Miért nem katolikus, amit Perintfalvi Rita tanít?

alt

Az alábbiakban Perintfalvi Rita, a Klub rádióban tavaly elhangzott egyik interjújára  szeretnék reagálni. ​​ 

Szerencsére Magyarország még messze nem olyan progresszív gondolkodású, mint Ausztria, ahonnan Perintfalvi Rita, mint katolikus teológus, az ott már szélesebb körben elfogadott ideológiát próbálja behozni és elterjeszteni hazánkban is. A kérdés csupán az, hogy kell-e nekünk ez az ideológia? Tulajdonképpen senki nem kérdezte meg tőlünk. Egyszerűen csak nyomul erőszakosan előre, úgy hogy közben látszólag senki és semmi nem állja útját. Miért veszélyes ez ránk?

Azért, mert amit hirdet, az nem Krisztus tanítása. Továbbá azért, mert a bécsi teológusnő kedves és megnyerő stílusával nagyon sok magyar katolikust meg tud téveszteni.

Fent említett és az alábbiakban elemzett interjújában Perintfalvi Rita a melegség védelmében áll ki, miközben a Katolikus Egyházat kritizálja Krisztus tanítása miatti kiállásában. Piros színnel jelöltük az általa képviselt gondolatokat.

Interjúját rögtön úgy indítja, hogy az ő küldetése az, hogy a szeretet és az elfogadás üzenetét továbbadja a világnak.

Az igazi szeretet valóban elfogadja a másikat és nem kívánja őt megváltoztatni. De valódi szeretet-e az, amikor a másiknak azt mondom-főleg ha az ember katolikus teológusnak nevezi magát- hogy én elfogadlak téged akkor is, ha életedet nem az Isten által kijelölt rend szerint éled? Sőt azt hazudom neki, hogy „Isten téged így is elfogad, mert Biblia alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Isten az azonos neműek szerelmen alapuló életközösségét elítélné”. Ez nem csupán egy mulandó földi gyógyír? Számtalan helyen említi a Szentírás, hogy az azonos neműek szexuális kapcsolata utálatos Isten számára. Akkor is, ha egyszeri, akkor is, ha többszöri, akkor is, ha erőszakos, de akkor is ha kölcsönös vonzalmon alapul. Semmilyen esetben nem említ kivételt. ​​ Jelent-e valamit az, ha a Földön néhányan elfogadják az embert, de odaát a Teremtője elutasítja? ​​ Nem nagyobb az a szeretet, mely elmondja neki, hogy ha üdvözülni szeretne, hagyjon fel régi életével? Milyen küldetés az, mely a bűnösnek azt mondja: nem kell megváltoznod, Isten és én is elfogadlak így, ahogy vagy. Kinek a küldetése ez? Hogy nem az Igaz Istené, az biztos.

Hangsúlyosan beszél arról, hogy a másságban (utalva itt az LMBTQ–ra) lássuk meg az értéket, és ne akarjuk, hogy a világ ugyanolyan maradjon, mint mi.

Értéket természetesen lehet találni az LMBTQ emberekben is, de a deviáns szexuális irányultság semmiképpen nem nevezhető értéknek, vagy felkarolandónak, pláne nem a kereszténység számára.

Abban is téved Perintfalvi Rita, hogy a mi azt akarjuk, hogy a világ ugyanolyan maradjon, mint mi. Mindenkinek szabad választása van afelett, hogyan éli életét. Viszont ha valaki gyakorló katolikus szeretne lenni, akkor az Egyház elvárja, hogy legyen olyan, amilyennek Isten nevezi az igaz embert. A legfőbb probléma nem az, hogy ő felkarolja és pártfogolja az LMBTQ embereket, hanem az, hogy eközben elhiteti velük, hogy az ilyen bűnök teljesen összeegyeztethetők a kereszténységgel. Mi – a fundamentalistaként megbélyegzettek – nem szeretnénk az egész világot megváltoztatni, csupán azt várjuk el az Isten Egyházába érkezőktől, hogy Isten rendelése szerinti életet éljenek. Nem emberi találmányról és elvárásról van tehát szó.

Perintfalvi Rita szerint a másság problémájával küszködő embereket az őket el nem fogadó keresztények traumatizálják és sebzik meg a keresztény közösségekbe való be nem fogadás által.

