Amikor katolikusként ki fogok jönni az ökumenikus istentiszteletről

Luther Márton, az első reformátor halálának évfordulóján elgondolkoztam azon, hogy kivel is imádkozom én együtt, amikor évről évre január harmadik hetében az ökumenikus imahéten a keresztények egységéért kulcsolom imára a kezemet. Debrecenben a református, az evangélikus és a baptista templomokat látogathatjuk meg görögkatolikus testvéreimmel, akikkel nem szorulunk rá az egymással megélt ökumenéra, hisz mindketten katolikusok vagyunk. De milyen reformátusról beszélünk? És milyen evangélikusról? Milyen baptistáról? Biztos, hogy mindegyikükkel megélhetem az ökumenizmust? Nem! Nem! És nem! Mindegyikükkel nem!

Te feltetted már a kérdést, hogy mit nevezünk reformátusnak, evangélikusnak vagy baptistának? Én nem tudom pontosan. Van ugyanis egy nagy problémám, ami igazából nem is hit kérdése. Mi katolikusok ezt így mondjuk: gratia supponit naturam, azaz a kegyelem föltételezi a természetet. A természet pedig az emberi természetet jelenti, hiszen kegyelmet csak értelmes lény fogadhat be. A hit kegyelem, de csak az tud hinni, aki az emberi természetet elfogadja olyannak, amilyennek Isten megalkotta. A hit egyes kérdéseiben vannak eltérések a ökumenizmusban résztvevők között, és azért imádkozunk minden évben, hogy ezek a különbségek megszűnjenek, de az emberi természet kérdése nem szabadna, hogy hit kérdése legyen, ez a józan észhez tartozik, és a nem hívőkre is kiterjed. A Biblia (bármelyik egyházét is vesszük elő) egyértelműen fogalmaz: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Teremtés könyve 1,27-28). Tehát az ember vagy férfi, vagy nő, nincs más alternatíva, és Isten parancsa szerint szaporodniuk kell. De hogyan? Ezt is megtaláljuk ugyanabban a könyvben: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek” (Teremtés könyve 2,24). Tehát csak a férfi és a nő képes a teremtő Istennek segédkezni új élet megjelenésében, azaz a gyermek fogantatásában, ők ketten – a férfi és a nő – alkotnak egy testet a gyermekben.

Mi köze ennek a reformátusokhoz, evangélikusokhoz, baptistákhoz, és a többi keresztény egyházhoz? Nagyon is sok! A házasság kérdésében és így az ember természet meghatározásában nem egységes az álláspont, mivel maga a reformátusság, evangélikusság, és baptistaság, és a kereszténynek nevezettség sem egységes. Én katolikusként az ökumenizmust csak olyan emberekkel tudom megélni, akikkel az emberi természetről ugyanaz az álláspontunk. Ezzel el is érkeztem mondandóm lényegéhez: a házasság egy férfi és egy nő szeretetben megélt életközössége, amely gyermekek születésének ad helyet. Igen, nyíltan kimondom: az egyneműek emberi természetükből fakadóan nem képesek házasságot kötni, és e kapcsolatból biztosan nem születik gyermek. Hangsúlyozom, ez nem hit kérdése, de mivel az emberi természetből ez adódik, a kegyelem, azaz Isten áldása, ami hit kérdése, csak egy férfi és egy nő életszövetségére áradhat ki. Egyes reformátusnak, evangélikusnak, baptistának, kereszténynek nevezett egyházak viszont házastársi szövetségként „megáldják” az egynemű párok kapcsolatát.

Igen egyesek! Egyes reformátusok! Igen, csak egyesekről beszélhetünk, mert nincs egység közöttük. A Magyarországi Református Egyház templomaiba szívesen elmegyek az ökumenikus imahéten, mert ők még ragaszkodnak a teremtési rendhez, ahogy ezt ki is jelentették a zsinatjukon:

„Mivel (…) a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja”[1].

Ehhez nagy örömömre hozzátették még:

„A Magyarországi Református Egyház Zsinata tudatában van, hogy állásfoglalása eltér mind a szekularizált társadalom egy részének felfogásától, mind néhány külföldi egyház vélekedésétől, meggyőződésétől. Mindazonáltal állásfoglalásunkat mégis – a “jobbra taníttatás” hitvallásos örökségével egyezően – azzal az Igéhez kötött lelkiismereti szabadsággal hozzuk meg, hogy “Istennek kell inkább engedni” (ApCsel. 5,29), mintsem a korszellemnek” [2].

A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről, Fabiny Tamás kijelentése tűnik mérvadónak:

„Minden jóérzésű keresztény ember megérti az azonos neműek diszkriminációjának elfogadhatatlanságát, de a házasság egy más fogalom, és más jellegű kapcsolatra van fenntartva. Mi azt valljuk, és ettől nem is fogunk eltérni, hogy a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolatának tartjuk. Ebben nem követjük a skandináv egyházakat” [3].

A Magyarországi Baptista Egyház tanításában prof. dr. Almási Tibor, a Baptista Teológiai Akadémia rektorának véleménye vehető alapul [4], aki szintén lehetetlennek tartja egynemű párok házasságkötését.

Mi következik ebből? Írásommal elsősorban magamban akarom tisztázni, kivel is lehetek én ökumenizmusban, de egyúttal elismeréssel adózom a magyarországi református, evangélikus és baptista közösségeknek. E szövegben nem ítélem el a saját nemük iránt vonzódó embereket, a homoszexuális személyek méltóságát tiszteletben tartom, és magát a homoszexuális hajlamot erkölcsileg nem minősítem, a homoszexuális viselkedést (a hajlam kiélését) azonban elítélem, és azon „egyházakat” is bírálattal illetem, amelyek megpróbálják megváltoztatni Isten teremtési rendjét, és szentesíteni az ilyen kapcsolatokat. Nem tudok tehát ökumenikus párbeszédet folytatni a református, evangélikus és baptista egyházzal, mert ilyen nincs is, vannak azonban adott országokban reformátusok, evangélikusok és baptisták, ezeket azonban külön-külön kell megvizsgálni, mert sokszor kardinális kérdésekben eltérnek egymástól. Hála Istennek Magyarországon élek, ahol még nyugodtan imádkozhatok együtt a református, evangélikus és baptista egyház tagjaival, mert a kegyelemnek itt még van természeti alapja. Mi azonban a garancia, hogy ez nem változik meg? Ki garantálja ezt? Régebben ez azokban az országokban sem volt így, ahol most már megáldják az egyneműek házasságát. Magyarországon ki dönti el, hogy marad-e ez a tanítás, vagy változás áll be benne? Jogában áll-e egyáltalán eldönteni ezt bárkinek is közülünk? Ezekre a kérdésre az egyes közösségeknek kell választ adniuk. Ha megváltozik a véleményük, katolikusként ki fogok jönni az ökumenikus istentiszteletről, vagy el sem megyek! Isten óvjon ettől! Remélem, nem változik, és maradhatok!

Forrás

[1] A Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása a házasság, a család és a szexualitás kérdéseiről III., Budapest, 2004. május 6.

[2] Uo. IV.

[3] https://kotoszo.blog.hu/2017/02/20/fabiny_origo_interju (2020. február 18.)

[4] vö. https://www.baptist.hu/2018/04/prof-dr-almasi-tibor-elragadtatas-homoszexualitas-eredendo-bun/ a 20 perc 48 másodperctől (2020. február 18.)

Létrehozva 2022. március 12.