Medjugorje és a megdönthetetlen bizonyítékok (2)

Az alábbiakat Mark Mallett (Kanada) volt televíziós újságíró és díjnyertes dokumentumfilmíró írta.

II. Fejezet

Az alábbiakban felsorolunk néhány, Medjugorje és a látnokok elleni speciális „megdönthetetlen bizonyítékot”. Némelyikük jó kérdés, míg mások koholmányok, hibás idézetek és túlzások.

Az Egyház minden korban megkapta a prófécia karizmáját, melyet tüzetesen meg kell vizsgálni, de nem elutasítani. – Ratzinger bíboros, „Fatima üzenete”

Huszonnégy kifogás

1. Más látnokoktól eltérően a medjugorjei látnokok egyike sem lépett szerzetbe.

Az Egyház nem tanítja a prófétai állítások valódiságához szükséges kritériumként azt, hogy a látnokoknak szerzetbe kell lépniük. Ez minden bizonnyal egy pozitív gyümölcs. De vajon a házasság szentsége rossz gyümölcs? Azt sugallani, hogy a látók kevésbé szentek, vagy bizonyságtételük kevésbé hihető, mivel házas hivatást választottak, kissé sértő azok számára, akik tudják, milyen szűk és nehéz út lehet a házasság és a családi élet szentsége.

Épp ellenkezőleg, azt hiszem, hogy a látnokok házasélete pontosan tanúskodik azokról az időkről, amelyben élünk.

… A Második Vatikáni Egyetemes Zsinat döntő fordulópontot jelentett. A Zsinattal valóban ütött a laikusok órája, és sok laikus hívő, férfi és nő egyértelműbben megértette keresztény hivatását, ami természeténél fogva laikus apostolkodás… – Szent. II. János Pál, A laikus apostolkodás jubileuma, n. 3    

Azok, akik személyesen ismerik a látnokokat, tanúsítják, hogy gyönyörű, normális családjuk van.

2. A Ruini Bizottság „természetfeletti”-ként csak a medjugorjei első hét jelenést hagyta jóvá. A többi akkor nem hiteles.

A fatimai jelenések közül csak hatot hagytak jóvá annak ellenére, hogy 1929-ben volt egy másik jelenés, és Lucia nővér egész életében több látogatást ért meg. Betániában csak a jelenések egyikét hagyták jóvá. A ruandai Kibeho-ban csak az első jelenéseket hagyták jóvá annak ellenére, hogy az egyik látnoknak további jelenései vannak.

Az Egyház csak azokat a jelenéseket hagyja jóvá, ahol bizonyosak abban, hogy azok természetfeletti jellegűek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az állítólagos látnokok által hivatkozott bármely más mennyei kommunikáció szükségszerűen nem hiteles, hanem csak azt, hogy az Egyház továbbra is folytatja a megkülönböztetést, és lehet, hogy valójában soha nem határoz ezekről.

Mellékesen – és ez nem kis dolog – Medjugorjét kifejezetten említette Szűzanya azokban az üzenetekben, amelyeket jóváhagytak Itapirangában (Brazília, a ford.).  

3. A medjugorjei üzenetekből túl sok van és túl gyakoriak, ellentétben más jóváhagyott jelenésekkel.

Ezen írás időpontjában a Szűzanya állítólag már 36 éve jelenik meg a látnokok számára. A franciaországi Lausban a jóváhagyott jelenések több mint ötven évig zajlottak, és több ezret számoltak össze belőlük. Az Egyháznak két évszázadba telt, mire végül jóváhagyta a tiszteletreméltó Benoite Rencurel misztikus megtapasztalásait. Az argentin San Nicolas-ban több mint 70 jelenés volt. Szent Fausztinának számtalan kinyilatkoztatása van. Hasonlóképpen, amint említettük, a fatimai Lucia nővérnek adott kinyilatkoztatások egész életében folytatódtak ugyanúgy, mint a Kibeho-i látnok esetében.

Isten beskatulyázása helyett talán azt kellene kérdeznünk, hogy miért küld folyamatosan üzeneteket a Mennyország, és egyre inkább a XX. században? Egy futó pillantás az „idők jeleire” az Egyházban és a világban egyaránt meg kellene, hogy válaszolja ezt a kérdést a legtöbb lélek számára.   

