Tower Vilmos SJ: Másvilág, pokol, mennyország (27)

alt31. ÉS A MÁSVALLÁSÚAK?

Már a felebaráti szeretet jogán is méltán érdekelhet minket, hogy vajon a másvallásúak, az eretnekek, szakadárok, zsidók és pogányok üdvözülhetnek-e?

Krisztus Urunk megváltó halála előtt senki nem üdvözülhetett. A jámborok s igazak lelkei Krisztus haláláig az ú. n. pokol tornácában várakoztak megváltásukra és üdvözülésükre.

A pokol tornácában az igazak lelkei nem szenvedtek; nem is lehettek bizonyos örömök s vigasztalások nélkül, amint ezt a szegény Lázárról szóló példabeszédből láthatjuk, aki „vigasztalódik”. (Lk. 16, 25.) Sőt éltette és boldogította őket a remény és bizonyosság, hogy a Megváltó eljövetele után részesei lesznek az örök boldogságnak.

A pokol tornácát Krisztus Urunk az említett példabeszédében „Ábrahám kebelének” (Lk. 16, 22.), a keresztfán pedig „paradicsomnak” (Lk. 23, 43.) nevezte.

A pokol tornáca Krisztus kereszthalálával megszűnt!

Krisztus halála után elsősorban is a megkeresztelt és tisztalelkű igazhitűek üdvözülhetnek, ahogy Krisztus Urunk mondotta: „Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki újra nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába” (Jn. 3, 5.) és „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek.” (Jn. 6, 54.)

A megkeresztelt igazhitűek, vagyis a (latin és görög szertartásé) római katolikusok, hogy úgy mondjam, közvetlenül üdvözülhetnek, ha bűn- s büntetésmentesen hunynak el.

A másvallású keresztények és a megkereszteletlenek (zsidók, pogányok) is üdvözülhetnek. De csak közvetve, szinte azt mondhatnám, a hosszabb, nehezebb, kerülő és kevésbé biztos úton.

„Közvetve” üdvözülhetnek, vagyis akár az ú. n. vágykeresztség, akár az ú. n. vérkeresztség révén, feltéve az illetőknek teljes jóakarattal egybekötött jóhiszemű tévedését vagy tudatlanságát.

Mi a vágykeresztség? Aki (a múltra vonatkozóan) bűneit Isten iránti szeretetből megbánja és (a jövőre vonatkozóan) mindenben Isten akaratát akarja követni, tehát kész volna megkeresztelkedni is, ha erről tudna, ha szükségét felismerné s felvételére mód volna, abban ez a vágy és készség pótolja a vízkeresztséget. Ez a vágykeresztség. Ilyennel üdvözült pl. a jobb lator a kereszten.

A vérkeresztség a vízkeresztség nélkül Jézusért szenvedett vértanúhalál. (V. ö. Mt. 10, 39.) Ilyen keresztség révén üdvözülhettek pl. a Heródes megölte betlehemi kisdedek, az ú. n. aprószentek.

A vágy- és vérkeresztség természetesen csak másvilági vonatkozásban pótolja a vízkeresztséget.

A mondottak alapján tehát minden másvallású is üdvözülhet Isten kegyelmével, de nem téves vallása alapján, hanem a következő három feltétel esetén:

  1. a) Saját hibáján kívül nem tagja a katolikus Egyháznak.
  2. b) Állandóan lelkiismeretes és (tévesen) igaznak hitt vallásának előírásai szerint él.
  3. c) Amennyiben bűnt követett el, Isten iránti szeretetéből fakadt, tökéletes bánatot indít fel magában.
  4. IX. Pius pápa 1863-ban „Quanto conficiamur” kezdetű enciklikájában e tárgyról így nyilatkozik:

„Azok, akik legyőzhetetlen tudatlanság következtében nem ismerik a mi legszentebb vallásunkat, s megtartják az Isten által minden embernek szívébe írt természeti törvény parancsait, készek annak engedelmeskedni, jó és tisztességes életet folytatnak, az isteni felvilágosítás és a kegyelem mindenható közreműködésével elnyerhetik az örök életet: mert Isten, aki látja és ismeri mindenkinek eszét, lelkét, gondolatait, vágyait, az ő legfőbb jósága és kegyessége folytán nem engedi, hogy örök büntetésben bűnhődjék az, aki nem szántszándékkal vétkezett.”

