Keresztényként a liberális világban

alt

"Rút káosz szakad reánk, hallgasd meg felsíró imánk.1

Oswald Spengler A nyugat alkonya (1922) című történelemfilozófiai művében az emberiség fejlődését nem egy, a kezdetektől kibontakozó folyamatos fejlődési vonalként látja, hanem a különböző kultúrákat mint önálló, egyéni lelkülettel rendelkező egységeket írja le. Véleménye szerint a nagy kultúrák megszületnek, kibontakoznak, majd lehanyatlanak és meghalnak. Fejlődési fázisaik vázlatos azonossága  meglepő  összehasonlításokat  tesz  lehetővé. 

 

Minden kultúra magvában egy központi gondolat áll, amely évszázadok során fejlődve, épülve, egyre gazdagabban fejeződik ki. Amikor eléri kifejeződési korlátait a kultúra civilizációvá merevedik. Talán még hatalma csúcsán áll, fennállhat még évszázadokig - szellemi értelemben azonban újat már nem alkot és közben megindul a szétzilálódás lassú folyamata. Ennek kezdetét az antik világban a császárságot létrehozó Augustus korára teszi; a mi nyugati kultúránkban pedig a nagy francia forradalommal uralomra jutó kapitalizmusban jelöli meg.

A nyugati kultúra kezdeteit a cluny-i reform idejére, az előző ezredfordulóra teszi, alapmotívumát a végtelen iránti vágy-ban fogalmazza meg. A végtelen utáni vágy jelenik meg a középkori misztikában, a gótikus építészetben, a barokk zenében, az újkorban a földrajzi felfedezésekben, a tudományos kutatásban, és a szabadságeszményben.

A következőkben Spengler elméletéből kiindulva veszem a bátorságot, hogy korunk uralkodó ideológiáját a liberalizmust mint kultúránk utolsó virágát vegyem szemügyre. A kirajzolódó kép nyomán keresztényként keressem a lehetséges viszonyulási módokat. Milyen reményei lehetnek a kereszténynek, aki nem a szabadság ellenfelének, hanem pontosan a szabadság gyermekének vallja magát, azonban úgy látja, hogy nyugati kultúránk, miközben megvalósítja önmagát, egyúttal lerombolja saját létalapját? Miben bízhat, aki úgy látja, hogy a szabadság karikatúrája, a fokozódó szabadosság, a teljes szétzilálódás, a káosz felé sodorja világunkat? Erről szól az itt következő írás.

“Ha megzavarják az értékek rendjét…”

A II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentuma szerint az emberi fejlődés, mely az embernek nagy java, nagy kísértéssel járhat: ha megzavarják az értékek rendjét. Így állhat elő az a helyzet amelyben az emberiség növekvő hatalma már azzal fenyeget, hogy magát az emberi nemet pusztítja el.2

A liberalizmus - mint a nyugati kultúra egésze - szintén a végtelenre irányul, törekvése a végtelen szabadság. Az ember felszabadításán fáradozva azonban átlépett egy olyan határt, amelyen túl már a lebomlás folyamatának csíráit veti el kultúránkban. Olyan visszafordíthatatlan folyamatok eszmei hátterét adja, amelyek teljesen átalakítják évezredes normarendszerünket. Egyén és család, egyén és társadalom, egyén és nemzet viszonya átlakult a közösség hátrányára. Megengedetté, majd törvényileg védetté vált számos korábban

---------------- 

1 Kis Zsolozsma. OMC Kiadó Bécs, 1977. 17.old 2 Gaudium et spes 37

 negatívumnak tartott jelenség. Normális az abortusz, hamarosan talán az eutanázia is, számos országban bevezették a homoszexuális házasságot, amelyhez az örökbefogadás jogát is követelik, következő cél a drogliberalizáció,  a  kicsit  távolabbi  jövőben  esetleg  az emberklónozás. A hagyományos erkölcsök követői szakadatlan visszavonulásban vívják utóvédharcukat miközben minimum gúny tárgyaivá, de akár valódi üldözöttekké is válhatnak, hiszen a megváltozott normák adják az új törvényeket. Így aztán hamarosan Antigoné problémájával nézhetünk szembe és ez a kor részben már el is jött, amikor az isteni és a világi törvények súlyos konfliktusa közepén találjuk magunkat.

