Fulton J. Sheen érsek szót emel az intolerancia mellett

alt

Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket (aki a New York állambeli Rochester ordináriusaként birituális püspök volt, lásd teljes bizánci liturgikus ornátusban a csatolt képen!) sajnálatosan kevesen ismerik hazánkban, pedig a magyar katolikusok is rendkívül sokat épülhetnének beszédein. Aki életrajzi adataira kíváncsi, annak elég megnyitnia a magyar nyelvű wikipédia oldalát.

 

Az Amerikai Egyesült Államokban rendkívül népszerű médiaszemélyiségnek számított (akkor még nem volt elég Facebook vagy Youtube csatornát nyitni a kétes értékű népszerűségért, hanem kemény és évtizedes oktatói és homiletikai munka kellett a kétszeres Emmy-díjban is megnyilvánuló elismeréshez).

Most közreadom az “Old Errors and New Labels(Régi tévedések és új címkék) című nagyszerű könyvének egy fejezetét magyarul (minimális kihagyásokkal). Megdöbbentő, hogy az 1931-ben született szöveg mennyire időszerű, sőt prófétai! Nemcsak az USA-ra, de bármelyik európai országra is alkalmazható a mondanivalója. Az sem véletlen, hogy az Egyház egyes mai vezetői közül akadnak jó néhányan, akik szentté avatási eljárásának ott akasztanak be, ahol csak tudnak. A teljes körű egyházi vizsgálat lefolytatása, hősies erényeinek megállapítása és a szükséges csoda elismerése után 2019. december 21-én avatták volna boldoggá az Illinois állambeli Preoriában, de egyes liberális püspökök és bíborosok személyes beavatkozása (és rágalmai) miatt a Szentszék végül elhalasztatta a szertartást. Ő ezen már nyilván nem sértődik meg (én pl. annál inkább), mint ahogy Francis Spellman bíboros kicsinyes bosszúhadjáratát is szó nélkül tűrte életében.

Az “A Plea for Intolerance” című fejezet fordítása nem egyszerű (pl. tele van szójátékokkal, amiket lehetetlen magyarul visszaadni), de igen hasznos.

Íme:

Azt mondják, hogy Amerika intoleranciától szenved. Ez nem igaz! A toleranciától szenved: a helyes és a téves, az igaz és a hamis, az erényes és a gonosz, Krisztus és a káosz [egyidejű] toleranciájától. Hazánkat nem is annyira a bigottok [szenteskedő vakbuzgó fanatikusok], hanem sokkal inkább a „széles látókörűek” özönlötték el.

Azt az embert, aki rendezett módon el tudja igazítani a gondolatait, mint ahogy egy ember rendbe szedi az ágyneműjét, bigottnak nevezik; de az olyan embert, aki épp oly képtelen döntésre jutni, mint az elvesztegetett időt bepótolni, toleránsnak és széles látókörűnek nevezik. A bigott ember az, aki nem hajlandó elfogadni az okát semminek; a széles látókörű ember az, aki bármit elfogad valamilyen okból – föltéve, hogy az nem jó ok. Igaz, hogy szükség van a pontosságra, az alaposságra és a körültekintésre, ám ez csak a tudományos mérés pontosságára, és nem a logikára vonatkozik. Az az összeomlás, amely ezt a természetellenes széles látókörűséget hozta létre: mentális, nem erkölcsi.

Ennek a kijelentésnek a bizonyítéka háromféle: (1) a hajlam, hogy a fölmerülő kérdéseket ne érvekkel, hanem szavak dobálózásával döntsék el; (2) a körültekintést nélkülöző készség, hogy a vallás tárgyában bárkit elfogadjanak szaktekintélynek; és végül (3) az újdonság iránti rajongás.

