Mi az okkultizmus?

A szerkesztő megjegyzése: mivel az okkultizmus egyre nagyobb befolyásra tesz szert és kerül előtérbe az egyházban és a társadalomban, közreadjuk a Krisztus az okkultizmus ellen című sorozat első részét, amely ezeket az erőket a gyökerek szintjén leplezi le és száll szembe velük.

Mit értünk az okkultizmus kifejezés alatt? Számos meghatározás létezik; a végén mi is hozzáadunk egyet a sajátunkból.

A Merriam-Webster szótár az „okkult” melléknévi használatát többféle jelentéssel írja le:

1. Nem feltárt, vagy titkos.
2. Valami, amit nem könnyű megérteni.
3. Rejtett.
4. A jóslás okkult művészeteivel kapcsolatos, mint például a médiumok által végzett jövendőmondás és hasonlók; a főnévi használat is ennek felel meg[i].

Az 1. sz. jelzőt használva az Ószövetség annyiban okkult, amennyiben Szent Ágoston azt mondja: „Az Ószövetségben az Új el van rejtve”. De a lényeg az, hogy mindenki számára feltáruljon, mert „az Új [Testamentumban] az Ó kinyilatkoztatik[ii]. Az ezoterikus hagyományok, mint a szabadkőművesség, inkább az ellenkezőjére hajlanak: arra törekszenek, hogy a titkokat csak néhány kiválasztott számára tárják fel. Az olyan szabadkőművesek számára, mint Albert Pike, a kereszténység tanítói „a legtájékozatlanabbak” az „igazi jelentésről”, amit tanítanak; a Biblia titkainak megfejtéséhez a Kabbala könyveire van szükségük[iii].

A 2. sz. jelzőt használva Szent Pál teológiáját nem más, mint maga Szent Péter tartja okkultnak, mivel Pál tanításait „nehéz megérteni”. Péter arra figyelmeztet, hogy sokan visszaélnek Pál okkult tanításaival, ahogyan a Szentírással is (2Pt 3,16). Ma sincs ez másképp. Pált az okkultisták és a gnosztikusok egyaránt tisztelik. Madame Blavatsky (a teozófia alapítója) például a neoplatonikus „misztériumok” „beavatottjaként” vagy „szakértőjeként” dicséri Pált[iv]. Számára ő egy „kabbalisztikus, mágikus és szabadkőműves” apostol volt, akinek tanításait Simon mágus gnoszticizmusának fényében kell érteni[v].

A 3. sz. jelzőt használva, sok minden rejtve van a szemünk elől. A mágnesesség okkult erő; mi csak a hatásait látjuk. Az internet okkult technológia; csak azt látjuk, ami a képernyőn felbukkan. Az angyalok és démonok okkult lények; nem látjuk őket, de látható hatásaik vannak. A legtöbb esetben a hatásokat figyelmen kívül hagyják, vagy más oknak tulajdonítják. Az emberek mondhatják azt, hogy küzdenek a ’démonaikkal’, de nem a szó szoros értelmében. Általában az említett ’démonokat’ a psziché tudattalan megnyilvánulásainak könyvelik el. Ez nem jelent sokat, ha belegondolunk – enyhén szólva kissé kétértelmű.

Az 1-3 sz. jelentések ilyen széleskörű alkalmazása esetén a ’titkos’ vagy ’nehezen érthető’ meghatározásokon kívül más definíciókra is szükség van. A 4. számúban (és a hozzá tartozó főnévben) több egyértelműséget találunk, de a jóslás, a kristálygömbös jövendőmondás vagy a paranormális tevékenységgel kapcsolatos ügyek kontextusa sem elégséges. Mégis ez az okkult legismertebb definíciója.

