7. KRISZTUS MEGJELENÉSÉNEK HATÁSA

Hogyan tudhatjuk előre, hogy milyen hatása lesz Krisztusnak mint a világ ítélőbírájának megjelenése az emberekre, a jókra és gonoszokra egyaránt?

Tudhatjuk, vagy legalábbis valószínűnek tarthatjuk három forrásból. Az első forrás Krisztus Urunknak saját jövendölése: „Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen és jajveszékelni fognak a föld minden népei.” (Mt. 24, 30.)

A második forrás a következtetés abból a hatásból, amelyet Krisztus Urunk megjelenése már földi életében gyakorolt az emberekre.

A harmadik forrást merítjük a lélektan általános törvényeiből, ugyancsak a Szentírásnak néhány más, hasonló esetének alapján.

Már a kereszt jelének Krisztus személyes eljövetelét megelőző feltűnése is óriási hatással lesz az emberekre, amint ezt Krisztus Urunk fent idézett szavaiból biztosan tudjuk.

A világtörténelem minden emberének tekintete a fénylő keresztre, a Megváltó diadaljelvényére irányul.

Ez a jel legalábbis a keresztényeknek eszébe juttatja, hogy azt a keresztség és bérmálás szentségében homlokukra és lelkükbe nyomták. A kereszt zászlójára esküdtek. Ezen a kereszten szenvedett, vérzett és halt meg Jézus – érettük!

„Jaj nekünk! A Názáreti győzött.” Ez lesz az istentelenek kétségbeejtő kiáltása. Íme, az a jel, amelyet annyiszor gúnyoltunk, átkoztunk, káromoltunk, nevetség tárgyává tettünk, megvetettünk, s most isteni ítélőbírónk ünnepiesen igazoló jelévé és sorsunkat előre sejtető előhírnökévé vált!

Krisztus idézett szavaiból tudjuk, hogy a kereszt megjelenésekor még a jók, igazak és üdvözültek is félni, sőt jajveszékelni fognak. De ez a félelem, mint a felkelő Nap elől a köd, gyorsan eltűnik. Hiszen ez a kereszt életük állandó kísérője volt. Ezt a keresztet tisztelték és talán évtizedeken át türelemmel viselték. Talán épp e kereszt világnézete miatt volt részük szenvedésben, gúnyban, üldözésben.

A kereszt feltűnésében most igazolásukat, vigaszukat, reményüket, örömüket látják. „Ave spes nostra unica!” „Üdvözlégy egyetlen reményünk!” – fogják az igazak üdvözölni a szent jelet.

És ha már az Úr Jézusnak csupán a jele ilyen erős hatást idéz elő, minő hatása lesz személyes, felséges, világbírói megjelenésének?!

Már az ószövetségben az Úr rettentőnek akarta feltüntetni személyét, mikor a törvényt csupán kihirdette, úgyhogy „megrémült a nép” (II Móz. 10, 16.) s „megrettenve s a félelemtől remegve megálla a távolban s mondá Mózesnek: Te szólj hozzánk, ne az Úr szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni.” (II Móz. 20, 18-19.)

Hát milyen félelmetes lesz az Úr akkor, mikor a törvényt nem ismertetni fogja, hanem számonkéri?!

Egyiptomi József megismertette magát testvéreivel, akik egykor meg akarták őt ölni és irigységből eladták. „Én vagyok József!” – mondotta nekik, amire testvérei „nagy félelmükben” megrémülten felelni sem bírtak. (I Móz. 45, 3.)

Mennyire meg fognak rémülni a gonoszok, amikor majd az Úr fogja magát megismertetni: „Én vagyok Jézus”, akit ti eladtatok, akit ti üldöztetek, gyaláztatok, ócsároltatok, megrágalmaztatok, akár személyemben, akár Egyházamban, szolgáimban, tanításaimban, szentségeimben, törvényeimben.

Viszont mennyire meg fognak örülni megjelenésének azok, akik benne hittek, őt áldozatosan szerették, parancsait teljesítették és őt mindenben hűségesen követték.

