Szuszai Antal: Kalauz a krisztusi életbe (részlet)

8. Az „emberi” élet rövid programja

1. Minden élő szervezet élni s boldogulni akar; az emberi természetnek is az önfenntartás ösztöne természetes hozománya, melyet sem kiirtani, sem megváltoztatni nem lehet. Az ész ilyetén szavakkal fejezi ki ezen alaphajlam törekvését: „Én élni, növekedni s boldogulni akarok.” Ezen alaphajlamnak helyes irányítása életet és boldogulást – eltévelyedése züllést és boldogtalanságot jelent.

2. A növény életét az életelv irányítja, mely a növényben történő fizikai folyamatok felett uralkodik: Az állatot az önfenntartás és fajfenntartás ösztöne kormányozza, melyek irányt és korlátot szabnak az állat életének. Az emberben is megvan a két alaphajlam, de nincs benne korlátozó elv, ezért az észnek kell a korlátozó elvet feltalálnia, és az akaratnak kell a korlátozó elvet az ember törvényévé tennie.

     Az emberben az ész és az akarat, szóval a lélek a boldogulás tényezője, mely az önfenntartás és a fajfenntartás alaphajlamának vezére és korlátozója. Az ember felsőbb, szellemi természete hozza magával, hogy a fajfenntartás hajlama ránézve alsóbbrendű jelentőséggel bír. A terméketlen növény a növények birodalmának mintegy haszontalan tagja: nem úgy a terméketlen ember, ez elérheti tökéletességét és boldogságát akkor is, ha a fajfenntartás hajlamát teljesen kikapcsolja életéből; a magában álló ember is egész világot jelent.

3. Az ember saját ösztönös természetét az önmaga alkotta életelvekkel kormányozza. Ez unikum az élőszervezetek birodalmában: egyedül az ember kiváltsága és egyben méltósága. De e kiváltság veszedelemmé lesz, ha az ember visszaél vele. A növény, az állat rendes körülmények között az életelvvel, az ösztönnel boldogul; az ember már akkor züllik s boldogtalanná lesz, ha a lélek nem érvényesíti uralkodói jogait, s még inkább rohan a boldogtalanságba, ha rossz törvényeket hoz az érzéki természet számára.

4. Helyes s következetesen végrehajtott életelvek, melyek az önfenntartás és fajfenntartás alaphajlamait irányítják és korlátozzák, az ember boldogulásának feltételei. Bár eddig is szóba kerültek az életelvek s az alapok, melyeken az életelvek nyugosznak, a következő rész egyébről sem szól, mint az életelvek gyakorlati tudományáról, a szép, a nemes, a boldog élet feltételeiről s törvényeiről.

5. Az ember kettős világban él: a látható érzéki és láthatatlan erkölcsi világban, melynek alkotmánya a Tízparancsolat. Mindkét világ maga számára akarja lefoglalni az embert. Az érzéki világ hatalmasan ostromolja az érzéki természetet, kettős vágyat kelt az emberben: 1) bírni, 2) élvezni. A földi világ javainak a bírása az eszköz, az élvezet a cél. Ha a lélek alszik, vagy ügyetlenkedik, e kettős vágy egészen hatalmába ejti az embert. A javak bírása és élvezete jóllakottá, önteltté teszi az embert. Ez az önteltség aztán az a trágyadomb, melyen a kevélység bolondgombája terem: a föld javaival jóllakott ember nem akar tudni a láthatatlan erkölcsi világról, e világ láthatatlan Uráról. Ez a megvető elfordulás az Istentől a kevélység, a lélek halála, mert a lélek halott, ha nem tart fenn viszonyt az Istennel, valamint a test halott, ha nincs viszonyban a nappal, vízzel, levegővel, étellel, szóval a fizikai világgal.

Az érzéki világ hármas kötéllel foglalja le magának az embert, ezek „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.” (1 Jn 2,16) E hármas kötél egymásba csavarva az önzés.
     Korlátlanul bírni – a szemek kívánsága, korlátlanul élvezni – a test kívánsága. Németül az önzés – Selbstsucht [a.m. ön-keresés]. – E szó fején találja a szeget: az önző semmit sem keres, csak önnönmaga érzéki élvezetét: neki a szellemi jó, például a tudás, a művészet is csak eszköz az érzéki élvezetre. Aszerint, hogy melyik élvezet jut túlsúlyra benne, teremti meg a maga bálványát: az egyiknek a hasa, a torka az istene, a másiknak a paráznaság a fétise, ha nagyra viszi a világ fia, a tudás és hírnév a bálványa.

