Mostanság úgy tűnik, mindenkinek színt kell vallania, hogyan vélekedik a szexualitás kérdéséről. Ez lett a nagy kérdés, ahol kinek-kinek a gondolkodása, értékrendje, legmélyebb, láthatatlan meggyőződése feszínre kell kerüljön, és elválaszt egymástól két nagy tábort. Mindkét tábor címkét kap. Az egyik pozitívat, szépeket, felemelőt, amilyen címkére mindenki vágyik, míg a másikat súlyos, szégyenteljes címkének szánták. A toleráns befogadó szemben a szeretetlen kirekesztővel.

Ennek kapcsán nemcsak egyéneket, hanem egy komoly tömeget jelentő közösséget is hitvallásra kényszerítenek: a keresztyénség tűz alá került. Az Ó- és Újszövetség alapján jópár évezrede a keresztyénség tanítása egyértelmű. Egy férfi és egy nő egy életen át tartó kapcsolatának, házasságának terve, a föld benépesítésének parancsa egészen a kezdetekhez, a teremtés rendjéhez vezet vissza. A világon minden időben és minden kultúrában ez az isteni terv kihívást jelentett.

Abban az időben, amikor megfogalmazódott, a korabeli kultúrában az volt szokatlan, hogy a bibliai tervrajz szerint a férfinek is önállónak kell lennie, ő is el kell hagyja apját és anyját. Akkoriban ugyanis csak a nő hagyta el az atyai házat, és a férfi házához költözött, ott segítette tovább az életet. A bibliai kijelentés kívánalma tehát már akkor szembe ment a korabeli szokásokkal, mert egy mennyei igazságot tükröz. A történelem során volt kultúra, idő és hely, amikor nem a férfi önállósága, hanem a több helyett az egyetlen feleség, az egyetlen nő volt a forradalmi gondolat. Azonban legnagyobb kihívás talán ezzel az isteni tervvel kapcsolatban az, amit Péter is megfogalmazott Jézusnak, amikor Jézus egyértelműen beszélt a házasság eredeti tervéről. A bűnesetben elromlott emberi szívnek az életen át tartó kapcsolatba nehéz belegondolni úgy, hogy nincs kiskapu, a válás nem a terv része: „Ha ilyen a férj helyzete a feleséggel, akkor nem érdemes megházasodni.” (Mt 19:10) Minden kultúra beleakadt valahogy Isten házassággal kapcsolatos tervébe.

Most egy újabb korszakba léptünk bele. Eddig ilyen soha nem volt a történelem során. Nem homoszexualitás nem volt, hanem olyan tendencia, hogy ezt fősodorrá, legitimált, házassággal egyenrangú kapcsolattá akarták volna nyilvánítani. Most a sokezer éves rendet és isteni tervet abból az irányból ostromolja kultúránk újkeletű elgondolása, hogy miért egy férfi és egy nő a házasság. Egyenlőre a férfi és a nő, az újonnan kreált kifejezés szerint a gender a kérdéses fókusz, de ne legyenek illúzióink: a tendenciák afelé mutatnak, hogy az egy sem marad sokáig érintetlen. Most két férfi vagy két nő kapcsolatának házassági szintre emeléséért zajlik a küzdelem. Azonban ha eltávolítjuk a házasság isteni alapozását, és helyére az emberi vágyakat és érzéseket tesszük, akkor miért is kéne kettő személynél maradni? Miért ne lehetne több?

Ennek a mostani értékrendi ostromnak az egyik eszköze olyan homoszexuális párok életének, kapcsolatának, személyes világának bemutatása, akik szépen, szeretetben, rendezett módon élnek. A cél, hogy belátásra jusson mindenki arra nézve, hogy ez is rendben van, hiszen hordozza azokat az értékeket, amiket mi hagyományosan a férfi-női házassághoz kötünk. Minden történet bemutatásának rejtett szándéka az arról való meggyőzés, hogy a homoszexuális párok élete, szeretete hasonló, ezért egyenértékű kapcsolat a hagyományos felfogás szerinti házassággal.

Csak zárójelesen jegyzem meg, hogy egy réteggel mélyebben pedig az a meggyőződés áll az események mögött, hogy a házasság intézménye közmegegyezés tárgya, a kultúra terméke. Ha (tudatosan megváltoztatják) megváltozik a kultúra, miért ne változna meg vele a házasságfelfogásunk is. Ha tetszik: korunk támadása a házasság intézményének kérdésében valójában arról is szóló hitvallási helyzet, hogy mit vallunk a Bibliáról. Igazán Istentől való vagy pedig emberi mű: vagyis az élő Isten személyes önkijelentése, ezért örök és kultúrák feletti abszolút mérce vagy nem isteni eredetű, hanem pusztán emberi kultúra terméke.

