hiúságban; márpedig a hiúság kiváló medret készít a hamis kompromisszumoknak és a hazugságoknak.

Ezen felül, a gonosz léleknek minden érdeke azt kívánja, hogy ne tudjunk a bűnünkről és ha már tudunk róla, akkor reménytelenné váljunk a megbocsátást illetően.

Végső soron a főbűnök azok a bűnök, amelyek a legmélyebbre hatolnak gyökerükkel a lélekben. Mégpedig három okból: a legmegszokottabbak; mély lelki sebekbe oltódnak bele;

a megjelenésük gyakran messzire vezet, vissza a gyermekkorba.

Ennyiféle oka van a gonoszléleknek arra, hogy birtokba vegye a lelkünket azáltal, hogy szép folyamatosan belerántson bennünket ezeknek a főbűnöknek az elkövetésébe.

Hogyan küzdjünk a főbűnök ellen?

Egyfajta újra és újra előkerülő legalizmus elhitette velünk, hogy a bűn nem más, mint az Isteni tiltásoknak való engedetlenség, pedig sokkal inkább olyan, mint egy seb, amelyet Istennek, magunknak és másoknak okozunk.

Mint olyan seb, amely minket sebez meg, a bűn hasonlít egy betegségre a lélekben[2]: felőrli, elnehezíti, magába zárja a lelket. Azonban ennek a hasonlatnak is megvan a maga korlátja: a bűn, tudatos, szabad cselekedet, a betegség azonban nem, hiszen azt elszenvedjük; a bűn egy cselekedet, a betegség egy állapot. Ezért minden egyes főbűn elleni gyógymód, melyet a következő fejezetekben javaslunk, megköveteli a személy szabadságát, a szabad akaratát. Szükséges hozzá, hogy legyen bennünk vágy a megtérésre, amely vágy aztán konkrét tettekben is megmutatkozik.

A főbűnök elleni harcban négy nagy lépést különböztethetünk meg (a következő fejezetek mindegyike majd kifejti a sajátos eszközöket):

Fölismerni a bűnünket

Ez nem csak azt jelenti, hogy elismerjük, hogy hibásak, bűnösök, tökéletlenek és esendők vagyunk: ki olyan bolond, hogy ezt tagadná? Egy ilyen általános megvallás semmire sem kötelez, semmi többre, mint az olyan általánosságban kifejezet megtérések az aperitiv mellett: „Bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam.”
„A bűn, a kegyelemnek ez az ajtaja”

,,A ’tisztes emberek’-nek semmi hibájuk nincs a páncélzatukon. Nincsenek megsebesítve.

Erkölcsi bőrük állandóan érintetlen, hibátlan bőrből készült mellvértet és páncélzatot képez számukra. Nincs bennük az a nyitottság, amelyet egy utálatos seb, egy feledhetetlen nyomorúság, egy legyőzhetetlen bánkódás okozhat, nincs rajtuk egyetlen varrás sem, amely állandóan szétnyílik, nincs bennük halálos nyugtalanság, sem a múlton való aggódás, titkos keserűség, állandóan eltakart összeomlás, sem örökké rosszul zárt seb. Nem lehet rajtuk fellfedezni a kegyelemnek azt a bejutási helyét, amely lényegében a bűn. Mivel nem sebzettek, nem is sebezhetőek. Mivel nincs hiányuk semmiben, nem is lehet semmit adni nekik […]. Magának az Istennek a szeretete sem tudja bekötözni azt, akinek nincsen sebe.

Csak mert volt valaki, aki a földön hevert, azért törölte őt fölemelni az irgalmas szamaritánus. Csak mert Jézus arca piszkos volt, azért törölte le Veronika a kendőjével. Azt, aki sohasem esett el, nem emelik föl; azt, aki nem piszkos, nem törölik meg.”

Charles Péguy, Note conjointe, Oeuvres en prose II, coll. << Bibliotheque de la

Pléiade>>, Gallimard,1957, p. 1333-1334

Elengedhetetlen ehhez egy belső munka, az igazsággal való szembenézés. Ez a kényelmetlen feladat azzal kezdődik, hogy igaz szívvel megpróbáljuk tudatosítani és megnevezni a bűneinket. Hogyan? Úgy, hogy megvizsgáljuk a mély vágyainkat, indítékainkat. Mert, „minden bűn
egy természetes hajlamra, vágyra épül”, állapítja meg Aquinói Szent Tamás[3]. Ez még inkább igaz a főbűnökre, mert ezek a legmámorítóbb jókra irányulnak: a megtiszteltetésre vagy kiválóságra (gőg), az élvezetre (torkosság, bujaság), a pénzre (fösvénység)…A kulcs-kérdés tehát: mely pillanattól válik a vágyunk mértéktelenné? Mely pillanattól válik az ebbe a vágyba való beleegyezésünk bűnné?