Okkultizmus, nagy O betűvel

Az éremnek két oldala van, amit mi ’nagybetűs’ okkultizmusnak fogunk nevezni. Jean Daniélou, SJ itt írja le őket (úgy tűnik, nem is tudva erről), amikor a Humani Generisre hivatkozik (26. §),

Ma sokan tagadják az égi szellemek személyes jellegét… két fő tévedés van e témával kapcsolatban. Az első a racionalistáktól származik, akik az angyalokat és a démonokat együttesen a pszichológiai valóságok megszemélyesítőiként csoportosítják… az adatok mítikus értelmezése, amelyhez a pszichoanalízis szolgáltatná a kulcsot. Mások [erre reagálva] élénk érdeklődést mutatnak a láthatatlan világ iránt; de a spiritizmus segítségével igyekeznek behatolni oda… [eltévedve] az egyetlen, a hozzáférés egyetlen útjától… Jézus Krisztustól[vi].

Természetesen Daniélou számára a Katolikus Egyház ennek a természetes kontra természetfeletti dialektikának a szintézise. Egy másik szintézis-kísérlet a XIX. században történt. H.P. Blavatsky terjesztette elő a teozófia rendszerében, a következőképpen leírva: A tudomány, a vallás és a filozófia szintézise. Ötvözete gyakori szidalmakat tartalmaz a Római Katolikus Egyház ellen. Itt térünk át az okkult „nagybetűs” használatára. Blavatsky maga is megteszi ezt a váltást. Az Isis Unveiled (1877) című művében minden okkult anyagra csak „kisbetűs” formában hivatkozik. Egy évtizeddel később, a Secret Doctrine (1888) című művében áttér az Okkultra, Okkultistákra és Okkultizmusra – mind olyan kifejezés, melyeket gyakran használ az újonnan alakult teozófiai mozgalom, a körébe tartozók vagy a történelem évkönyveiben elődjének tekintett személyek leírására. Az „Okkultistát” így definiálja,

Aki az okkult tudomány különböző ágait tanulmányozza… Az okkultizmus a pszichológiai, fiziológiai, kozmikus, fizikai és spirituális jelenségek teljes skáláját felöleli. Az okkult, rejtett vagy titkos szóból ered; ezért a kabbala, az asztrológia, az alkímia és minden titkos tudomány tanulmányozására vonatkozik[vii].

Meglepő lehet, hogy ezen okkult kategóriák többsége (vastagon szedve) tudományos kategória; hogy a legtiszteltebb okkultisták nagy része a naturalizmusra alapozza elveit, hangsúlyozva a személytelen istenséget, amely a természet és a kozmosz törvényein keresztül nyilatkozik meg. Ez az okkultizmus legkevésbé ismert típusa (tehát hűségesebb a szavához). Ez az a fajta egyben, amelyik a legmélyebben beágyazódott társadalmunkba, bár finomabb módon (így hűségesebb a kígyó természetéhez).

Ezen okkultisták számára nincsenek csodák. Nincs természetfeletti világ, mint olyan, csak ismeretlen tudományos magyarázatok láthatatlan okokra. A teozófia ezt egyfajta monista panteizmusban hirdeti. Bár Blavatsky magyarázatai a „szellemekről” meglehetősen bonyolultak és összetettek (és ez érthető is), nem tartalmaznak paranormális tevékenységet vagy természetfeletti jelenséget, ahogyan azt általában értelmezik. Ennél is fontosabb, hogy a sátánnak nincs személyes lénye. A Nagy Vörös Sárkányt csupán a katolikus egyház találta ki, hogy az embereket irányítsa (ezt teljesen világossá teszi). Carl Jung hasonló elképzeléseket sugall okkult pszichológiai tanulmányaiban, mondván, hogy „az istenek kétségtelenül pszichikai erők megszemélyesítései[viii].” Még maga Aleister Crowley, „A szörnyeteg” is úgy vélte, hogy saját Götia [mágia] démonai csupán „az emberi agy részei[ix].”

