A megkülönböztetés szabályai

Hogyan ismerhetjük fel a lelki megmozdulásokat, abból a célból, hogy a jókat elfogadjuk és a rosszakat elutasítsuk

1. szabály: Akik halálos bűnt halálos bűnre halmoznak, azok elé az ellenség rendszerint az élvezetek képeit állítja. Érzéki gyö­nyöröket és élvezeteket képzeltet el velük, hogy jobban meg­tartsa és növelje őket romlottságukban és bűneikben. A jó angyal az ilyeneknél ellenkező módszert alkalmaz, lelkiismere­tüket az értelem ítéletével furdalja és mardossa.

2. szabály: Azoknál, akik bűneik kiirtásában lendülettel haladnak előre és Isten, a mi Urunk szolgálatában a jóról a jobbra emel­kednek, a módszer az első szabálynak az ellenkezője. Ilyenkor ugyanis a gonosz lélek sajátossága az, hogy a lelket mardossa, szomorúvá teszi és hamis okkal nyugtalanítva akadályokat gördít eléje, hogy ne haladhasson előre. A jó angyal sajátossága pedig az, hogy bátorságot, vigaszokat, könnyeket, sugallatokat és nyu­galmat ad, mindent megkönnyítve és minden akadályt elhárítva, hogy az ember a jó művelésében egyre előbbre haladjon.

3. szabály: A lelki vigaszról. Vigasznak nevezem azt, amikor a lé­lekben valamilyen benső megmozdulás támad, aminek következ­tében a lélek lángoló szeretetre gyullad Teremtője és Ura iránt. Ennek következtében már semmi teremtett dolgot sem tud ön­magáért szeretni a földön, hanem csak azok Teremtőjében. Ugyancsak vigasz az, amikor a lélek könnyeket hullat, amelyek őt Urának szeretetére indítják, történjék ez akár a bűnei, akár a Krisztus Urunk szenvedése miatt érzett bánatból, vagy más, egyenesen az Ő szolgálatára és dicséretére irányuló dolgok miatt. Végül vigasznak nevezem a hit, a remény és a szeretet minden gyarapodását és minden benső örömet, amely a mennyei dolgok felé és saját lelke üdvözítésére hívja és vonzza az embert, mi­közben megnyugtatja és megbékélteti lelkét az Ő Teremtőjében és Urában.

4. szabály: A lelki vigasztalanságról. Vigasztalanságnak nevezem a harmadik szabályban foglaltak teljes ellentétét: a lélek elsöté­tülését, zavarát, az alacsony és földi dolgok felé való vonzódást, a különféle zaklatásokból és kísértésekből származó nyugta­lanságot. Mindez hitbeli elsötétülésre vezet, remény nélkül, szeretet nélkül. Ilyenkor a lélek egészen restnek, lanyhának, szo­morúnak, Teremtőjétől és Urától mintegy elszakadva érzi magát. Amint ugyanis a vigasz ellentétes a vigasztalansággal, ugyanúgy a vigaszból származó gondolatok is ellentétesek a vigasztalan­ságból származó gondolatokkal.

5. szabály: A vigasztalanság idején sohase változtassunk, hanem szilárdan és állhatatosan maradjunk meg azoknál a feltételeknél, elhatározásoknál, amelyeket az ilyen vigasztalanságot megelőző időben tettünk; vagy annál az elhatározásnál, amelyre a megelő­ző vigasztalás idején jutottunk. Mert amint a vigasztalás idején inkább a jó angyal vezet bennünket és irányít tanácsaival, úgy a vigasztalanságban inkább a gonosz szellem. Az ő tanácsaival pedig nem találhatjuk meg a helyes döntésre vezető utat.

6. szabály: Bár a vigasztalanság idején nem szabad megváltoztat­nunk jó feltételeinket, az azonban nagyon hasznos, ha a vigasz­talanság elleni küzdelemben saját magunkat változtatjuk meg erőteljesen. Így például azáltal, hogy jobban kitartunk az imád­ságban, elmélkedésben, gyakran végzünk önvizsgálatot és vala­milyen megfelelő módon vezeklést.

7. szabály: Aki vigasztalanságban van, fontolja meg, hogyan hagyta őt az Úr próbatétel végett természetes képességeire, hogy az ellenség különféle zaklatásainak és kísértéseinek ellenálljon. Mi­velhogy ellen tud állni az isteni segítséggel, ez a segítség mindig megmarad számára, mégha világosan nem is érzi. Mert ha az Úr meg is vonta tőle a nagy buzgóságot, a kiáradó szeretetet és a hatékony kegyelmet, mégis az a kegyelem, ami az örök üdvös­ségre elég, megmarad számára.

Létrehozva 2020. november 3.