Tower Vilmos SJ: Másvilág, pokol, mennyország (11)

altV. RÉSZ AZ UTOLSÓ ÍTÉLET

1. AZ UTOLSÓ ÍTÉLET

Az utolsó ítéleten értjük az egyeseken már megejtett isteni ítéletnek a világ végén az összes eszes lények előtt való nyilvános megerősítését és ünnepélyes kihirdetését.

Hogy ilyen egyetemes és ünnepies ítélet lesz a világ végén, azt a Szentírás számos helyen tanítja és hirdeti.

Már az ószövetségi Szentírás is megjövendölte az utolsó időkben esedékes nagy isteni ítéletet. (Iz. 66, 15. s köv.; Joel 2, 29. s köv.; 3, 2. s köv.; Mal. 4, 1; Szof. 1, 14. s köv.)

De a legvilágosabban, leghatározottabban és ismételve az Úr Jézus szólt az utolsó ítéletről. (Mt. 13, 41; 19, 28; 24, 27 s köv.; 25, 31. s köv.; Márk 13, 24. s köv.; Lk. 21, 25. s köv.)

Az apostolok is gyakran hivatkoznak az utolsó ítéletre. (Ap. csel. 10, 42. és 17, 31; Róm. 2, 5. s. köv.; 14, 10; I Kor. 4, 5; II Kor. 5, 10; II Tim. 4, 1; II Tessz. 1, 5. s köv.)

Az utolsó ítéletben való hitet, az apostoli hitvallástól („Hiszekegy”) kezdve az összes hivatalos egyházi hitvallásokban is megtaláljuk.

Az utolsó ítéletet végítéletnek vagy világítéletnek is nevezik. A Szentírás más-más névvel jelzi, pl. Eljövetel (paruzia: Mt. 24, 3.), Jézus Krisztus eljövetele (epifaneia: I Tim. 6, 14.), Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele (Tit. 2, 13.), Krisztus eljövetelének fényessége (II Tessz. 2, 8.), Krisztus dicsőségének kinyilatkoztatása (I Pét. 4, 13.), Emberfia napja (Lk. 17, 24.) stb.

2. AZ UTOLSÓ ÍTÉLET IDEJE

 

Az utolsó ítélet a világ vége és valamennyi halott feltámadása után fog történni.

A Szentírás az utolsó ítélet „napjáról” beszél. „Azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik” (Lk. 18, 30.), „Az utolsó napon” (Jn. 6, 39.), „Az Úrnak napja” (I Tessz. 5, 2.), „Krisztus Jézus napja” (Fil. 1,6.) s í. t.

Hogy azután ezen „nap” szón 24 órás napot vagy naprészt (pl. órát, rövid időt) kell-e érteni vagy általános időszakot, nem tudjuk.

A Szentírásnak egy másik helye t. i. azt mondja: „Az egy pedig ne kerülje el figyelmeteket, hogy egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap.” (II Pét. 3, 8.)

Ám akármit kell is értenünk a „nap” szón, annyi bizonyos, hogy az utolsó ítélet időpontját Istenen kívül senki sem tudja. Ezt Isten nem nyilatkoztatta ki. Ez oly titok, amelyet az Atya magának tartott fenn. „Azt a napot azonban vagy órát senki sem tudja, a mennyei angyalok sem, még a Fiú sem, hanem csak az Atya.” (Jézus szava: Márk 13, 32.)[1] „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időket és a pillanatokat, melyeket az Atya önhatalmával megállapított.” (Jézus szava: Ap. csel. 1, 7.)

A Szentírás ezenfelül ismételten hangoztatja, hogy az utolsó ítélet napja váratlanul jön el. „Mint a tolvaj.” (Mt. 24, 43.) „Tőr gyanánt fog lecsapni.” (Lk. 21, 35.) „Amely napon nem várjuk és amely órában nem tudjuk.” (Mt. 24, 50.)

Az Úr azt akarja, hogy mindenkor készen legyünk az ítéletre. „Ébren legyetek, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok.” (Mt. 24, 42.)