Az ember Istenért van, ha elfordul Istentől, mindig egy bálványhoz fordul;

az egyiknek Goethe, a másiknak Haeckel, a harmadiknak Nietzsche, a negyediknek Darwin stb. a bálványa. Ami természetesen nem zárja ki, hogy egyben az előbb felsorolt alsóbbrendű bálványoknak is ne hódoljon.
     Mindegyik bálvány a múló világhoz köti az embert. A szolgaság szolgasága odaláncolva lenni az önzés sziklájához. Az emberimádás is szolgaságot jelent, akár a szerelem, akár a tudomány és a művészet jegyében áll.

6. Mi segít az emberen? Egyedül a harc, melynek célja a szolgaság köteleinek szétszaggatása, a szabadság kivívása. A szent szabadságharc a lélek felszabadítására nem egyéb, mint a test és a szemek kívánságának legyőzése.
     A fő ellenség a test kívánsága. Akad ugyan bolond, aki csak bírni akarja a világ javait; de rendszerint a világ fia élvezni is akar; ha nem élvezhet, a pénz stb. elveszti rá nézve értékét, vonzó erejét. Ha az ember legyűri a test és a szemek kívánságát, a jóllakottság s önteltség okozta kevélység is meginog benne: az anyag rabszolgaságából kimenekülve Istenhez fordulhat, ki még az önimádás bálványozásából is kigyógyítja az embert.
     Harcról, küzdelemről lesz itt szó. Az ellenség, akit le kell győznünk: „a testi ember”. A fegyver az önmegtagadás szent kardja. A harc célja elsősorban a lelki ember kialakítása, végső célja az ember boldogulása itt a földön és az örökkévalóságban. Harcról van itt szó, melyben nem folyik vér, de mégis a világ legfontosabb harca, mert nélküle nincs boldogulás az ember számára.

7. A test kívánsága kettős alaphajlamból, a faj- és önfenntartás ösztönéből és a legalsóbb érzékekből, a tapintásból és ízlésből táplálkozik Elsősorban tehát ezek megrendszabályozásáról lesz szó.
     A fajfenntartás ösztönét az ész a tiszta élet törvényeivel kormányozza, s állítja az emberiség szolgálatába; az önfenntartás ösztönét az ész a mérséklettel kormányozza, s neveli a felsőbb én, a lélek szolgálatára. Az eszköz mindkét ösztön nevelésére az önmegtagadás.

9. A házasság intézménye az isteni világrendben

Isteni intézményről van itt szó: az Isten gondolata szerint való házasságban semmi aljas, semmi szennyes nincsen. Aki csúnya képek nélkül nem tud a házasságra gondolni, saját lelkének a szennyét keni a tiszta isteni intézményre. A felfogás a házasságról a lelki műveltség fokmérője. Ha bűnös gondolat jelenik meg lelkedben, vedd olybá, mintha szikra volna a pokol tüzéből: fojtsd el magadban.

1. Az a kettős tény, hogy az emberiség két nemre oszlik, s a két nemben megvan a fajfenntartás ösztöne, isteni tervre utal.
     A két nem léte oly független az emberektől, mint akár a csillagok járása. A statisztika szerint a két nem nagyjában egyenlő számban van, 100 fiúra 100 leány születik. Ebből a józan ész kiolvashatja, hogy a) a legtöbb férfiú célja a házasság, b) és csak egyesek célja a nőtlen élet. Európában, főleg a kivándorlás miatt, a nők vannak túlsúlyban.

2. Isten könyve ekként fejti meg a természet nagy titkát: „És teremté Isten az embert az ő képére – férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá őket Isten és mondá: Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” (1 Móz 1,27-28) Isten akarata szerint tehát a házasság az emberi életnek a fája. Ezen Isten által ültetett fának gyümölcsei a gyermekek, kik a földet s az eget benépesítik.
     A házasság a) a legrégibb, b) a legfontosabb, c) a legszentebb intézmény: A legrégibb, mert egykorú az emberiséggel; a legfontosabb, mert minden más emberi intézménynek természetes alapja, az Egyház a házasságból kapja híveit, az állam polgárait; a legszentebb, mert végső célja a mennyország benépesítése.
     Az ember Istennek a képmása, esze, akarata, de leginkább a megszentelő kegyelem által: a család Isten belső életének a képmása, férj, feleség és gyermek háromságot alkot, mely a Szentháromságnak a képe. Az Atyától öröktől fogva születik a Fiú, az Atyától és Fiútól öröktől fogva származik a Szentlélek. Istenben természetesen nincs semmi anyag, semmi érzékiség.

3. A két nem s a fajfenntartás ösztönének célja a házasság, a házasságnak célja a gyermek, az emberiség szaporodása. Ez a természet szava, mely nem hazudik, mert voltaképp Isten szava. A fajfenntartás ösztönének a házasságon kívül engedni annyi, mint az ember méltóságát s az emberi élet fáját meggyalázni. A házasság célját, a gyermeket kizárni, hasonlóan forradalom a természet és Isten akarata ellen: 

a házasságban mindaz halálos bűn, ami a házasság céljával ellenkezik.

