A mai napon több téma is elénk kerül: Isteni Irgalmasság, Szent  Korona, Szent Mihály, engesztelés. A sok téma, a különböző dolgok  összefüggésben vannak egymással, mindaz, amiről ma szó lesz, beletartozik Isten Tervébe. Nem különálló témákról, hanem szervesen egymásba kapaszkodó területekről van szó, Isten Irgalmas vezetésének területeiről.

Az  Úr  Jézus,  Szent  Fausztinán  keresztül  ezt  mondja:  „Hirdesd,  hogy Isten legfőbb tulajdonsága az Irgalom. Kezem minden művét  Irgalmasságom koronázza meg.” (N.302.)

Isten Irgalmas Szeretete áthatja az egyén életét, és a népi-nemzeti  szintű életet is.

Jézus – többek között a Szent Koronánkon történt megjelenítése  révén is – jelzi felénk, hogy mindenképpen jelentős mértékben kíván részt venni életünkben, úgy a személyes emberi életünkben, mint  Nemzetünk vezetésében, jelen esetben Irgalmas Istenként.

Sajnos, nálunk Magyarországon az Isteni Irgalmasság ügye jelenleg  nem  kap  eléggé  nagy  hangsúlyt,  pedig  valójában  világméretű  „Mentőövről” van szó. – ahogy Maga az Úr Jézus nevezi.

Személyes életem „lelki útjának” elindulása mintegy 25 éve kezdődött,  az Isteni Irgalmasság üzenetével kapcsolatos egyéni történetem mintegy 15 évre nyúlik vissza, tele olyan történésekkel, amelyek egy pontos, és  gondos Isteni Tervezést mutatnak saját személyes életemmel kapcsolatban. Ezen idő alatt az Úr Jézus nevelt és nevel ma is sok szeretettel, örömmel, de ugyanakkor szigorral is, hogy egy Általa kijelölt cél felé haladjak.  Mindezekért nagy hálával tartozom az irgalmas Jézusnak!

Ha az irgalmas Jézusról beszélünk, akkor a bűnbánatot a figyelmem  középpontjába kell helyeznünk. Sziénai Szent Katalinnál olvashatjuk:  „A felkészületlen lélek elérkezik a halál pillanatához, megjelenik a lelkiismeret, mely elvakult az önszeretettől. Majd látni kezd, és siránkozva  rágja önmagát, mert felismeri, hogy saját bűne vitte ily nagy bajba. Ha  a léleknek volna világossága arra, hogy beismerje, és megbánja bűnét – nem a pokol büntetése miatt, mert attól fél, hanem mert Engem bántott  meg, aki a legfőbb, és örök jóság vagyok – még Irgalmat találna! 

De, ha a halál pillanata Világosság nélkül múlik el, a Szent Vérbe  vetett reménység nélkül,… akkor az Én Igazságom vádolja, mind az  Igazságtalanság, mind a hamis ítélkezés miatt… Azáltal igazságtalanok, hogy nem adják meg Nekem azt, ami az Enyém, és nem adják  maguknak azt, ami az övék… Nekem szeretettel tartoznak, és azzal,  hogy felajánlják a szív töredelmét és keserűségét bűneikért!…

De (az Én Igazságom) sokkal inkább vádolja (a lelket) …azzal, hogy  feltételezte,  hogy  saját  nyomorúsága  nagyobb  az  Én  Irgalmamnál.  (Vagyis, azt feltételezi a lélek, hogy nem kaphat bocsánatot, akkora a  bűn.)… Megvetni Irgalmasságomat!… Valamennyi bűn között, ami  csak elkövettetik, ezt tekintem legsúlyosabbnak!” (zárójelben saját,  értelemszerű megjegyzések.)

Ez a figyelmeztetés először is azt akarja tudatni, hogy „nincs a lámpásunkban elég olaj!” Arra figyelmeztetett az Úr, hogy mostanában  sok lélek „hagyja el” földi életét kellő felkészülés nélkül, s úgy tűnik,  ez a folyamat erősödik.

A halál pillanatában olyan erős az emberben a rádöbbenés okozta  félelem Istentől, a bűnök miatt, amelyekben a lelkek meglátják magukat, hogy ha a lélek nem szokta meg, hogy „átadja” baját Teremtőjének,  akkor oly erős lehet az önítélkezés, hogy nem tudnak bocsánatot kérni! Nem tudatosodott a lelkek többségében, hogy ha nem kérnek bocsánatot, és nem fordulnak még életükben Isten Irgalmához, akkor – szabad akaratuknál fogva – ítélet alatt tartják önmagukat, és a halál  pillanatában már sokan ezért nem képesek bocsánatot kérni, s ezzel  Isten Irgalmát elnyerni! Vagy pedig – amit szintén meglátnak – a pokol látványa, melyben nem hittek, sokkolja őket! Ezért, ebben a kritikus helyzetben elhibázott, a legrosszabb döntést hozzák meg!

Segíteni kell a lelkeken! – mondja az Úr!