Ezért az apostolok is teljes bizonytalanságban voltak, hogy mikor történik az utolsó ítélet. Így Péter, Jakab és János apostolok, bár vallották, hogy az Úr napja bizonytalan és úgy jő el, éjjel, mint a tolvaj (II Pét. 3, 10.; I Tessz. 5, 2.), ők maguk mégis azt hitték, hogy hamarosan jön el, talán még az ő életükben. (I Pét. 4, 7; I Jn. 2, 18; Jel. k. 14, 7; Jak. 5, 8.) Pál apostol viszont úgy véli, hogy ő az utolsó ítélet előtt hal meg (II Tim. 4, 8.), sőt a tesszalonikai híveket óvja attól a hiedelemtől, „mintha az Úr napja már közel volna”. (II Tessz. 2, 2.)

Ezt a bizonytalanságot a világ végét megelőző jelek sem fogják eloszlatni, ahogyan pl. a vízözön idején a nagy csapás is váratlanul lepte meg az embereket, noha Isten előre jelezte a büntetést. (I Móz. 6, 13.)

3. AZ UTOLSÓ ÍTÉLET HELYE

 

Az utolsó ítélet helyéről bizonyosat nem tudunk. A Szentírás erről csak három mondatban szól, de nem oly félreérthetetlenül, hogy ne adjon alkalmat különféle értelmezésre és magyarázatra.

Joel próféta e szavakkal nyilatkozik az utolsó ítéletről: „Íme azokban a napokban és abban az időben összegyűjtöm az összes nemzeteket és leviszem őket Josáfát völgyébe.” (Joel 3, 1-2.) Majd: „Keljenek fel, jöjjenek fel a nemzetek Josáfát völgyébe, mert ott ülök ítéletet köröskörül minden nemzet felett.” (Joel 3, 12.)

A próféta tehát nyíltan és határozottan megjelöli az ítélet helyét Josáfát völgyében, amely Jeruzsálem és az Olajfák hegye között fekszik. Szent Jeromos szerint Josáfát völgyén a Cedron völgyét kell érteni, a Templomhegy és az Olajfák hegye között.

Ámde a „Josáfát” szó a zsidó Jeho-safat szóból eredt és annyit jelent: Isten ítél. Ezért a Szentírásnak több magyarázója szerint a Josáfát szón általában azt a helyet kell érteni, ahol az ítélet megtörténik, tehát lehet a Földnek bármely része, sőt lehet a Földön kívül is.

Origenes szerint a Josáfát völgyén az egész világot érthetjük, hiszen a szóban lévő völgy nem is volna képes a világtörténelem minden emberét befogadni.

Viszont Szent Jeromos és Aqu. Szent Tamás ragaszkodik a Szentírás szószerinti értelméhez, vagyis szerintük az utolsó ítélet valóban a Josáfát völgyében lesz. És a meggyőződését így okolja meg:

a) Krisztus e helyen szenvedett és halt meg. Méltányos tehát, hogy ott dicsőíttessék is meg, ahol megalázták.

b) Krisztus a Josáfát völgye felett emelkedő Olajfák hegyéről emelkedett fel a mennybe. Megfelelőnek látszik tehát, hogy ugyanitt jelenjék meg ismét. Mennybemenetele alkalmával az angyalok is így szóltak az álmélkodó apostolokhoz: „Mit álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek az égbe, úgy jő majd el, mint ahogy felmenni láttátok őt az égbe.” (Ap. csel. 1, 11.)

c) Szent Tamás nem talál nehézséget abban, hogy Isten a világ valamennyi emberét, ezek számos milliárdjait a Josáfát völgyében ítéli meg. Hiszen a világ végén (amint fentebb említettük), a Föld és az egész világ természete, alakja, módja teljesen megváltozik. Akkor a világ nem a mostani természettörvények szerint fog alakulni, és így az emberek milliárdjai nemcsak szélességben, hanem magasságban is elférhetnek. Hiszen, mint ugyancsak fentebb hallottuk, a feltámadt emberi testek is más természetűek lesznek, légiesek, magasabb létformájúak, a tér korlátai nem gátolják őket. „Elvettetik az érzéki test, feltámad a szellemi test.” (I Kor. 15, 44.)

