27 orvos a német püspököknek: „Nincs orvosi indoka a nyelvre történő áldozás tilalmának”

Amikor kinyitja valaki a száját, akkor inkább hajlamos be-, mint kilélegezni, így a cseppek szétszóródása valószínűtlen.

Szeptember 21, 2020 (LifeSiteNews) – Német orvosok egy csoportja nyilatkozatot írt a német püspöki konferencia részére, melyben azt mondják, hogy „nincs orvosi indoka a nyelvre történő áldozás tilalmának”, áll a sajtóközleményben, melyet megkapott a LifeSiteNews portál.

A dokumentumot „különböző régiókból származó és különböző orvosi szakterületeken dolgozó orvosok” írták, mondta a LifeSite-nek a dokumentum egyik összeállítója. A kezdeményezést azért indították a névtelenséget kérő felszólaló szerint, „mert Németországban azt gondoltuk, hogy a nyelvre áldozási tilalom ausztriai feloldása után ezt némi késéssel ismét lehetővé teszik hazánkban. De mivel hetek múlva sem változott a helyzet, elindítottuk ezt a kezdeményezést.”

Júniusban 21 osztrák orvos hivatkozott Filippo Maria Boscia professzor, az Olasz Katolikus Orvosok Szövetsége elnökének szakmai véleményére, aki májusban kijelentette, hogy „a nyelvre áldozás biztonságosabb, mint a kézbe áldozás”.

A koronavírus válság fényében a német püspökök megtiltották a nyelvre történő szentáldozást. Ez a tilalom még mindig érvényben van. Így a hívők arra kényszerülnek, hogy a szentáldozást a kezükbe kapva végezzék. A német püspökök szeptember 22-24. között tartják az éves őszi gyűlésüket, melyre elkészült ez az új nyilatkozat.

A Die Tagespost című német katolikus napilap, amely először szeptember 17-én számolt be erről az új kezdeményezésről, részletesen kifejti az orvoscsoport érveit.

A lap szerint az orvosok többek között a müncheni virológus, Michael Roggendorf munkájára támaszkodnak, aki a koronavírus válságkezelés területén dolgozik.

Ezen orvosok szerint a templomban áldozók kezei is hordozói a vírusoknak és baktériumoknak, mivel megérinti a padokat, amikor leülnek és letérdelnek. Ezért a kézbe történő szentáldozás „nem tekinthető biztonságos [higiénikus] alternatívának”, áll a Tagespost jelentésében.

Ha a szentáldozás során a pap megérintené az áldozó nyelvét, akkor fertőtleníteni tudja a kezét. Ezen túlmenően, amikor valaki kinyitja a száját, inkább hajlamos belélegezni, mint ki, így a cseppek szétszóródása nem valószínű. Ekképpen, ahogy a jelentés kifejti, a nyelvre történő áldozás biztonságosabb, mint a kézbe történő, mivel a térdelő pozíció a nyelvre történő áldozás alatt biztonságosabb távolságot teremt a pap és az áldoztató között.

Tovább összefoglalva a 27 orvos érveit a nyelvre történő áldozás mellett, a Tagespost jelentés azt állítja, hogy a szentszentmise tradicionális (rendkívüli. A szerk.] rítusa szigorú eljárást követel meg a kéz tisztítására, amely része a szentmisének.

Ez azt jelenti, hogy a pap tisztasága nem saját szeszélyeitől függ, hanem ez a szentmise rítusának része. Csak a pap érhet hozzá a kehelyhez, a paténához és a cibóriumhoz.

Ezen túlmenően a pap, amikor celebrálja a hagyományos latin misét, nem is érint meg később semmi mást a hüvelyk- és mutatóujjával – melyeket továbbra is egymáshoz nyomva tart – a konszekrálás után, így ez a két ujja különösen tiszta marad.

Továbbá az orvosok arra is rámutatnak, hogy Svájcban soha nem tiltották meg a nyelvre áldozást, és soha nem tapasztaltak fertőzési csúcsokat a nyelvre áldozás gyakorlata következtében.

Más betegségek, például az influenza és a meningococcus [agyhártyagyulladás. A szerk.] fertőzések tekintetében is az orvosok kijelentik, hogy a fertőzés kockázata alacsony.

Ahogy a csoport szeptember 19-i sajtóközleményében az orvosok megállapítják, a német püspöki konferencia dönt a közelgő őszi közgyűlés során arról, hogy „megszüntessék-e a tilalmat a nyelvre áldozást illetően”. Ezzel követnék osztrák kollégáikat, akiknek már ez év júniusában hasonló kezdeményezésük volt Corpus Christi [az Úr napja. A szerk.] ünnepén, és melynek nyomán az „Osztrák Püspöki Konferencia feloldotta a nyelvre áldozás tilalmát”.

A német orvosok azt remélik, hogy „közbelépésükre véget vetnek a lelkiismereti konfliktusnak sok hívő és pap között, és a szentáldozás fogadásának kanonikusan szokásos formáját többé nem tagadják meg [a hívőktől]”.

A sajtóközlemény szerint további orvosok is csatlakoztak az aláírók eredeti csoportjához.

Ez az orvoscsoport azt kérdezi, hogy a német püspökök miért nem csatlakoznak az osztrák és a svájci püspökökhöz, akik megengedik a szentáldozást a nyelvre, és sajtóközleményüket a következő szavakkal zárják: „Miért kellene a német püspököknek kilépniük ebből a közösségből [a német nyelvű területen], és Sonderweg-et [különutat] tenni?”

A Voice of the Family családbarát  szervezet a LifeSiteNews-szal együtt júliusban egy online konferenciát tartott, hangsúlyozva a szentáldozás méltó módon történő fogadásának fontosságát, azaz térdelve és nyelvre.

Az egyik felszólaló, dr. Peter Kwasniewski, a LifeSite szerzője ragaszkodott ahhoz, hogy egy püspök túllépi a hatalmát, amikor megtagadja a katolikusoktól azt a jogot, hogy nyelvre történő szentáldozást kaphassanak. „Sok püspök visszaél a hatalmával, mert… nekik állítólag védelmezniük kellene a kánonjogot, és a kánonjog valójában egyértelmű, hogy a hívőknek a joga a nyelvre történő szentáldozás. Ennyi” –

jelentette ki.

A cikk forrása angol nyelven

További cikkek a témában:

Magyarázat a nyelvre-áldoztatáshoz

Akkor most nem áldozhatok nyelvre?

Létrehozva 2020. október 5.