Harry Potter kritika

Kedves Testvérek!

 J. K. Rowling írónő Harry Potter sorozata első három kötetének elolvasása után úgy éreztük, érdemes kiemelni egy s mást ebből a döbbenetes olvasmányból azok kedvéért, akiknek nincs idejük elolvasni, vagy - ami a jobbik eset - még nem adták a gyermekük kezébe. Az idézetek önmagukért beszélnek. 

       A történet főhőse egy tizenegy éves fiú, aki rádöbben, hogy varázslói képességekkel rendelkezik. A színhely egy boszorkány- és varázslóképző iskola. (Bővebben ld. Gál Péter: Harry Potter-láz - kinek jó? (Új Ember, 2001. január 21.)

       Az első kötet az újdonság erejével hat, lebilincselően izgalmas. Az író ördögi ügyességgel szövi a történet szálait, melyet gyermekeink számára kiváló magyar fordításban kínál “fogyasztásra” a kiadó.

I. kötet

118. oldal

“- Félig Fej Nélküli? Hogyan lehet valaki félig fej nélküli?

- Így - felelte ingerülten a szellem, azzal megfogta a bal fülét, és rántott egyet rajta. Erre az egész feje kibillent a helyéből, és a vállára dőlt, mintha csuklópánt rögzítené a nyakához. Valaki bizonyára megpróbálta lefejezni őt, de nem végzett elég alapos munkát.” /.../

119. oldal:

“A diákok között valóban ott ült egy borzalmas kísértet. Kifejezéstelen arcából üveges szemek meredtek a semmibe, köpönyegét vérfoltok szennyezték.”

237. oldal

“Harry már indult volna a tetem felé, mikor egy zörej megtorpanásra késztette. A tisztás szélén álló bokor megremegett... és a következő pillanatban egy csuklyás alak bukkant elő a sötétből. Előregörnyedve, szinte négykézláb mászott, mint egy zsákmányra éhes bestia. Harry, Malfoy és Agyar megkövülten meredtek rá. A csuklyás idegen a tetemhez érve megállt, majd az állat oldalán tátongó seb fölé hajolt, és inni kezdte az egyszarvú vérét.

- AAAAAAAAAAAAH!

Malfoy rémült ordítással sarkon fordult, és hanyatt-homlok elmenekült - nyomában Agyarral. A csuklyás felemelte a fejét, és Harry szeme közé nézett. Onnan, ahol a száját lehetett sejteni, csöpögött a vér. Aztán gyorsan felegyenesedett, és sebes léptekkel elindult Harry felé. A fiúnak a rémülettől földbe gyökerezett a lába.”

             A második kötet az elsőhöz hasonlóan hátborzongató, de van benne valami új is: a gusztustalanság. Újra meg újra előforduló mozzanatai a hányás, a böfögés, a bűz; gyakori színhely egy mocskos vécé; egy tanuló büntetése az, hogy a féregmaradványokat kell lesúrolnia a padokról, egy másiké, hogy ágytálakat kell kisikálnia; szinte nincs olyan oldal a kötetben, ahol valami gyomorforgató anyag, testnedv, állati testrész, stb elő ne kerülne. Rendkívül figyelemreméltó a mandragórákról szóló két idézet is:

II. kötet

90-91. oldal

“Bimba egy sor mély tálcára mutatott. A tanulók néhány lépéssel közelebb mentek hozzá, hogy jobban lássák a tálcák tartalmát. Legalább száz, szabályos rendben ültetett, kicsiny, vöröseszöld növény sorakozott bennük. Harry nem látott rajtuk semmi rendkívülit, és fogalma sem volt, mit értett Hermione a mandragóra “sikolya” alatt.

- Vegyetek egy-egy fülvédőt! - utasította a tanulókat Bimba. /.../ Bimba professzor is felvett egy rózsaszín és bolyhos darabot, majd feltűrte talárja ujját, megfogta az egyik bozontos levelű kis növényt, és erőteljes rántással kihúzta a földből.

Harry meglepetten felkiáltott - amit persze senki sem hallott.

A föld alól gyökér helyett egy apró, sáros és nagyon-nagyon csúnya csecsemő bukkant elő. A bőre halványzöld, márványos mintájú volt, és a levelek egyenesen a fejéből nőttek ki. Hallani sem kellett, úgyis látszott rajta, hogy torkaszakadtából bömböl.