Amikor a napkeleti bölcsek csupán érdeklődtek Heródes királynál, hogy „hol vagyon, aki született, a zsidók királya?” – „Heródes király megzavarodék és vele egész Jeruzsálem”. (Mt. 2, 3.) A király és a főváros már a Messiás születésének hírére izgalomba jött. Minő hatása lesz a Messiásnak, mikor saját személyében eljön, hogy mindenkinek az örök sorsát végérvényesen eldöntse?!

Amikor az apostolok látták Jézust a tengeren járni, „megrémültek és félelmükben kiáltának”. (Mt. 14, 26.)

Az Úr Jézus elfogatása alkalmával történt: Noha halálosan kimerülten szólott, e két szavára, „én vagyok” (Jn. 18, 5.), az elfogatására kirendelt büszke, vad katonák „meghátrálának és a földre esének”. (U. o. 18, 6.)

Jézus megjelenésének és két szavának ilyen ereje volt akkor, amikor engedte, hogy az istentelenek ítéljenek felette. Milyen hatása lesz személyének és szavának, amikor ő fog ítélni az egész világ felett?

Jézusnak a zárt sírból való feltámadásakor „az őrök félelmükben megremegének és olyanok lettek, mint a holtak”. (Mt. 28,4.)

Amikor pedig a feltámadt Krisztus zárt ajtókon át megjelent apostolainak, ezek „megrémültek és féltek”. (Lk. 24, 37.) De csakhamar „örvendének, látván az Urat”. (Jn. 20, 20.)

Bárcsak földi vándorlásunk olyan legyen, hogy az utolsó ítélet alkalmával az Úr Jézus hozzánk is úgy szólhasson, mint feltámadása után megrettent apostolainak:

„Békesség nektek, én vagyok, ne féljelek!” (Lk. 24, 36.)

8. AZ UTOLSÓ ÍTÉLET MÓDJA

Az utolsó ítélet voltaképp nem egyéb, mint a külön ítéletnek megújítása, kiegészítése, végleges megállapítása és nyilvánossá tétele.

Ez a nyilvánossá tétel kiterjed a következőkre:

a) Az igazak az elkárhozottaktól megkülönböztethetők és felismerhetők lesznek. Maga az Úr Jézus mondja: „És összegyűjtenek eléje minden nemzeteket és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a bakoktól. És a juhokat jobbjára állítja, a bakokat pedig a baloldalára.” (Mt. 25, 33; v. ö. még u. o. 13, 18.)

E mondatban a juhok az igazakat, a bakok pedig a gonoszokat jelentik. Napközben (e földi életben) együtt legeltek, de este (az ítéletkor) a pásztor külön akolba tereli azokat. Szent Máté (13, 49.) szerint az elválasztást angyalok intézik.

„Télen a fák hasonlítanak egymáshoz, de ha jön a nyár, azonnal megkülönböztethetjük a gyümölcstermőket a szárazaktól. Most az emberek is hasonlítanak egymáshoz. De az utolsó ítélet alkalmával a jókat meg lehet majd különböztetni a gonoszoktól.” (Szent Ágoston.)

A gonoszok maguk is érezni fogják bűnös voltukat és előre tudják örök sorsukat, ezért Szent János evangélista szerint szégyenteljesen „így szólnak a hegyeknek, a kőszikláknak: Essetek reánk és rejtsetek el minket a trónon ülőnek színe elől és a Bárány haragja elől! Mert elérkezett az ő haragjuknak nagy napja és ki képes megállni?” (Jel. k. 6, 16-17.)

b) Az összes emberek teljes, részletes és pontos erkölcsi állapota ismertté és nyilvánvalóvá válik: A jók erényei, érdemei, szándékai, bűnbánata, vezeklései, de egyúttal a gonoszok minden, még legelrejtettebb bűnei, vétkei, mulasztásai is. „Az Úr a sötétség titkait is megvilágítja és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza.” (I Kor. 4, 5.)

Mindezt nemcsak Isten fogja tudni, hanem az angyalok és emberek is. Az egyes ember lelkiismerete szinte az egész emberiség lelkiismeretévé tágul: „Semmi sincs elleplezve, mi le ne lepleztetnék, sem elrejtve, amit meg ne tudnának. Azért amiket sötétben mondtatok, fényes nappal fognak hallatszani, és amit fülbe súgtatok a kamrákban, a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lk. 12, 2-3.) „Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánossá ne lenne, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék, és napfényre ne jönne.” (Lk. 8, 17.)