De vajon ez a legnagyobb seb-e az ő életükön? Nem a „hazugság atyja” és a bűn által vannak-e megsebezve sokkal inkább? Az emberek elutasítása felett való szomorúságuk sebeit kell-e elsősorban gyógyítani, vagy az Isteni ítélet által való örök elutasítás leendő sebeit megelőzni? Melyik a nagyobb szeretet? S vajon csupán csak mi gyártottuk-e az ideológiát, miszerint a homoszexuális cselekedetek bűn, vagy ezt maga Isten tanítja így? ​​ Valóban szeretetlenség az, ha valakinek felhívják a figyelmét arra, hogy az üdvössége veszélyben van? Nem. Ez sokkal inkább egy szeretet gesztus, mintsem szeretetlenség.

Az elutasítás okát a teológusnő emberi ideológiából eredezteti, mintha Isten törvényeit nem is Isten írta volna, hanem emberek vetítették volna Istenre az ő elgondolásukat. S azokat nevezi bálványimádónak, akik a ​​ törvényeihez ragaszkodó Istenben hisznek. ​​ Szerinte csak az irgalom és a teljes elfogadás számít, amit Ferenc pápa is megfogalmaz: „Ne építs magadnak faragott Istent, ​​ Ez arról is szól, hogy Isten, akit mi elgondolunk, az sokszor csak a mi elgondolásunk, és gyakran mi vetítjük bele magunkat. Mi csinálunk magunknak egy Istent, de ennek a valós Istenhez nem túl sok köze van. Ferenc pápa egy dolgot fogalmaz meg, hogy ez az Istennek a lényege, és ez az irgalom és a teljes elfogadás. És szerintem, ha ezt így a szemünk elé tesszük, tévedni nem fogunk.” Sajnos óriási tévedéseket fogalmaz meg e sorokban.

Érdekes felfigyelni a teológusnő váltakozó identitására is. Míg egyik helyen a „mi” szót használva katolikusként definiálja magát, kis idővel később már, mint egy kívülálló személy beszél a Katolikus Egyházról, jelezve tulajdonképpen ezzel azt, hogy igazából ő sem tudja, hogy a Katolikus Egyházhoz tartozik-e vagy sem. A feltett kérdésre végül úgy felel, hogy valamilyen szinten ő is megjeleníti a Katolikus Egyházat és gondolkodást, mint katolikus teológusnő, de ezen belül a kritikát is képviseli.

Közösséget vállal mindazokkal a katolikusokkal, akik a progresszív szemléletet követik, de nem vállal közösséget azokkal, akik nem helyeslik az ő működését. A kritikát pedig pontosan azok ellen és azon a ponton gyakorolja, ahol a Krisztushoz hű katolikusok az Egyház mindenkori tanítását védik. ​​ ​​ 

Téved abban is, hogy az irányába kritikával élők el szeretnék őt taposni, vagy egyszerűen az irányába kifejezett gyűlöletről lenne szó. Nincs szó másról, csupán az igazság megvédéséről és a hamisság felfedéséről, mellőzve mindenféle érzelmi megnyilvánulást. Jelen cikknek is ez a legfőbb célja.

Később azt mondja: Mikor a párbeszédet keresem, nem a hit a lényeg, mert a hívő emberben nem találom meg azt a szeretetet és az igazságosság utáni vágyat, mint egy ateistában. Ha viszont nem keressük minden esetben a hitet és az Istennel való kapcsolatot, akkor honnan ered a mi szeretetünk és igazságosságunk? ​​ Kinek a szeretete az, hogy elfogadja a bűnöst? Kinek az igazságossága az, hogy a Krisztus Egyházába bárki bebocsátást nyerhet, függetlenül attól, hogy milyen életet él? Krisztusi szeretet ez? Krisztus igazságossága ez? Nem.

Beszél Szodoma bűnéről is, de a történetet mintegy kifordítva, végül azokat hozza ki bűnösként, akik nem fogadták be az idegent és a másságot. Szerinte nem a homoszexualitás bűnéért pusztította el Isten Szodomát, hanem az idegengyűlölet és az idegenek be nem fogadása miatt. A történetben ugyanis, a teológusnő interpretációja szerint, Lót férfi vendégeit erőszakolják meg férfiak, s mindezt a be nem fogadás jegyében teszik. ​​ A be nem fogadással kapcsolatban valószínűleg azokra szándékozott utalni, akik ma nem akarják befogadni az Egyház legbelsőbb berkeibe a melegeket. ​​ Perintfalvi Rita szerint, tehát ha Isten haragja lesújt a világra, az azért lesz, mert a keresztények nem fogadták be a melegeket. Egészen abszurd, és túlmegy minden határon.

A teljes cikk elolvasható itt.

A témához ajánjluk továbbá az alábbi friss cikket:

Perintfalvi Rita szakmaiatlan kijelentéseiről beszélgettünk az esztergomi szeminárium biblikum tanárával

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.