A Medjugorjével kapcsolatos vatikáni lépések idővonala

1981– Megkezdődnek a medjugorjei jelenések.

1984: A mostari egyházmegye püspöke bizottságot hoz a medjugorjei események kivizsgálására.

1986: a helyi püspök Medjugorjéről alkotott negatív döntését továbbítja a Hittani Kongregációnak (CDF), amelyet akkori Joseph Ratzinger bíboros (később Benedek pápa) vezetett.

1986: A CDF Ratzinger bíboros vezetésével elutasítja a püspöki bizottság megállapításait, feloszlatja a helyi püspök által létrehozott bizottságot, és új bizottságot hoz létre Medjugorje kivizsgálására. Ettől az időponttól kezdve a helyi püspököt (és minden utódját) megfosztották minden joghatóságtól a medjugorjei jelenéseket illetően.

1991: Az új bizottság hivatalos közleményt adott ki Medjugorjével kapcsolatban. Három lehetőség közül választhatnak: 1. Bizonyosan természetfeletti eredetűek; 2. Még nem biztos a természetfeletti eredet; 3. Bizonyosan nem természetfeletti eredetű. A bizottság a 2. opciót választotta.

Összefoglalva, az 1991-es Bizottság a következő nyilatkozatokat teszi:

  1. MÉG nem lehet megállapítani, hogy Medjugorje természetfeletti eredetű-e;
  2. A zarándokoknak ENGEDÉLYEZETT Medjugorje látogatása;
  3. A papoknak ENGEDÉLYEZETT az odautazás, hogy kielégítsék a zarándokok lelki szükségleteit.

1991-től napjainkig: Az 1991-es Medjugorje Bizottság határozata továbbra is az Egyház hivatalos álláspontja Medjugorje ügyében.

2010: A Vatikán új bizottságot hoz létre a medjugorjei jelenések kivizsgálására. A bizottságot Camillo Ruini bíboros, Róma nyugalmazott helytartója vezeti és 16 tagból áll. Figyelemre méltó, hogy hiányzik ebből a bizottságból Mostar püspöke.

2014: A Ruini bíboros vezette Bizottság befejezi a vizsgálatot Medjugorje ügyében és benyújtja megállapításait a Hittani Kongregáció részére.

Legfrissebb fejlemények

2/11/17: Ferenc pápa Henryk Hoser varsói érseket nevezi ki medjugorjei pápai követnek.

3/30/17: A pápai követ, Hoser érsek Medjugorjéba érkezik, hogy felmérje Medjugorje lelkipásztori szükségleteit, és jelentést tegyen a Szentatyának. Medjugorjébe érkezése után Hoser érsek a következő nyilatkozatot tette az összegyűlt tömegnek:

„Így hívjuk őt, a Béke Királynője. … Ezért ez a tisztelet, ami annyira intenzív itt, a legnagyobb jelentőséggel bír, és szükséges az egész világ számára. … Mennyei beavatkozásra van szükségünk. A mi Boldogságos Szűz Máriánk jelenléte – ez az ő beavatkozása. Ez Isten kezdeményezése. … Ezért szeretném bátorítani és erősíteni mindenkit a pápa nevében, mint az ő küldötte … Azok, akik ide jönnek felfedezni valami rendkívülit … Felfedezik a mély spiritualitás széles skáláját. Láthatjuk, hogy a medjugorjei áhitat nagyon Krisztus-központú”,

„Medjugorje nagyon termékeny föld vallásos szempontból. Ezekben az években 610 Medjugorjében született szerzetesi és papsági hivatást számoltunk meg. … Amikor tisztában vagyunk a hivatások válságával… akkor egyértelmű, hogy van itt valami új, valami figyelemre méltó.”

„Medjugorje különleges szerepe itt rendkívül fontos. … Ti, kedves barátaim, ti lehettek az örömteli hírek hordozói. Mondjátok el az egész világnak, hogy Medjugorjében újra megtalálhatjuk a fényt. Szükségünk van a világosság különleges helyeire a világon, amely most a sötétségbe süllyed.”

2017. május: Nyilvánosságra kerültek a Ruini Bizottság megállapításai, melyeket Ferenc pápa annyira nagyra becsült. A bizottság azt javasolja, hogy a jelenések első 7 napja legyen elismerve, és hogy Medjugorje pápai szentély legyen. A bizottság nem tett ajánlásokat az első 7 nap utáni jelenések egyikével kapcsolatban sem. Jelenleg Ferenc pápa intézkedéseire várunk ezen ajánlások alapján.

