Az esélyegyenlőségről szóló törvény nőellenes, katolikusellenes

Míg a hithű katolikusok hálásak azért a nyilatkozatért, melyet a múlt héten öt püspök tett közzé az egyenlőségi törvény okozta fenyegetésekkel kapcsolatban, ez túl kevés és túl későn érkezett. A Crisis Magazine több mint két éve kongatja a vészharangot az esélyegyenlőségi törvény (Equality Act, USA) okozta fenyegetések miatt – ezt a múlt héten fogadta el a képviselőház 224-206 arányú szavazattal. A figyelmeztetést a Crisis olvasói megértették: a törvény veszélyezteti a nők és minden hívő ember polgári jogait, az egyenlőségi törvény nem csak lerombolja az egyenlő bánásmódot azon nők esetében, akik nem biológiai férfiak (ezt az ellentmondásos kifejezést a mai nevetséges szóhasználat tette szükségessé), de megszünteti az összes védelmet is, amit a vallásszabadságról szóló törvény nyújtott számunkra a múltban.

A Crisis szerzői figyelmeztettek, hogy az esélyegyenlőségi törvény rendelkezései felülírják a vallásszabadság helyreállítására vonatkozó törvényt – eltávolítva minden védelmet a hívő emberektől, és minden jogot a vallásos alapú intézményektől, hogy felvegyenek és elbocsássanak munkavállalókat az intézmény vallási küldetése alapján. Ami még rosszabb,

az egyenlőségi törvény kötelezően előírja, hogy a vallási alapú iskolákban mit lehet tanítani  – megtagadva a hallgatóktól a lehetőséget, hogy megtudják az igazságot a házasság szentségéről és a gender posztmodern felfogás okozta veszélyekről.

A Crisis szerzői figyelmeztettek arra, hogy a katolikus iskolákat erősen szabályozza majd a Biden-adminisztráció által alkalmazott esélyegyenlőségi törvény a szexuális irányultságra és a gender identitásra vonatkozóan. Minden vallási alapú iskola kénytelen lesz alkalmazni azokat a személyeket, akik nem osztják a vallásos iskola tanításait és meggyőződését, ha pert indít a védett LMBTQ közösség. Ugyanezen iskolák nem lesznek képesek kirúgni egyetlen alkalmazottat sem, még azokat sem, akik nyíltan becsmérlik ezeknek az iskoláknak a hiten alapuló küldetését, ha az egyenlőségi törvény értelmében védelmet követelnek. Közülünk azoknak, akik megpróbálják tanítani az igazságot a teremtésről és az élet szentségéről a hűséges katolikus campusok osztálytermeiben, mint nálunk a Ferences Egyetemen (Steubenville, USA), már nem lesz védelmünk, amit biztosítottak számunkra a múltban.

Magunkra leszünk utalva, kitéve bírságoknak és pereknek, ha valaki megsértődik, hogy meg kell tanulnia a katolikus tanítást az egyének -beleértve a meg nem születettek- méltóságáról, és Istennek egy férfira és egy nőre vonatkozó teremtésének szentségéről.

Nincs ebben semmi meglepő. Biden akkori demokrata párti jelölt mindezt kampányában megígérte. Biden ugyanakkor azt állította, hogy hálás, mert a katolikus hite vezérelte; megígérte, hogy kiterjeszti az abortuszhoz való jogot és előmozdítja a transzneműek jogait. A 2020-as kampány honlapján Biden kijelentette: „Az esélyegyenlőségi törvény a legjobb eszköz az LMBTQ amerikaiak számára a törvény szerinti egyenlő jogok biztosítására, és ez garantálja, hogy az LMBTQ személyeket a polgárjogi törvények védik.” Biden lekötelezettje az LMBTQ közösségből érkező nagy kampányadományoknak, különösen a transzgender közösség milliárdosainak – úgy tűnik, hogy a demokrata törvényhozók érzik, hogy nincs más választásuk, mint hogy támogassanak minden igényt, ami ebből a közösségből érkezik.

Nagyon kevés katolikus vezetők vette a bátorságot, hogy megkondítsa a vészharangot, hogy mennyire veszélyes a katolikusok és minden hívő ember számára, ha a Biden-adminisztráció támogatja az esélyegyenlőségi törvényt.

