A szexuális forradalom éppen csak elkezdődött

alt

Az abúzus válság zűrzavara megnehezíti, hogy értelmet találjunk a botránynak az új világban, melyet „progresszív értékek” alakítanak A legutóbbi McCarrick jelentés nem segít a tisztánlátásban. Az 1960-as évek kulturális mozgalmainak szélesebb körű értelmezése tisztább képet ad. A probléma az ellenkulturális forradalom szexuális lazaságával kezdődött, olyan befolyásos személyiségekkel, mint Alfred Kinsey és Michel Foucault, akik azt szorgalmazták, hogy bármi, még a pedofília is, a felszabadulás egy formája.

Az egyházban sokan egyetértettek ezzel a hozzáállással. A hierarchia habozott, hogy ezt ellenőrzés alatt tartsa, mivel ez az új kultúra az erkölcsöt teljesen személyes dolognak tekinti, és még „homofóbnak” tekintenék őket. Érthető, hogy ez a veszedelem elterjedt a szekuláris társadalomban, csak még nem békültek ki vele. Michel Foucault még mindig a legbefolyásosabb tudós a tudományos körökben annak ellenére, hogy támogatja a pedofíliát. Sok intézmény esik áldozatul ennek. Az egyház fő bűne az volt, hogy beengedte a szekuláris társadalom gender elméletét. Az abúzus válság volt a szekuláris eszmék behatolása az egyházba.

A probléma az új baloldali radikálisokkal kezdődött. Neves értelmiségiek, mint Kinsey és Foucault azzal érveltek, hogy a pederasztia [fajtalankodás. A szerk.] a felszabadulás egyik formája, és hogy az ellene szóló törvények igazságtalanok. Kinsey megalapozta a szexuális tanulmányok területét, és azt állította egyetlen pedofiltól származó „adatok” alapján, aki több száz embert erőszakolt meg, hogy a gyermekek már két hónapos koruktól szexuálisak. Foucault volt a fő támogatója egy petíciónak, hogy törvényesítsenek minden szexuális kapcsolatot felnőttek és tizenöt év alatti gyermekek között. Azzal érvelt, hogy elnyomás azt feltételezni, hogy egy gyermek nem adhatja beleegyezését, „hogy egy gyermek képtelen elmagyarázni, hogy mi történt, és az, hogy nem képes a beleegyezését adni, ez két abúzus, ami tűrhetetlen, teljesen elfogadhatatlan.” Sőt azt állította, a szex gyerekekkel valójában igen jó dolog. Foucault, valamint Sartre és a francia baloldali értelmiség nagy része erőteljesen azzal érvelt, hogy a kiskorúakkal való szex a testi felszabadulás egy formája. Továbbá azzal érveltek, hogy a törvény és általában a büntetés igazságtalan elnyomás.

Ezek az emberek hihetetlenül befolyásosak. A spanyol Nemzeti Kutatási Tanács tanulmánya szerint Foucault a legszélesebb körben idézett szerző a tudományos életben. Kinsey-t a szexuális forradalom atyjaként ünneplik, egy kutatóintézet büszkén viseli a nevét, és az Indiana Egyetemen folytatja elképzeléseit. Ők egy szélesebb körű intellektuális mozgalom részei, ami Rousseau-tól Schopenhauer-ig, Freudig, Marxig és Nietzsche-ig terjed. A szexuális lazaság tragédiája az ellenkultúra forradalmának előrehaladásával kezdődött. Kinsey „adatai” jelentős változást váltottak ki a törvényben, számos szexuális bűncselekmény szankciója csökkent vagy megszűnt, különösen a büntető törvénykönyvben. Egy nemrégi Der Spiegel cikk elismeri, hogy „éppen az úgynevezett progresszív körökben kezdődött a gyermekkor erotizálása és a tabuk fokozatos csökkentése.” Míg a szekuláris társadalom általában tagadja, egyesek elismerik, hogy a probléma ezekkel a „progresszívekkel” kezdődött.

Ezek az eszmék a szexuális forradalmat megelőző években hatoltak az egyházba, ahogy a huszadik század elején kezdtek előtérbe kerülni. W. R. Coulson pszichológus vallomásai szerint a humanista pszichológia arra ösztönözte a vallásos embereket, hogy szabadítsák fel magukat a vágyaik kifejezésével még akkor is, ha ez a gyerekek iránti sóvárgást jelentette. Ahogy XVI. Benedek pápa írta, a szemináriumok lazák lettek, homoszexuális klikkek alakultak ki. A homoszexuális papok kijelentették: „Esküm ellenére képesnek kell lennem kifejezni szexualitásomat.” A statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy ez volt az a katasztrofális esemény, ami kiváltotta a hatalmas abúzust a John Jay-jelentés szerint. Bár mindig is problémát jelentett, az abúzusok száma az 1950-es évektől az 1970-es évekig több mint tízszeresére nőtt, amikor elérte a csúcsot, majd visszaesett a „forradalom előtti” szintre. Az esetek túlnyomó többségében fiú volt az áldozat, többségük poszt pubertás korban. Ezek a progresszív eszmék nagyobb erkölcsi szubjektivizmushoz vezettek, melynek értelmében az egyének szabadon cselekedhettek, ahogy akartak, anélkül, hogy félniük kellene a bírói büntetéstől. Mint ilyen, az egyház megtorló szárnya elbukott a lazaság befogadása miatt. Az egyház abban bűnös, hogy beengedte a progresszív baloldal eszméit.