A másvallásúak üdvözülése tehát mindenesetre nehezebb. XII. Pius szavai szerint oly helyzetben vannak, „amelyben nem lehetnek biztosak örök üdvösségük felől, mert öntudatlan vágyódásuk a Megváltó titokzatos Testével kapcsolatba hozza ugyan őket, mégis sok, oly nagy mennyei adománynak és segítségnek híjával vannak, amelyet csak a katolikus Egyházban tudnának elnyerni”. (XII. Pius pápa körlevele Jézus Krisztus misztikus testéről: 1943 jún. 29.)

Ezért az Egyház nagypénteken a másvallásúakért is imádkozik. Az új Egyházi Törvénykönyv előírja, hogy „a lelkipásztorok a plébániájukon élő másvallásúakat is Istennek ajánlják” (1350. can.). XII. Pius pápa a most említett körlevelében az egész Egyház imáját kérte a másvallásúak érdekében.

32. HÁNYAN ÜDVÖZÜLNEK? I.

Hogy hányán üdvözülnek, erről a kinyilatkoztatás nem szól.

Amikor egy valaki külön megkérdezte az Úr Jézust: „Uram! Kevesen vannak-e, kik üdvözülnek?” (Lk. 13, 23.) Az Úr se igennel, se nemmel nem válaszolt, csak annyit mondott: „Törekedjetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (U. o. 13, 24.)

Maga az Egyház sem nyilatkozott eddig hivatalosan e kérdésről. Egyik imádságában az okát is megadja: „Isten, ki egyedül ismered a kiválasztottak számát, akik a mennyei boldogságban helyet fognak találni, a szentek közbenjárására kérünk Téged, hogy azoknak neve, akiket imáinkba foglalunk és az összes hívők nevei a boldog kiválasztás könyvébe jussanak.” (Or. pro. vivis et def. Secr. Nr. 2.)

Egyes egyházatyák és hittudósok azt gondolják, hogy Isten előre meghatározta a választottak számát. E véleményt megerősíteni látszik az Egyház említett imáján kívül Szent Pál apostolnak következő kijelentése: „Tudjuk, hogy az Isten közreműködtet mindent azok javára, kik őt szeretik, azoknak, kik meghivatottak a végzése értelmében, hogy szentek legyenek.” (Róm. 8, 28.)

Sőt több hittudós azt gondolja, hogy Isten az üdvözült emberekkel akarja betölteni a lázadó angyalok helyeit. Másszóval annyi lesz az üdvözült ember, mint ahány angyal bukott el.

E hittudósok véleménye szerint Isten addig tartja is fenn e világot, míg a bukott angyalok helyét az üdvözült emberek be nem töltik. Ha ez megtörténik, Isten megszünteti az emberi lelkek teremtését és következik a világ vége.

33. EGY TÉVEDÉS KIKERÜLÉSE

Ha helytálló több hittudósnak említett véleménye, hogy Isten a bukott angyalok helyét az üdvözült emberekkel akarja betölteni, akkor ezek száma már előre meghatározott. De ha nem is fogadjuk el a hittudósok véleményét, egy dolog akkor is bizonyos: A mindentudó Isten előre tudja nemcsak az üdvözültek számát, hanem azt is, hogy kik fognak üdvözülni.