A Szentírás említi a természeti törvényt, amelyet Isten az ember szívébe írt (Róm 2:12-16), és amely külön vallási törvények híján is meglehetős biztonsággal ad útmutatást az élet dolgaiban. Amennyiben létezik ez a Teremtő által szívünkbe írt törvény, akkor az  általános  emberi  normákban ennek a természeti törvénynek kell, hogy megtaláljuk a nyomát. A liberális gondolat számos képviselője tagadja ennek létezését.

A keresztények által állított normákkal szemben ellenérvként olyan példákat hoznak fel mint, hogy bizonyos kultúrákban nem is volt házasság vagy éppen elfogadott volt a homoszexualitás, mint az ókori görög városok egy részében. Hasonlóról persze még a Szentírás is tud; Szodoma példájával azonban azt is mondja, hogy bizonyos társadalmak bizonyos kérdésekben valóban juthatnak zsákutcába. A konfliktus ezen aspektusa végletes formájában immár arról szól, hogy szabad-e még örökölt hagyományaink alapján a rosszat rossznak, a jót pedig jónak nevezni, avagy nem. A hívő számára újra aktualizálódik Izajás próféta kijelentése:

Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak;

akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé;

akik a keserűt édessé teszik, és az édest keserűvé! (Iz 5;20)

A normák változnak, a változások pedig olyan mély gyökeret eresztenek a tömegek gondolkodásában, hogy később hiába  kerül  hatalomra  egy  konzervatív  vezetetés,  ezzel szemben már tehetetlen. Amint egyetlen konzervatív kormányzat sem tudott érdemben tenni az abortusz ellen, úgy a mostanában formálódó, lassan a törvényekbe  is  bekerülő  normaváltozásokkal is vélhetően ez lesz a helyzet.  A  normaváltozásokkal  szemben  már  Augustus is tehetetlen volt.

A kora császárkori Róma hasonló folyamatai, a családok felbomlásában, a születésszám drasztikus csökkenésében voltak közvetlenül megfoghatók, legalábbis a vezető római népesség körében. Ő az első ismert “konzervatív” vezető, aki jogi- adminisztratív eszközöket is próbált bevetni, hogy visszafordítsa ezeket a tendenciákat. A néhány évtizeddel később élt  Tacitus szerint  a  szülők nemtörődömsége,  a  tanítók tudatlansága  és a régi erkölcs feledésbe merülése3 áll kultúrája hanyatlásának hátterében. Egy másik helyen Rómával összevetve a germánok erkölcseit dícséri, megállapítva, hogy a házasság tiszta és életreszóló náluk, felettébb kevés a házasságtörés, a gyermekek számát nem korlátozzák, a megszületettek megölését gyalázatnak tartják.4

Az erkölcsi káoszt az antik korban a demográfiai hanyatlás követte, amit a barbárok beengedésével próbáltak ellensúlyozni, végül azonban gazdasági hanyatlás majd a politikai összeomlás következett. Európa mai demográfiai helyzete hasonló tendenciát mutat. A népesség fogyását csak a bevándorlás enyhíti. A gazdaságkutatók hosszútávú prognózisai pedig szintén nem szívderítők.5 Exupéry szerint,

----------- 

3 Cornelius Tacitus: Beszélgetés a szónokokról. Tacitus összes művei. Szukits Könyvkiadó, 2001. 53.old

4 Cornelius Tacitus: Germania. Tacitus összes művei. Szukits Könyvkiadó, 2001. 30.old

5 HVG, 2002. ápr. 19


A teljes cikk letölthető itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.