A Nathanson-akták #7: Az Ozeás-kezdeményezés

 A 7. részben Terry Beatley elmagyarázza, hogyan vezetett a Dr. Nathansonnak tett ígérete egy országos mozgalomhoz a nők, gyermekek és családok érdekében.

Robert Moynihan: Ön valójában azt tette, hogy elkötelezte magát Dr. Nathanson üzenetének terjesztése mellett. Létrehozta az Ozeás-Kezdeményezést. Mi ez tulajdonképpen?

Terry Beatley: Ez egy non-profit, oktatási szervezet.

Az egyik fő tevékenységünk az, hogy oktatunk.

Tanítjuk Dr. Bernard Nathanson örökségét, Margaret Sanger történetét, és évtizedről-évtizedre bemutatjuk, hogyan fordította fel ő Amerikát a fogamzásgátlás evangéliumával és annak bukásával.

Tanítunk a mellrák és az abortusz közötti kapcsolatról.

Tanítunk arról, hogy az abortusz legalizálásával hogyan gyorsította fel Margaret Sanger rasszista népességszabályozási tervét, melyet Néger Projektnek nevezett el.

És mára jóval több mint 21 millió fekete amerikai csecsemőt gyilkoltak meg.

Ezekre a kemény kérdésekre összpontosítunk, és a mottónk az, hogy „az igazsággal szeretjük az embereket.”

Tudja, néha az igazság undorító, néha az igazságot nehéz megérteni.

De megtanultuk, hogy ha az igazsággal tudjuk szeretni az embereket, akkor sokkal inkább hajlandók a tényekre támaszkodni, nem pedig a propagandára.

Moynihan: És mi az Ozeás-Kezdeményezés mottója? Mi az az idézet Ozeás könyvéből, amelyre a munkájukat alapozzák?

Beatley: Igen, ez egy gyakori kérdés.

Az Ozeás-Kezdeményezést a Ozeás 4,6 vers után neveztem el: „Népem elpusztul, mert nincs benne érteni tudás.”

Nem azt mondja, hogy „népem azért pusztul el, mert rosszul szavazott.” Hanem: „népem elpusztul, mert nincs benne érteni tudás.”

És így megtapasztaltunk azt, hogy ha azt tesszük, amiről Pál apostol írt, „Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket.” (Ef 5,11) 

Dr. Nathanson öröksége a fény.

Számomra ez Krisztus világossága.

Krisztus nem fordított hátat Amerika abortuszkirályának.

Sőt, Krisztus megmentette Amerika abortuszkirályát az örökkévalóságtól a pokolban.

És ezt a történetet minden amerikainak meg kell tanulnia.

Minden amerikainak, hogy továbbadja a következő generációnak. Hogy mi helyreállíthassuk a szeretet és az élet kultúráját.

Moynihan: Terry, az Ön saját útja a hit tanúságtétele, és azt hiszem, a nőket szerte az országban érdekelné az, hogy milyen dolgokon ment keresztül. Mesélnél nekünk a tanúságtételéről?

Beatley: A Dr. Nathansonnak tett ígéretem teljesítéséről? Erre gondol?

Moynihan: Igen, és hogy ez hogyan befolyásolta az életét.

Beatley: Ó, te jó ég! Sokféleképpen hatott [rám].

Valójában most fogom megírni a második könyvemet. Egy kicsit vékony könyv lesz, de sok Isten-történet lesz benne, arról, hogy Isten hogyan vezette ezt az utazást.

Valószínűleg nincs elég idő az interjúban, hogy minderről beszéljünk, de az Isteni Irgalmasságról szeretnék beszélni. Ez volt az egyik témám.

És ez elvitt engem… Katolikus megtérő vagyok, és nem tudtam az Isteni Irgalmasságról, vagy nem tudtam az Isteni Irgalmasság rózsafüzérről.

Így aztán évekbe telt, mire rájöttem, hogy az Úr ezt akarja elérni Dr. Nathanson történetével, hogy minden amerikaival megismertesse az irgalmasságot, Isten irgalmasságát.

És különösen azokkal az emberekkel, akik az abortusz miatt szenvedtek. Lehetnek férfiak is. Lehetnek nők is.

Így az Isteni Irgalmasság állandó téma azóta.

Moynihan: Értem. Ha egy nő, aki ezt hallgatja, ihletet kapna arra, hogy kapcsolatba lépjen önnel, hogyan tegye ezt meg?

Beatley: Elérhet engem a terry@hosea4you.org e-mail címen.

Moynihan: Szeretné, ha az emberek felvennék Önnel a kapcsolatot?

Beatley: Természetesen. Szilárdan hiszek ebben. Sőt, egyenesen a kamerába fogok nézni, amikor ezt mondom.

Hiszem, hogy az amerikaiakra közvetlen hatással van az abortusz. Lesznek olyan férfiak, akik sajnálatosan az abortuszklinikákra hajtották a nőket, vagy olyan nők, akiknek volt abortuszuk.

Amikor megismerik Dr. Bernard Nathanson történetét, rá fognak jönni, hogy a propaganda áldozatai lettek.

Áldozatok voltak.

Itt az ideje, hogy meggyógyuljanak a bűntudattól, a szégyentől és a megbánástól, az összes eltemetett érzéstől, amit az abortusz okoz, és hogy elfogadják Isten irgalmasságának igazságát.

Ő ott van, hogy megbocsátani és szeretni akar, átölelni téged az ő Isteni Irgalmasságával, az ő szeretetével.

De azt hiszem, hogy… amint az emberek átmennek a gyógyulási folyamaton, és elfogadják Isten irgalmasságát, a végén egy seregnyi embert fogunk összegyűjteni, egy seregnyit.

Emberek millióiról beszélek, akik azt mondják majd: „Nincs tovább. Végeztünk a halál kultúrájával. Végeztünk a megosztottsággal. Végeztünk a gyűlölettel. Végeztünk az abortusszal. Végeztünk a nők kizsákmányolásával. És meg fogjuk teremteni az új Amerikai Egyesült Államokat, és visszaállítjuk minden emberi élet méltóságát.

Hiszem, hogy Isten ezt fogja tenni. Amíg nem adom fel.

És ezt mondom minden nap: „Jézus, bízom benned. Jézus, bízom benned.”

És minél többet mondom, annál inkább vezeti Isten a dolgokat előre, beleértve azt is, hogy itt ülök Önnel. Soha nem számítottam arra, hogy az Inside the Vatican interjúalanyok között leszek.

(Folytatás következik)

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. december 23.