Mármost e tény ne kísértsen valakit arra a veszélyes tévedésre, mintha Isten egyeseket már előre úgy rendelt volna az üdvösségre, hogy ezeknek okvetlenül a mennybe kell jutniok, akár akarják, akár nem, akár szentül élnek, akár gonoszul.

Igen, Isten előre látja s tudja, hogy kik üdvözülnek, de nem az Ő önkényes választása és kiszemelése alapján, hanem (amennyiben már serdültekről s felnőttekről van szó) az illetőknek Isten kegyelmével ugyan, de szabadakaratú közreműködése és érdeme következtében!

Hiszen ez már Isten végtelen igazságosságából és bölcsességéből is következik.

„Én, az Úr, kivizsgálom a szívet és kikutatom a veséket, aztán megfizetek kinek-kinek az ő útja szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” (Jerem.17, 10.)

„Isten mindenkit az ő érdemei szerint fog megítélni, az üdvözülteket éppúgy, mint az elkárhozottakat.” (IV. lateráni zsinat.)

Abból, hogy valaki egy eseményt előrelát, még nem következik, hogy az előrelátás az eseménynek oka is. Ha én Shakespeare ismert színdarabjának előadására megyek, előre tudom, hogy kik és hogyan fognak szerepelni, de a színészek nem azért fognak úgy szerepelni, mert én előre ismertem szerepüket.

A vasúti menetrend alapján előre tudom, hogy Szegedről mikor indul a gyorsvonat, de tudásom nem okozója az indulásnak. Tudom, hogy a tavaszt a nyár követi, de nem azért követi, mert ezt tudom.

Isten is előre tudja, hogy üdvözülök, de ha üdvözülök, ennek oka az Ő kegyelmén kívül az én érdemem!

Az említett két hasonlatnál sokkal szemléltetőbb, ha mindjárt nehezebb is, Aquinói Szent Tamás hasonlata:

Megyek az úton: látom az előttem valókat, de a hátam mögött járókat nem. Ha azonban emelkedett helyen állok, áttekinthetem az egész utat és látom az összes járókelőket. Az ember az időben él s így nem tudja átlátni az idő egész folyását. Csak azt látja, ami szeme előtt forog és részleteket a múltból. A jövőt éppen nem tudhatja. „Isten azonban – mondja a nagy hittudós – az örökkévalóság magaslatáról áttekinti az összes dolgokat mint jelenvalókat anélkül, hogy az esetlegesekre rákényszeríthetné a szükségességet.” (Absque hoc quod rebus contingentibus necessitas imponatur.)

„Az isteni– folytatja Szent Tamás – mindeneket (tehát az embereket is) ezek természete és módja szerint vezeti és úgy rendelkezik velük, hogy isteni célját a teremtmények okai s ereje révén érje el. (Ut ordinate proveniat secundum propriarum causarum.) Mivel pedig az ember természete, hogy szabadon cselekedjék, nem pedig kényszerből, ezért Isten úgy rendelkezik az emberi cselekedetekkel, hogy ne a szükségnek legyenek alávetve, hanem a választás szabadságából eredjenek.” (Sic igitur Deus ordinat, de actibus humanis, ut actus humani necessitati non subdantur, séd proveniant ex arbitru libertate.) (De rationibus fidei 10.)

Lajos, thüringiai őrgróf éppen nem élt példásan. Ha felesége vagy püspöke jobb életre intette, állandóan így válaszolt: „Isten öröktől fogva elhatározta, hogy üdvözülök vagy elkárhozok. Első esetben a mennybe jutok, akárhogyan élek is, a másik esetben úgysem használ nekem semmi, mégha szentül élnék is.”

Lajos súlyosan megbetegedett. Háziorvosa nem tudott rajta segíteni. Ezért egy szentéletű szerzetest hivatott magához, akiről tudta, hogy gyógyfüveivel már haldoklókat is teljesen meggyógyított.