A papokat minden politikai irányban érintette volna ez, mert bár a konzervatívok természetesen szkeptikusak voltak ezekkel az elképzelésekkel kapcsolatban, mindannyian ugyanannak a közösségnek a részei vagyunk. Amint az ajtó kinyílik, a kísértés mindenki számára nyitva áll. Sok konzervatív nem rendelkezett a szükséges fegyelemmel ahhoz, hogy ellenálljon az arcukba vágott új kísértéseknek. Továbbá, néhány ellenkultúra eszme befolyásolt néhány nem hagyományos konzervatívot. A leghírhedtebb példa Marcial Maciel atya, aki úgy tűnik, hogy egyetértett az új baloldal ortodoxia köntösébe bújtatott szexuális etoszával, és felállította saját háremét, mint egy pogány törzsfőnök. Ez biztosan nem tartozik a katolikus tradícióhoz.

Az ellenkultúra hatásának eredménye, hogy kiváló bizonyíték van arra, hogy számos világi terület tele van szexuális visszaélésekkel. Amikor figyelmeztették, hogy abba kell hagynia a védekezés nélküli szexet, miután Aids-szel megfertőződött, Foucault így válaszolt: „Meghalni a fiatal fiúk szerelméért, az dicsőséges lenne.” Foucault minden bizonnyal nem az egyetlen, aki elmerült a fajtalankodásban, mivel része volt a szabad szex egy szélesebb szubkultúrájának, főleg a San Francisco-i fürdőkben. A tekintélye, mint vezető filozófia professzor minden bizonnyal segített neki rábeszélni sok fiatal fiút különösen azért, mert a modern társadalomban a tudósoknak nagyobb a tekintélye, mint a papoknak.

Valóban, a tudományos életben a diskurzus úgy tűnik, mintha a szexuális visszaélésekről szólna. Marshall Kirk és Hunter Madsen könyve, A bál után: Hogyan győzi le Amerika a melegek elleni félelmet és a gyűlöletet a 90-es években, támogatja, hogy az idősebb homoszexuális férfiak azzal udvarolnak fiataloknak, hogy alkossanak olyan apa-fia kapcsolatokat, amit beteljesítenek a szexszel. Jeffrey Epstein egy nagyon kiterjedt gyermekprostitúciós hálózatot irányított, ami fölött szemet hunytak a pénzügyi és filantróp közösségek. Sok iparágban pazar partikat rendeznek kiskorú emberekkel, akik versengenek, hogy elhelyezzék őket.

A progresszív médiában a gyerekeket szexuális tárgyként dicsérik, mint például Desmondot, a tizenegy éves "transzvesztitát". A Der Spiegel fent említett cikke egy berlini, tanítás utáni központot ír le, melyet a Berlini Szabadegyetem pszichológiai tanszéke működtet, ahol rendszeresek voltak a szexuális visszaélések. A légkör annyira laza volt, hogy a gyermekek rendszeresen szexuális cselekményeket folytattak a munkavállalókkal, sőt a szüleikkel is. Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament jelenlegi tagja rajongva írt a gyermekekkel való szexuális találkozásairól az emlékirataiban. Nem ő az egyetlen zöld politikus, aki ezt teszi. Németországban a hatóságok a közelmúltban egy online pedofil hálózatot fedeztek fel, mely állításuk szerint harmincezer elkövetőt érint, amire a több száz áldozatot érintő közelmúltbeli botrányok után került sor. Sir Jimmy Savile, egy híres brit rádiós személyiség és filantróp talán több száz áldozatot is bántalmazott. A Belgiumban elindított Gargamel hadművelet nem kevesebb, mint negyvennégy országban vizsgálja a gyermekek bántalmazását. Sok papi abúzus származott ezekkel a világi bántalmazókkal való kapcsolatokból.