Így értjük meg a Szentírás másik helyét is az utolsó ítéletről: „Maga az Úr parancsszóval … alászáll az égből és először a Krisztusban megholtak támadnak fel. Azután mi, az élők és meghagyottak, velük együtt elragadtatunk felhőkön Krisztus elé a levegőbe.” (I Tessz. 4, 15-16.)         

Az újabb szentírásmagyarázók legtöbbje Szent Tamáshoz igazodik. Az egyik ezt mondja: „Képzeljünk egy roppant nagy felfordított kúpot, amelynek csúcsa Josáfát völgyében, talpa pedig az égboltozat tág terében van. Így elképzelhetjük az embermilliárdok megjelenését a völgyben.”

Mindenesetre hangsúlyoznunk kell, hogy a másvilági állapotokat semmiesetre sem szabad a mostani állapotok, törvények és nézetek szerint elgondolni!

4. AZ UTOLSÓ ÍTÉLET CÉLJA

 

A külön ítélet akkor történik, mihelyt valaki meghal, tehát számtalanszor, az utolsó ítélet pedig a világ végén, tehát csak egyszer.

A külön ítéletnél Isten csak a lelkünkön hajtja végre ítéletét, az utolsó ítéletkor (a lélekkel immár egyesült) testünkön is végre fogja hajtani.

A külön ítélet után a lélek még a tisztítóhelyre kerülhet, az utolsó ítélet után csak a mennybe vagy a pokolba.

Az ember örök sorsa már a külön ítéletnél eldől. De kérdezheti valaki: Ha örök sorsunk már a külön ítéletnél eldőlt, mégpedig visszavonhatatlanul, megváltozhatatlanul és megfellebbezhetetlenül, mirevaló akkor még egy ítélet, az utolsó ítélet, mi utóbbinak a célja s rendeltetése?

1. Az utolsó ítélet első célja Isten dicsősége.

Egyes országokban néha ú. n. világkiállítást rendeznek, amelyben a világ minden országa, népe, vidéke, művészete, ipara, kereskedelme stb. kiállítja, bemutatja és szemlélteti alkotásainak legjavát. Az utolsó ítéleten a világtörténet csodálatos és egyedülálló emberkiállítása a teremtő és gondviselő Istennek dicsőségét fogja hirdetni. Glória in excelsis Deo! Dicsőség Istennek a magasságban!

2. Különös módon az isteni Gondviselés bölcsessége tárul fel az emberiség előtt. Megismerjük, hogy Isten milyen végtelen bölcsességgel irányította az egyes embereket és ezek összességét, hogy legfőbb célját és tervét elérje. Át fogjuk látni, hogy Isten még a rosszat, a gonoszat, a bűnt is jóra tudta fordítani és amit a világ Isten tervében érthetetlenségnek tartott, valójában és végeredményben bölcs intézkedés volt.

,,Az idők végén – mondja a próféta – majd megértitek (Isten) tervét.” (Jer. 23, 20.)

3. Az utolsó ítélet az isteni igazságosságnak feltüntetése és végső diadalra juttatása lesz.

Dániel próféta az utolsó ítéletnél „Könyvek felnyitásáról” szól. (7, 10.) E könyvön Szent Ágoston azt a körülményt érti, hogy mindenki csodálatos módon emlékezni fog egész életének minden jó és rossz cselekedetére. Feltűnik mindenkinek teljes múltjának erkölcsi mivolta, érdeme, vétke, mulasztása.

Az utolsó ítéletnek tárgya egyrészt az egész emberiség, másrészt az egyesek, amennyiben viszonyba, függésbe jutottak másokkal, illetve felelősek voltak másokért és viszont.

A külön ítéletnél a lélek csak elkövetett bűneit és szerzett érdemeit látja. Az utolsó ítéletnél azonban szemlélni fogja erényeinek és bűneinek következményeit is, amelyek halála után talán még századok, sőt évezredek múlva is mutatkoztak.

Gondoljunk csak az apostolok hatalmas működésére, egyes szentek áldásos hatására, viszont egy-egy álprófétának, hamis vallásalapítónak, erkölcstelen írónak, festőnek, szobrásznak, színésznek, nevelőnek romboló munkájára.