A szerzetes elhatározta, hogy ezt az alkalmat felhasználja arra, hogy az őrgrófot még veszedelmesebb lelki bajából is kigyógyítsa. Ezért miután előbb a beteg testi baját vizsgálgatta, így szólt az őrgrófhoz: „Minek rendeljek önnek orvosságot? Isten már öröktől előre látta, hogy ön vagy meggyógyul e betegségből vagy belehal. Előbbi esetben bizonyosan felgyógyul. Utóbbiban mit sem használnának orvosságaim.”

„Ó, – válaszolta az őrgróf – nem látja, hogyha azonnal nem ad valami enyhítő- és csillapítószert, a fájdalom felőröl engem? Ily esetben az okosság azt kívánja, hogy egy eszközt se mulasszunk el.”

Erre a szerzetes: „Ha az ön szokásos okoskodása tévesnek minősül, mikor testi életéről van szó: miért ragaszkodik hozzá akkor, mikor lelkének üdvössége forog kockán?”

A lecke használt. Az őrgróf nemcsak felgyógyult, hanem életét is megjobbította. (Henry Guard: Episodes, London, 170.)

Valóban, ha fontos peres ügyed van, amelytől vagyonod, becsületed vagy talán életed is függ, vagy ha te is súlyosan megbetegszel, mint Lajos őrgróf, nemde eszedbe sem jut úgy okoskodni, Isten úgyis öröktől fogva látja, hogy a pert megnyerem vagy elvesztem és felgyógyulok-e, tehát szükségtelen ügyvédhez vagy orvoshoz fordulnom. Maga az élet tehát a legjobb cáfolat fenti téves okoskodásra.

34. HÁNYAN ÜDVÖZÜLNEK? II.

A kérdést úgy értjük, hogy vajon az emberiség nagyobb része üdvözül-e vagy csak kisebbsége, esetleg töredéke? Másszóval az üdvözültek száma lesz-e nagyobb a világ végén vagy az elkárhozottaké?

Nem tudjuk! Mint fentebb hallottuk, hasonló kérdésre az Úr Jézus is kitérő választ adott. (Lk. 13, 23-24.)

A hittudósok véleménye is eltérő egymástól.

Némelyek úgy vélik, hogy az emberek kisebb hányada üdvözül vagy éppen kevesen. Megokolásul hivatkoznak Krisztus Urunk szavaira: „Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak” (Mt. 22, 14.) és „Tágas a kapu és széles az út, mely a pusztulásba viszen és sokan vannak, kik azon bemennek. Mily szűk a kapu és keskeny az út, mely az életre viszen és kevesen vannak, kik azt megtalálják” (Mt. 7, 13-14.) és „Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, mely mindenféle halat összefog.” (Mt. 13, 4.) Ámde a hálóba jutott haltömeg csak töredéke a tenger többi halához viszonyítva.

E nézet védői hivatkoznak Szent Péter apostol félelmetes szavaira is: „Ha az igaz is alig üdvözül, az istentelen és a bűnös hová lesznek?” (I Pét. 4, 18.) és Szent Pál apostoléra: „Nem tudjátok-e, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a jutalmat?” (I Kor. 9, 24.) és másutt: „Munkáljátok üdvösségteket félelemmel és rettegéssel.” (Fil. 2, 12.)

Maga Pál, Krisztus leglánglelkűbb apostola így nyilatkozik magáról: „Megsanyargatom testemet és szolgaságba vetem, nehogy míg másokat tanítok, magam valamiképp elvetésre méltó legyek!” (I Kor. 9, 27.)

Viszont mások meg azt gondolják, hogy az emberek többsége üdvözül. Hivatkoznak Isten végtelen szeretetére, valamint bölcsességére, aki célját el is tudja érni, hiszen az Úr Jézus szavai szerint: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldötte Isten az ő Fiát e világra, hogy ítélje e világot, hanem hogy üdvözüljön e világ őáltala.” (Jn. 3, 16-17.) Pedig ha az emberiség nagyobb része nem üdvözülne, Isten e szavakban jelzett célját nem érné el.