Egy főbűn pontos felismerésében és megnevezésében három dolgot kell megvizsgálunk:

a mélységét: egy bűn annál mélyebb, minél megszokottabb és minél nehezebb gyökerestül kiszedni. Milyen gyakran fordul elő? Nehéz-e ellenállnunk neki? Függőek vagyunk-e tőle?

a kiterjedését: milyen más bűnöknek a forrása ez az életünkben? Az életünk milyen területét érinti? A körülöttem élők közül kit érint?

a korát: mennyi ideje lakik bennem ez a bűn? Milyen sebek segítették, hogy gyökeret verjen bennem?

Ez a kis leltár annál inkább megalázó és fájdalmas, minél bátrabb és világosabb. És ha az a lesújtó benyomásunk, hogy összegyüjtögettük az összes főbűnt magunkban, ne essünk pánikba, Ez egészen természetes, hiszen mind természetes hajlamokra épül. Mégis, valószínű, hogy van közöttük egy, amely mélyebb, szélesebb, régebbi gyökeret eresztett bennünk, mint a többi.

Beleegyezni ebbe a megállapításba, elfogadni a helyzetet

A világos fölismerést az alázatos elfogadás kell, hogy kövesse. Persze nem a bűnt kell elfogadnom, hanem azt, hogy ezt észrevettem magamban. Ilyenkor mindig ott van a veszély, hogy kiábránduljunk az egészből. Ez a reményvesztés még mélyebb csapda talán, mintha föl sem ismernénk a bűnt.

Ennek a bűnnek az elfogadása azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy mély lelki gyengeség lakik bennünk. Ez a nyomor azonban, éppen, hogy nem eltávolítja tőlünk Istent, hanem odavonzza, hogyha az ember nem fordul ilyenkor magába. Igen gyakori kísértés, hogy azt mondjuk Jézusnak: „Ezek után, amit tettem, vagy amit annyi éve teszek, már nem szerethetsz engem!” Ez Júdás apostol bűne, a legsúlyosabb hiba, Azt mondani Istennek, hogy „nem szeretsz engem”, súlyosabb, mintha azt mondanánk neki „nem szeretlek”. Mert ezzel megakadályozom Istent, hogy az legyen, aki.

Hiszen Isten nem tud mást, csak szeretni, egész lénye szeret (Vö.: 1 Jn 4,8.16).
Megnyílni Isten irgalmának

A bűn bezárja az ember szívét. Mindjárt a bűn elkövetése után, az első kísértés, aminek ellen kell álljunk) az, hogy magunkba fordulunk. Nyissuk meg a szívünket Jézusnak, forduljunk az Ó irgalmas szíve felé és adjuk oda magunkat neki, úgy, ahogy vagyunk, nyomorúságunkban.

A Gyermek Jézusról elnevezett Szent Teréz, amikor novícia-mester volt, nagyon vigyázott arra, hogy a nővérei ne vesztegessék azzal az időt, hogy a saját gyengeségeiken siránkoznak. Mert a siránkozás, magunkba fordulás és késlelteti az Atyához való visszatérésünket. Ellenkezőleg, Teréz azt kereste, hogy hogyan lehetne arra sürgetni az illetőt, hogy ismét Jézusiránti bizalommal teli szeretet-cselekedet hajtson végre.

Egyébként, magának a bűnnek már a felismerése és elfogadása is, nemde feltételezi, hogy Istenre tekintsünk? Hiszen a rosszról való tudomásvétel magába foglalja a Jót, miként az árnyékot is csak a fényben lehet meglátni. Jézus keresztjének szemlélése meglepő módon egyesíti magában a bűneink és a megbocsátó Szeretet felismerését, amely sokkal nagyobb, mint a mi szívünk.

Krisztus hét szava a kereszten a hét főbűn ellen

Krisztus keresztjének szemlélése feltárja nekünk, hogy bűneinknek a méIysége az irgalmasság végtelen nagy mélységét hívja magával. A kínszenvedése áltaI Jézus keresztre feszíti a testet minden kívánságával (1Jn 2,16), bűnével és új teremtménnyé formál minket (Ga 6,14-15). Ott maradva a Megfeszített lábainál, miként Szent Domonkos, ahogyan Fra Angelico ábrázolta a Firenzei San Marco kolostorban, éles és tudatos látást szerzünk a bűneinkről és még inkább arról a szeretetről, amely a elveszi bűneink sokaságát. Kell kérni a kegyelmet, melyet a Keresztről elnevezett Szent Benedikta (Edit Stein) a „Kereszt tudományának” nevezett. Mindazt, amit Jézus testében és lelkében megélt, értünk élte meg, az Ő testéért az Egyházért, értem. Kérdezzük meg magunkat, kérdezzük meg Őt: „Miért akartad ezt a mozdulatot átélni ott a Golgotán? Miért akartad kimondani nekem ezt a szót?”