Mindjárt e helyen felvetjük a kérdést, hogy az igazaknak korábbi életükben elkövetett, de megbánt, megbocsátott és jóvátett bűnei is nyilvánosságra kerülnek-e?

Némelyek szerint nem kerülnek nyilvánosságra. „Az igazaknak jóvátett hibáit az Úr az utolsó ítéletkor elrejti, miként a szabó is láthatatlanná teszi a ruhán esett lyukat vagy foltot.” (Osorius.) Mások szerint azonban az igazak bűnei is nyilvánosságra kerülnek, de ismertté vált bűneikkel feltárul egyúttal Isten türelme, kegyelme, jósága, irgalma és a megjavultaknak tisztító, mélységes bánata, bűnüket jóvátenni akaró hősies erőfeszítése, vezeklése, áldozata és állhatatos hűsége is, úgyhogy előbbi bűneik már nem válnak szégyenükre, amint pl. egy Szent Péter apostol, Mária Magdolna, Szent Ágoston egyházatya bűneit mi is már megtért szent életük fényes prizmáján át szemléljük.

c) Nem kell azt gondolnunk, hogy az emberek erkölcsi állapotának nyilvánossá tételére talán szükség lesz valamelyes kihirdetésre. Nem! Miként a Nap sugaraiban a legkisebb porszemek játékát is meglátjuk, úgy Istenben, mint az „Igazság Napjában” is feltűnik, áttekinthető és szemlélhető lesz az egész világtörténelem és mindenegyes ember erkölcsi története.

Miként egy világkiállításon az ipar, kereskedelem és művészet minden bemutatott tárgyát mindenki láthatja, úgy a világítéletkor az emberek erkölcsi múltja is feltárul mindenki előtt.

Ezt a tényt a Szentírás jelképesen a következő szavakkal akarja jobban megértetni: „Könyv nyittaték ki, mely az élet könyve. És a halottak megítéltetének azok szerint, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel. k. 20, 12. V. ö. Dán. 7, 10; Mt. 3, 16; Jer. 17, 1.)

Hiszen már e földi életben is bizonyos határig leomlottak a kölcsönös megismerésnek válaszfalai s akadályai. Gondoljunk csak a nagyítóra, messzelátóra, telefonra, távíróra, rádióra, távolbalátásra (televízióra) stb.

d) De nemcsak az emberek tettei lesznek nyilvánvalók, hanem egyúttal Isten művei is: a Teremtő felsége, a Bíró igazságossága, az Atya irgalmassága és a Gondviselő bölcsessége.

Az utolsó ítéletkor fogjuk megbámulni Istennek e földi életben kikutathatatlannak, fel nem értettnek vagy félreértettnek tartott vagy teljesen ismeretlen terveit, szándékait és intézkedéseit.

Az utolsó ítéletkor Istent is igazolva látják az igazak és gonoszok egyaránt.

Palota készül. Még nyomát sem látjuk, de az építészmérnök agyában már kész a terv, ő már látja az egészet.

A terv elkészülte után a leendő palota helyén megkezdődik a piszkos, poros, szemetes munka, a sürgés-forgás, a zajos mozgás. A helyet ellepik a mesteremberek, napszámosok és munkások. Egymást váltják a lovas- vagy gépkocsik. Hozzák a szerszámokat, felássák a talajt, oltják a meszet, szitálják a homokot, rakják a téglákat, hordják az állványdeszkákat, létrákat, emelőrudakat, húzócsigákat. A járdákat eltorlaszolják. Mindez hangos beszéd, kiabálás, parancsosztogatás, géplárma mellett.

Az egyes munkások, napszámosok és fuvarosok, valamint a járókelők és kíváncsiskodók rendszerint nem tudják, nem is sejtik, hogy mi és hogyan épül, milyen alakú, hány emeletes, milyen berendezésű lesz a ház, milyen célra készül, kik fognak benne lakni, ők csupán a mindenütt mutatkozó piszkot, port, forgácsot, törmeléket, látszólagos rendetlenséget s összevisszaságot, a hevenyészett állványokat látják.

