A celebség ,,kiégetheti” a lényeget

A ma emberét oly könnyen utolérő kiégés komoly probléma lehet a segítő hivatásban tevékenykedők életében. A sikeres színészek, zenészek, a celebvilág különböző szereplői – köztük még a papok is – szóba kerülnek abban az interjúban, amelyet Makkai László görögkatolikus lelkipásztorral, pasztorálpszichológiai lelkigondozóval készített az Új Misszió.

A siker nem véd meg a kiégéstől, nem véd meg attól, hogy összetörjön akár a sikeres ember is. De kiterjeszteném mindezt ránk, papokra is.

– Úgy érti, hogy esetleg a papoknak is lehetnek előadói ambícióik?

 

– Mindenképpen. A lelkészi hivatásban a sikertelenség éppen olyan veszélyes faktor, mint a nem várt sikeresség. Manapság pedig számos lehetőség van arra, hogy egy-egy lelkész üzenete a médián keresztül jusson el az emberekhez. A Szentszéknek is több dokumentuma született arról, hogy használni kell a mai világ hírközlő eszközeit az evangélium örömhírének terjesztésére.

 

Valljuk be őszintén, hogy bennünket, papokat, lelkészeket is egyfajta önkiteljesedésre csábít ez a fajta szereplési vágy. Némely esetben ez szereplési kényszerré alakulhat, amikor már elveszhet a lényeg: kit is hirdetek, kinek a képviseletében állok egy kamera elé, kihez akarom eljuttatni a gondolataimat.

 

Elfelejtődik, amit Benedek pápa olyan szépen megfogalmazott, hogy a „pap nem saját ideológiáját, elképzeléseit, véleményét közvetíti, hanem Isten evangéliumának hirdetésére szentelődött fel”. Ferenc pápa is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, amikor picit óva inti a mai papokat attól, hogy túlzásba essenek a világias dolgok tekintetében, és figyelmeztet, hogy az evangélium tisztaságára találjunk rá. A papi „celebség” is vezethet kiégéshez. Hiszen álsiker az, amit az ember esetleg lájkok, kommentek, hozzászólások alapján magának tulajdonít. Nagy probléma, ha az önkiteljesedésemet nem a közösségekben, a személyekben élem meg, hanem különféle blogokban, videókban, ahol az emberek számomra személytelenek. Papságom lelki életminősége ezt megsínyli. Az evangélium, Krisztus tanítása soha nem a személytelenségről szólt, hanem mindig a személyességről. Ilyen értelemben nagy veszélye a papi életnek is, ha nem a saját közösségem építem, hanem azt mutogatom, hogy egy-egy prédikációmat, hozzászólásomat hány ember látta, lájkolta, véleményezte. Ez hamis képet adhat hivatásomról, küldetésemről is. A legfontosabb az, hogy a közösségemben hogyan tudok megnyilvánulni, hogyan tudom az evangéliumot hitelesen tanítani, és hogyan tudom a reám bízottakat Isten országa felé vezetni. Fontosak, de másodlagosak az evangélium hirdetésében az informatikai eszközök.

– Pedig a Covid-19-vírusjárvány első hullámának néhány hónapja alatt szinte ez volt az egyetlen lehetőség. Tapasztalt ezzel kapcsolatban valami negatívat?

– Az nagyon jó, hogy a járvány alatt az egyházközségek gyorsan tudtak lépni, hamar beindultak az online szentmisék, s így senki nem maradt liturgia nélkül. Máig meg is maradt nagyon sok helyen az online prédikáció, online szertartás, online tanítás, online beszélgetés. Magam is úgy gondolom, hogy ez lett az evangelizáció kulcsa ebben a tragikus helyzetben. Pedig sokan vágynak a személyes találkozásra, a templomban a közösségre, a szertartásokon való részvételre. Ezt az élményt nem pótolhatja egy a laptopon keresztül nézett szertartás.

Ugyanakkor ne essünk bele abba a csapdába, hogy csak így hirdethetjük az evangéliumot, mert akkor online híveink lesznek, akik nem mennek el a templomba, mondván, hogy a tévében is látnak mindent.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. október 26.