A kereszténység kicsavarásának esszenciája

A Makovecz Imre által egykor megálmodott katedrális terve újra az érdeklődés fókuszába került. A vitára okot adó koncepció kérdéses pontjaira Gégény István katolikus hittanár világít rá.

Vajon Szent Mihály arkangyal megvéd-e bennünket a gonosztól?

Tíz éve dolgozik a Kossuth-díjas építész, hogy felépülhessen mestere, Makovecz Imre katedrálisa.

Megvalósulhat Makovecz Imre grandiózus terve, a Szentek és kárhozottak temploma, amelyben megjelenik az alkotó teljes életművének esszenciája – ezzel a felütéssel mutattak be egy beszélgetős kisfilmet az egyik hazai televízióban. Amíg az „exkluzív” információt számos médium kritikátlanul átvette, a SZEMlélek értékmagazin felületén részletes elemzésben mutattam be, miért lenne 

 

 SÚLYOS HIBA, HA EZT A PAPÍRON LÉTEZŐ ELKÉPZELÉST KATOLIKUS TEMPLOM FORMÁJÁBAN BÁRKI MEGVALÓSÍTANÁ.

 Makovecz Imre terve egyébként önmagában méltó a figyelemre. Eleve nem egy semmiből jött ötletről van szó, hanem egy közel egy évszázada a történelem viharai miatt torzóként félbemaradt, eredeti célja szerint szakrális épület – római katolikus templom – befejezése volt a célja. A rajzokon felsejlő gondolatiság és az ehhez társított szöveges indoklás inspiráló képzettársítások egybeszerkesztése. Mint a legtöbb Makovecz-alkotás, nem egysíkú, nem könnyűművészet: megmozgatja az elmét, a lelket, s akárhányszor újra találkozunk vele, mindig felkínál egy újabb aspektust az elmélkedésre.

Mégis komoly gond van ezzel a tervvel: alkalmatlan arra, amire az illető szánta. Egy múzeumnak talán ékére válna, de szinkretista – különféle vallási elemeket összekeverő – jellegzetességei miatt katolikus templom soha nem lehetne belőle. Ha egy gyerekrajzról lenne szó – itt egy félhold, ott egy, mi is az, talán napocska, jaj de szép a templomocska –, dicséret illetné az alkotót, hozzátéve, hogy kamaszként tanul majd hittant, és rá fog jönni, hogy pár dolog nem illik oda.

Keresztény szempontból Makovecz Imre adott víziója egy istenkereső ember önkifejezésének lenyomata. Nem lenne erkölcsileg jó reakció a személy feletti ítélkezés – mindannyian keresők vagyunk. Imre testvérünk bátor kereső volt, a maga módján vallásos személyiség, aki nem félt határokat feszegetni, nagyot álmodni. A határok, korlátok azonban nem véletlenül léteznek: segítenek, hogy a dolgok azok maradjanak, amik, ne mossuk össze az egybe nem tartozó egységeket, legyen szó szomszédos országokról, útról és tévútról, hitbeli tanokról és tévtanokról. Nem kell félni kimondani, hogy 

A KATOLIKUS TEOLÓGIA SZERINT EZ A KONCEPCIÓ NEM FÉR BE A TEMPLOMÉPÜLETEK KERETEI KÖZÉ. RÁADÁSUL SZÜKSÉG SINCS RÁ OTT, AHOVÁ A TERV KÉSZÜLT, TEMPLOMKÉNT SEMMIKÉPP.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. január 17.