Amikor azután a palota elkészült, eltakarítják a felesleges holmikat, állványokat, homokbuckákat, habarcs hulladékot, szemetet, befödik a meszes árkot és ott áll a fényes, ragyogó építészeti remekmű, tisztán, kívánatosan, az építő finom ízlését, gyakorlati érzékét és kiváló tehetségét hirdetve, így fogjuk az utolsó ítéletkor látni, szemlélni és megcsodálni a Mindenhatónak teljesen megvalósult, végrehajtott, kész, tökéletes isteni terveit is.

9. AZ IRGALMASSÁG CSELEKEDETEI

Az utolsó ítéletnél döntő súllyal szerepelnek az irgalmasság cselekedetei.

Maga az Úr Jézus így szól az evangéliumban: „Mikor pedig eljövend az Emberfia az ő fölségében és vele mind az angyalok…, akkor majd így szól azoknak, kik jobbja felől lesznek: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot; mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. Erre felelik neki az igazak, mondván: Uram, mikor láttunk téged éhezni és tápláltunk téged? Szomjúhozni és italt adtunk néked? Mikor láttunk idegenül, hogy befogadtunk volna? Vagy mezítelenül, hogy felruháztunk volna téged? Vagy mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, hogy hozzád mentünk volna? És feleletül a király azt mondja nekik: Bizony mondom nektek, amit egynek e legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. Akkor így fog szólani azokhoz is, kik balfelől lesznek: Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak. Mert éheztem és nem adtatok ennem, szomjúhoztam és nem adtatok nekem italt, idegen voltam és nem fogadtatok be engem, mezítelen és nem ruháztatok engem, beteg és fogságban voltam és nem látogattatok meg engem. Erre azok is felelik neki, mondván: Uram! Mikor láttunk téged éhezni vagy szomjúhozni, idegenül vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban és nem szolgáltunk néked. Akkor majd megfelel nékik, mondván: Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. És ezek örök büntetésbe mennek, az igazak pedig örök életbe.” (Mt. 25, 31-46.)

A hit és szeretet t. i. leginkább a cselekedetekben nyilvánul meg.

De persze nem szabad gondolnunk, hogy Krisztus említett szava az ítéletnek egyedüli tárgyát fogja alkotni. E szavak az isteni ítéletnek csak ama vonásait emelik ki, amelyek akkori beszéde legközelebbi céljának megfeleltek.

Továbbá a szövegnek nem minden részét kell betű szerint venni, pl. az elítéltek következő kérdését: „Uram! mikor láttunk téged éhezni?”

Krisztus t. i. emberi módon írja le az utolsó ítélet módját, hogy mélyebb hatást érjen el. Hiszen az ítélet fenséges volta, történése, nagysága, méretei és hatása annyira felülmúlják mostani tapasztalatunkat és elképzelésünket, hogy maga Jézus is kénytelen volt az emberi nyelv hiányos fogalmaihoz alkalmazkodni.

Ámde Krisztus Urunk fenti szavainak lényegét a legszorosabb értelemben kell vennünk, vagyis földi életünkben a legnagyobb fokban és a legáldozatosabb módon kell gyakorolnunk az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit.

10. AZ ÍTÉLET KIHIRDETÉSE

Az isteni ítélet a kihirdetésével éri el tetőpontját. Amint hallottuk, a jók és gonoszok elkülönítése és szétválasztása már előzetesen megtörtént. Ezt a széjjelválasztást Krisztus már előre szemléltette a búzáról s konkolyról szóló példabeszédében (Mt. 13, 24-43.), de jelképezte a kálváriahegyi keresztrefeszítés is: Krisztus jobbján a bűnbánó, balján a megátalkodott lator.

A jóknak és gonoszoknak ez az előzetes szétválasztása voltaképp máris ítéletnek számít. De ezt ünnepélyessé és befejezetté a kihirdetés teszi.

Maga az ítélet, mint ugyancsak már fentebb hallottuk, a következőképpen hangzik:

Krisztus az igazak felé mondja: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot.” (Mt. 25, 34.)

Majd a többiekhez így szól: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak.” (Mt. 25, 41.)

Vegyük kissé jobban szemügyre e felséges, örök sorsokat eldöntő isteni szavakat.

A jókhoz intézett szavak a görög szöveg szerint így szólnak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek, mint kezdettől fogva a jóknak és (érdemeitekért) nektek szánt örökséget.”