Szent Pál apostol is hangsúlyozza: „Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön s az igazság ismeretére eljusson.” (I Tim. 2, 3.)

Hivatkoznak e nézet védői még az Úr Jézusnak következő (Izaiás prófétából vett) szavaira: „A megroppant nádat nem töri el és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az ítéletet és az ő nevében reménykednek a népek.” (Mt. 12, 20-21.)

Azt mondják e vélemény követői, hogy van a Szentírásban egy rendkívüli vigasztaló mondat, amely így szól: „És megemlékezett (az Úr) arról, hogy nem egyebek testnél.” (Zsolt. 77, 39.) Ezért bocsátott meg a házasságtörő nőnek, Mária Magdolnának, Péter apostolnak és a jobb latornak. „Bizony, mondom nektek, hogy a vámosok és a parázna személyek megelőznek titeket az Isten országában” (Mt. 21, 31.) és „Sokan lesznek elsőkből utolsókká és utolsókból elsőkké.” (Mt. 19, 30.)

„Mi nem ismerjük az isteni irgalom gazdagságát” hirdette Nagy Szent Gergely pápa. (19. hom.) Nagy (spanyol) Szent Teréz pedig azt mondja: „Amint sok lakás van a mennyben, úgy sok út is vezet oda.” (Önéletrajz, 1928. magyar kiad. 125-126. old.)

Az élet utolsó pillanatában Isten kegyelme hathatósabb lehet, mint emberi életünk sejthetné!

Egyébként még a szigorúbb vélemény védői is nagyrészt úgy vélik, hogy legalább a katolikusok többsége üdvözül. Szent Pál apostol mondja: „Reménylünk az élő Istenben, ki üdvözítője minden embernek, különösen a híveknek.” (I Tim. 4, 10.) Nem is szólva a számos megkeresztelt kisdedről, akik egész bizonyosan üdvözülnek.

E két ellentétesnek látszó nézet közül melyik a helyesebb vagy valószínűbb? Talán mint mindenütt, itt is az arany középút.

Egyrészt feltétlenül igaz, hogy az ész használatára jutott embernek nehéz, küzdelmes, áldozatos a mennybe jutás. Viszont Isten hathatós kegyelme, végtelen irgalma s jósága egyensúlyban tartja igazságosságát és ellensúlyozza, kiegyenlíti a nehézségeket is.

Mi pedig ne ítéljünk! Maga az Egyház senkiről le nem mond halála előtt. A szent kenet (utolsó) szentségét még a vélt halál bekövetkezte után 1-2 óra múlva is feladatja, hátha van még lappangó élet az illetőben.

Ne ítéljünk! Íme a jobb lator, ez a talán sokszoros rablógyilkos üdvözült és Júdás, Krisztus kiszemelt apostola, a sátán martaléka lett. Mária Magdolna, az utca volt szemétje a menny szentjei közé jutott, Isten szent angyala pedig „mint a villám, az égből lebukott”. (Lk. 10, 18.) Az egyháztörténelem számos példát mutat, hogy egyesek mily szörnyen buktak, akik jól kezdték és nagy bűnösök az életszentségnek milyen nagy fokára jutottak, úgyhogy az Egyház most a Szentek dicső sorában tiszteli őket.

  1. IX. Pius pápa 1854. december 9-én tartott allokúciójában kérdezi: „Ki volna olyan vakmerő, hogy megállapítani akarná a legyőzhetetlen tudatlanság határvonalait a népeknek, országoknak, észtehetségeknek és számtalan sok dolognak oly nagy különfélesége közepette? Mikor majd e test kötelékeiből kiszabadulva látni fogjuk Istent úgy, amint van, meg fogjuk ismerni, hogy mily csodálatosan össze van fonódva egymással az isteni igazságosság és irgalmasság.”