Tehát túl sokat beszél ez a „balkáni szűz”? Ez néhány szégyentelen szkeptikus cinikus véleménye. Van szemük, de nem látnak, és fülük, de nem hallanak? A medjugorjei üzenetek tisztán egy anya és erős nő hangján szólalnak meg, aki nem kényezteti gyermekeit, hanem tanítja, bátorítja, és arra ösztönzi őket, hogy vállaljanak nagyobb felelősséget bolygónk jövőjéért: ’A történések nagy része az imáitoktól függ’ … „Engednünk kell, hogy Isten mindent megváltoztasson időben és térben az Ő Szent Arca előtt, aki van, volt és újra eljön. —Gilbert Aubry püspök (St. Denis, Reunion Island); Továbbítva „Medjugorje: a 90-es évek – a szív diadala” címre, Emmanuel nővér által.      

Ez az oka annak, hogy a „magánkinyilatkoztatást” nem lehet annyira könnyen elutasítani, ahogyan túl sok „értelmiségi” és „az ortodoxia őre” hajlamos ezt manapság megtenni. Hogy felismerjük a mennyei üzenetek figyelmen kívül hagyásának következményeit, nem kell tovább tekinteni, mint Fatima.[ 6] 

Mivel nem engedelmeskedtünk az Üzenet felhívására, látjuk, hogy beteljesült, Oroszország elárasztotta eltévelyedéseivel a világot. És ha még nem láttuk a prófécia utolsó részének teljes beteljesedését, akkor lassan, de nagy lépésekkel haladunk feléje. Ha nem utasítjuk el a bűn, a gyűlölet, a bosszú, az igazságtalanság, az emberi jogok megsértésének, az erkölcstelenségnek és az erőszaknak, stb. az útját. És ne mondjuk azt, hogy Isten büntet bennünket ilyen módon; éppen ellenkezőleg, maguk az emberek, akik előkészítik saját büntetésüket. Jóságában Isten figyelmeztet és a helyes útra hív bennünket, miközben tiszteletben tartja a nekünk adott szabadságot; így az emberek a felelősek. – Lucia nővér, látnok a Szentatyának címzett levélben, 1982. május 12-én; „Fatima üzenete”, vatican.va   

4. A látnokok gazdagok, és a pénz miatt.

Az Egyház nem nézi jó szemmel, ha valaki közvetlenül profitálna a jelenésekből, látomásokból stb. Azok, akik személyesen ismerik a látnokokat, tagadják ezt az állítást. A vád olyan emberektől származik, akik még soha sem találkoztak velük. Ez a legjobb esetben pletyka, a legrosszabb esetben rágalom.

Ezen a héten egy pappal beszéltem, akinek nemzetközi apostolkodást folytat az isteni irgalmasságért. Közeli barátja Ivánnak, a hat látnok egyikének. Éppen ellenkezőleg, a pap azt mondta: Iván amit kap, odaadja a szegényeknek. Évekig ő és felesége (aki óvodai nevelő) és gyermekeik megosztották házukat anyósáékkal (még mindig ott lennének, de azóta meghaltak vagy elköltöztek). Amikor beszéltünk az előadások tartásáról, megkérdeztem egy kaliforniai szervezőtől, hogy mennyit számít fel Iván (ez beugratós kérdés volt). Azt válaszolta: „Semennyit. Csak 100 dollárt kért a tolmácsának. Iván, aki továbbra is minden este látja a Szűzanyát, napjait az előkészületekkel és az imádsággal tölti, – és a jelenés után – több órára „normál földi üzemmódban” működik. „Az idő múlásával nehezebb lesz” – mondta a pap -, hogy visszatérjen a ’normál’ állapotba, miután ilyen régóta látja a Szűzanyát.” Ez soha nem lesz unalmas. A világ minden látnoka, akinek kiváltsága látni Miasszonyunkat, igazolja az ő kimondhatatlan szépségét és jelenlétét. 

Ami a többi látnokot illeti, a Szűzanya már a kezdetektől fogva mondta nekik, hogy azért vannak, hogy szolgáljanak. Ahogy a zarándokok áradata növekedett Medjugorjében, a látnokok megnyitották házukat, hogy helyet biztosítsanak az embereknek evésre és alvásra. Valójában menhelyet üzemeltettek, ahol méltányos díj ellenében a zarándokok megszállhattak és étkezhettek. A pap, akivel beszéltem, azt mondta, hogy nem csak az ételt biztosítják egyes látnokok, de leszedik utána az asztalt és ki is takarítanak az emberek után.