Bimba professzor nagyobbfajta virágcserepet vett elő az asztal alól. Nedves, fekete komposztot szórt bele, és abba ültette a mandragórát, olyan mélyre, hogy csak a bozontos levele látszott ki. Miután végzett, letisztogatta a kezét, és felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy elmúlt a veszély.” 

 221. oldal:

“...Madam Pomfrey örömmel jelenthette, hogy a mandragórák szeszélyesek és titkolózók lettek, vagyis egyértelműen elérték a serdülőkort. Egyik délután Harry hallotta, amint a tanárnő bizakodó helyzetjelentést adott Fricsnek.

- Amint eltűnnek a pattanásaik, készen állnak az újabb átültetésre. Azután pedig már nemsokára felapríthatjuk és megfőzhetjük őket.” 

148. oldal:

“A falra szerelt csorba és foltos tükör alatt ütött-kopott mosdókagylók sorakoztak. A nedves kőpadló sápadtan fénylett a még pislákoló pár gyertyacsonk világában. A vécéfülkék ajtajairól foltokban lepergett a festék, sőt az egyik félig le is volt szakadva a zsanérról. /.../

Harry és Ron is közelebb mentek. Hisztis Myrtle a vécétartályon lebegett, és egy pattanást piszkált az állán.”

51. oldal:

“Egy közeli szekrényben egy párnán pihenő aszott kezet, egy csomag vérfoltos kártyát és egy üvegszemet állítottak ki. A falakról vicsorgó maszkok meredtek le rá, a pulton emberi csontok hevertek, a mennyezeti kampókon pedig rozsdamarta, hegyes műszerek lógtak.”

108. oldal:

“Az átok gyomron találta a fiút, és ledöntötte a lábáról.

-Ron! Ron! - sikoltozott Hermione. - Nem esett bajod?

Ron kinyitotta a száját, de beszéd helyett hatalmasat böfögött, és egy maroknyi meztelen csiga potyogott az ölébe. /.../

Ron öblöset böfögött, és dupla adag csigát adott vissza a természetnek. /.../

Azzal ismét lebukott, és újabb csigarajt köpött a lavórba.” (110. old.), stb.

127. oldal:

“Elviselhetetlen bűz csapta meg az orrukat. Az asztalon nagy, rothadó halak és szénné égett pogácsák hevertek szép ezüsttálakon; a birkabecsináltban nyüzsögtek a férgek, a sajtot pedig vastag, zöld penészréteg borította. /.../ ...egy délceg szellem odasuhant az asztalhoz, leguggolt, és száját kitátva átsétált egy bűzlő lazacon.”

A harmadik kötet valamivel kevésbé undorító; az első három könyv közül ez a “legkedélyesebb”. Az alábbiakat emelnénk ki belőle:

III. kötet

81. oldal:

“A táncoló lángnyelvek fényében egy hórihorgas, köpönyeges alak körvonalai rajzolódtak ki. A jövevény arcát mélyen lehúzott csuklya takarta. Harry pillantása lefelé siklott, s amit látott, attól görcsbe rándult a gyomra. A köpeny résén egy zöldesszürke, nyálkásan fénylő, cafatos kéz lógott ki. Mintha egy oszló vízihulla keze lett volna... /.../ Azután hosszú, elnyújtott hörgés hallatszott a csuklya alól: az arctalan alak mély lélegzetet vett...”

129-130. oldal: (A mumus különféle alakokban jelenik meg a gyerekeknek:)

“...egy vérfoltos, bepólyált múmia tűnt fel. Nehézkes, merev léptekkel elindult Parvati felé, két karja lassan felemelkedett...”

“...beesett, zöldes arcú, földig érő, fekete hajú nőalak jelent meg - egy sikítószellem. Hatalmasra tátotta a száját, s a termet földöntúli hang töltötte be - hosszú, panaszos sikoly...”

“A kísértet farkát kergető patkánnyá változott, abból ... tekergő-vonagló csörgőkígyó lett, abból pedig ... egy csupasz, véres szemgolyó. /.../ A szemgolyó helyét egy levágott kéz vette át, ami nyomban a tenyerére fordult, és rák módjára mászni kezdett.”

“Többen felsikoltottak. Két méter magas óriáspók közeledett Ron felé, csáprágóját fenyegetően csattogtatva.”

221. oldal:

“A terem ismét sötétbe borult, és Harryt megcsapta a dermesztő hideg. A dementor hörögve beszívta a levegőt, rothadó kezével Harry után nyúlt, és ...”