E kifejezést könnyebben érthetővé teszi Szent Pál apostolnak következő két kijelentése:

„Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki megáldott minket Krisztusban minden mennyei áldással, amennyiben kiválasztott minket általa a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiainak fogadtassunk Jézus Krisztus által s így teljesedjék akaratának jóságos szándéka és magasztaltassék kegyelmének dicsősége, amellyel minket szeretetébe fogadott szeretett Fia által. Ebben van számunkra a megváltás, a vére által a bűnbocsánat kegyelme gazdagságának megfelelően, mely igen bőségesen jutott nekünk osztályrészül minden bölcsességgel és ismerettel.” (Efez. 1, 3-8.)

Szent Pálnak második, idevágó kijelentése így szól: „Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt bizonyságot, hogy az Istennek fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Istennek az örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, ha tudniillik vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Azt tartom ugyanis, hogy amiket most szenvedünk, nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm. 8, 16-18.)

A gonoszokhoz intézett krisztusi szavakban pedig érdemes fontolóra, venni a következő részleteket:

a) „Távozzatok tőlem!” Távozzatok Istenetektől és Teremtőtöktől, üdvözítőtöktől és Megváltótoktól! Minden jónak, örömnek, és boldogságnak egyedüli forrásától!

b) „Átkozottak!” Nem is az Istentől, aki nem átkoz és nem gyűlöl, hanem önmagukat átkozták meg tetteikkel és megátalkodásukkal, tehát önhibájukból lettek szerencsétlenek.

c) „Az örök tűzre”, vagyis az időtlen, vég- és remény nélküli, kemény, fájdalmas, kínos büntetés állapotába, a pokolba.

d) „Az ördögnek készített.” T. i. a pokolt Isten kezdetben nem az emberek számára teremtette, hanem a bukott angyalok büntetésére, hiszen akkor emberek még nem léteztek.

Azok, akik az utolsó ítélet előtt még a tisztítóhelyen (purgatóriumban) lesznek, a választottak közé jutnak.

11. AZ ÍTÉLET VÉGREHAJTÁSA

Az isteni ítélet kihirdetését rögtön követi a végrehajtása: „És ezek örök büntetésbe mennek, az igazak pedig örök életbe.” (Mt. 25, 46.)

El lehet képzelni az igazaknak, az üdvözülteknek, a szenteknek édes örömét, szárnyaló lelkesedését, diadalmas érzését, kimondhatatlan örömét és mélységes háláját. Viszont az elkárhozottaknak velőtrázó jajkiáltását, szörnyű kétségbeesését, kínos vergődését, szívettépővégső búcsúzását üdvözült övéitől, és az élve eltemettetésnek átkos előérzetét.

Az üdvözültek és elkárhozottak között örökre áthidalhatatlan űr tátong. (Lk. 16, 26.) Az együvétartozásnak minden szála szétszakadt.

Ezzel az emberi nem története lezáródik. A függöny legördül. Az idő megszűnik, helyét felváltja az üdvözültek örök boldogsága és az elkárhozottak végnélküli bűnhődése.

Kíséreljük meg egy kissé elképzelni ezt az állapotot:

Megszűnt az idő és az idő váltakozása. Nem váltja fel a napot az éj, a nyarat a tél. Megszűnt a jó és balsors, a szerencse és csapás, az egészség és betegség, az öröm és fájdalom mozaikja. Csak két állapot van: egy örök nap a mennyben és egy örök éj a pokolban. Itt örök kín, ott örök öröm. Örök világosság az üdvözültek, örök sötétség az elkárhozottak között. Az egyik helyen Istennel egyesült szüntelen hozsannaének, a másikban elhagyatottság, sírás és fogcsikorgatás. Röviden: Itt örök élet, ott örök halál.

E fejezetet és részt a Szentírásnak következő szavaival zárjuk be:

„Tanúkul hívom fel ma az eget és a földet, hogy elétek adtam az életet s a halált, az áldást és az átkot: válaszd tehát az életet, hogy élj te is és ivadékod is és szeresd az Urat, a te Istenedet, engedelmeskedjél szavának s ragaszkodjál hozzá!” (V Móz. 30, 19-20.)

(folyt.)

Létrehozva 2020. július 12.