Furcsának tűnik számomra, hogy ez lenne a pénzcsinálás, és hogy 36 évvel később a látnokok „nagy lábon élnének” – az ugráltatás következtében.

5. A sok jelenés bizonyára szemfényvesztés, mert megjelent a turisztikai ipar.

Erre a Medjugorje-i írásomban válaszoltam, amikor a közelmúltban megállapítottam, hogy a néhai neves mariológus, Fr. René Laurentin gyakorlatilag ugyanígy válaszolt:  

Ne felejtsük el, hogy minden vallási kegyhely peremén vannak ajándékboltok, és bárhol is szentelnek egy szentet vagy boldogot, sok száz autó érkezik, és felbukkannak a szállodaláncok, hogy a vendégszeretetet biztosítsák a zarándokoknak. Monsignor Gemma érvelése szerint valóban azt kell mondanunk, hogy Fatima, Lourdes, Guadalupe és San Giovanni Rotondo szintén a Sátán által inspirált megtévesztés annak érdekében, hogy néhány ember meggazdagodjon? És akkor számomra úgy tűnik, hogy még a Vatikánhoz közvetlenül kapcsolódó Opera Romana Pellegrinaggi is utakat szervez Medjugorje-ba. Ezért … – interjú; vö medjugorje.hr   

Ugyancsak nem juthatsz be a Szent Péter térre anélkül, hogy ne haladnál el ajándéktárgy boltok, koldusok, kamu-művészek sora, és jelentéktelen „szent” csecsebecsék mellett. Ha ez egy szent hely hitelességének megítéléséhez alkalmazott standard, akkor a Vatikán valóban az Antikrisztus székhelye.

6. Egy exorcista Medjugorjét „nagy csalásnak” nevezte, tehát annak kell lennie.

Ezt a megjegyzés Monsignor Andrea Gemmától származik. A néhai római főexorcista, Fr. Gabriel Amorth azt mondta:

Medjugorje egy erőd a sátán ellen. A sátán gyűlöli Medjugorjét, mert az a megtérés, az ima és az élet átalakulásának a helye. Vö. „interjú Fr. Gabriel Amorth-tal ”, medjugorje.org 

Fr. René Laurentin szintén megszólalt:

Nem értek egyet Monsignor Gemma-val. Miasszonyunk jelenéseinek száma valószínűleg túl magas, de nem hiszem, hogy beszélhetünk sátáni megtévesztésről. Másrészt megjegyezzük, hogy Medjugorjében a legmagasabb a katolikus hitre történő megtérések száma: mit nyerne a Sátán azzal, hogy oly sok lelket visszavisz Istenhez? Az ilyen helyzetekben a körültekintés kötelező, de meg vagyok győződve arról, hogy Medjugorje a jó és nem a rossz gyümölcse. -interjú; vö medjugorje.hr  

Melyik ördögűzőnek van igaza? Jézus azt mondta: “Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt” [7] Innen fogod tudni.  

Az exorcistákról beszélve van egy pap, akit ismerek, aki Medjugorjében kapta meg a papi hívását, nemrégen ördögűző lett. Tehát, van egy csoda Medjugorje-ből, aki kiűzi a gonosz szellemeket?

Ha tehát a sátán meghasonlott volna magával, hogy állhatna fenn az országa?”  (Lk 11,18)

Valójában az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy amikor a Szűzanya Medjugorjében megjelenik, a démonok is megnyilvánulnak, ahogy azt 2017 szeptemberében kamerával rögzítették. Lehet hallani a háttérből feltörő „démoni üvöltéseket”, amit azok a papok is megerősítettek, akik ott voltak:

Továbbá a milánói egyházmegyéből Don Ambrogio Villa ördögűző beszámolt arról, amit Sátán mondott a közelmúltbeli ördögűzés során [magyar feliratos video itt. A szerk.]:

Számunkra (ti. a démonoknak) Medjugorje a pokol itt a földön! Spirit Daily, 2017. szeptember 18.

Ez biztosan így hangzott el.

7. Az üzenetek banálisak, erőtlenek, és intellektuálisan laposak.

Medjugorje üzenetei arra összpontosítanak, hogyan kell megtérni: az imádság a szív, a böjt, a gyónáshoz való visszatérés, Isten Igéjének olvasása, és misére járás, stb. által.[8] Talán három szóval lehetne összefoglalni: „Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.” Tehát hadd kérdezzem meg: manapság hány katolikusnak van folyamatos napi imaélete, járul szentségekhez és veszt részt aktívan a világ megtérésében?     