(1) Voltaire kérkedett azzal, hogy ha találni tudna napi tíz gonosz szót, akkor lerombolhatná a kereszténység „becstelenségét”. Naponta megtalálta a tíz szót, sőt akár napi tucatot is, de soha nem talált egyetlen érvre sem, és így a szavak szépen elszálltak, de a kereszténység megmaradt. Manapság senki sem töri magát, hogy legalább egy gyenge érvet találjon annak bizonyítására, hogy nincs Isten, ám légió a neve az olyanoknak, akik azt gondolják, hogy végleg bezárták az eget, amikor az „antropomorfizmus” szót használták. Ez a szó csak egy azon szavak katalógusából, amelyek ürügyként szolgálnak azoknak, akik túl lusták gondolkodni. Egy pillanatnyi összeszedett gondolkodás bebizonyítaná nekik, hogy az ember épp annyira nem szabadulhat meg az Istentől, csak mert „antropomorfnak” nevezi őt, mint amennyire lehetetlen megszabadulnia a torokgyulladástól, csak azért mert a kórokozót „streptococcusnak” nevezi. Az „antropomorfizmus” kifejezés használatát illetően nem látom, hogy a teológiában való használata kevésbé lenne igazolható, mint a fizikában a „szervezet” szó használata, melyet az új fizikusok annyira szeretnek alkalmazni.

Ráragasztanak bizonyos címkéket a Katolikus Egyházra, mint például „retrográd” vagy „középkori”, és ezeket ugyanazzal a tiszteletlenséggel használják, mint amivel a férfiak egy nő életkorán gúnyolódnak. Az anyák nem szűnnek meg anyák lenni, csak mert fiaik fölnőnek, és a keresztény világ Anyaszentegyházát, mely nem Bostonban, hanem Jeruzsálemben született, nem szabad megfosztani dicsőséges címétől pusztán azért, mert egyes fiai elhagyják őt. Egy nap talán majd örömmel térnek vissza hozzá, és hazatérésük lesz a legigazabb „hazatérés”, amit a világ valaha látott.

(2) Nemcsak a szavak érvelés helyetti használata árulkodik a hamis tolerancia létezéséről, hanem sokak készsége is arra, hogy bármely területen mérvadóként elfogadják azt az egyént, aki egy adott területen híres szaktekintéllyé válik. Az újságírók „vallási meggyőződése” mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy mivel egy ember kiemelkedő a gépjárművek tervezésében, egyúttal ügyesen kezeli a buddhizmus és a kereszténység közötti kapcsolat kérdését is; hogy egy professzor, aki az atomi szintű jelenségek matematikai értelmezésének szaktekintélye, egyúttal fölhatalmazást nyert a házasság magyarázatára is; és hogy az, aki tud valamit a világosításról, rávilágíthat a halhatatlanság témájára, vagy akár ki is olthatja a halhatatlanság fényét.

A képzés átadása korlátozott, és senki, aki eddig a jobb kezével gyönyörű képeket festett, egyetlen nap alatt és újságírói javaslatra nem képes ugyanolyan jó képet festeni a bal kezével. A vallástudománynak joga van ahhoz, hogy képesített szóvivőin keresztül tudományosan meghallgatásra találjon, ugyanúgy, mint a fizika vagy a csillagászat tudománya jogosult arra, hogy képesített szóvivőin keresztül hallgattassék meg. A vallás annak ellenére is tudomány, hogy néhányan csak érzelemnek tartják.

A vallás nem nyitott kérdés, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete, míg a tudomány zárt kérdés, mint a szorzótábla. A vallásnak megvannak a természetes és kinyilatkoztatott alapelvei, amelyek logikájukban sokkal szigorúbbak, mint a matematika. A tolerancia téves fölfogása azonban elhomályosította ezt a tényt sok olyannak a szemében, akik épp annyira intoleránsak az élet legkisebb részleteit illetően, mint amilyen toleránsak az Istennel való kapcsolatuk szempontjából. Az élet szokásos ügyeiben ugyanazok az emberek soha nem hívnának vándorprédikátort, hogy javítsa meg a törött ablaküveget; soha nem hívnának látszerészt, mert eltörték a varrótű hegyét; soha nem hívnának virágkötőt, mert megsebezték a tenyerüket, és nem mennének ácshoz, hogy fesse ki a körmüket. Soha nem hívnának adóellenőrt, hogy eltávolítsa a kis gyermekük által lenyelt ötcentest. Nem lennének hajlandók meghallgatni egy festmény hitelességét megvitató gyermekvédőt, vagy egy kertépítőt amint egy jogszabály vitás pontjairól értekezik.

