Egyenlőség ablak nélkül

A lányom középiskolája előírta számára, hogy fekete kardigánt viseljen. Szóval elmentünk egy ruhaboltba, hogy viselete teljes mértékben megfelelő legyen az iskola öltözködési szabályzatának. Az eladó azonban azt mondta, hogy jelenleg nincs ilyen raktáron. Mindazonáltal a lányom böngészés közben pontosan felfedezte azt, amit keresett, az egyik állványon. – Ó, nem – mondta az eladó -, az a fiúknak való, a lányoknak valón a gombok és gomblyukak a másik oldalán vannak. A lányom felnevetett. „Ki fogja észrevenni a különbséget?”

Ez egy olyan eset volt, amikor túlságosan hangsúlyozták a fiúk és lányok közötti különbséget? Volt idő, amikor a nőket eltántorították a cigarettázástól, de a férfiak menőnek találták, ha rágyújtanak.  Az egész pályás kosárlabda rendben volt a fiúk számára, de túl megerőltetőnek tartották azt lányoknak, hogy a pálya egyik végétől a másikig eljussanak, és két pattintást engedélyeztek a labda birtokában. A nők sminket viseltek; a férfiak kölnit. A férfi vezetett mindig a táncparketten; nő követte panaszkodás nélkül. Az udvarló fizette a csekket, a nő pedig azt mondta: „Köszönöm, csodálatos volt az este.” A férfiak háborúba mentek; a nők otthon maradtak és imádkoztak szeretett hőseikért.

Lehet, hogy azok a napok örökre eltűntek. A transzgender emberek érkezésével a nemek közötti különbség annyira elhomályosult, hogy már nem ismerik fel, nemhogy szertartásosan tisztelik azt. Törvényt vezettek be Kaliforniában, mely szerint a bolttulajdonosok 1,000 dollár bírságot fizetnek, ha elkülönítik a „fiújátékokat” a „lányjátékoktól”. Az egyenlőség érdekében a nemeket ma már azonosnak tekintik. Ha valaki nem ért egyet ezzel, szankciókat kell kiosztani. Mindazonáltal a szigorú megfelelés büntetései sokkal súlyosabb lesznek.

A közelmúltban abortuszpárti, LMBTQ „esélyegyenlőségi törvényt” fogadott el a Ház, és az életpárti vezetők úgy tekintenek erre, mint „a legátfogóbb támadás a kereszténység ellen, amit valaha törvénybe írtak.” Miután eltörölték a különbséget a férfi és a nő között, a biológiai hímek használhatják azokat az öltözőket, mosdókat és zuhanyzókat, melyeket mindig is nők számára tartottak fenn. A következmények igencsak kiterjedtek. Dr. Bill Donohue, Ph.D. szerint nyomást gyakorolnak a katolikus nevelőszülői programokra, hogy megfeleljenek ennek, vagy állítsák le azokat: „Vagy egyet kell érteniük azzal, hogy két férfi fogadjon örökbe gyermekeket, ami egyértelműen sérti az egyházi tanítást, vagy elveszítik a szövetségi finanszírozást.” Hasonló nyomást gyakorolnának katolikus kórházakra, hogy abortuszokat végezzenek. A Családkutatási Tanács (FRC) elnöke, Tony Perkins úgy jellemezte az esélyegyenlőségi törvényt, mint „a vallásszabadság katasztrofális elvesztése Amerikában”.

Rand Paul szenátor (R-Kentucky) egy szenátusi meghallgatáson megkérdezte Biden jelöltjét, aki egy transznemű „nő”. Paul egy sor orvosi tényt és személyes tanúvallomást mutatott be, hogy mennyire nem ajánlott végrehajtani gyermekek nemi szervének megcsonkítását, ha meg akarták változtatni nemüket. A jelölt, Dr. Rachel Levine ezután sem volt hajlandó válaszolni a konkrét kérdésre: „Ellenzi a gyermekek nemi szervének megcsonkítását?” Paul azt is megkérdezte: „Ön támogatja, hogy a kormány felülbírálja a szülői beleegyezést a pubertás blokkolók esetében?” A kérdés megkerülése során Dr. Levine elismételte, hogy egy ilyen eljárás „összetett” és „árnyalt”.

A nemek közötti egyenlőség új fogalma rendkívül szűk. Ez egyenlőség ablakok nélkül. A férfiak és a nők minden bizonnyal egyenlőek, de csak bizonyos szempontból. Egyformán emberiek és egyenlőek a törvény szerint, hogy csak két példát említsünk. De az egyenlőségnek van egy altruisztikus oldala, ami olyan, mintha kinézünk az ablakon, és rengeteg dolgot látunk.

Az egyenlőség nem összeegyeztethető a komplementaritással [egymás kiegészítése].

Tény, hogy a történelem során a komplementaritás erőteljes és pozitív erő volt a férfiak és nők összehozásában, valamint a házasság és a család alapjának formálásában. Az egyenlőség új fogalma gólyalábas, csonka, csökkentett, lesoványodott és ablakok nélküli.

A komplementaritás fogalma, amit annyira gyűlölnek a kortárs demokraták, az abortuszpártiak és az LMBTQ konzorcium, hozzáadott minőséget ad a puszta egyenlőséghez. A férfiak és a nők, nem kisebb hatóság, mint a Teremtés szerint kaptak különleges különbségeket, hogy azok betöltsék egymást. A férfi kezdeményez, a nő befogad. De a [férfi] kezdeményezésének nem kell agresszívnek lennie, és a [nő] befogadásának sem feltétlenül passzívnak. Ők olyanok, ahogy azt a költő, Browning kijelentette: „Két fele egy kettévágott léleknek.” Margaret Mead szociológus azt állítja, hogy „bármilyen emberi társadalomnak… a túléléshez olyan társadalmi életmintával kell rendelkeznie, amely megbékél a nemek közötti különbségekkel” (Male and Female, 173. oldal). E különbségek ellenzése a kulturális anarchia felé mutat.

A komplementaritás fogalma létfontosságú a férfi és a nő közötti sajátos kapcsolaton kívül. A szülők és gyermekeik kiegészítik egymást. Az előbbiek hozzák tapasztalataikat, szeretetüket és tudásukat utódaiknak, akiknek nélkülözhetetlen szükségük van ezekre az ajándékokra. A gyerekek, ellentétben a TV sorozatokkal, nem bölcsebbek és alkalmasabbak, mint szüleik. A tanárok és a diákok természetes kiegészítő kapcsolatban vannak. A tanítás művészete más, mint a tanulás művészete. A tanár a motiváló, a diák a lelkes tanuló. Az orvos a betege kiegészítője. A beteg nem állítja fel a diagnózist vagy végzi el a műtétet.

Általánosságban elmondható, hogy a kiegészítő kapcsolat kölcsönösen teljesíti ki egymást. Mindannyiunknak vannak olyan szükségletei, amit nem tudunk magunk kielégíteni. Az ablak nélküli egyenlőség fogalma alapvetően társadalomellenes és személyellenes. Élünk, növekszünk, és érünk, köszönhetően azoknak előnyöknek, melyeket saját kiegészítő ellentétjeinkből merítünk. A nemek komplementaritása a legdinamikusabb és univerzális az összes kapcsolat közül. Szent XXIII. János pápa egyszerűen és pontosan fogalmazta meg ezt a dolgot: „A férfiak és a nők méltósága egyenlő, és kiegészítő a küldetésében.”

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. március 16.