Igen, pontosan erről van szó.

Ezért Szűzanyánk újra és újra megismétli a létfontosságú üzenetet. Persze, ez nem olyan drámai és apokaliptikus, ahogy a szkeptikusok akarnák – ez körülbelül annyira szórakoztató, mint, hogy megenni a zöldségeket. De ez pontosan az, amit a Mennyország mond arról, hogy ebben az órában mire van szükség. Vitatkoznunk kellene az orvos által felírt gyógyszerről?

2006-ban elmentem Medjugorjébe, hogy magam vizsgáljam meg ezt a helyet. [ 9]  Egy napon egy barátom értesített arról, hogy a látnok Vicka az otthonából fog beszélni. Amikor megérkeztünk a szerény házhoz, ő az erkélyen állt, integetett és mosolygott annak ellenére, hogy elég beteg volt. Aztán beszélni kezdett, de nem a saját gondolatait. Inkább megismételte a Szűzanya ugyanazon üzenetét, amit 26 éve ismétel. Ahogy ezt tette, a tekintete megváltozott; ugrálni kezdett örömében, szinte képtelen volt fékezni magát. Riporterként és nyilvános előadóként meglepődtem, hogyan lehet ugyanazt az üzenetet elmondani napról-napra, ahogy ő tette… és mindig úgy beszélni, mintha ez lenne az első alkalom. Az öröme fertőző volt; üzenete valóban ortodox és gyönyörű volt.

Ami azt illeti, hogy az üzenetek gyengék … azonnal eszembe jut Fr. Don Calloway, aki egykor kábítószerfüggő és bűnöző volt, szó szerint láncokban vitték el Japánból. Egy napon felkapott egy könyvet Medjugorje „különc és sekélyes” üzeneteiről, melynek címe a Béke Királynőjének látogatása Medjugorjében. Amikor kiolvasta a könyvet, aznap este elárasztotta őt valami, amit még soha nem tapasztalt meg. 

Noha komoly kétségbeesés volt rajtam, a könyvet olvasva úgy éreztem, mintha megolvadna a szívem. Minden szón csüngtem, mintha az életet egyenesen nekem közvetítette volna. Soha nem hallottam bármit, ami ennyire csodálatos és meggyőző, és amire oly szükség van az életben. – bizonyságtétel, Ministry Values   

Másnap reggel elszaladt a misére, és átmosta a megértés és a hit abban, amit látott kibontakozni a felajánlás alatt. Aznap később imádkozni kezdett, és ahogy ezt tette, egész életének könnyei ömlöttek belőle. Meghallotta Miasszonyunk hangját, és mélyen megtapasztalta azt, amit „tiszta anyai szeretetnek” hívnak. Ezzel kilépett a régi életéből, és szó szerint 30 szemetes zsákot töltött tele pornográfiával és heavy metal zenével. Belépett a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról elnevezett máriás papok kongregációjába. Legutóbbi könyvei erőteljes hívások a Miasszonyunk hadseregébe, hogy legyőzzék a Sátánt, mint például a Rózsafüzér bajnokai.     

Elnézést, hogy lenne ez ismét egy „démoni megtévesztés”? Gyümölcsei alapján …

8. Amikor a pápa egy negatív döntést hoz, akkor milliók szakadnak el az egyháztól.

Igen, ezt az összeesküvés-elméletet nem csak átlagos laikusoktól, hanem néhány népszerű katolikus apologétától is hallom. Nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy Medjugorje egyik legnagyobb gyümölcse az, hogy az emberek ismét hűségesen fordulnak Krisztushoz és Egyházához. Semmi bizonyíték nem utal arra, hogy Medjugorje az egyháztól elszakadók seregét növelné. Éppen ellenkezőleg.

Másrészt vegyük az állítólagos látnok „Maria Divine Mercy” [Isteni Irgalmasság Mária. A szerk.] jelenséget, ami az évtized elején bukkant fel. Üzenetét püspöke elítélte (és döntését a Vatikán nem minősítette át „személyes véleménynek”, ahogyan a mostari püspökkel ez megtörtént). Melyek voltak a gyümölcsök? Gyanú, megosztottság, pápa-ellenesség, félelem és még az „Igazság könyve” is, amivel gyakorlatilag kánonikus státusba emelte önmagát. Itt van egy esettanulmány egy nagyon-nagyon káros magánkinyilatkoztatás formájában. 