     Az emberiség fenntartása közreműködés a Teremtővel; de ez nem egyesek, hanem az emberiség feladata. Mindenki lehet cipész, tanító, orvos stb. de tőle függ, vajon azzá lesz-e; minden férfiú férjjé, minden nő feleséggé lehet, de tőlük függ, hogy házasságra lépnek-e vagy sem.

4. Aki fontos oknál fogva nem lép házasságra, annak teljes önmegtartóztatóan kell élnie; ezt követeli tőle a) az ember méltósága, b) a házasság isteni intézményének a méltósága.
     A fontos ok többféle lehet: a) a magasabb tökéletességre való törekvés, b) szülők támogatása, testvérek nevelése, c) betegség, d) a nőnél elég fontos ok, hogy nem talált férjre. De nem elégséges ok az agglegénységre a fázás a házasság terheitől, a törekvés, hogy az illető szabadosabban élje világát. Ez feneketlen önzés, szolgaság s nem szabadság.
     Szent Tamás szerint nem ok a házasságtól való tartózkodásra az a téves felfogás, mintha a házasság valami megvetendő dolog volna. E nagy egyháztanító szerint azoknak, akik nem vállalják az emberiség szaporodásának gondját, azzal kell az emberiség javát előmozdítaniuk, hogy annál buzgóbban élnek a vallási eszménynek. És ily módon vezetik a többieket a lelki ember s az Isten gyermekének kialakítására.

10. Az emberiség életfájának a természete

1. Ha egy érett ifjú érett leánnyal mélységes szeretetből házasságra akar lépni, mindhalálig egymáséi akarnak lenni; még az a gondolat is elviselhetetlen rájuk nézve, hogy jöhet idő, mikor nem lesznek egymáséi, s amit ők maguk akarnak, ugyanazt akarja az Isten: „Ezért elhagyja az ember atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik. Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Mt 19,5-6)
     A házasság a legbensőbb szövetség, mely emberek közt lehetséges. Bár a szülők s a gyermekek közt ugyancsak szoros az összeköttetés: Isten ítélete szerint férj és feleség között még a vérség kötelékénél is szorosabb a viszony. („Ezért elhagyja az ember atyját és anyját”). A házasság tehát a barátság barátsága.
     Van-e barátság határidőre? Barátság bizonyos időtartamra már nem igaz barátság: az állandóság a barátság lényegéhez tartozik; éppúgy az állandóság, az életszövetség felbontatlansága a házasság lényegéhez tartozik.

2. A felbonthatatlanságot követeli a házasság fő célja: a gyermek. A szülők nemcsak világra szülik a gyermeket, de a nevelés által újra szülik, s ez a lelki újraszülés a házasság felbonthatatlanságát követeli. Nincs tehetetlenebb teremtmény a világon az újszülött gyermeknél: szülői nélkül menthetetlenül elpusztul. A gyermek csakis szülői révén, a nevelés útján válhat emberré.
     Már most egy gyermek nevelése legalább 20 évet követel. Mire tehát az utolsó gyermek felnő, az anya 65-66 éves, az apa körülbelül 70 éves. (Az anya termékenységének rendes korhatára a 45-46. év), ilyenkor új életszövetségnek már semmi célja sem volna. A gyermektelen házasság felbontatlanságát követeli a köz java, hogy t. i. rontó példát ne adjanak a válással a többieknek.

3. Az igazi házastárs egész szívet ad és egész szívet követel. Az osztatlan szív átadása a hűség törvénye. Isten szentesíti az emberi szív kívánságát, a hűség törvényét, s gyökerében védelmezi, mikor így szól: „Mindaz, aki asszonyra néz, őt megkívánván, már paráználkodott vele szívében.” (Mt 5,28)
     A hűség törvényének folyománya a házasság egysége. A férj számára csak egy nő van a világon, kit hitvesi szeretettel szerethet, sőt kötelessége szeretni – az ő felesége; viszont a felesége számára csak egyetlenegy férfi van a világon, kit hitvesi szeretettel szeretnie szabad s kell – az ő férje.
     A hűség és egység törvénye kizárja úgy a többnejűséget (poligámia), mint a többférjűséget (poliandria). Az Ószövetségben Isten eltűrte a zsidóknál a többnejűséget és a válást „a szívek keménysége miatt” (Mt 19,8), mely keménység a gyilkosságtól sem riadt vissza; a kegyelem teljének s a hit világosságának korában ilyen türelemnek nincs helye.

