Az „inkluzivitás” önpusztító útja

alt

[Kép: Kabinos jelenet az Éjszaka az Operában című filmben].

Az Ontario állambeli Mississaugában található Lorne Park Baptista Egyház kirúgta Junia Joplin tiszteletest, miután bejelentette, hogy férfiból nővé változik. A gyülekezet tagjai megszavazták a munkaviszonyának megszüntetését, a többség teológiai okokra hivatkozva. Az egyház vezetőtanácsának elnöke kijelentette, hogy Joplinnak „méltányos végkielégítést” ajánlottak fel. Ennek ellenére jogtalan elbocsátásért perel, remélve, hogy a keresete egy „befogadóbb” Kanadát eredményez. De vajon a „befogadó” azt jelenti, hogy bárkit is befogad?

A baptisták komolyan veszik a Bibliát.

A Teremtés könyvében nem az áll, hogy „szexuálisan amorfnak teremtettelek titeket, és rátok bíztam, hogy eldöntsétek, hogyan azonosítjátok magatokat szexuálisan”.

És az sem áll benne, hogy „a házasságnak befogadónak kell lennie, és nem korlátozódhat két emberre". Nem tanítja azt sem, hogy „A [Szent]háromságnak befogadónak kell lennie, és háromnál több embert kell engednie”. Ha Joplint megerősítenék, a gyülekezetnek logikusan újra kellene értelmeznie vagy egyszerűen el kellene utasítania a Szentírást. Szavazatukkal azonban jelezték, hogy Joplin nemváltoztatása nem vezetne oda, hogy megváltoztassák Isten Igéjét.

A „befogadóbb” eszme természetesen önpusztító. Ez egy olyan megbízatás, amely teljesen minősíthetetlen. Hiányzik belőle a belső fék.

Kit, mit és hányat kellene bevonni? Hol van a határ? Helyet kell adnunk a képzetleneknek és a hozzá nem értőknek? Ha már itt tartunk, miért ne vehetnénk fel egy lovat? A befogadás önmagában nem szab korlátokat.

Caligula, Róma „őrült császára” ugyanúgy szerette versenylovát, Incitatust, mint amennyire gyűlölte az embereket. Azt tervezte, hogy lovát konzullá teszi, de meggyilkolták, mielőtt tervét megvalósíthatta volna. Ma a befogadás jelenlegi árhulláma okán őt kellene a befogadás védőszentjeként tisztelni. Általában tiszteletre méltó gesztus fogadni az embereket, de nem azokat, akik nem tartoznak oda. A talibán tagjai nem tartoznak egy baptista lelkészséghez.

További kérdés, hogy „hányat lehetnek befogadni”? Van egy jelenet egy Marx Brothers filmben, ahol egy hajó fedélzetén egyik ember a másik után ugrik rá egy rakásra egy hajó dísztermében. Végül, amikor már többen vannak, mint ahányan elférnek bent, az ajtó kinyílik, és az emberek kidőlnek a folyosóra. Ez pofonegyszerű, de nem minden ok nélküli: a térnek vannak korlátai, amit nem lehet túllépni. Nem lehet két liter tejet önteni egy egyliteres edénybe.

A befogadás irtózik a korlátozásoktól. Ebben a tekintetben a liberalizmus gyermeke.

A liberalizmust a mai világban úgy határozhatjuk meg, mint a szabadság növelésére irányuló hiábavaló kísérlet a korlátozások megszüntetésével. Valamikor azt hitték, hogy egy madár gyorsabban repül, ha az ellenálló levegőt eltávolítják. Így a madár vákuumban érné el a maximális sebességet. Azt a tényt azonban figyelmen kívül hagyták, hogy vákuumban nem lenne levegő, ami ellen a madár a szárnyával tudna csapkodni, nem is beszélve arról, hogy oxigén hiányában a madár elpusztulna. A korlátozó levegő nem akadály, hanem lehetővé teszi a repülést. Ami negatívumnak tűnik, arról gyakran kiderül, hogy a pozitívum katalizátora.

A liberális etikával ellentétben a társadalomnak szüksége van korlátozásokra. A házasságot a férjre és a feleségre kell korlátozni, az erkölcsöt arra, ami jó, az oktatást arra, ami igaz, és így tovább. A korlátozások nélküli élet álma - a korlátlan élet - divatba jött. 

A technológiai fejlődést azzal azonosítják, hogy az egyik kényelmetlenséget megszüntetik a másik után.

A haladás végpontja tehát a végső kényelmetlenség megszüntetése lenne. Ez természetesen utópisztikus téveszme. Nagy előrelépés történik az autógyártásban. Ennek ellenére ez a fejlődés nem szüntette meg a baleseteket, az autópályákon bekövetkezett haláleseteket és a közlekedési dugókat. A háztartási gépek beépített elavulással és egyre magasabb beszerzési és javítási számlákkal járnak. A számítógépeket vírusok támadják. A sugárhajtású repülőgépek és a tengerjáró hajók, bármilyen modernek is legyenek, nem tudják garantálni a biztonságot. A halál árnyéka az egész életre rávetül. A halált nem lehet kiküszöbölni, de arra ösztönözhet bennünket, hogy teljesebb életet éljünk.

Az élet értelmére vonatkozó örök kérdés az utunkba kerülő számos akadályhoz kötődik. Miért kell, hogy legyenek akadályok? Az akadályokat azonban nem eltávolítani kell, hanem lekűzdeni. A sportban, amely nagyfokú realizmust megőrzött, az ellenféllel való küzdelem megerősítő haszonnal jár a versenyző számára. Kihívás nélkül nem tudjuk kibontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket.

Ahogy José Ortega y Gasset megjegyzi A tömegek lázadása című művében: „Minden élet küzdelem, az önmagáért való erőfeszítés. A nehézségek, melyekkel létem megvalósítása érdekében találkozom, éppen azok, amelyek felébresztik és mozgósítják tevékenységemet, képességeimet... ’Élni annyi, mint korlátozottnak érezni magunkat, és ezért számolni kell azzal, ami korlátoz minket’ - kiáltja a legújabb hang: ’Élni annyi, mint semmiféle korlátozással nem találkozni, és következésképpen nyugodtan átadni magunkat önmagunknak’.”

Az a gondolat, hogy minden minősítést figyelmen kívül hagyva kell befogadóbbnak lenni, zűrzavart idéz elő. Mint amikor bedugják a cipő orrát az ajtórésbe. Hogy ismét Ortegát idézzem, megalapozza „a minősítetlenek szuverenitását”. Mint egy utopisztikus téveszme, ami minden korlátozás megszüntetését célozza, teljesen ellentmond a kereszténységnek. "Akkor mindnyájuknak ezt mondta: „Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövesse.” (Lk 9,23).

Az érzelgősség, ami sokat ígér, de keveset teljesít, az álmodozókat szólítja meg. Ez egy érzés, ami elszakadt az igazságtól. A kereszténység, ami a kereszt középpontjában áll, intenzíven realista. Ahogy Flannery O'Connor megjegyezte: „Nincs keményebb és kevésbé szentimentálisabb a keresztény realizmusnál.” Azért realista, mert az embereket a helyes útra tereli, ugyanakkor figyelmeztet a kárhozatra. Egy ismert amerikai püspök tömören fogalmazta meg a dolgot, amikor azt mondta: "Egy Krisztus kereszt nélkül olyan, mint egy ember küldetés nélkül, de egy kereszt Krisztus nélkül olyan, mint egy teher felmentő nélkül”.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.