Mégis, számos okkultista a szellemeket valódi természetfeletti entitásoknak tekinti – angyaloknak vagy démonoknak. Mások egyszerűen agnosztikusak a témában. Sokan látszólag ellentmondásos nézeteket vallanak. Úgy tűnik, hogy az egyik pillanatban elfogadják a paranormális jelenségeket, míg a másikban elkerülik azokat. Úgy írnak a szellemekről, mintha azok valóságosak lennének, hogy aztán néhány passzussal később azt mondják, nem hisznek bennük.

Hogy a dolgok még zavarosabbá váljanak, az akadémiai körök folyamatosan ezer és ezer oldalakat gyártanak, melyek elemzik és osztályozzák a különböző szektákat, mellékágakat és furcsaságokat, amelyek magukban foglalják azt, amit általában „nyugati ezotériának” neveznek. Wouter Hanegraaff hermetikus tudós összeállított egy több mint ezer oldalas szótárt, amely részletesen bemutatja az okkult mozgalmak fent említett összes típusát[x].  A Brill akadémiai kiadása több mint 100 kötetet jelentetett meg a Nag Hammadi és a Manicheus tanulmányokról. Ami magukat az okkultistákat illeti, ha valaki elolvassa a (vitathatatlanul) négy legtiszteletreméltóbb okkult művet – Blavatszkij Isis Unveiled és The Secret Doctrine, Albert Pike Morals and Dogma és Manly P. Hall The Secret Teachings of All Ages című műveit -, akkor alig több mint 4000 oldalt olvas el.

Katolikus erdő az okkult fákon keresztül

Hogyan értelmezzük a vadul változó ágakat, amelyek az okkult (hamis) tudás eme fáján nőnek? Az ezoterikus sokféleség hatalmas szakadékai ellenére vitatjuk hogy a különbségek harmadlagosak vagy másodlagosak. Azt a törzset kell megnéznünk, amelyen mindannyian osztoznak; egy olyan törzset, amelyen (meglepő módon) az ateisták és Carl Sagan vagy Neil deGrasse Tyson rajongói egyaránt osztoznak. Bár időnként előfordulhatnak eltérések, ezek a csoportok általában ugyanazokat a történelmi hősöket és gonosztevőket fogadják el. Mindazonáltal mindannyian ellenzik a kereszténység fáját, vagyis az Élet fáját. Mindannyian a felvilágosodás ugyanazon katolikusellenes propagandáját hirdetik, ugyanazokat a ’divatos kifejezéseket’ használják, hogy az Egyházat tudatlanságként, sötétségként, babonaként stb. támadják.

A kivételektől eltekintve nehéz lenne olyan okkultistát találni – akár természettudós, akár más -, aki ne védené erélyesen a katharokat, a gnosztikusokat vagy Giordano Brunót, mint a sajátjait. Nagyobb szerencse lenne tűt találni a szénakazalban, mint olyan okkultistát, aki nem népszerűsíti a Fekete Legenda propagandát, vagy aki nem táplál nagyfokú ellenségeskedést a régi jezsuiták iránt[xi]. Hol van az az múltbeli vagy jelenlegi okkultista, aki szerint az Ószövetség Istene – a katolikus hagyomány fényében értelmezve – más, mint egy kegyetlen, féltékeny demiurgosz [világteremtő szellem]? Ha valami, akkor számukra Izrael Istene a sátán (az emberiség „ellensége”). Ő az, aki az emberiséget rabságban tartja az arrogancia és a tudatlanság révén. Jézus Krisztust még mindig szabadítónak tekinthetik, de a szabadítás Izrael Istene, mint a nagy arkhón, vagy zsarnok – nem pedig az Atya Isten, akit Krisztus szeret (Jn 14,31).

Eközben Jézust szubjektíven definiálják, az egyén igényeinek megfelelően: buddhista szerzetes, hindu avatár, a ’Krisztus-tudat’ tanítója, a ’titkos tanítás’ beavatottja, az aktív férfi princípium allegóriája, a názáreti gnosztikus, a krisztosz-kígyó mint Logosz, a társadalmi igazságosság harcosa, a szabad szerelmű hippi, az első kommunista, az árja antiszemita (a nácik úgynevezett ’pozitív’ kereszténysége) stb[xii].