4. A házasság egysége és felbonthatatlansága a nő emancipációja, egyenjogúsítása a férfiúval. A többnejűség a nőt szolgaságba dönti, élvezeti cikké süllyeszti; a felbonthatóság kedvezőtlen helyzetbe taszítja: az elvált férfi mindig talál új prédát; ellenben a nő, ki feláldozta ifjúságát, szépségét, munkaerejét, mint a kifacsart citrom félredobatik, s nyomorában magára marad.

5. A krisztusi életrendben a házasság szentség. A nemzetek apostola éppenséggel misztériumnak, sacramentum magnumnak nevezi a házasságot (Ef 5,32), s ama viszony képmásának mondja, mely Krisztus és az Anyaszentegyház között vagyon (Ef 5,23-24).
     Krisztus feláldozta magát az Egyházért, azért mondja az apostol: „Férfiak! szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az Anyaszentegyházat és önmagát adta érette.” (Ef 5,25) – A házasság szentsége kegyelmet ad a házasoknak a) a házasság törvényeinek megtartása, b) önmaguk kölcsönös megszentelésére, c) gyermekeik nevelésére.

6. A modern világ ifjai-leányai többnyire éretlenek a házasságra, mert nem viszik annyira az önnevelésben, hogy szeretni tudnának. Szeretni annyi, mint másért élni; szeretni annyi, mint mennél többet adni s mennél kevesebbet követelni. Ez az áldozatos szeretet, és nem az érzéki szerelem a családi boldogságnak a forrása. Mivel a legtöbben önző teremtések, kik a házasságot üzletnek nézik, nem csoda, hogy üzlettel nem találják meg boldogságukat. A legtöbbször az önző számításba hiba esik, s kész a boldogtalanság. Hasonlóan csalódnak, akik az érzéki szerelem illúzióiból akarnak megélni. Légvárban nem lehet lakni. Ha aztán szétpukkannak az illúziók színes golyói, eltűnik a boldogság mámora.
     Az ilyen „boldogtalanok” aztán így okoskodnak: ha eltűnt a szerelem a házastársak szívéből, megszűnt a házasság alapja és összekötő kapcsa: tehát nincs értelme az együttélésnek, elválhatnak. Erre azt mondjuk: A szerelem elpárologhat a házastársak szívéből, de el nem tűnik a kötelesség, szét nem szakad a házasság köteléke, még ha nem is volna gyermek, ki őket összefűzi. Amint el nem gondolható, hogy az ember ne tartozzék Istenét, szüleit tisztelni, szeretni; úgy nem lehetséges, hogy a házastársak ne tartozzanak egymást szeretni, ha nem teszik, vétkeznek; de a bűn jutalma nem lehet új házasság.
     Ráadásul itt az emberiség életfájáról van szó, melynek védelmét szigorúan megköveteli a köz java. Még egy Comte (1798-1857: a pozitivizmus megalapítója) is kénytelen megvallani: „Szívünk annyira változékony, hogy a társadalom feladata odahatni, hogy szívünk kétkulacsossága és szeszélye elnyomassék, melyek azt eredményezik, hogy az emberi élet cél és méltóság híjával szűkölködő kísérletezéssé aljasulna le.”
     A felbonthatatlanság törvénye éppen a bűnös szenvedély szülte szeszélyeskedés ellen védi az embereket, „elveszi tőlünk a cselekvés szabadságát oly időben, mikor (a szenvedély okozta zavar miatt) át nem látjuk tetteink következményeit, mikor a benső érintkezést lelkiismeretünkkel elvesztettük.” (Foerster)
     Miként a részeg, akit erővel rántottunk vissza az örvény szélétől, kijózanodva szépen megköszöni, hogy nem engedtük elpusztulni, úgy a bűnös szenvedély mámorába jutott házasok köszönettel tartoznak Istennek, hogy a felbonthatatlanság törvényével visszatartja őket a szabados, ostoba cselekvéstől, a házasság szétszaggatásától.

11. A tiszta élet törvénye

1. Az ember méltósága az ő eszes természete; mindaz tehát, mi természetellenes, ami sérti az ember méltóságát, tilos az ember számára. Az egész természetes törvény a józan ész követelménye, a törvény meg nem tartása természetellenes, s azért bűn, mert a természetben Isten akarata jut kifejezésre.