És mégis, ami a vallás igen fontos témáját illeti, melytől örökkévaló sorsunk függ, ami az ember környezetéhez és Istenéhez fűződő kapcsolatát illeti, bárkit hajlandóak meghallgatni, aki prófétának adja ki magát. Így folyóirataink tele vannak ilyen „széles látókörű” embereknek írt cikkekkel, amelyekben a híres sportolótól a népszerű főszakácsig mindenki elmondja véleményét Istenről és a vallásról. Ugyanazok, akik fölháborodnának azon, ha a gyermekük nem a megfelelő színű nyalókával játszana, a legkevésbé sem aggódnának, ha a gyermek a nélkül nőne föl, hogy valaha is hallotta volna az Isten nevét. Nem lenne-e tökéletes összhangban a dolgok észszerűségével, ha teológiai nyilatkozatok esetében bizonyos minimumkövetelményekhez ragaszkodnának? Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy aki javítja a csöveket, tudjon valamit a vízvezeték szerelésről, és hogy az, aki gyógyszereket ír föl, tudjon valamit az orvostudományról, nem kellene elvárnunk, sőt követelnünk, hogy az, aki Istenről, vallásról, Krisztusról és halhatatlanságról beszél, legalább az alapvető imákat ismerje? Ha a hegedűművésznek nem esik nehezére a skálákat gyakorolni, akkor miért kellene a modern teológusnak lenézni a vallás elemei követelményeinek gyakorlását?

(3) Az észszerűség összeomlásának egy újabb bizonyítéka, mely e széles látókörűség furcsa gombáját létrehozta, az újdonság iránti szenvedély, szemben az igazság szeretetével. Az igazságot föláldozzák egy velős odamondásért, Krisztus istenségét pedig a hétfő reggeli újság főcíméért. Sok modern prédikátor sokkal kevésbé törődik Krisztusnak, méghozzá a keresztre feszített Krisztusnak prédikálásával, mint a gyülekezete előtti népszerűséggel.

Az intellektuális gerinc hiánya miatt egyszerre üli meg az igazság ökrét és az ostobaság szamarát, bókolgat a katolikusoknak „komoly szervezettségükért” és a szexológusoknak, mivel „őszintén provokálják az új nemzedék fiataljait”.

Mivel a tömeg előtt hajlonganak, és Isten helyett az emberek tetszését keresik, valószínűleg teljesen képtelenek lennének rá, hogy valaha a modern Heródes előtt álló Keresztelő János szerepét játsszák.

A váláskor vagy a házasságtörésnél nem emelné föl vádolóan az ujját; a gazdagok fülébe nem kiáltaná az istenségre jellemző intoleranciával: „Nem törvényes, hogy a bátyád feleségével élj!” Inkább azt hallanánk: „Barátom, az idők változnak! A modernitás savai fölemésztik az ortodoxia kövületeit. Ha a te nemes önkifejeződésre irányuló nemi vágyad csak Heródiásban találja meg megfelelő ösztönzését és viszonzását, akkor Freud és Russell nevében fogadd el őt törvényes feleségednek, amíg a szex el nem választ.

Az Isten létezésébe, Krisztus istenségébe és az erkölcsi törvénybe vetett hitet csak múló divatnak tekintik. Az új tolerancia jegyében mindig a legújabb dolog az igazi, mintha az igazság divat lenne, mint a kalap, nem pedig intézmény, mint a fej. Jelenleg a pszichológiában a divat a behaviorizmus (viselkedésalapú etika) felé halad, míg a filozófia a temporalizmus felé hajlik.

És hogy a modern filozófiai elméletek sikerét nem az objektív érvényesség diktálja, alátámasztja egy ünnepelt angol filozófus kijelentése, amikor azt kérdezték tőle, hogy honnan merítette a rendszere alapjait. „A fantáziámból” – felelte. Miután rámutattak, hogy a képzelet nem a filozófusok megfelelő tudományos képessége, így válaszolt: „De igen, ha a filozófiai rendszer sikere nem az abban rejlő igazságtól függ, hanem újszerűségétől.” Ebben rejlik a modern széles látókörűség végső érve: az igazság újdonság, és így az „igazság” mindig változik az idők mulandó szeszélyével.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share