2017. augusztus: a medjugorjei pápai követ, Hoser érsek interjút adott Lengyelországban, melyben többek között a következőket mondta: „minden jel” arra mutat az, hogy a jelenéseket jóvá fogják hagyni, akár még ebben az évben.

„Konkrétan azt hiszem, lehetséges, hogy elismerjék a hitelességét az első [hét] jelenésnek, ahogy javasolta a Ruini bizottság,” mondta Hoser. „Különben is nehéz másfajta döntést hozni, mert nehéz azt hinni, hogy a hat látnok 36 évig hazudni fog. Amit mondanak, az következetes volt. Mentálisan nem beszámíthatatlanok. A jelenések hitelességének erős érve azok hűsége az egyház tanításához… Mindenesetre ez a mozgalom nem áll meg, és nem szabad megállítani, mert jó gyümölcs nő belőle,” mondta Hoser. „Ez az egyik legélőbb ima- és megtérési helyszín Európában – és egészséges szellemiséggel rendelkezik.”

2018. május 31.: Ferenc pápa 2018. május 31-én másodszor is „a medjugorjei plébánia különleges apostoli vizitátorának” nevezte ki Hoser érseket. A Szentszék sajtóirodája által kiadott nyilatkozat szerint a megbízás „határozatlan ideig és ad nutum Sanctae” (a Szentszék belátása szerint) tart. Hoser érsek ismét „kizárólag pasztorális hivatalt” fog ellátni, első megbízatása folytatásaként, amely a közelmúltban ért véget. A Szentszék Sajtóirodája kifejti: „az apostoli vizitátor küldetése az, hogy stabil és folyamatos kíséretet biztosítson a medjugorjei plébánia közösségének és a zarándokként odalátogató híveknek, akiknek szükségletei különös figyelmet igényelnek.” (https://www.vaticannews.va/en/church/news/2018-07/archbishop-hoser-envoy-medjugorje-st-james-apparition-mary.html)

2018. július 22: A medjugorjei jelenések történetének legjelentősebb dátuma, a jelenések kezdete óta – Henryk Hoser érsek Medjugorjébe költözik, és megkezdi ténykedését a Szent Jakab plébánia apostoli vizitátoraként. Ezzel a Vatikán ténylegesen közvetlen irányítása és iránymutatása alá helyezte Medjugorjét. Egy második történelmi és rendkívül jelentős esemény történt ugyanezen a napon: a Hoser érseket köszöntő esti szentmisén Bosznia-Hercegovina pápai nunciusa, Msgr. Luigi Pezzuto koncelebrált – elsőként minden vatikáni tisztviselő közül. A pápai nuncius felolvasta Ferenc pápa levelét, melyben bejelentette Hoser kinevezését Medjugorjébe.

Homíliájában Hoser érsek arról beszélt, hogy miért jönnek az emberek Medjugorjébe: „Zarándokok jönnek Medjugorje-be távoli régiókból, a világ mintegy 80 országából”, mondta. „Tegyük fel most az alapvető kérdést: Miért jönnek olyan sokan Medjugorjébe minden évben? A világos válasz a következő: azért jönnek, hogy találkozzanak valakivel, találkozzanak Istennel, találkozzanak Krisztussal, hogy találkozzanak a Szűzanyával. És utána

 felfedezni azt az utat, amely az Atya és az Anya házában való élet öröméhez vezet; és végül, hogy felfedezzék a máriás utat, ami biztosabb. Ez a máriás-áhítat útja, ami évek óta itt zajlik.” Később homíliájában Hoser érsek azt mondta: “Így néz ki a nép medjugorjei áhitata: a középpontban a szentmise, a Legszentebb Oltáriszentség imádata, a kiengesztelődés szentsége. Mindezt pedig az áhitat más formái követték: a rózsafüzér és a keresztút, amelyek kezdetben éles köveket gördülékeny utakká alakították.”

Hoser érsek megjegyezte, hogy minden hívőt arra kér, hogy menjen Medjugorjébe, ha képes erre, és kapjon lelki megújulást. „Nagyon ajánlom. Azt mondanám, hogy ez a zarándoklat a lelki változás, megtérés, és a hit megerősödésének zarándoklata – ezt mind meg lehet tapasztalni ott.”

http://www.medjugorjemiracles.com/2018/07/vatican-mission-begins-in-medjugorje-archbishop-hosers-historic-mass/

2018. augusztus 1.: Medjugorje történetének újabb jelentős eseménye – Bosznia-Hercegovina pápai nunciusa, Msgr. Luigi Pezzuto egy szentmisén megnyitja az éves Ifjúsági Fesztivált Medjugorjében – ez az első ilyen alkalom [vatikáni diplomata jelenlétében], mióta ilyen események zajlanak Medugorjében.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. április 11.