2. A józan ész szava, hogy a két nemnek s a fajfenntartás ösztönének a házasság a célja. E nagy természetes ténynek a folyománya, hogy minden nemi érintkezés a házasságon kívül az ember eszes természete ellen van s ezért tiltott dolog. Ez a tiszta élet nagy törvénye, az erkölcsi egészség alapja.
     A néplélek fején találja a szeget, mikor a paráznaságot, házasságtörést, önfertőzést egyszerűen erkölcstelenségnek nevezi. Ahogy a betegség az egészségnek a hiánya: a tisztátalanság az erkölcsi egészségnek, az erkölcsnek a hiánya. Miként látjuk, az isteni törvény: „Ne paráználkodjál”, nem isteni szeszélynek, hanem az ember eszes természetének a folyománya; mihelyt Isten eszes embert teremtett, a tisztaság törvényét is eléje kellett szabnia.
     A lelki ember, kiben a lélek az úr, ezt be is látja, és természetesnek tartja: csak a testi ember lát zsarnoki bilincset a tisztaság törvényében, mert az ő életében nem az ész, hanem az élvezetre éhes test a vezér.

3. A házasság az emberiség életfája, – a paráznaság pedig házasságdi-játszás, házasjog bitorlása: azért a paráznaság meggyalázza az emberiség életfáját. Szóval a tiszta élet törvénye úgy az emberi méltóság, mint a házasság méltóságának a folyománya.
     Isten az ember becsületét védi e törvényével: „Ne paráználkodjál”, azt akarja, hogy minden ember származása tisztességes legyen. Mivel az emberi élet mindennél fontosabb a világon, a tisztátalanság a legfontosabb s legkényesebb dologban sérti az Isten-szabta rendet. Ebből következik a tisztátalanság bűnének súlyos volta.

4. A házasság célja a gyermek. Ennek folyománya, hogy mindaz súlyos bűn, ami a házasság célját megakadályozza.
     A házasság legfőbb törvénye a hűség, mely még a gondolatra is kiterjed. A hűség törvényét azonban csak az tarthatja meg, ki rendszeres harc árán ura lett testének. Szóval az önmegtartóztatás a házasság méltóságának feltétlen kelléke. A házasság nem az érzékiség szabadalomlevele; ellenkezőleg csak fegyelmezett lélek tudja a házasság törvényét megtartani. A házasságban a másra való szántszándékos gondolat is súlyos bűn, mert sérti a házassági hűség szent törvényét; továbbá az anyaság előrehaladott ideje (az utolsó három hónap), a szülés után való idő (2 hónap) az egyik házastárs betegsége vagy távolléte hasonlóan önmegtartóztatást követel.
     A házasságnak legszükségesebb hozománya mind a két házastárs részéről a fegyelmezett lélek, mely a test minden rendetlen kívánságát megrendszabályozni képes.

Miért kell az ifjúságnak tisztán élni? Azért, mert az ifjúban, a lányban a jövendő apa s anya rejlik. Aki a házasság előtt a bűn fertőjében hempereg, semmi biztosítékot sem nyújt arra, hogy a házasság törvényeit, melyeknek önmegtartóztatás a feltétele, valóban megtartani tudja.
     A szabados ifjúság még egyéb nagy bajjal is fenyegeti a házasságot: a házastárs s a gyermekek megfertőzésével. A bűntanyák lakói mind a fertőzés terjesztői. Az orvostudomány szerint úgy a szifilisz, mint a tripper látszólagos gyógyulás esetén is sok esetben fertőző képességgel bír. S ily módon gyakorta az ártatlan hitvestárs, az ártatlan gyermekek egészségükkel és boldogtalanságukkal fizetnek az apák könnyelműségéért, bűneiért. Ez a hitványságnak a netovábbja.
     De a házasságtól eltekintve „a nemi betegségek leggonoszabb fajtája a jellemtelenség, melyet a rendetlen összeköttetések szülnek, oly viselkedés megszokása, melyet a lelkiismeret igazolni nem tud. Ez útját egyengeti a könnyelműségnek minden téren, s az embert a pillanat és a véletlen zsákmányává teszi”. (Foerster) A parázna valóban a szó teljes értelmében erkölcstelen.

5. Az ember számára csak két életmód lehetséges: vagy törvényes házasságban él, vagy azonkívül: Mind a két állapotban azonban csak akkor él emberként, ha érzékiségén uralkodni tud. A tiszta élet törvényének veleje az önuralom, mely semmit sem enged meg a testnek, ami a józan ésszel s Isten akaratával ellenkezik. Ez az önuralom úgy a házasok, mint a nem házasok szabadságának kelléke.
     Más szóval, a tiszta élet törvényének a követelménye: a) tisztaság a házasság előtt, b) hűség a házasság alatt, c) tisztaság az özvegységben, vagy d) teljes önmegtartóztatás az egész életen át. „Akik pedig Krisztuséi, testüket megfeszítették a vétkekkel és kívánságokkal együtt. (Gal 5,24) – A nőtlen élet csak keveseknek a rendeltetése, azoké, „kiknek – e kegyelem – megadatott.” (Mt 19,11) A többségnek a házasélet a rendeltetése.
     Aki hivatást érez a szerzetesi, vagy papi életre, de mégsem követi Isten hívását, valószínűleg boldogtalan lesz a házasságban: viszont, ki hivatás nélkül lesz pappá, szerzetessé, s nincs rajta, hogy legalább utólag megszerezze a hivatást, rossz pappá vagy szerzetessé lesz. A papi és szerzetesi hivatás istenileg jelzett ismertető jele az ideális lelkület – propter regnum coelorum –, mely kizárólag a maga s mások lelki üdvösségének akar élni.