A kérdés megoldását tehát bízzuk nyugodtan az Atya kezére, az ő végtelen bölcsességére, igazságosságára, hatalmára és irgalmára, amely „elér erejében egyik végtől a másikig és a mindenséget üdvösen igazgatja”. (Bölcs. 8, 2.)

35. A MENNYORSZÁG FÖLDI VETÜLETE

A Nap nemcsak nappal érezteti hatását, áldását és éltető erejét Földünkkel, hanem akkor is, ha fényét nem látjuk, melegét nem érezzük és helyét az éj sötétsége látszik elfoglalni.

Hasonlóképp a menny nemcsak a másvilágnak legnagyobb kegye, jósága, jutalma, hanem visszafelé való hatásában, földi vonatkozásban, evilági szempontból is felülmúlhatatlan, páratlan, áldásos hatású.

Igaz, hogy az emberi kötelességteljesítésnek, bűnkerülésnek és erénygyakorlásnak legértékesebb, legeszményibb és legtökéletesebb indítóoka az Isten iránti önzetlen szeretet. De az emberek többségét a helyes útnak követésére és a bűn kerülésére nemcsak az Isten iránti szeretet ösztönzi, hanem egyúttal, sőt egyeseknél elsősorban a másvilági jutalom nagysága is, nem is szólva a pokoltól való félelemről, amely csak a legközönségesebb lelkeknek egyedüli fékezője.

Maga a mennyország tudata, reménye és nagysága e földi életben hatalmas indítóok és óriási lendítő erő a jóra, a küzdelemre, az áldozatra, állandó fény az éj sötétségében, vigasztalás a nyomorúságban, támasz a földi dolgok múlandóságában. Ez adott bátorságot a vértanúknak, állhatatosságot a bűnbánóknak, hűséget a szüzeknek, türelmet a szenvedőknek, helytállást az igazságtalanul üldözötteknek.

1901-ben Zircen hadgyakorlatot tartottak Ferenc József király jelenlétében. Ahogy a király kíséretével lovagolt, egy különös virágmező megragadta figyelmét. Elhatározta, hogy visszafordultakor közelebbről is szemügyre veszi a különös növényfajtát. Hogy visszataláljon e helyre, egy éppen arra menetelő századból kiállítatott a helyre egy közkatonát azzal a paranccsal, hogy (a király) visszajöveteléig maradjon a helyén.

Nos, közben több csapat vonult át. A magános őrbe mindenki belekötött, kérdezték, felelősségre vonták, miért áll elkülönülve. Rászóltak altisztek, tisztek, tábornokok. Egyik-másik elég élesen, keményen, szinte ellenvetést nem tűrően.

De elképzelhetjük, hogy a mi közvitézünk milyen fölényes érzéssel és büszke öntudattal állta meg helyét, mert őt a legfőbb hadúr helyezte oda. És ha akadna is, aki ezért feddné, összeszidná vagy büntetéssel fenyegetné, a végső elégtételt annál nagyobb mértékben és annál előnyösebb módon kapná meg.

Ilyenformán áll a mi életünk és ügyünk is, tudva, hogy Atyánk van a mennyben.

Ha az Ő akaratát követjük, szidhatnak, korholhatnak, megalázhatnak minket, vagyonúnkat elkobozhatják, kerékbe törhetnek, fölakaszthatnak, minden bajunk és szenvedésünk csak átmeneti, időleges, rövid lélegzetű lesz; a végső ítélet minket fog igazolni, jutalmunk a mennyben annál nagyobb, bőségesebb, dicsőbb lesz!

A parafát lenyomhatom egy ideig a víz alá, de mihelyt a nyomás megszűnik, a parafa ismét a magasba, a felszínre nyomul. Így a földi hatalom és sors, emberek irigysége, féltékenysége, gonoszsága lenyomhat, letiporhat, elgázolhat, a mélységben tarthat, de csakhamar eljön az idő, amikor felemelkedem – Atyámhoz, ki a mennyekben vagyon.