Az összes katolikus több mint fele Biden elnökre szavazott – annak ellenére, hogy ő azt ígérte, hogy kibelezi azok vallási jogait.

A padokban alig hallottunk valamit plébánosainktól az esélyegyenlőségi törvényről, és még kevesebben hallottunk erről egy szót is a saját püspökeinktől.

Minden katolikus intézmény veszélyben van – beleértve a katolikus kórházakat is. Az esélyegyenlőségi törvény lesz az alapja, hogy megújítsák azokat a megbízásokat, melyek arra kényszerítették az orvosokat, hogy orvosi ítélőképességük ellenére nemváltó eljárásokat hajtsanak végre felnőtteken és a gyermekeken. És bár a bíróságok az Obama-korszak mandátumát csak a múlt hónapban vonták be, biztosak lehetünk benne, hogy a Biden-adminisztráció ki fogja használni az esélyegyenlőségi törvényt, hogy kényszerítse az orvosokat, ápolókat, és terapeutákat, hogy ismét megszüntessék a lelkiismereti védelmet annak érdekében, hogy támogassák a nemváltó eljárásokat felnőtteken, sőt a kisgyermekeken is, ha ezt kérik az egyének vagy a kisgyermekek szülei.

A nemváltásra vonatkozó minden követelést tiszteletben fognak tartani az új esélyegyenlőségi felhatalmazás keretében – még akkor is, ha ezek a követelések sértik az ilyen eljárásokkal szemben a saját hiten alapuló kifogással élő egészségügyi személyzet jogait.

Azok a nők szenvedik el a legnagyobb veszteségeket, akik nőnek születnek (ismét megbukik nyelvünk a kulturális aberráció fényében). Közel egy évszázada a női érdekek képviselői – sikertelenül – próbáltak egy olyan kikötést hozzáadni az alkotmányhoz, ami egyenlő jogokat biztosítana a nők számára. Először 1923-ban került az ügy a Kongresszus elé Alice Paul, a Nemzeti Női Párt életpárti alapítója és egyben feminista által, aki úgy vélte, hogy az abortusz a nők végső kizsákmányolása, a jogegyenlőségi kiegészítést azért hozták létre, hogy megtiltsák a biológiai nemen alapuló megkülönböztetést. Ugyanakkor, amikor a progresszív demokraták megpróbálják feltámasztani a jogegyenlőségi kiegészítést, ezzel lehetővé teszik a női sportok romba döntését azáltal, hogy lehetővé teszik biológiai férfiak számára, hogy versenyezzenek nők ellen.

Bizonyos szempontból megpróbálják eltörölni a nőket – lerombolva a nők által elért összes előrelépést.

Egyes államokban a rombolás már befejeződött. Connecticut államban, ahol a biológiai férfiak a középiskolás sportokban versenyezhetnek a nők ellen, 2017 óta két fiú tizenöt női atlétikai bajnoki címet nyert – ezt korábban kilenc különböző lány érte el 2016-ban. Ennek az igazságtalanságnak a kezelésére három női középiskolai atléta nyújtott be panaszt szövetségi IX. diszkrimináció címen, hogy megakadályozzák biológiai férfi nemű atléták részvételét a női versenyszámokban. A bejelentett panasz szerint „ezeknek a versenyeknek a következményei túlmutatnak magán a versenyen, és befolyásolják az ösztöndíj lehetőségeket és a főiskolai karriert is.”

És bár a Trump-kormányzat megegyezett a connecticuti lányokkal, William Barr pedig 2020 márciusában aláírt egy érdekeltségi és támogató nyilatkozatot a lányok perének támogatására, az elmúlt héten a Biden-kormányzat az igazságügyi minisztérium támogatásának visszavonásával elgázolta a lányok egyenlő versenyfeltételekkel történő versenyzéseire tett kísérleteit. 2021. február 24-én Biden igazságügyi minisztériuma egy connecticuti szövetségi bírósággal azt közölte, hogy visszavonják a támogatást a három lány által benyújtott perhez, amelyben a transzgender diáksportolókra vonatkozó szabályokat vitatják.

Annak érdekében, hogy elhárítsák a női sportolók által felhozott nehézségeket Connecticut-ban, sok állam hozott rendelkezést, hogy megakadályozzák a biológiai férfiak versenyzését nők ellen. De mindezek a kísérletek, hogy megvédjék a nőket – az igazi nőket, nem pedig a „bejelentett” nőket – nem lesznek sikeresek, ha a szenátus elfogadja a drákói esélyegyenlőségi törvényt.