6. Úgy a házassági eskü, mint a szüzességi fogadalom a lélek szabadságának biztosítéka saját gyengeségünk ellen. A házasok és nőtlenek egyformán kísértésbe eshetnek, mikor is a lélek ege beborul, bent vihar tombol, az ész nem lát tisztán, az akaratot testi vágyak ostromolják. Ilyenkor az eskü, a fogadalom a mentő oszlop, melybe a lélek kapaszkodik, hogy egyensúlyát el ne veszítse, a szenvedély prédájává ne legyen. Ha már az erős elhatározás is nagy hatalom, még nagyobb erő az eskü vagy fogadalom.

7. Elvi jelentőségű gondolatok a házasság dolgában:
     a) Csak az az ismerkedés tisztességes, melynek házasság a célja: minden más szerelmeskedés könnyelmű játék a tűzzel, becsülettel és üdvösséggel.
     b) A szerelem nem gyerekjáték, hisz még a felnőtteknek is sok fejfájást okoz. Különben könnyű portéka annak a szíve, ki idő előtt fűnek-fának kínálja.
     c) Igaz szerelemre s házasságra csak az érett, aki legyűrte magában az önző embert s másokért tud élni: az önzés és boldogtalanság egy fán terem.
     d) Miként az advent és nagyböjt a komoly készület, a magába szállás és lelki tisztulás ideje: a jegyesség is komoly készület az élet nagy lépésére, az önnevelés drága időszaka.
     e) Az igazi férfi csak egyet akar meghódítani: saját hitvestársát.
     f) A keresztény férfiú szentélyt lát jegyesében, melyet még illetlen gondolattal sem érint.
     g) Aki áldozni akar, minden bűntől óvakodik: a jegyesek is útban vannak az oltárhoz, s mindent távol tartanak maguktól, minek bűn a neve.
     h) A bűnt sohasem szabad oltár elé vinni. Erre Isten nem adhatja áldását s Isten áldása nélkül nincs boldogság.
     i) A legdrágább hozomány a tiszta test és a szeplőtelen lélek.
     j) Aki a házasságban csak élvezetet keres, az nem hitvestársát, hanem saját állati énjét szereti.

12. Az erkölcsi egészség megóvásának alapelvei

1. „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Mt 26,41) Ez a nagy élettani tény szabja meg nekünk a harc útját-módját, melyet a tisztaság drága kincséért végig kell harcolnunk. A test erőtlen; a fajfenntartás ösztöne beteg, rendetlenségre hajlik, az érzékiség olyan mint a tapló: egy szikrától is tüzet fog, s ha el nem oltjuk, emésztő, romboló tűz támad belőle. Ez a gyúlékony taplótermészet mindnyájunk közös öröksége: haragra, részegeskedésre, lopásra stb. nem mindenkinek van hajlama, az érzékiség kísértései mindenkit bántanak: csak Istennek kiváltságos kegyelme mentette meg Szent Tamást, Szent Alajost s más szenteket életük bizonyos szakában az effajta kísértésektől.
     Minden ellenség veszedelmes; de legveszedelmesebb a házi ellenség, s e belső, házi ellenségünk mindenütt, még az Úr házában is velünk van, s bajt okozhat nekünk.

2. Hogyan támadhat belsőnkben emésztő tűz? Az öt érzéknek mintegy belső folytatása a képzelet; ez az összes érzéki behatásokat nemcsak közvetíti, de koncentrálja és erősíti. A képzelet az érzékiség gyújtó lencséje. Ez a lélektani tény a második alap, ami nekünk irányt ad a harcban a tisztaság drága kincséért. Magából a testi szervezetből is indulhat ki izgalom, de ez is a képzeletre hat, ott támaszt érzéki képeket. Azért bátran mondhatjuk: a képzelet a csatatér, melyen eldől a tisztaság erényének győzelme.
     Bár a képzelet az összes érzékek közvetítője, a legtöbb benyomást a szemtől kapja. Magát a képzeletet a lélek szemének is nevezhetjük.