Az egyes embereknek ez a kölcsönös jó vagy rossz hatása e földi életben gyakran ismeretlen. Az utolsó ítéletkor ez is az ítélet tárgya lesz.

Némely újabb hittudós meggyőződése szerint világítéletkor Isten nemcsak egyesek felett hirdet ítéletet, hanem intézmények, felfogások, divatok, korok, népek, nemzetek, államok, uralkodó családok, eszmeáramlatok, bölcseleti s politikai rendszerek, egyházmegyék, szerzetesrendek, hamis vallások, szekták stb. felett. Továbbá, hogy ezek minő hatással voltak egyesekre, egymásra és a közösségre.

A Szentírás szerint Isten az utolsó ítéleten nemcsak az embereket fogja megítélni, hanem az angyalokat és az ördögöket is. (II Pét. 2, 4.) Hiszen ők is viszonyba jutnak az emberekkel. Különösen a gonoszléleknek, a „világ fejedelmének” hatása óriási e földi életben. Ennek végső fejleményei, következményei csak a világ végén lesznek teljessé, éretté s az utolsó ítélet alkalmával ismertté és megítéltté!

Minő egyedülálló, felséges látvány lesz az, amikor a történelem minden korszakának, országának, nemzetének és népének gyermekei, minden fajú, színű, nyelvű, korú, nemű, osztályú, vallású, műveltségi fokú emberei, felnőttek, kisdedek és csecsemők, hívők és hitetlenek, jók és gonoszok, angyalok és ördögök együtt lesznek, hogy várják az isteni ítéletet. Oly jelenet lesz ez, amelyet most nyelv közölni, toll leírni, ecset festeni, ész elképzelni képtelen.

4. Az utolsó ítéletnek további célja, hogy Jézus Krisztus minden teremtmény részéről együttes, nyilvános, ünnepélyes és tökéletes elégtételt nyerjen és hódolatban részesüljön.

E földi életben Jézusnak nem jutott ki az őt megillető általános és egyetemes tisztelet, hódolat és imádás.

Jézus földi életében rengeteg megalázást, fájdalmat, lelki s testi kínt szenvedett el. A rablógyilkos Barabbást elébe helyezték. Két lator között, mint náluknál súlyosabb büntetésre méltót keresztre feszítették.

Most megfordul minden. Egykor a zsidó főpap mint bíró ítélkezett a megkötözött Jézus felett. Most az utolsó ítéleten teljesedik Jézusnak a főpaphoz és környezetéhez intézett jövendölése: „Majd egykor látni fogjátok az Emberfiát az Isten hatalmának jobbján ülni, és eljönni az ég felhőiben.” (Mt. 26, 64.)

Az utolsó ítéleten Krisztus hűséges hívei és ádáz ellenségei, követői és üldözői, imádói és káromlói egyaránt kénytelenek lesznek rádöbbenni, elismerni és meggyőződni, hogy Jézus Krisztus valóban az Isten fia, a Szentháromság második isteni személye. A próféták prófétája és a királyok királya.

5. Végre az utolsó ítéletnek célja, az igazak jutalmának és a gonoszok büntetésének növelése.

Igaz ugyan, hogy minden embernek örök sorsa már a külön ítéletnél eldőlt, de a hittudósok teljes joggal különbséget tesznek a teljes és nem teljes boldogság, illetve kárhozat között (beatitudo resp. damnatio consummata vel adaequata et incompleta vel inadaequata).

Így pl. az üdvözült lelkek már a külön ítélet után élvezik a boldogság lényegét, de nem a teljességét. (Szent Ágoston: De Genes. ad lit. 1, 12. c. 35.) Utóbbit csak a test feltámadása és az utolsó ítélet elhangzása, illetve végrehajtása után élvezik. Hasonló az eset az elkárhozottaknál.

Már az a körülmény is emeli s fokozza az üdvözültek örömét és az elkárhozottak gyötrelmét, hogy sorsuk ismertté lesz az egész világ előtt.

„Ne mondjatok ítéletet idő előtt, míg el nem jő az Úr, aki a sötétség titkait is megvilágítja és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza, és akkor dicsérete leszen kinek-kinek az Istentől.” (I Kor. 4, 5.)