 310-311. oldal:

“Az alak olyan volt, mint egy két lábon járó holttest. Derékig érő, csimbókos haja féig eltakarta halálfejszerű, vigyorgó arcát. Állkapcsára és pofacsontjára mintha rászáradt volna a viaszsárga bőr; csak a sötét szemüregek mélyén megcsillanó fény jelezte, hogy él.”

343. oldal: (a mandragórák után /ld II. kötet/ a csecsemő ismét egy visszataszító kép részeként:)

“Pettigrew sírva fakadt, s ettől csak még vissztaszítóbb látványt nyújtott; ahogy ott kuporgott a padlón, olyan volt, mint egy csúnya, kopaszodó óriáscsecsemő”

353. oldal:

“Érezte a dementorok borzalmas auráját, s hörgő sóhajaik gonosz szélviharként kavarogtak körülötte. A legközelebb álló dementor mintha habozott volna - azután felemelte rothadó kezeit, és hátrahajtotta csuklyáját.

A kámzsa alól a vak halál arca bukkant elő. A feleslegessé vált szemüregeket vékony, szürkés hártya nőtte be. Nem úgy a szájat... a sötéten ásító, alaktalan lyukon halálhörgést idéző zajjal süvített be a levegő... /.../

...érezte a jeges lehelletet... vele végeznek hát elsőként... az oszló test bűze megcsapta az orrát...”

Az idézetek korántsem merítik ki a könyv teljes iszonyat-tárházát. Ahhoz azonban ennyi is elegendő, hogy képet adjon arról, mit is olvasnak a gyermekeink. 11 éves fiunk sem kivétel: ő is viharos gyorsasággal elolvasta mind a 4 eddig megjelent kötetet. Ezután olvastuk Gál Péter atyának az  Új Emberben megjelent cikkét, majd pedig meghallgattuk e témáról szóló előadását is, melyben sok szempontból, nagyon világosan elhelyezte a fent idézett könyveket a mai valóság palettáján (sokat segített, hogy korábban olvastuk A New Age keresztény szemmel című könyvét is).

Ekkor az események időrendi sorrendje miatt már csak egyetlen lehetőségünk maradt: gyermekünkkel beszélgetve “helyére tenni” mindazt, amit olvasott. Mindezt azzal kezdtük, hogy először megkérdeztük tőle, hogy mit gondol a könyvekről. Először azt válaszolta, hogy olvasás közben és utána is sokszor félelmet és szorongást keltett benne, amit olvasott. Arra is volt példa, hogy - ami egyébként nem szokott nála előfordulni - este a félelemtől és szorongástól nem tudott elaludni, és azt is kérte, hogy a villanyt hagyjuk égve éjszakára.

Ezután - leegyszerűsítve, hogy a gyermekünk számára érthető legyen - a következőkben fogalmaztuk meg a véleményünket:

1. Mi a jó ebben a könyvben?

• az, hogy nagyon izgalmas;
• az, hogy Harry, a főhős a jó oldalon áll, és az egyes kötetek végén a jó győz.

2. Mi rossz a könyvben?

• az, hogy félelmetes, szorongást kelt: A visszataszító, hátborzongató, undorító dolgok nem Istentől valók. Isten nem kelt bennünk fölöslegesen félelmet, szorongást, hiszen szeretetből teremtett mindnyájunkat. Életünk folyamán Őhozzá kell egyre közelebb kerülnünk. Ezen az úton - a nehézségek ellenére is - egyre több örömmel tölt el bennünket az Úristen közelsége.

A hozzá vezető úton kísértésekkel is találkozunk. Ezek a bukott angyalnak, a sátánnak az erőfeszítései, aki mindent megtesz azért, hogy megakadályozza azt, hogy egyre közelebb kerüljünk Istenhez. Félnünk azonban nem kell tőle, hiszen mi az Úr Jézushoz tartozunk, aki legyőzte “e világ fejedelmét”. A gonosz kísértéseit imádsággal az Úr Jézus segítségével mi is legyőzhetjük.

• Az, hogy elfogadtatja és megszeretteti a gyerekekkel a főhős homlokán lévő jelet (amely a sátánizmus egyik jele) és a varázslást (mágiát) - ugyanakkor rossznak, ostobának, gonosznak tünteti fel a muglikat (akik nem varázsolnak). Természetfeletti képességek és történések nélkül is boldogok lehetünk.
• Az, hogy van benne MESE, és van benne VALÓSÁG, de annyira összekeverve, hogy a gyerekek nem tudják, mi igaz benne, mi nem.