Jézus ezen alternatív nézeteinek mindegyike szintetizálódik a következők elutasításában: (a) Izrael Istene, mint az Atya Isten. (b) Krisztus testi halála és feltámadása. (c) A Tízparancsolat, mint Isten által adott objektív morál. Ezzel azt állítjuk, hogy az ’Okkult’ meghatározása ezen ernyő alatt sokkal egyértelműbb: mint a fent említettek elutasítása, a pogány spiritualitással vagy mágiával (jellemzően a keleti fajtából) együtt, amit a felvilágosodás elveire szórnak – legyenek azok természetes vagy természetfeletti irányultságúak.

Valóban vannak rejtett tanítások, melyeket Urunk adott, de azok, amelyek a tízparancsolatra (Mt 19,17), halálára és feltámadására (Lk 9,22) vagy a mózesi törvénynél szigorúbb válási törvényekre (Mt 19,3-9) vonatkoznak, egészen egyértelműen adottak. Bár talán nehéz elfogadni ezeket, de könnyen érthetőek. Talán éppen ez az, amitől az Okkult el akarja távolítani beavatottjait.

Ha alázattal és alázatos szívvel lecsupaszítjuk a ’nehezen érthető’ fogalmakat a törvény ’súlyosabb’ dolgaira – a Tízparancsolatra -, akkor az élet fájának gyümölcsei idővel egyre nyilvánvalóbbá válnak (Mt 7,19-20). Cserébe a további ismeretek megszerzéséért végzett munka kevésbé lesz megterhelő (Mt 11,28-30); Pál tanításait Szent Péter reményei szerint érintetlenül hagyják, és semmiképpen sem keverik össze a simoni gnoszticizmussal, ahogyan azt sok okkultista teszi.

Inkább újragondolás, mint újradefiniálás

Összefoglalva, az okkult jelző használata a kontextustól függően tökéletesen megengedett katolikus gyakorlatokra is alkalmazható. A tudomány területén a természeti okkult erők felfedezése a katolikus dogma keretein belül teljesen rendben van. Van okkult katolikus történelem is: az, amit kevesen ismernek. De ez leginkább annak köszönhető, hogy az ellenfél úgynevezett felvilágosodása a sötétség fátylát borítja a kereszténység történelmére – amit kollektíven elfogadtunk.

Ami a „nagy O betűs” okkultizmust illeti, egy utolsó réteget kínálnánk fel: azt, hogy ez a sátán tanítóhivatala. Ez a tanítóhivatal egy kicsit más, mint az egyházé. Folyamatosan ellentmond és megváltoztatja azt, ami előtte volt; mégis, egy rejtett dal ugyanaz marad, aminek a dallamát Fr. Chad Ripperger foglalja össze: „A démonoknak van egy alapelvük, amely vezérli őket: ’Bármi, kivéve Istent![xiii]” Nekünk lefordítva: bármi, kivéve a római katolikus egyház és annak babonás, tudatlan, ’sötét középkori’ dogmái.

Sajnos, a legtöbb tag ebben a ’kígyó testben’ (szemben Krisztus testével) nem látja a fejet, nemhogy azt hinné, hogy egyáltalán egy egyházban van. Megfordítva, a sátán ez a láthatatlan fej. Ő ’tévedhetetlenül’ értelmezi a jó és a rossz tudását; vagyis szubjektíven meghatározza, hogy mi a ’valóság’ bármely adott pillanatban: mi a jó, mi a rossz, mi a helyes, mi a helytelen – mindezt az ember ’igényei’ szerint egy adott pillanatban. Az ellentmondások nem számítanak mindaddig, amíg a lázadás felé vezetik az emberiséget, és ellenséges viszonyba Istennel és az Ő teremtett rendjével. A kulcs az, hogy minél több embert meggyőzzünk arról, hogy ez egy igaz ügy; a sötétséget „világosságnak” kell álcázni (2Kor 14:13-15); és ezen a téren a nagy sárkány, a régi kígyó az okkult szakértő.