E földi életben akárhány ember álarcot viselt. Báránynak mutatkozott, holott ragadozó, veszedelmes farkas volt. Becsületesnek látszott, de gazember volt. Erényesnek mutatkozott, de házasságtörő és liliomtipró volt. Az utolsó ítélet alkalmával az álarc lehull, a képmutatást leleplezik, a titkos bűnösök gonoszsága napfényre kerül.

A gyilkos meg fogja pillantani áldozatát, az uzsorás kifosztottjait, a zsarnok elnyomottjait, a kéjenc elcsábítottjait, a rossz pap hanyagsága következtében elvesztett híveit, a botrányos életű szerzetes a példájával megfertőzött lelkeket stb.

És e teljes leleplezésnél jelen lesznek a szülők gyermekei, az elöljárók volt alárendeltjei, az urak egykori szolgái, a tanítók és nevelők tanítványai, a volt szomszédok, barátok, barátnők stb.

De viszont napfényre kerülnek egyúttal a jóknak, az igazaknak, az alázatosaknak, az apostoli lelkűeknek, a könyörületeseknek, bőségesen adakozóknak földi életük folyamán titkos, nem ismert, gyakran félreismert, tévesen megítélt, rosszul magyarázott erényei is.

A Szentírás a jámborok és istentelenek sorsa közötti különbséget az utolsó ítélet alkalmával így jellemzi.

„Akkor az igazak nagy bátorsággal állnak azok ellenébe, akik sanyargatták őket, és hiábavalónak gondolták fáradságukat.

Mikor ezt látják, iszonyú félelem háborgatja őket s elámulnak a nemvárt hirtelen üdvösség miatt.

Bánkódva mondják majd egymásnak s elfogódott szívvel sóhajtoznak: „Ezek azok, kiken egykor nevettünk, kikből csúfot űztünk! Mi ostobák, életüket őrültségnek és végüket dicstelennek véltük. Íme, mint számláltatnak Isten fiai közé, s a szentek között vagyon részük!

Valóban letértünk az igazság útjáról, az igazság világa nem fénylelt nekünk s az értelem Napja nem kelt fel számunkra!

Az igazságtalanság és romlás útjain elfáradtunk, bejártunk kietlen utakat, az Úr útjáról azonban nem tudtunk.

Mi hasznát láttuk a dölyfnek, és mit nyertünk a gazdagsággal való kérkedéssel.”

Mindez elvonult, mint az árnyék, mint a szálló mende-monda, mint a hajó, mely a hullámzó vizet átszeli, melynek, ha elhaladt, nem találni nyomát, sem gerince ösvényét a habokon; vagy miként a légben szálló madár, melynek nem lehet meglelni útja nyomdokát, hanem a lenge levegőn suhogó szárnyakkal csapkodva, erővel hasít utat a légben és szárnyat lebbentve tovarepül s utána útjának semmi nyoma sem marad; vagy mint ahogy a célba lőtt nyíl után az átszelt levegő rögtön ismét összefolyik, úgyhogy nem lehet látni pályáját: éppígy mi is, alighogy születtünk, máris elenyésztünk s az erény semmi nyomát sem tudtuk felmutatni, sőt elemésztett minket gonoszságunk!

Az igazak ellenben örökké élnek és jutalmuk az Úrnál vagyon, és gondjuk viselése a Magasságbelinél.

Ezért nyerik el az ékesség országát, s a szépség koronáját az Úr kezéből, mert jobbjával betakarja és szentséges karjával megvédi őket.” (Bölcs. k. 5, 1-17.)

5. KI LESZ A BÍRÓ AZ UTOLSÓ ÍTÉLETNÉL?

 

Az utolsó ítéletnél a bíró Jézus Krisztus lesz, aki emberi alakban fog megjelenni.

„Nem ítél az Atya senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta” – mondja maga Jézus. (Jn. 5, 22.)

Szent Péter apostol pedig így szól: „Megparancsolá (t. i. Jézus) nekünk, hogy hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírójává tett.” (Ap. csel. 10, 42.)

Az apostoli és a többi hivatalos egyházi hitvallás szerint is Jézus lesz az, aki eljövend ítélni eleveneket és holtakat.

