A Schneider interjú #5: „Én vagyok a legjobb barátja”

Schneider püspök tagadja, hogy Ferenc pápa ellensége lenne, és azt állítja, hogy ő valójában a pápa legjobb barátja.

Robert Moynihan: Ön kritikát fogalmaz meg Ferenc pápa azon választásával kapcsolatban, hogy orvosi és politikai döntésekről nyilatkozik, amelyeket úgymond „támogat”, és azt mondja, hogy túllép valódi küldetésén, és hogy ily módon elhanyagolja az evangelizációs küldetést, az Evangélium hirdetésének küldetését. Mégis egyesek azon tűnődnek, hogy ön Ferenc pápa ellensége-e, de korábban azt mondta nekem, hogy ön valójában a legjobb barátja.

Athanasius Schneider püspök: Nos, először is azt mondanám, hogy a „kritika” szót ma különböző módon értelmezik.

Először is, azt mondanám, hogy egy nagyon jóindulatú kritika, egy testvéri korrekció.

Ez a testvéri szeretet jele.

Az erkölcsteológus azt mondja, hogy amikor jóindulattal kijavítasz valakit, a felebarátodat, az a felebaráti szeretet jele.

Én tehát püspök testvére vagyok. És azt akarom, csak a legjobbat kívánom neki.

Ha hallgatnék, azt hiszem, a lelkiismeretem megvádolna azzal, hogy mulasztást, a mulasztás bűnét követem el.

Mondhatnál testvérednek, idősebb testvérednek, a pápának, Péternek valamit, ami fontos az ő üdvösségére, a lelkére, a küldetésére és az egész Egyház javára, de nem tetted meg. Mert talán féltél, vagy mert politikailag korrekt voltál.

Szerintem egy püspöknek nem szabad így viselkednie. Ezért amikor valóban jóindulatú korrekciót teszel csak ennek a személynek a javára és a ő feladatáért, akkor ezt imával kell kísérned. Én ezt teszem.

Soha életemben nem imádkoztam még senkiért annyira és nem celebráltam annyi szentmisét, mint Ferenc pápáért. Ezért ezt mondom: „Szentatya, én vagyok a te igazi, a te legjobb barátod.”

(folyt.)

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. november 21.