Nem  feleslegesen  kaptuk  azokat  az  imákat,  amelyek  éppen  az  Istentől  elfordult  lelkeken  kíván  segíteni,  hogy  kapjanak  annyi  kegyelmet, hogy még időben kérjenek bocsánatot Istentől!

Ezután vizsgáljuk meg Isten irgalmasságát hazánk, népünk szintjén.

Történelemi  eseményeink  egy  gondos Atyai  Tervezést,  Irgalmas  vezetést mutatnak Szent István király felajánlása óta – sőt, még annak  előtte is – napjainkig. Isten Terve mindig tökéletes, és minden részletében kidolgozott, ez még a vázlatos visszanézésnél is megállapítható.

A magyar nép őstörténetére vonatkozólag el lehet mondani, hogy: a  magyarság még törzsi viszonylatban is Egy-isten hitben, Boldogasszony  tiszteletben, és a Szeretet vallását hirdetve, az „úrság” (azaz, hogy mikor, és mitől „úr” az ember) fogalmát szem előtt tartva élt.

A  Szent  Korona  kutatásoknál  kiderült:  a  korai  magyarság  törzseit  Krisztus Urunk öt közvetlen apostola (Szent Tamás, Szent Fülöp, Szent  András, Szent Jakab és Szent Bertalan) tanította a kereszténységre. Ennek  a ténynek nagyon komoly vonzata van, de itt most nem tudunk kitérni rá.

Egy dolgot azonban mégis megemlítek: Az Úr Jézus alapított egy  Apostoli Egyházat, és egyetlen Apostoli Királyságot! És itt az apostoliságon, vagyis az apostoli szellemiségen van a hangsúly! Az Apostoli  szellemiség  pedig  azt  jelenti,  hogy  tisztán,  és  egyenesen  követjük  Jézus tanítását, az Evangéliumot, ugyanis a Szent Korona nem más,  mint az Isteni Akarat tárgyiasult képe! Ez utóbbi gondolat nem csak  üres szólam, a Szent Korona jelképes rendszere, szimbolikája és kialakítása beszédes e tekintetben.

Úgy kell tehát nekünk is cselekednünk, ahogyan azt az első apostolok tették, szem előtt tartva, hogy a Szent Koronán lévő apostolok és  vértanúszentek életüket adták Jézusért. Ehhez kapcsolódik a magyar  nép ún. „szívtudása”, amely ősidők óta bennünk van, szívünkbe íródott, ezért ma is élő, mert népfeladatunkhoz kapcsolódik: utat mutatni, olyat, amely az égi hazába vezet!

Mindezeket bemutatták a világnak – mert „szívükben értették” – az  Árpád-házi királyok, és családtagjaik, akik által, a házasodások, rokoni kapcsolatok révén szerte Európában, tetteiken keresztül terjesztették az Élő Evangéliumban Isten dicsőségét. (Csak 2 példa a sokból:  Szent Erzsébet Türingiában, királynőként betegeket gyógyított, szegényeket gondozott; Szent Hedvig, aki rövid élete alatt, királynőként  felvirágoztatta Lengyelországot.)

Isten  előrelátó,  gondoskodó,  Irgalmas  Szeretetével  vezette  eddig  népünket  és  szeretné  vezetni  továbbra  is.  Isten  irgalmas  szeretete nemzetünk határozott döntésére vár, hogy vezetését valóban folyathassa  e  népben.  Istennek  terve  van  e  néppel!  Isten  mindent  előkészített, hogy Terve megvalósuljon, most már rajtunk van a sor! Isten  megmutatta a feladatot, kijelöli az irányt!

Isten Irgalmas, előrelátó Szeretetének egy újabb megnyilvánulása a  Szent Angyalok jelenléte az ember életében.

Az Ószövetségben angyalokon és prófétákon keresztül nevelt Isten,  Az Újszövetségben az Úr Jézus Tanítsa, az Evangélium állt a középpontban, és a Szentlélek fejtette ki erőteljes hatását.

A  Jelenések  Könyvében  pedig  mindkettőről  szó  van,  s  ha  megnézzük  e  könyvet,  ott  a  megnövekedett  számú  prófétai  szó  mellett  igencsak  sok  angyal  is  szerepel  ismét.  Ez  pedig  nem  jelent  mást,  csak azt, hogy Isten úgy is gondoskodik a mai emberiségről, hogy az  erősödő szellemi támadások idején Szent Angyalait küldi az ember  megsegítésére.

Az  emberszellem  az  anyagi  test  által  „csekély  fel-  és  befogadó  képességű”  a  szellemi  világgal  szemben.  Látásunk  is  korlátozott.  Egyáltalán nem tudjuk felfogni, teljes igazságában meglátni a felénk,  emberek  felé  tartó  ravasz,  és  hatalmas  erejű  szellemi  támadásokat.  Óriási szükségünk van tehát arra a szellemi szintű védelemre, tisztaságra, melyek az Isteni Hatalom által működve segítenek, óvnak, védelmeznek. Meg kell értenünk: a szellemi harc erős! Egyedül, emberként nem győzhetünk, csak Isten segítségével, Szeretet-lényei kezének  elfogadásával születhet meg a győzelem.