Az utolsó ítéletnél Jézus nemcsak isteni, hanem emberi természetében is fog ítélni, mint „Emberfia”.

„Az Atya hatalmat adott a Fiúnak, hogy ítéletet tartson, mivel ő az Emberfia.” (Jn. 5, 27.) Vagyis Jézust földi életében az emberek ítélték el, most majd ő ítéli meg az embereket. Másrészt meg célszerű, hogy a testben feltámadt, tehát látható emberiségnek látható bírája legyen.

Ezért Jézus maga is előszeretettel használja az „Emberfia” kifejezést mindannyiszor, ahányszor az ítéletről szól. (Mt. 13, 41; 25, 31; Lk. 21, 27.)

A Szentírás tanúsága szerint az Úr Jézust az ítélethozatal alkalmával körül fogják állni az apostolok, mintegy bírótársai, testőrei, felségének apródjai. „Bizony mondom néktek, – ezek az Úr Jézus szavai – hogy ti, kik engem követtetek az újjászületéskor,[2] midőn az Emberfia az ő fölségének trónján fog ülni, ti is tizenkét széken fogtok ülni, ítélvén Izrael tizenkét nemzetsége felett.[3] (Mt. 19, 28.)

Az apostoloknak ez a szerepe egyrészt ünnepiesebbé teszi az ítéletet, másrészt egykori küldetésük számára igazságszolgáltató, jutalmazó és igazoló jellegű lesz. Hiszen az apostolok éppen Jézusért szenvedtek üldöztetést és János kivételével vértanúságot. Ők voltak az Úr legelső hívei és tanítványai, földi vándorlásának állandó kísérői, életének szem- s fültanúi, evangéliumának leghatásosabb hirdetői.

6. HOGYAN JÖN EL AZ ISTENI BÍRÓ?

 

Az Úr Jézusnak mint a világ ítélőbírájának eljövetele módjáról és körülményeiről maga Jézus és a Szentírás több helyen elég részletesen nyilatkozik. Lássuk előbb e nyilatkozatokat az eredeti szöveggel:

„Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen ... és meglátják az Emberfiát, amint jön az ég felhőiben, nagy hatalommal és fönséggel, és elküldi angyalait nagy harsonaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szél felől, az egek egyik végétől a másik határáig.”

(Mt. 24, 30-31.)

„Az Emberfia el fog jönni Atyja dicsőségében az ő angyalaival.” (Mt. 16, 27.)

„Akkor majd meglátják az Emberfiát nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor elküldi angyalait és egybegyűjti választottait a négy szél felől, a föld végétől az ég határáig.” (Mk. 13, 26.)

„Látni fogjátok az Emberfiát a hatalmas Isten jobbján ülni, és eljönni az ég felhőiben.” (Mt. 14, 62.)

„Miként a cikázó villám fénylik az ég egyik végétől a másikig, úgy lészen az Emberfia az ő napján.” (Lk. 27, 24.)

Lássuk mármost az Úr Jézus fenti szavainak értelmét részletezve, sorrendben.

Az Úr Jézus megjelenését meg fogja előzni „az Emberfiának jele”.

Ezen a hittudósok a kereszt jelét értik. Erre utal az Egyház zsolozsmájának következő mondata is: „A kereszt jele lesz az égen, midőn az Úr ítéletre érkezik.” (Hoc signum Cruciserit un coelo, cum Dominus ad iudicandum venerit. Off. de S. Cruce.)

Némelyek úgy vélik, hogy az a kereszt fog megjelenni és láthatóvá lenni, amelyen az Úr Jézus halálát lelte. Igaz ugyan, hogy ezt a keresztet az idő folyamán számos ereklyedarabkára forgácsolták, de Isten mindenhatósága számára nem jelenthet akadályt e részek egyesítése. Természetes, hogy a golgotai kereszt megjelenésére vonatkozó vélemény nem az Egyház hivatalos véleménye, sőt tetszetős voltán kívül egyébként meg sem okolható.

A kereszt jele már az Egyház történelmének folyamán is többször megjelent. Első ízben N. Konstantin császár idején e felírással: „E jelben győzni fogsz.”