3. A harc taktikájától függ a győzelem. E taktikát a saját s az ellenség erejét számba véve a fővezér szabja meg. Lelkünk királya és fővezére ekként szabta meg számunkra a lelki harc taktikáját: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mt 26,41) Más szavakkal ezt így mondhatjuk: Vigyázz, hogy szikra ne essék taplótermészetedbe; vagy Szent Ágoston klasszikus szavai szerint: „In fuga salus,” – fuss, kerüld a lelki fertőzést.
     Az orvostudomány a fertőző betegségek ellen oly módon harcol, hogy útját állja a fertőző bacilusok bejutásának a szervezetbe. Hasonló módon harcol a lelki egészségtan az erkölcsi szenny fertőző bacilusai ellen: távol tartani a tisztátalanság bacilusait magunktól: ez a védekezés legbiztosabb módja!
     A bacilusok roppant kicsinyek, de egyben szerfelett veszedelmesek; azért futni tőlük nem gyávaság, hanem okosság. Ha egyszer bejutottak a szervezetbe, már nem tudhatjuk előre a harc végét. Az erkölcsi szennyet elkerülni hasonlóan nem meghátrálás, hanem bölcs eljárás. Ezt az eljárást ajánlja úgy érzéki természetünk taplótermészete, mint a tisztátalanság kísértéseinek gyújtótermészete. Azért mondja Payot: „Míg a nagy szellemi győzelmeket azzal lehet aratni, ha állandóan róluk gondolkozunk, addig az érzékiség felett úgy aratunk győzelmet, ha sohasem gondolkodunk róla.

4. In fuga salus: tehát kerüld a személyt, kinek látása tüzet gyújthat benned. „Aki szereti a veszedelmet, elvész benne.” – József futással menekült Putifárné csábításai elől. A szentek is megbukhattak volna, ha nem futnak [jó példa erre Néri Szent Fülöp]: akkor vajon a gyengébbek győzhetnek-e, ha nem futnak a veszedelemtől?

5. In fuga salus: – tehát fékezd meg érzékeidet. Győzd le a kíváncsiságot, mely mindent látni, mindent hallani, mindent tudni akar. Vess el minden lelki táplálékot, mely szennyel van keverve.
     Főleg a szem kíváncsisága néha szörnyen megbosszulja magát: az egyszer látott izgató kép beleeszi magát a képzeletbe s hónapokon, éveken, sőt az egész életen át nyugtalanítja a lelket; Szent Jeromost a szíriai puszta magányába is elkísérték a Rómában látott bűnös képek, s tömérdek ajt-bajt okoztak neki.

Sok modern író lelke szennytelep, s féktelen képzeletüknek minden alkotásához odatapadnak a szenny bacilusai: aki szereti erkölcsi egészségét, nem kér az ilyen „realisták” szellemi főztjétől. Napjaink “művészei” a tehetség hiányát kiáltó reklámként ható meztelenséggel pótolják.
     Nagy együgyűségre vall, ha valaki mohón bekapja a szennyet csupán azért, mert a tudomány (nemi felvilágosítás) vagy a művészet csomagoló papirosában kínálják meg vele. Ugyan mit tennél fiatal barátom, ha egy tüdővészes beteg köpőládáját kínálná neked ajándékul?

6. Nem izgatni, nem táplálni az éhes bete humain (= rendetlen hajlam) megfékezésének elengedhetetlen feltétele. Az érzékiségnek tett minden engedmény: a henyélés, az ételben-italban való mértéktelenség, még a túlzott művészi élvezet is (regény, színház, képtár) hizlalja az élvezetre éhes állatot az emberben, s gyengíti a lelki embert a szenny ellen való harcban.

7. Mivel pedig csak az erős lelki ember győzheti le az érzéki embert: a hivatásos munka, a vallás és természet tiszta örömével s élvezeteivel kell a lelki embert táplálnunk s a szenny ellen való harcra lelkesítenünk.
     Az edzett, egészséges szervezet sikerrel áll ellen a fertőzésnek: a beteges, gyenge organizmus nem tud ellenállani a kórnak. A lelkiség, az erkölcsi egészség ápolása az egész vonalon a legjobb s legbiztosabb szer a testiség ellen.

13. Élet-halálharc a lélek várában

1. A gondolat és az elhatározás a lélek éltető vére. Ha valamiben, hát elsősorban a tisztaság dolgában döntő tényező a gondolat és elhatározás. Minden parázna gondolat, melybe az akarat teljesen beleegyezett, halálos bűn. Maga az örök Bíró mondja: „Mindaz, ki asszonyra néz, őt megkívánván, már paráználkodott vele szemben” – vagyis lelki házasságtörést, súlyos bűnt követett el. A szívben vagy gondolatban való paráználkodás élettani szempontból igazi cselekedet, melyet a test izgalma is kísér éppúgy, mint más cselekedeti bűn elkövetésekor. E téren nagy lator lehet az ember a nélkül, hogy egyetlenegy külső cselekedettel vétkezett volna.