Amikor találkozom olyan emberekkel, akik meggyógyultak, megtértek vagy elhívást kaptak papságra Medjugorje által, mindig megkérdezem tőlük, mit fognak tenni, ha a pápa Medjugorjét hamisnak nyilvánítja. „Nem tudom megtagadni, ami ott történt velem, de engedelmeskedni fogok a pápának.” Ezt a választ kaptam 100% -ban.

Persze, mindig lesznek olyan eszement emberek, akik elutasítják a Magisztériumot, amikor az Egyház nem ért egyet a „spiritualitásukkal”. Láttuk, hogy ez történik a „tradicionalistákkal”, a karizmatikus megújulás néhány résztvevőjével, és igen, még azokkal is, akik nem kedvelik Ferenc pápa pontifikátumát, és elutasítják az ő legitim tekintélyét.

Ahogy írtam (Why Did You Quote Medjugorje?), óvatosnak kell lennünk, de nem kell félnünk a magánkinyilatkoztatásoktól. Mienk a Szent Hagyomány biztonságos menedéke. Ha Medjugorje látnokai egy másik evangéliumot hirdetnek, mint amit kaptunk, akkor nem csak az első leszek az ajtóban, de nyitva tartom azt számotokra is.

9. Az emberek nem engedelmesek, amikor meglátogatják Medjugorjét, mivel a helyi püspök elítélte azt.

Míg Mostar püspöke negatív döntést hozott a jelenések természetfeletti természetéről, a Vatikán példátlan lépést tett azáltal, hogy a jelenésekkel kapcsolatos végső döntés hatalmát áthelyezte a Vatikánba. Tarcisio Bertone, a Hittani Kongregáció érseke kijelentette, hogy püspök meggyőződését…

… A mostari püspök személyes meggyőződése kifejezésének kell tekinteni, melyet jogában áll kifejeznie a hely ordináriusaként, de az az ő személyes véleménye és az is marad. Végül, ami a magánjellegű medjugorjei zarándoklatokat illeti, a Kongregáció rámutat arra, hogy ezek megengedettek, feltéve, hogy nem tekintik azokat a még zajló események igazolásának, melyek továbbra is egyházi kivizsgálást kívánnak. – 1998. május 26.; ewtn.com   

Ez megerősítette a Vatikán két évvel korábban kiadott nyilatkozatát:

„Nem mondhatjuk, hogy az emberek addig nem mehetnek oda, amíg nem bizonyul hamisnak. Ezt még nem mondták ki, így bárki mehet, ha akar. Amikor a katolikus hívők elmennek valahova, akkor spirituális gondozásra jogosultak, tehát az Egyház nem tiltja meg a papoknak, hogy laikus szervezésű utakon kísérőként elmenjenek a Bosznia-Hercegovinában fekvő Medjugorjébe.”- a Szentszék szóvivője, Dr. Navarro Valls; Catholic News Service, 1996. augusztus 21

Nem csak a pápa nem gondolja azt, hogy engedetlenek azok emberek, akik Medjugorjébe mennek, hanem elküldte oda Henryk Hoser lengyel érseket, hogy „mélyebb ismereteket szerezzen” katolikusok millióinak lelkipásztori szükségleteiről, akiket a Szűz Mária jelenéseiről szóló beszámolók vonzanak oda. [10] Nehéz elképzelni, hogy négy bizottság és minden benyújtott bizonyíték után – ha a Vatikán ezt démoni megtévesztésnek tekintené-, akkor azon dolgoznának, hogyan fogadják a helyszínre érkező zarándokokat.    

Hoser érsek válasza? Összevette Medjugorje-t Lourdes-dal, és azt mondta: [11]

… Elmondhatjuk az egész világnak, hogy Medjugorjében világosság van … szükségünk van ezekre a fényekre a mai világban, amely elindult  a sötétségbe. Catholic News Agency, 2017. április 5.  

Frissítés : 2017. december 7 -től a Vatikán engedélyezi a „hivatalos” zarándoklatokat Medjugorjébe. Lásd itt.

(folyt.)

Medjugorje és a megdönthetetlen bizonyítékok (1)

Medjugorje és a megdönthetetlen bizonyítékok (2)

Medjugorje és a megdönthetetlen bizonyítékok (3)

Medjugorje és a megdönthetetlen bizonyítékok (4)

A cikk letöltése egy dokumentumban (pdf, 20 oldal)

Létrehozva 2022. november 21.