Hadsereget látok végnélküli felvonulásban. Sokféle fegyvernemből, csapatból, kisebb-nagyobb alakulatból áll, de az egész egységes vezetés alatt van.

A világ életforgatagában egymást követi és váltja fel a jó és rossz, az örvendetes és szomorú, a jó és balsors, a harmatcsepp és a zivatar, az örökmécses pislogó nyelve és égő palotasorok, a csók és halálhörgés. De az egész sort egy akarat vezényli, igazgatja, akinek végeredményben minden engedelmeskedni tartozik: Atyámé, ki a mennyekben van!

Ez az a fény, amely belevilágít a legsötétebb igazságtalanság, a legkegyetlenebb sors közé; ez az iránytű, amely eligazít minket a legbonyolultabb és legfélelmetesebb körülmények s esetek között!

A menny ígérete felelőssé tesz minket, becsületessé, kötelességtudóvá, lelkiismeretessé, a kicsiben is hűségessé, a szenvedésben pedig megadóvá.

A mennyei boldogság hite természetfeletti nagyságunknak, örök értékünknek és felséges életcélunknak nemes, tiszta öntudatára ébreszt. Megtanít arra, hogy érdemes e földön élni, lemondani, a bűntől óvakodni és a keresztet hordani.

A menny távlata tárgyilagossá, bölcs értékelővé és nagyvonalúvá tesz minket.

Végre a jövő dicsőség és boldog halhatatlanság előérzete állandóan derűs világnézetet és lelkes életfelfogást alakít, éleszt és fejleszt bennünk. Általa a megdicsőült természetfeletti béke előízét élvezzük, amely az Apostol szerint már e földön „meghalad minden értelmet, megőrzi a szíveket és elméket”! (Fil. 4, 7.)

36. A CÉLOK CÉLJA!

Már földi életünk folyamán teljék el szívünk, lelkünk állandó, mélységes, örömteli hálával a jó Isten iránt, hogy minket meg akar jutalmazni, örvendeztetni és dicsőíteni azzal az örökkévalósággal, amelynek boldogságához viszonyítva e földi életnek minden elképzelhető java, értéke, öröme s élvezete eltörpül.

Igaz, hogy ezt a végtelen boldogságot ki kell érdemelnünk. A mennyei örömök megszerzése fáradságba kerül, szüntelen harcot jelent önmagunk ellen, szenvedélyeink legyőzését, hajlamaink elnyomását, mindenfajta baj, szenvedés eltűrését követeli.

De nem éri-e meg e harc és küzdelem az örökkévalóságot? Különösen, ha elgondoljuk, hogy már a földi boldogság keresése is mennyi, néha talán még sokkal több, súlyosabb és kockázatosabb nehézségbe, fáradságba s küzdelembe kerül. A kereskedő keresztülutazza, hajózza vagy repüli a Föld különböző részeit, hogy minél többet harácsolhasson. Ha pöre van valakinek, éjjel-nappal mindig ez jár eszében, nem kímél sem fáradságot, sem költséget, képes legnagyobb élvezeteiről lemondani, csakhogy pörét megnyerje és mindezt gyorsan elmúló és bizonytalan érdekekért és javakért!

Kolumbus kockáztatta életét, hogy szárazföldet fedezzen fel és mi vonakodnánk megszerezni a mennyei hazát? Franklin János kockáztatta életét, hogy a jéghegyek között útvonalat találjon, és mi ne követnénk el mindent, hogy utat találjunk az örök tavaszhoz? Julián barát évekig gyalogolt a messze vad idegenben, hogy magyart találjon, és nekünk nehéz volna a fáradság, hogy necsak magyarokat találjunk a mennyben, hanem magát a boldogító Istent, a mi Urunk Jézus Krisztust, a szeplőtelenül fogantatott Szűz Máriát és üdvözült szeretteinket?!