2. Mindent eldöntő dolog tehát a képzelet, a gondolat megfékezése. In fuga salus – a szennytől futnunk kell, hogy kísértésbe ne essünk. Ám nem mindenkor áll hatalmunkban a kísértés elkerülése: akkor vigyáznunk kell, hogy a kísértésben el ne essünk. Főleg itt szükséges a Krisztus követelte éberség és vigyázat.

3. A gondolatbeli lelki harc e lélektani törvényen alapul: egyszerre csak egy gondolat lehet az öntudatban: mihelyt az akarat az ész figyelmét másra fordítja, az előbbi gondolat eltűnik az öntudatból. A menekülés a tiszta levegőre, a tiszta gondolatba megszabadítja lelkünket a szennyes gondolattól. In fuga salus.

4. Napóleon mondása: „Minden elvesztett pillanat alkalom a szerencsétlenségre”, főleg a lelki harcban érvényesül: itt a döntő pillanat elszalasztása a lélek életébe kerül. Ugyanő mondotta: „Minden csatának van forduló pontja, s ezen időpont kihasználása biztos győzelem, elszalasztása biztos vereség. Az osztrákokat legyőztem, mert nem ismerték föl öt percnek az értékét”. A lelki harcban a szó teljes értelmében egy pillanaton fordul meg a győzelem és vereség: aki a pillanat ura, életsorsának is az ura. A lelki győzelem azon fordul meg, hogy az akarat az ész figyelmét tiszta gondolatra terelje, mielőtt a képzelet által felizgatott érzéki vágyó tehetség a szellemi akaratot magával rántja, beleegyezését kicsikarja.

A lelki harc képe tehát ekként fest: 1) a képzeletben megjelenik a csábító kép; 2) ezen érzéki kép felizgatja az ösztönt, az érzéki vágyó tehetséget; 3) az érzéki vágyó tehetség a képzelettel együtt ostrom alá veszi az észt és az akaratot beleegyezésre noszogatják; 4) a vigyázó ész nem megy lépre: felsőbb segítséget keres: „Uram segits!”, s a kegyelemmel támogatott akarat erős nem-mel felel a csábításra s egyben az ész figyelmét másra tereli, jó gondolattal kiszorítja a lélekből a bűnös gondolatot. Bármekkora forrongás is van a lélekben, az akarat határozott nem-je győzelmet jelent.
     Minden okos embernek van valamelyes vesszőparipája, kedves foglalkozása: az egyik a zenét műveli, a másik kertészkedik, a harmadik gyűjt, stb. stb. Az első roham visszaverése után legjobb a kedves gondolatkörbe menekülni, mert ez legjobban köti le a figyelmét. A lélek foglalkoztatása a kísértés után (bármivel is) feltétlenül szükséges.

5. A lélek vára az a csatatér, melyen a legszebb győzelmeket lehet aratni: minden visszavert kísértés remek győzelem, s aki ott csatát nem veszít, a legmagasabb nemességet szerzi meg magának, a férfiasság nemességét. „Ez az önnevelés koronája. Ezen hatalmas ösztönnel szemben úrrá lenni – ez a szabaddá lett, győzedelmes akarat, az erő telje, az erők ereje”. (Payot) A lelki harc győztese a hősök hőse, mert úr a maga házában. A legnagyobb úr az, ki önönmagának tud parancsolni.

6. A házasságnak feltétlen kelléke a hűség, mely sohasem alkudozik az ellenséggel: a tiszta élet hőse is csak úgy győz, ha sohasem lép alkura a bűnnel. A sántikálás jobbra s balra tömérdek bajnak a forrása a lelki életben.
     Ha a lélek határozott nem-mel felel a kísértésre, egyszerre eldőlt a harc, az ember békében van, s másra fordíthatja figyelmét, erejét. Ha ellenben akarja ugyan a tisztaságot, de a kíváncsiságnak is legalább némi engedményt tesz, s legalább fél gondolattal akarja magát kárpótolni a tett elmaradásáért: a győzelem először is nem teljes, hozzá a harc hosszadalmas küszködéssé lesz, mellyel tömérdek erőt pazarolunk, a bűntudat s az emésztő küszködés kedvetlenséget szül, mely végül arra a balhitre vezet, hogy a tisztaság gyengíti az embert, s nem érdemes érte küzdenie. Az isteni irgalom e jótanáccsal szolgál nekünk: „Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gehennára vettessék.” (Mt 5,29)

(Szuszai Antal: Kalauz a krisztusi életbe. Kolozsvár, 1910)

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. február 23.