Mert nem azt a csepp vért akarta odaadni értem Jézus, ahogyan Pascal mondta szerényen, hanem teljes vérét: „Szeretett engem és odaadta magát értem”, írta Szent Pál bátran (Gal 2,20).

Jézus hét szava közül némelyiken való elmélkedés, az egyes fájdalmas titkokon, vagy a keresztút egyes állomásán való elmélkedés, segítenek majd minket, minden fejezet végén.

Döntést hozni

A főbűn ellen csak egy megoldás van: a döntés. Nagyon lényeges, hogy valahogyan konkréttá váljon az, hogy odaadjuk, fölajánljuk bűnös önmagunkat az Istennek. A megtérés vágya konkrét cselekedetben fejeződik ki, még ha egészen kicsi is ez a cselekedet. Fontos, hogy egy ilyen döntés (legalább) mindennapi legyen.

A következő fejezetek sok konkrét segítséget kívánnak nyújtani az egyes főbűnök elleni küzdelemben -, amely, többek között az ellentétes erény munkálása!

Az ördög t@ktikája

www.temptations.com
„Kedves unokaöcsém, a kárhozatról írt doktorid keretében a kísértésre szakosodsz. Gratulálok. Módodban lesz tesztelni a hét legszebb találmányomat: a főbűnöket. Ezeknek titkos formuláit megtalálod az pokolnet (enfernet) honlapomon: www.666Kísértések.com! A kísérleti nyulaid egy kis könyv olvasói lesznek, amely könyv számomra igen nagy bosszúságot okoz. A szerző két olyan fickó, akiken sokat edzettem és, akik aztán elmentek és mindent elmondtak I…-nek, szóval annak, akinek a nevét nem tudom kiejteni anélkül, hogy ne égessem meg a nyelvemet, és akit ezentúl ezzel a rövidítéssel fogok megnevezni: A.L.K.R. (Akit Le Kell Rombolni).

EzektőI a rossz kalandoktól és a megbocsátás kegyelmétől megerősödve, amivel Ez megöntözte őket (túl könnyű megszabadulniuk, elég, ha csak kérik!), ez a két zigóta írt egy kis kézikönyvet, ami nem túl drága, nem túl bonyolult, és úton van afelé, hogy „best-célest”

(mennybevivő-legjobb könyv) legyen, mert azzal foglalkozik, hogy leleplezze néhány stratégiámat. Pedig egész eddig sikerült megakadályoznom, hogy bármiféle komolyabb könyv megjelenjen ebben a témában. Még azt is elértem, hogy bűn néhány keresztényt inkább megnevettet: „a plébános kitalációjának”, „elavultnak” tartják, vagy hangoztatják, hogy „hagyják már abba a bűntudat keltést!”. És sajnos most újra beszélnek róla.

Mert tudod, a legjobb furfangom az, hogy elhitetem az emberekkel, hogy nem létezem.

Vagy azt, hogy ott létezem, ahol nem vagyok. Egyszóval, megkeverem a kártyákat. Illuzionista vagyok, ingujjamban a hét legjobb kártyámmal, legfőbb jokereimmel, amelyekkel az emberi élet zöld kis szőnyegén elég jól eljátszogatok. És íme, ez a két hülye elkezdi leleplezni a bűvészkedéseimet! Damned, majd megfizetnek érte! Addig is, bátorság, mert eléggé megnehezítik a feladatodat!

Engedd meg, hogy néhány tanácsot adjak tapasztalataimból, amelyeket a gyóntatószékekben

– e szörnyű megbánó-dobozokban – tett hosszas hallgatózásaim során szereztem. A lényeg, kedves unokaöcsém, hogy mindig igen nagy erővel hass a teremtmények jelenben való biztonság, nyugalom és komfort szükségletére. Az ember irtózik a valódi, mély változástől. A legrosszabb, amitől félhetünk, azok A.L.K.R. azon tanítványai, akik állandóan reflektálnak, és szüntelenül él bennük a megtérés. Igazán kedvünket azokban a lelkekben találhatjuk, akik egészen megszoktak mindent. Azokban a „tisztességes emberekben”, akik azt gondolják, hogy minden rendben van az életükben, a házasságukban, a gyermekeikkel, tehát nincs más dolguk, mint élni abban, amit elértek. Súgd meg nekik, hogy bizony a szomszédságukban élőknél nem nagyon mennek jól a dolgok, és hogy ők milyen szerencsések, hogy ennyivel megúszták. Csak tartsanak ki a középszerűségükben és akkor minden meg van nyerve.