Isten mindezt pontosan látta, és – ahogy a Jelenések Könyve leírja  – már jó előre eltervezte embergyermekei szellemi felnevelését, majd  később védelmét a hűséges, Szent Angyalok által. Nemzetünkre vonatkozólag itt most újból csak azt kell, hogy mondjuk, sok Kegyelmet  kaptunk  népszinten  is,  tehát  többről  is  kell  számot  adnunk  majd  a  nemzetek elbírálása idején!

Jelenleg  csak  annyit  hangsúlyoznék  ki,  hogy  a  Szűzanya,  Magyarország Királynője, de egyben az Angyaloknak is Királynője!  Egy hagyomány szerint Szűzanya köpenyét millió és millió angyal  alkotja. – Ebből az következik, hogy ha a Szűzanya „szétteríti köpenyét”, akkor angyalok sokasága jön segítségünkre.

A magyar nép történelmében is mindig helye volt „Angyal-hozta  Szent Koronánk” négy Trónálló, Szent Arkangyalának: Szent Mihály,  Szent Gábriel, Szent Rafael, Szent Uriel Arkangyaloknak.

Általános  ismeretek  szerint  kiemelkedik  közülük  Szent  Gábriel,  akinek szobra a Hősök terén, az obeliszk tetején áll, és magasra tartja  az Apostoli Királyság jelvényeit; valamint Szent Mihály Arkangyal,  akinek segítségéhez sok legenda, történet fűződik.

(Somogyváry Gyula, „És Mihály harcolt” című híres regénye egy  történetet ír le az I. világháborúból: a magyar katonák a lövészárokban  fedezték fel, hogy csapdába kerültek. Hátuk mögött a „szövetségesek”, akik élő pajzsként használták őket, velük szemben az ellenség,  (ellenségnek kinevezett embertársaik!), és nem volt kiút ebből a kelepcéből! – És akkor a magyar katonák ott, a lövészárokban elkezdtek  szívből imádkozni. Isten meghallgatta imájukat, és egyszer csak azt  látták, hogy Szent Mihály végigszáguld a lován, az égen, és kivezette  a magyar hadtestet a lehető legkisebb vérveszteséggel egy emberileg teljesen reménytelen helyzetből! – Értsük jól! A magyar ember  mindig ismerte a szívből jövő imát! Ezért mai korunkra nézve nagy  tanulsága ennek a történetnek, hogy illő, hogy a Hit, a Bizalom és a  szív ajtaja ismét kinyíljon bennünk Isten felé, mert jelen viszonyainkat tekintve, most éppen ugyanilyen „lövészárokban” vagyunk!) 

Fontos  megemlíteni,  és  kihangsúlyozni,  hogy  Isten  Irgalmassága  nem szünteti meg, vagy nem kisebbíti Isten Igazságosságát!

Az asszonynak, akit Jézus Bölcsessége és Irgalmassága megmentett  a  megkövezéstől,  az  igazságtalan  haláltól,  azt  mondta:  „Menj,  és többé ne vétkezz!” Ez is ott van: Többé ne vétkezz! Isten Irgalma  abban nyilvánul meg, hogy újabb, és újabb lehetőséget ad a bűnös  embernek, hogy megtérjen. A szerető Atya „hosszan-tűrő”, megvárja,  amíg gyermeke feláll a vályú mellől, és elindul Felé, ugyanakkor, alig  várja, hogy Szívére ölelhesse őt. – Ezt azonban csak úgy teszi meg,  hogy Isteni Igazságossága egy jottányit sem sérülhet!

Szent Fausztina nővéren keresztül Jézus mondja: „Három módot  adok neked, hogyan tanúsíts irgalmasságot felebarátod iránt: Első = a  cselekedet; második = a szó; harmadik = az imádság. E három fokozat tartalmazza az Irgalmasság teljességét, egyúttal megdönthetetlen bizonyítéka az Irántam tanúsított szeretetnek.” (N.742.)

Egy helyen Jézus meg is magyarázza ezt a sorrendet Fausztina nővér naplójában.

Első = a cselekedet; => Azért ez az első, mert „Nem az megy be Atyám  Országába, aki mondja: „Uram, Uram!”, hanem az, aki Atyám Akaratát  cselekszi!” (Természetesen, állapotbeli körülményektől függően.)

Ha erre nincs lehetőség, akkor jön a sorrendben a második = az  irgalmas szó. Amelyik elsimít, nyugtat, megért, vagy csak türelmesen  hallgat, esetleg bölcsességgel, szeretettel tanácsot is ad.

Ha erre sincs lehetőség, akkor jön a harmadik = az imádság. Az irgalmas, megértő szívvel mondott ima mindig eléri Istent, akkor is, ha  az ember tehetetlen, nem képes tenni, semmit megvalósítani.

M. G. Mária

(Az Engesztelők IV. Országos Találkozóján elhangzott előadás, Vác, 2015. 05.30.)

Létrehozva 2021. április 7.