Más vallásokban is jelentős problémák vannak ezen a területen. A Hari Krishna egyik fő guruját, Kirtanananda Swamit elítélték zsarolásért, és bűnösnek találta a bíróság kiskorúak szexuális zaklatása miatt. Azzal is megvádolták, hogy bérgyilkost fogadott két tanítvány meggyilkolására, akik azzal fenyegették, hogy felfedik szexuális visszaéléseit. Sok Zen mester lett kegyvesztett szexuális visszaélés miatt, köztük Eido Roshi és Gempo Roshi. A Bikram jógáról is kiderült, hogy csak egy ürügy egy hátborzongató öreg gurunak, hogy kukkolhassa a nyugati nőket, ahogy izzadnak a fehérneműben, és abúzust kövessen el néhánnyal közülük. Sok tibeti láma, a vezető papság esetében felgöngyölítették a szexuális botrányokat. A Kidwelly szex szektában, ami egy egyiptomi pogány csoport, sok gyermeket évtizedeken keresztül bántalmaztak. Egy felmérés megállapította, hogy protestáns a legtöbb amerikai egyház, melyeket az állítólagos gyermekbántalmazás sújtott.

Hogy a dolgokat összefüggéseiben lássuk, egy ötven éves időszak alatt 6700 állítólagos szexuális abúzus történt, a működés módját illetően széles kört érintett, elsősorban a katolikus egyházat az Egyesült Államokban. A rendőrségen bejelentett esetek mintegy egyharmadában papokat jelentettek föl. Egy brit parlamenti jelentés szerint egyetlen angol városban, Rotherhamben mintegy 1400 áldozattal bánt el egy nemi erőszakra szakosodott banda tíz év alatt. Ez körülbelül háromszorosa az Egyesült Államokban a teljes katolikus papság ellen emelt állítólagos vádaknak egy hasonló időszakban. Továbbá a csoportos nemi erőszak általában sokkal többet jelent, mint ahány típusú visszaélés szerepel a John Jay-jelentésben. Vannak nemi erőszakra szakosodott más tekintélyes bandák is, becslések szerint több mint húszezer áldozattal évente, ami háromszor annyi, mint az állítólagos áldozatok száma az egész amerikai egyházi botrányban egy ötven éves időszak alatt.

A helyzet nem jobb a szekuláris intézményekben sem. Az oktatásügy egyik professzora szerint, akit az Education Weekly idézett, „A szexuális bántalmazások száma diákokkal az iskolákban valószínűleg több mint százszorosa a papi abúzusoknak.” Számos esetben megerősítették a pedagógusok által elkövetett szexuális visszaéléseket, melyeket nem jelentettek a rendőrségnek, és az oktatási osztályok lassan vezették be az alapvető ellenintézkedéseket, mint például a háttér ellenőrzéseket. Az amerikai cserkészeket már elárasztották kilencvenezer bejelentéssel, ami tizenötszöröse az egyházi bejelentéseknek, a legtöbb az 1960-as, 1970-es és 1980-as évekből származik. Az amerikai hadsereg becslése szerint tízezer férfit és azonos számú nőt bántalmaznak minden évben. Bár a nyers statisztikai bizonyítékok tompítják a probléma természetét az egyházon kívül, de teljesen egyértelművé teszik, hogy a probléma nem korlátozódik csak az egyházra.

Az a tény, hogy az iskolák statisztikai bizonyítékai durvák, egy mélyebb problémára utalnak. Az egyház hajlandó alapos önvizsgálatot tartani, és cselekedni még akkor is, ha ez lassabb, mint ahogy kellett volna. Erkölcsi kódexünk előírja, hogy önvizsgálatot tartsunk és felelősséget vállaljunk. Szinte egyetlen más intézményben sem ez a helyzet. Eltekintve néhány elszigetelt média cikktől, a szekuláris társadalom teljes tagadásban van. A szekuláris oktatási rendszernek még össze kellene állítania valamit, mint a John Jay jelentés. Annak ellenére, hogy egy kormányzati intézmény működteti a fent ismertetett gyermekkori szexualitás központot, senki sem volt büntetőeljárás alatt, vagy akár vesztette el a munkáját.

Eközben Foucault fenntartja bálványozott pozícióját a liberális értelmiség között, és a Kinsey Intézet megtagadja, hogy nyilvánosságra hozza a gyermekkori szexualitással kapcsolatos kutatási módszereit. Ezek a progresszív bántalmazók jól ismertté váltak, és ez vezette az abúzus egyik áldozatát oda, hogy kijelentse a Cicero Magazine számára, hogy „számomra a tagadás valójában rosszabb, mint a támadás maga .... [A progresszívek] úgy döntöttek, hogy nem adnak nekünk semmit. Nincs igazság, nincs alázat.” A szekuláris társadalom tagadásban él.

A szexuális visszaélésnek van olyan aktív kultúrája, mely egyes területeken nem került elszámolásra. Bár a probléma nem korlátozódik az egyházra, a hajlandóság a konfrontációra igen. Ezek a számok egyértelművé teszik, hogy az Egyház valójában megelőzi a szekuláris társadalmat, hogy megszabaduljon a szexuális forradalom e rosszindulatú tünetétől.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.