3. Mi igaz a könyvben?

• Valóban létezik egy (Voldemortnak megfelelő) gonosz hatalom: a sátán. Ő a bukott angyal, aki teremtmény, és Jézus legyőzte már.
• Varázslás, mágia valóban létezik.

A mágia ma hazánkban is egyre szélesebb körben terjed sokféle formában (pl. sok esetben a gyógyítás “természetfeletti” energiával; amulettek, “bűvös kövek”; jóslás, stb).

Bejegyzett egyesület “A Magyar Boszorkányszövetség”. Vannak családok Ukrajnában, Skóciában, az USA-ban, stb, ahol valóban nemzedékről nemzedékre száll a mesterség és a varázserő. Ezek az emberek sohasem keresztelkednek meg, és aktívan keresztényellenesek. 

 4. Mi nem valós a könyvben?

• A valóságban nem létezik vérfarkas, dementor, troll, baziliszkuszkígyó, mandragóra, hippogriff, egyszarvú, stb.     
• Nem igaz, hogy az embernek elég a bátorság és a mágia, meg az összetartás ahhoz, hogy megszabaduljon a gonoszságtól, vagy urától, a “Voldemort”-tól. A könyv e téren az önmegváltást sugallja.  
• A valóságban az ember magától nem kap rendkívüli, “titkos” képességeket.

“Különleges”, természetfelettinek tűnő képességeket adhat az embernek a Szentlélek (karizmák, adományok) - de valamilyen szinten a gonosz lélek is. A mai okkult divat idején ez utóbbi elég gyakori.

Bizonyos nem keresztény beavatásokban pénzért érkezik a sötét erő, és “csodák” tételével is utánozni próbálja a Szentlelket. Akik a sátán erejét hívják segítségül, azok egyre több és egyre súlyosabb testi-lelki problémát okoznak saját maguknak és másoknak.

Valódi csodákat, gyógyulásokat ad a Szentlélek. Ekkor azonban arról van szó, hogy az Úristen meghallgatja a tiszta szívű ember hittel mondott imádságát, és válaszol - nem pedig úgy, mint a mágiában, ahol valaki saját magáénak vallja a titkos erőt, és annak különös hatásait is saját dicsőségének tartja.

Nem igaz az, hogy a mágia jó.

A Szentírás több helyen (pl. Mtörv 18, 10, Jer29,8) beszél arról, hogy a mágia nem kedves az Úr előtt. Az Egyház is arra int, hogy tartózkodjunk az ilyen praktikáktól. “A mágia és boszorkányság valamennyi fajtája, melyek úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak felett, mintha szolgálatukba tudnák kényszeríteni őket, és természetfeletti hatalomhoz jutnának általa embertársaik felett - még ha az egészségét akarnák is visszaadni vele -, súlyosan vétenek a vallás erénye ellen” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 2117).

A Harry Potter-könyv arra világít rá, hogy a keresztény hit arctalan ellensége ma új alakot öltött. Nyomtalanul eltűnt a korábbi évtizedek ateizmusa. Ma már nem kérdés, van-e természetfeletti lét. Ma mindenki hisz - mindenben. Az értékeket összemosó új gnoszticizmus “Új Korszakát” éljük: ez a New Age. Résen kell lennünk. Tanulhatunk a II.-III. évszázad keresztényeitől, akik úrrá tudtak lenni a gnoszticizmus “egyvelegesítő” gondolatvilágán.

A fentiekben elsősorban arra törekedtünk, hogy gyermekünk számára minél egyszerűbben, világosabban fogalmazzuk meg a véleményünket.

A beszélgetésen kívül a legfontosabb, amit gyermekeinkért tehetünk, hogy imádkozunk értük. Azért, hogy egész életükben hűségesen az Úristen útján járjanak és egyre közelebb kerüljenek Hozzá.

Abban a reményben, hogy ez az összefoglalás gyermekeink javára válik, szeretettel köszöntünk Benneteket:

Budapest, 2001. február 20-án

M. Balázs és Krisztina

• keresztény szemszögből nézve veszélyesek e művek, mert szinte észrevétlenül, s így alig tetten érhető módon fejtik ki romboló hatásukat.
• fentiek miatt akkor tudjuk csak javasolni gyermekek részére a könyv(ek) elolvasását, ha biztosítható, hogy egy közösségben, osztályban, a hittan tanár vagy más keresztény hívő felnőtt által helyére kerülnek a könyvben szereplő értékrendi dolgok.