Miért más a gendertéma, mint a többi?

Régóta vissza-visszatérően írok a genderkérdésekről (LMBTQ-ideológia, transzneműség, nemek lebontása, jogrendszer átalakítása, társadalmi érzékenyítés stb.). A téma fókuszba állításakor gyakran elhangzik az ellenvetés, hogy ez valójában keveseket érint, meg egyébként ott van például az alkoholizmus problémája is (na az sokkal többeket érint), vagy a családon belüli erőszak, meg foglalkozhatnánk az afrikai éhezőkkel, a klímavédelemmel vagy a korrupcióval is. Miért pont a gendertémát emelnénk ki?

Engem ez az aggályoskodás arra a politikusra emlékeztet, aki annak idején egy szimbolikus beruházás kapcsán kiszámolta, hány lélegeztetőgépet lehetett volna abból venni a kazincbarcikai kórház számára. Ami ahhoz hasonlít, amikor Júdás a drága nárdusolaj kapcsán a szegényekért kezdett aggódni (Mk 14,1-9). Ha egy ügyet kiemelünk, mindig lesznek az ügynek riválisai, amelyek nagyobb statisztikai relevanciája mellett jó érveket lehet felhozni. Csak a világ nem így működik.

A szimbolikus ügyek azért szimbolikusak, mert önmagukon messze túlmutatnak. Maguk a szimbólumok épp azért szimbólumok, mert valami nagyobbat jelölnek. Ezért vannak zászlók is. A zászló egy ideát jelenít meg, ami lehet egy ügy, egy közösség, vagy akár egy eszme is. Gondoljunk Nándorfehérvár ostromára. Az oszmán törökök sikert sikerre halmoztak, és már csak egy karnyújtásnyira voltak attól, hogy átvegyék a hatalmat déli végvárunk felett. Dugovics Titusz azonban egy pillanat alatt felmérte, hogy ha kitűzik a várra a félholdas zászlót, az egész történelem új irányt vehet. Hogy megvédje hazáját, magával rántotta a mélybe a zászlós törököt. Cselekedete szimbolikus volt, jelentősége pedig felért ezer katonai hőstettel.

A szimbolikus esetek történelemformáló hatással bírnak. Ott van például Rosa Parks, aki 1955-ben egy alabamai buszon úgy döntött, hogy nem adja át a helyét egy fehérnek, és ezzel megkezdődött a fekete polgárjogi küzdelem Amerikában. Vagy ott van a berlini fal, meg annak lebontása, ami az egész hidegháború jelképévé vált. A gonosznak is van szimbolikus arca. Az emberek általában nem akkor kapják fel a fejüket, amikor valami rosszból sok történik, hanem amikor a rossz valamit érzékelhetően megjelenít. Bár az Iszlám Állam 2014-ben sokakat megölt vagy földönfutóvá tett, bennünket mégis az sokkolt, amikor egy ketrecben elevenen égettek el egy jordániai túszt, a kamera előtt fejeztek le egy amerikai újságírót, amikor a líbiai tengerparton fekete ruhás harcosok huszonegy narancsruhás kopt keresztény mögé álltak, és egyszerre kezdték nyiszálni a nyakukat. Meg amikor elpusztították Palmüra ókori emlékeit és kivégezték a régészt, aki az életét tette fel azok megvédésére. Mert ezekben az esetekben a gonoszság megtestesülve jelképes határokat érzékelhető módon lépett át.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. december 15.