A homoszexualitás és a keresztyénség összeegyeztethetősége

Eddig kívülről érintette a keresztyén közösségeket ez a kérdéskör, de újabban olyan, magukat keresztyénnek vagy kereszténynek valló szerzők, gyülekezeti tagok szólalnak meg, akik illeszkednek ehhez a külső üzenethez: a homoszexualitás és a keresztyénség is összeegyeztethető. Emellett fórumot kapnak a magukat keresztyénnek valló azonos nemű párok is. Természetesen a háttérben pedig már egy ideje keresik a lelkészt, a lelki vezetőt, aki kész lenne – jelképesen vagy valósággal – a zászlót feltűzni, mert igazán az lenne nagyszerű és hírértékű. A cél Magyarországon is, hogy először egy, majd egyre több történelmi egyház templomán nem a Noé történetére utaló szivárványos zászló lobogjon. Óhatatlanul a nándorfehérvári hős, Dugovics Titusz jut az ember eszébe.

Némelyek úgy vélik, a keresztyénség sokszínűségébe ez is belefér. Miért ne lehetne homoszexuális keresztyén közösség? Mert ehhez át kell értelmezni a bibliai bűnfogalmat. Ahogyan a homoszexualitás 1961-ben kikerült a Büntető Törvénykönyvből mint büntetendő cselekmény, majd 1977-ben a mentális zavarok pszichológiai kategóriája közül, úgy most Istenen a sor (és az egyházon), hogy kivegye a homoszexualitást a bűn kategória alól. A bűn alóli felmentést úgy akarja a bűnös, hogy nem kíván megtérni belőle, csak a belső, saját rossz érzései és mások, többek között Isten helytelenítő véleménye alól akar kikerülni. Miért ne lehetne homoszexuális keresztyén közösség? Mert egy ilyen közegben a homoszexualitás aktív megélésekor Jézust a bűn igazolójává, helyeslőjévé teszik.

Ehhez pedig át kell értelmezni a Bibliát. Ezek az emberek azt állítják, hogy a Biblia erre vonatkozó részeit soha nem is úgy szánták, és Istennek semmi baja ezzel, csak legyünk hűségesek a párunkhoz, ez a lényeg. Azoknak, akik így gondolják, felvetődik a kérdés: Vajon milyen szavakat kellett volna használniuk a szentíróknak, hogy félreérthetetlenül, kimagyarázhatatlanul azt értsék a szavaik alatt, amit gondolnak, vagyis hogy Isten ellenzi, bűnként tekint a homoszexualitásra?

Ebben a nagy hangzavarban egy dolgot határozottan le kell szögezni. Hogy miben is áll a keresztyénség. A homoszexualitást támogató, eziránt érzékenyítő szerzők, a homoszexualitásukat aktívan megélő párok vallják magukról, hogy keresztyének. Aki ezt vitatni meri, az fundamentalista, kirekesztő, szeretetlen stb. Nemde Jézus határozza meg, mi a keresztyénség? Jézus definiciója szerint: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14:26-27)

A keresztyénség lényege Jézus Megváltóként és Úrként való követése. Hangsúlyozom, ez a teológiai meghatározása a keresztyénségnek. Ez a teológiai igazság volt az alapja annak a történelmi folyamatnak, amely során a keresztyénség tanításai beépültek a közéletbe: a hatalomgyakorlásba, az igazságszolgálatatásba, a jogrendszerbe, az oktatásba, a tudományba, a gazdaságba, az építészetbe, az egészségügybe, a szórakozásba, a pihenésbe. Ez által létrejött egy olyan kulturális közeg, ahol Isten tisztelete átjárta az élet minden területét. Ennek okán tehát kulturálisan is használjuk a keresztyén kifejezést olyan közegre, ahol a keresztyénség értékeit tartják fontosnak: igazságosság, törvény előtti egyenlőség, a szeretet elsődlegessége, emberség, szabadság, minden ember értékessége, becsületesség, hűség, elkötelezettség, jóság, a gyengék és szegények segítése, gőgös büszkeség és önteltség helyett alázat, elégedettség, önkorlátozás a javak használatában, természetvédelem, a szépségre törekvés, közösség, felebaráti szeretet stb. Ebben az értelemben Európa keresztyén Európa volt évszázadokon át, és mostanra már jó ideje bontjuk lefele a régi alapokat. A gender-elmélet, a házasság átdefiniálása, az átszexualizálás, és a szexuális érzékenyítés is a lebontó folyamat részét képzik.

 A teljes cikk elolvashatő itt.

Létrehozva 2021. augusztus 20.