Krisztus célja az okkult ellen az, hogy csapást mérjen ennek az ellenséges egyházellenesnek a fejére. De előbb a fejet kell leleplezni (Ef 5,11-13). A kígyó csak azért veti le a bőrét, hogy újjáteremtse új, sok színű testi külsejét, ezért azt gyakran sok finom réteg rejti el. Ezért a Szűzanyához kell fordulnunk ’jó segítségért’. Ő, ahogy Montforti Szent Lajos mondja, „oly nagy leleményességgel leplezi le” az ellenség „gonoszságát”; tehát ezen a téren a Szűzanya, minden eretnekség elpusztítója a szakértő: nemcsak abban, hogy leleplezze az őskígyó rejtett fejét, hanem abban is, hogy megsemmisítő csapást mérjen rá[xiv] (Ter 3,15). Néha ez a csapás annyira ’egyszerű’, mint egy gyermek megszülése.

(folyt.)

A cikk forrása angol nyelven

A cikk második része itt olvasható.


[i] Merriam-Webster, s. v. “occult.”

[ii] St. Augustine, Quaest. in Hept. 2, 73: PL 34, 623.

[iii] Pike, Morals and Dogma, pp. 105, 843 – “The books of the Kabbalah must be known to unlock Scripture.” The Zohar and Sepher Yetzirah: the books of Jewish mysticism (Kabbalah).

[iv] A teozófia jelentőségét a későbbi cikkekben tárgyaljuk.

[v] Blavatsky, Isis Unveiled, II. kötet, 89-91. o. – Itt találjuk Blavatsky szorongását Péter iránt, akit „gyávának, óvatosnak, őszintétlennek és nagyon tudálékosnak” nevez. Ugyanakkor nagy dicséretet mond Pálnak, aki állítólag valamilyen formában „beavatott” volt a „mágikus misztériumokba”. Dicséri őt, amiért megdorgálta Pétert (Gal 2,11-21), sőt odáig megy, hogy azt állítja, Pál Simon mágus, a simoni gnosztikus szekta alapítójának oldalán állt, vagy talán még ugyanaz a személy is összemosódott az idők homokján.

[vi] Daniélou, Az angyalok és küldetésük, Bevezetés, vii-viii. o. – Tudom, hogy egyesek Daniélout “modernistának” tartják a Nouvelle Théologie iskolához való kötődése miatt. Én azonban csak olyan irodalommal találkoztam tőle, amit kiváló és inspiráló irodalomnak tartok. Ha vannak is problémásabb írásai, azokkal nem találkoztam, bár nem állítom, hogy munkásságának szakértője vagyok. Ezt a bizonyos könyvet Dr. Brant Pitre ajánlotta egy előadássorozatban; magam is nagyon ajánlom.

[vii] Blavatsky, Isis Unveiled, vol. i, intro, p. xxxvii

[viii] Jung, Collected Works, vol. x, v. 387, p. 185.

[ix] DuQuette, The Key to Solomon’s Key, 145. o. – DuQuette adja az idézetet.

[x] Wouter J. Hanegraaff, Dictionary of Gnosis & Western Esotericism.

[xi] Nagyjából a „régi jezsuitákat” – tiszteletbeli értelemben – az 1540-1940 közötti időszakra tenném. Sajnos a rend nagy része ma már letért az útról.

[xii] Lásd Richard Steigmann-Gall: The Holy Reich: Nazi Conceptions of Christianity, 1919–1945.

[xiii] Fraune, Slaying Dragons, p. 109.

[xiv] De Montfort, True Devotion, v. 52, p. 23.

Létrehozva 2021. november 9.