A szövetségi törvény felülírja az egyes államok polgárjogi politikáit, és ebben az esetben a transzgender közösség jogai elsőbbséget élveznek a nők jogaival szemben.

Az esélyegyenlőségi törvény miatt senkinek nem kellett volna meglepődnie. Biden elnök egy olyan kampányt teljesített, melynek során mindezt beígérte. Az elnöksége első napjaiban hozott végrehajtói utasítások világosan megmutatták, hogy [Biden] kinek a lekötelezettje. Az esélyegyenlőségi törvény kiterjeszti az abortuszhoz való hozzáférést – az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőségének leple alatt –, és azt valószínűleg az adófizetők fogják megfizetni. Nem meglepő, hogy a Planned Parenthood [abortuszklinikai hálózat] nagy játékos volt ezen a választáson. Biden hűségét – és feltehetőleg a lelkét – megvásárolva a Planned Parenthood Action Fund 2020-ban megháromszorozta saját választási kiadásait, és több mint 45 millió dollárt pumpált a kampányba, hogy segítsen Bidennek legyőzni Donald Trump elnököt. Ez háromszorosa volt annak, amit a Planned Parenthood költött a 2016-os elnökválasztáson, és nyolcszor annyi, mint amennyit a 2018-as kongresszusi versenyeken. Biden elnök már megígérte, hogy hatálytalanítja a Trump-kormányzat életpárti politikáját, és a Legfelsőbb Bíróság ítéletének 48. évfordulóján, ami a Roe kontra Wade ügyben megállapította az abortuszhoz való jogot, ígéretet tett az abortuszhoz való jog rögzítésére a szövetségi jogban.

A transznemű aktivisták is nagy partnerek voltak a Biden-ügyben – az adósságot most fizetik nekik vissza. Az olyan milliárdosok, mint az LMBTQ aktivista és filantróp Jon Stryker a kampányhoz hatszámjegyű személyes adományt adott Biden részére, de ez semmi ahhoz képest, hogy Stryker milliókat pumpált bele a transznemű jogokért folytatott kampányba az LMBTQ jogvédő civil szervezet, az Arcus Alapítványon keresztül. Jennifer Bilek oknyomozó újságíró szerint az Arcus évente több millió filantróp dollárt vet be a gender identitás és a transzgender ideológia beszivárogtatására az amerikai jogba a politikai aktivizmus, a politikai vezetés, a transzgender jog, a vallásszabadság, az oktatás és a polgári jog vezetőinek képzése által.

Egy 2018-ban megjelent cikkben (Kik azok a gazdag, fehér férfiak, akik intézményesítik a transznemű ideológiát?), Bilek megindokolta, hogy Biden elnök miért lekötelezettje a transzgender közösségnek. Bilek arra figyelmeztet, hogy

„a kutatók már azt ígérik, hogy lehetséges olyan jövő, ahol nincs szükség biológiai nőkre a szaporodáshoz.”

A transzgender mozgalom – Biden elnök révén – előkészíti az utat e jövő előtt. Nem meglepő, hogy Biden elnök egyik első végrehajtási utasítása az volt, hogy hatékonyan átkereszteli a transzszexualitás fétisét azzal, hogy megpróbálja normalizálni azt. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, Biden elnöknek el kellett árulnia női támogatóit, feláldozva a női biológiát és bizonyos szempontból tagadva a nők létezését.

Lehet, hogy még nem késő. 2019-ben a képviselőház elfogadta az esélyegyenlőségi törvényt, melyet csak a szenátus állíthat meg. De ez akkor volt, amikor a republikánusok tartották kezükben a szenátust, és Trump elnök volt a kormányrúdnál. Azok a napok elmúltak. Mégis, lehetséges, hogy a szenátorok – még a progresszív demokraták is – rájönnek, hogy tönkre teszik a nők jogait, és minden hívő ember jogait, ha megszavazzák az esélyegyenlőségi törvényt. A katolikusoknak és vezetőiknek kell imádkozniuk először, majd mozgósítani a híveket és lobbizni a szenátoroknál, hogy védjék meg őket egy olyan törvénytől, amely elpusztít minket.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. március 7.