Eucharisztikus következetesség

Már Krisztus életében forduló- és töréspont volt az Élet Kenyeréről szóló tanítás, amely követőit és tanítványait megrostálta, akik közül sokan „nem jártak tovább vele”, mert nem pusztán felfoghatatlan volt számukra, hogyan lehet valóságos étel és ital az ő teste és vére, hanem elfogadhatatlan is. Azóta viszont az rostálja meg követőit, hogy miként lehet az Ő valóságos teste és vére a kenyér és bor. A katolikus hit, mint igaz vallás központi eleme a szentmise, mint vértelen áldozat és az Oltáriszentség, mint Krisztus Urunk valóságos teste. A gyakorlataink, viselkedésünk viszont sokszor nem tükrözik ezt a hitet. Mintha megbicsaklott volna a Szentlélek által irányított folyamatos gazdagodás és elmélyülés az eucharisztikus hitben és az ennek megfelelő gyakorlatokban, amely jellemezte az Egyház történetét a kezdetektől fogva.

Ez az írás az Eucharisztiával kapcsolatos következetességről szól: első felében az Oltáriszentségről vallott katolikus hit és tanítás fényében az Ő jelenlétében végzett gyakorlatainkról, az írás második felében pedig egy példa az Oltáriszentséggel való bánásmódunk gyakorlati vonatkozásairól.

Amikor először vehettem részt régi rítusú szentmisén, hatalmas megkönnyebbülést éltem meg az Úr iránti tisztelet fizikai megnyilvánulásai miatt, mert a „lélek számára érthető” fizikai jelekben és cselekedetekben végre összhangba került az Úrról vallott hit és a liturgián résztvevők viselkedése. Most ezek közül az egyik fizikai jelet, a térdhajtást emelném ki.

A régi rítusú szentmisén (és liturgián kívül is) a hívek, a pap és a ministránsok sosem lépik át a templom tengelyét anélkül, hogy térdet ne hajtanának a főoltár tabernákulumában jelen lévő Úr Krisztus előtt. Ha egy ministráns tízszer lépi át, tízszer hajt térdet, ha harmincszor, akkor harmincszor. Mindig térdet hajt. Akkor is, ha elvégzendő feladata miatt a legrövidebb út nem a főoltár előtt vezetne el. Ha például az olvasmányos könyvvel az ambó felé tart, vagy a hívek tömjénezését készül elvégezni, először a főoltár elé járul az imádó tisztelet jelét adni az Úr előtt.

Ez a gyakorlat feltételezi azt, hogy az Oltáriszentség a főoltár tabernákulumában van. Amint a liturgikus reform után a szembemiséző oltár bevezetésével elválasztották a tabernákulumot és az oltárt, először gyengítették az évszázadok alatt elmélyült eucharisztikus következetességet, amely megnyilvánult a krisztusi valóságos jelenlét központi szerepe és annak központi fizikai helye közötti térbeli megfelelésben. Majd a tabernákulum oldalra kihelyezésével meg is szüntették a liturgikus tér eucharisztikus következetességét, és ennek a következetességnek az Úr előtti térdhajtásban kifejeződő következetes gyakorlatának lehetőségét a liturgia során. Az ilyen elrendezésű szentélyekben végzett liturgia során nem pusztán ez a jel hiányzik, hanem általában is úgy viselkednek, mintha Krisztus Urunk nem lenne jelen a tabernákulumban. Általános például, hogy ha egy hívő felolvasni megy, nem hajt térdet az oldalt lévő tabernákulum felé, hanem csak fejet hajt az oltár – és a mögötte a tabernákulum helyén székelő pap – előtt: tehát úgy tesz, mintha nem lenne ott az Oltáriszentség. És erre a liturgikus előírások is biztatják.

De azt, aki úgy tesz, mintha nem lenne jelen az Úr, miközben jelen van, nem sok választja el attól, hogy az Úr jelenlének valóságát a saját viselkedésétől (esetleg saját hitétől), kedvétől tegye függővé, majd végül annak elsorvadásával már észre se vegye.

Úgy sejtem, hogy mostanság már ez utóbbi jellemző a katolikusok nagy részére, és ezt ki-ki maga is ellenőrizheti: üljön be egy templomba, és figyelje meg, hogyan viselkednek a szentségi jelenlétben, és tegye fel a kérdést, hogy a látottak alapján vajon feltételezhető élő és erős hit az Isteni jelenlétben? Tudatában vannak ennek a jelenlétnek? Tudatában vannak annak, hogy Ki van jelen? Feltételezhető-e ez az élő hit, ha a tabernákulumban jelen lévő Szentséges és Fölséges Úr irányában még egy értékes tárgynak kijáró tudatosság vagy figyelem sem érzékelhető, sokszor még monstranciában kitett Oltáriszentség iránt sem?

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. november 15.