Egy másik aranyszabály: dolgozd ki aprólékosan a kezdeteket. Majdnem minden ott játszódik le. Ha egyszer már bevette magát egy szokás, akkor már nehezen fog megváltozni. A legjobb a lehető legkorábban kezdeni, már a gyerekkorban. „Kedvesem, olyan vagy, mint egy kis napsugár”, ismételgeti anyuci a kislányának. De vigyázz, hogy sohase tegye hozzá: „tudod, az életben az is előfordul, hogy sírunk, vagy dühöngünk. Ugyanúgy fogunk szeretni, ha éppen szomorú leszel, vagy mérges.” A kis lányka, pedig azt fogja hinni, hogy csak akkor szeretik, ha mosolygós. Es mikor felnőtt lesz, nagyon büszke lesz rá, hogy mindig jó formában van) és sohase fogja bevallani a gyengeségeit.

Játssz a belső sebekkel is. A kiegyensúlyozatlanságok álomjó talajt nyújtanak a manipulációinkhoz. Az emberek végén azzal vádolják magukat, amiért nem felelősek és azt utasítják majd el, amiben bűnösök.

Hosszútávon igyekezz nyerni. Sohase felejtsd eI az alapelvet: „Jó munkához idő kell, még a Sátánnak is”. A szakmáról szóló művedet 666-szor 6-szor add le. Évek kellenek hozzá, hogy egy házas vagy egy megszentelt hivatásban élő embert hűtlenné tegyél. Vésd emlékezetedbe, hogy soha semmi sincs megnyerve, és hogy A.L.K.R.-nek van egy nagyon hatékony fegyvere ellenünk,
amellyel le tudja rombolni minden erőfeszítésünket, ha az ember éI ezzel a fegyverrel: az SOS- Irgalom.

Ne hagyd figyelmen kívül a papokat. Országunkban kezdenek ritkábbak lenni, hála erőfeszítéseinknek, de még mindig találni köztük lelkeseket. Ne félj, ha a megtérésre hívogatják az embereket, ez a munkájuk. Inkább csak súgj nekik olyan jó áItalános szentbeszédeket: olyanokat, amelyek vagy elaltatnak, vagy bűntudatot keltenek. Ez sokat segít. Ellenben, ha elkezdenek belemenni a részletekbe, ha konkrét példákkal mutatnak rá a bűnre, ha konkrét eszközöket javasolnak, ahogyan küzdeni lehet a kísértés ellen, akkor mindenképp lépj közbe. Érd el, hogy hintsenek egy kis rágalmat. Például egy egyházközségi tag menjen el hozzá, és vesse a szemére, hogy a szentbeszédben említett bűnök azért nem mindenkire vonatkoznak. A pap azt foga érezni, hogy elveszíti a hallgatóságának bizalmát, ezentúl kevesebb biztatást fog kapni… Ezért inkább visszatér majd az elvont kis fajdalommentes szentbeszédeire. Akkor add meg neki újra a kis vigaszdíját. Ha azonban, valami szomorú oknál fogva a pap mégis kitartana, akkor vedd rá ezt az embert, hogy váltson plébániát. Ez is elég könnyű.

Ne becsüld le sohase A.L.K.R.-t, még akkor sem, ha itt a földön úgy tűnik, hogy győzünk. Valóban nagyon erős. Még a bűnöket is felhasználja, hogy megmentse a bűnösöket. Igen, óvakodj! A bűn leleplezhet minket! Ezért próbáld meg elérni, hogy a bűnös alakuljon hozzá a bűnéhez. El fogja felejteni, hogy egy embert sohasem lehet redukálni a tetteire, még akkor sem, ha valami nagyon rosszat tett, és elhiszi majd, hogy a rosszra van ítélve. Hip, hip hulla!

Végül, időről-időre, kicsit tudj meghátrálni. Hagyjad, hadd menjenek a dolgok, eressz kicsit a szorításon, egy kicsit állj le. Az emberek azt hiszik, minél kevesebb a kísértés, kevesebb a küzdelem, annál szentebbé válnak. Ezért egy kicsit elengedik magukat. Vizsgáld meg ilyenkor a páncélzat hibáit, azokat a pontokat, amelyekre kevesebb energiát fektetnek: a fé|-hazugságokat, a lustaságokat, a langyosságokat stb. Aztán annáI pontosabban tudsz majd újra támadni. Erről majd még beszélünk,

E-mailzebul

 

[1] Institutions cénobitique, V., 2l, p. 225.

[2] Vö.: Pascale lde, << Le péché,maladie de l’áme >>, in Coll., Le Mystére du mal, Toulouse, Ed. du Carmel, 2001,p. 411-430.

[3] Q.D.De Malo, q.8,a.2.

Létrehozva 2022. március 26.