Minimál kereszténység


Az utóbbi időkben egyre feltűnőbb, hogy igen sokan mintha „minimál kereszténységet” élnének az életükben. Mintha az lenne a céljuk – kimondva vagy kimondatlanul –, hogy megkeressék azokat a vonalakat, azokat a pontokat, melyek mentén még éppen elmondhatják  magukról, hogy katolikusok, keresztények, de ezért a lehető legkevesebbet kelljen tenni, a lehető legkevesebbet kelljen lemondani a kényelemről, a kellemes dolgokról. Egy kis helyezkedés, egy kis önzés  az belefér…

A teológián a morális elvek között tanítják a „minimális magatartást”, mely arról szól, hogy mik azok a magatartás elemek, melyekkel  még éppen nem követek el halálos bűnt. Mintha ezt gyakorolnák körülöttünk igen sokan a hívek közül, de úgy tűnik, a papok között is találkozhatunk ilyen magatartással – sajnos. Ha valaki ezt az utat járja, akkor tulajdonképpen sohasem lehet biztos, hogy átlépte-e a határt  vagy sem. Sohasem lehet biztos abban, hogy nem csúszik-e bele valami komolyabb bűnbe, hiszen állandóan annak a határán egyensúlyoz.

Úton  útfélen,  igen  gyakran  hallom  azt  egy-egy  probléma  felvetésére  adott  válaszként,  hogy  „ugyan  már,  miért  ne  férne  bele  ez  vagy az” a cselekedet. Tehát nem az a kérdés, hogy nemesebbé válik-e a cselekedettől az én lelkem, vagy a környezetemé, vagy az azt  megcselekvőé, hanem hogy bűnt követek-e el azzal, ha megcselekszem. „Ugyan már, belefér, az még nem bűn!”

A mai világban a sátán  egyik legnagyobb eredménye, hogy elhitette már a hívek és papok  jelentős részével, hogy egyes bűnök tulajdonképpen nem is bűnök. 

Ez után még inkább bizonytalan, hogy mikor lépem át a bűn határát  és milyen mértékben. Mert olyan könnyű elhinni valamiről, hogy az  nem is bűn – különösen, ha azt egy pap mondta valamikor valakinek,  vagy éppen nekem mondja.

Krisztus  nem  erre  tanított  minket!  Nem  azt  tanította,  hogy  a  törvény betartásának a minimumát keresgéljük. Ő éppen a farizeusokat,  a törvény betartásánál többet nem tevőket korholta azzal, hogy amenynyiben nem teszünk mi többet, mint hogy éppen betartjuk a törvényt,  akkor nem biztos, hogy bejuthatunk a mennyek országába, vagy ha  igen, akkor nagyon kicsik leszünk ott. „Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek  fogják hívni a mennyek országában, aki pedig megteszi és tanítja, azt  nagynak fogják hívni a mennyek országában. Ezért mondom nektek:  ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét,  semmiképp sem mentek be a mennyek országába.” (Mt 5,19-20).

Nekünk Jézus követésében ennek ellenkezőjét kell, illetve kellene  keresnünk,  vagyis  azt,  hogy  milyen  módon  tudom  napjaim  minél nagyobb részében a cselekedeteimet Krisztushoz igazítani, iránta  való szeretetemet minél nagylelkűbben, hősiesebben kifejezni. Nem  a minimum, hanem a maximum kell, hogy vezéreljen ahhoz, hogy  komolyan reménykedhessek a mennyországba jutásban. Még akkor  is  biztos,  hogy  el-el  botlok  időnként,  de  komoly  bűnbánatot  tartva  bízhatok Isten irgalmasságában.

A minimál kereszténységet élve az  irgalmasságban hiába is bíznék, hiszen a minimál kereszténységben  a komoly bűnbánat nem kerül elém.

Mert ha elém kerül, akkor már nem a minimumra fogok törekedni onnantól fogva, hanem a szívem  kitárásával a maximum lesz a célom.

Aki  a  minimumban  él,  arról  a  környezete  nem  fogja  látni,  hogy  keresztény. Egyes esetekben kimondottan „lejáratja” a keresztényeket  az ilyen ember – hiszen érdemben nem különbözik tőlük. Aki nem  éli a hitét aktívan, napi minimum 10-15 perc ima, rendszeres bűnbánat, rendszeres alázat gyakorlás, szeretet szolgálat, buzgó szentmisére  járás, a liturgia komoly megélése, teljes önátadás a Szűzanyának és  Jézusnak stb., az hiába is akar misszionálni, úgysem fog sikerülni.  Pedig Jézus azt mondat, hogy „mennyetek és tegyétek tanítványommá  mind  a  népeket”  (Mt  28,19).  De  ahhoz  előbb  magamat  kell  a  maximumhoz  igazítani,  és  a  szerint  élni. A  minimál  keresztény  ezt  a  krisztusi feladatát biztos, hogy nem fogja tudni ellátni. Törekedjünk  a maximumra!

Forrás: Tengernek Csillaga, 2015/3. szám

Létrehozva 2021. március 29.