Az Úr Jézus a mennyországot drágagyöngyhöz hasonlítja (Mt. 13, 45.), amelynek megszerzése végett az evangéliumi kereskedő minden jószágát, vagyonát, kincsét pénzzé teszi, csakhogy a felfedezett drágagyöngyöt, ezt a páratlan értéket megszerezze.

Hát mi se sajnáljunk semmi fáradságot, küzdelmet, lemondást, szenvedést és áldozatot, csakhogy megnyerjük a mennyet, ezt a minden emberi fogalmat meghaladó, minden földi jót végtelenül túlszárnyaló kincsek kincsét, örömök örömét, az örök boldogságot!

A jó Isten meg sem engedné, hogy a mennyországért annyian és annyit fáradjanak, küzdjenek, szenvedjenek, áldozzanak, életüket adják, vérüket ontsák, ha a menny megszerzése mindezt meg nem érdemelné!

Maga az Atyaisten az ő egyszülött Fiát adta oda, ez meg szíve vérét és életét áldozta fel, csakhogy számunkra lehetővé tegye a mennybe jutást.

Csak ennek tudata s átérzése, csak a menny valamelyes ismerete s értékelése mellett értjük meg igazán Krisztus Urunk, drága üdvözítőnk szavát, hogy „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja”.

A menny megszerzése tehát a legnagyobb érdekünk, legfontosabb feladatunk, az okosságok okossága, a bölcsesség bölcsessége, a kegyelmek kegyelme!

A hajón a messze távolba tartó utas eszik, iszik, alszik, öltözködik, mosakodik, üdül, szórakozik, de mind e ténykedése mellett egy cél felé törekszik: eljutni a kívánt helyre.

Hasonlóképp járjunk el mi is: Minden, még a legegyszerűbb, legközönségesebb dolgon, ténykedésen át is a mennybe jutás vágya lelkesítsen, ez dobogtassa meg szívünket, ez lendítse akaratunkat.

Ez legyen egész életünk minden napjának, órájának, percének és pillanatának legerősebb, legáthatóbb, leglendítőbb vágya, törekvése, erőlködése! Ez a célok célja, minden cél koronája és diadalmas betetőzése, tökéletesítése!

Sursum corda!

(Vége)

TOWER VILMOS EGYÉB KAPHATÓ MŰVEI

1. Kicsoda Krisztus? Két kötet.

2. A hipnotizmus elméleti, gyakorlati, orvosi és jogi szempontból. Rendkívül érdekes és tanulságos mű.

3. Amit Napóleon életrajzai elhallgatnak.

4. A pápák szerepe hazánk megmentésében és fenn­

maradásában.

5. A papi celibátus.

6. Szerzetesnők illemkönyve.

7. Papi és szerzetesi diéta, számos orvos közreműködésével.

8. Kit vegyek el feleségül? IV. kiadás.

9. Kihez menjek feleségül? IV. kiadás készülőben.

10. Ha megöregszünk. Tanácsok életünk estéjére.

11. Vigasztaló gondolatok betegek és más szenvedők számára.

12. Krisztus igazsága.

13. Krisztus akarata.

14. Krisztus közelsége.

15. Krisztus országa. Egyháztörténelem.

16. Levelek egy szülőhöz.

17. Képességvizsgálat a katolikus világnézet szempontjából.

18. Die hl. Barbara,

19. Cio che le biografie di Napóleoné non dicono.

20. Mit köszönhet Magyarország a pápaságnak?

TOWER VILMOS KŐVETKEZŐ MŰVEI ELFOGYTAK:

 1. Illemkódex papok és szerzetesek számára. II. kötet. II. kiadás.

2. A búcsúnap megünneplése. A Pázmány Péter Tudományegyetem által a Horváth-díjjal jutalmazott mű.

 

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.