Ugyancsak N. Konstantin császár uralkodása alatt Jeruzsálemben is feltűnt egy óriási kereszt jele, amely a Kálvária hegyétől az Olajfák hegyéig nyúlt el és több órán át ragyogott gyönyörű szivárványtól körülvéve. Erről Szent Cirill értesít minket.

1826 decemberében Migné városában (Poitierstől nem messze) egy kb. 70 méter hosszú, tökéletesen szabályos alakú, ezüst és halványrózsaszínű kereszt jelent meg, amelyet az egész város látott. A látvány annál feltűnőbb és meghatóbb volt, mert késő este történt, a csillagok teljes fényben ragyogtak, mintegy hátteret alkotva a keresztnek.

Lehet, hogy az utolsó ítélet alkalmával a kereszt lesz az egyedüli világító test. Hiszen a Szentírás szerint ekkor már nem világít a Nap, nem fénylik a Hold és nem ragyognak a csillagok. (Mt. 24, 29.)

A kereszt akkor már nem mint a gyalázat fája jelenik meg, hanem mint az isteni jóság, szeretet, áldozat, dicsőség, győzelem és diadal tündöklő jelvénye, hatalmi zászlója, örök hirdetője.

A kereszt jelvényének megjelenését követi magának az Úr Jézusnak, az isteni Bírónak megjelenése végtelen dicsőséggel, megdöbbentő hatalommal és diadalmas fenséggel.

Az Úr Jézus földi életében alázatos, szelíd, szerény, köznapi szavakkal beszélt és nyilatkozott önmagáról. De amikor az utolsó ítéletről szólt, a tekintélynek, nagyságnak, hatalomnak és dicsőségnek kifejező szavait használta, pl. hogy „megdicsőíttessék... –megcsodáltassék”. (II Tessz. 1, 7-10.) „Valamint a villámlás napkeleten támad és látszik napnyugatig, úgy lészen az Emberfiának eljövetele is.” (Mt. 24, 27.) „Az Úr Jézus megjelenik tűz lángjában.” (II Tessz. 1, 7-8.) A tűz lángja, mint Isten hatalmának és büntető erejének jele, máskor is kísérni szokta Isten megjelenését. (II Móz. 3, 2; íz. 66, 15; Mt. 3, 2; Ap. csel. 2, 3.)

Aqu. Szent Tamás szerint azonban Jézus Krisztus az utolsó ítélet alkalmával mégsem jelenik meg istenségének teljes feltárásával. Hiszen ez esetben a gonoszok máris a mennyben éreznék magukat. Mert az isteni lényeg szemlélését (visiobeatifica) nem lehet a mennyei boldogságtól elválasztani. A kárhozottak Jézusnak isteni voltára csak az említett körülményekből fognak következtetni. Dicsőséges hatalma és királyi méltósága csak emberi természetében fog megnyilvánulni.

Mint fejezetünk elején idézett szentírási helyekből láthattuk, Jézus az utolsó ítélet alkalmával nem egyedül fog megjelenni, hanem „hatalmának angyalaival”.

„Angyalok viszik zászlaját, a tündöklő keresztet s a napnyugta összes színeinek tüzes pompájában égő felhők az ő diadalszekere; angyalok harsonái zengik végig a tisztuló földön az Isten újrateremtő akaratát.” (Prohászka O. püspök.)

Mint ugyancsak hallottuk, Jézussal lesznek az apostolok is. Sőt bizonyos értelemben minden üdvözült is résztvesz az ítéletben (I Kor. 6, 2.), mikor Krisztus ítéletével egyetért.

A hittudósok valószínűnek tartják, hogy Krisztussal együtt meg fog jelenni a Boldogságos Szűz, a menny Királynője és talán egyes kiválóbb szentek is.

(folyt.)

[1]„Még a Fiú sem”, t. i. amint ezt fentebb is már megmagyaráztuk, közlés céljára, közölhető, közölni való tudással nem tudja.

[2]Vagyis a feltámadás után a világ megújulásakor.

[3]Izrael 12 nemzetsége jelképe volt az egész emberiségnek, kivált a szellemi Izraelnek, vagyis a hívek és választottak országának.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.