III. RÉSZ

A VILÁG VÉGE

1. A TUDOMÁNY SZAVA

 A természettudósok, csillagászok és geológusok legnagyobbjai csaknem egyértelműen tanítják, hogy Földünk abban az állapotban, amelyben jelenleg áll, meg nem maradhat és hogy rá is vonatkozik a múlandóság törvénye. Sőt ezt a meggyőződésüket kiterjesztik az összes világtestekre.

 Csupán a világ és elsősorban Földünk elmúlásának előidéző okára vonatkozólag eltérőek a nézetek.

 Könyvünknek nem célja, hogy természettudományi értekezésekkel terhelje az olvasót. Ezért csak távirati rövidséggel említjük a Földünk elmúlására vonatkozó főbb elméleteket:

 Némelyek szerint Földünk vízkészlete egyre fogy, ennélfogva a földi légkör nedvessége is annyira le fog csökkenni, hogy a szerves élet lehetetlenné válik. A Föld kiszárad és olyan lesz, mint most a Hold (minden szerves élet nélkül) vagy éppen kozmikus porrá változik.

 Mások szerint a Földünk, belső feszítő erői annyira megnövekszenek, hogy vékony, szilárd kérgét (amely a tej felső hártyájánál aránylag nem vastagabb, viszonyítva a tej mennyiségéhez) szétrombolja, mint a bombát a benne levő ekrazit.

 Sokkal valószínűbb az az elmélet, amely ú. n. „kozmikus katasztrófának” tulajdonítja számos égitestnek, valamint Földünknek elpusztítását.

 Tény t. i., hogy a világtérben nemcsak fénylő, ragyogó, látható csillagok, bolygók, üstökösök és ködfoltok vannak, hanem léteznek, mégpedig nagy mennyiségben, sötét, fénytelen, ködszerű világtömegek is, amelyeknek kiterjedése óriási. Pl. egyeseké több milliónyi fényévű szélességgel és vastagsággal.

 Mármost megtörténhetik, hogy Földünk (Napunkkal és összes bolygóival együtt) ilyen sötét köd-tömeggel találkozik. Ennek következménye olyan hőemelkedés lenne, hogy Földünk újra izzó gáztömeggé alakulhat át. És ezt a véleményt nem a képzelet festi így ki, hanem az a csillagászati tapasztalat, hogy a világtérnek akárhány nagy csillagja áldozatul esett egy-egy óriási világégésnek. Egy példa a sok közül:

 1935-ben a Herkulesz csillagképben új csillagot fedeztek fel. Fénye oly gyenge volt, hogy csaka legerősebb távcsővel lehetett észlelni. Ez a csillag néhány nap alatt oly erősen kezdett fényleni, hogy ragyogása vetekedett az ú. n. elsőrendű csillagokéval. De rövid idő múlva kezdett veszíteni fényéből és a legerősebb távcső elől is eltűnt. Hasonlót figyeltek meg a hamburgi és sonnebergi csillagvizsgáló állomások 1939-ben az Orion közelében, az ,,Egyszarvú” csillagképben.

 Jeans James is írja: „Egyszer-másszor egy rendes csillag az égen hirtelen tüneményes fénnyel fellángol, eredeti fényének talán ezerszeresében ragyogván.” (Jeans-Perczel: A világegyetem. 65. old.) Csak a tejút csillagai között évente mintegy féltucat csillagnak ez a sorsa. Márpedig Napunk is a tejút rendszeréhez tartozik.

 Az említett óriási világköddel való összeütközés olyan elképzelhetetlen hőfokot fejleszthet, amelyben pillanatok alatt folyékonnyá olvad és gázzá változik minden anyag. Hiszen az atomok, az anyagnak ezek az építőkövei 4800 fok melegben felbomlanak, szétrobbannak.

 Ismét más elmélet a Nap kihűlésének tulajdonítja rendszerének pusztulását, tehát Földünkét is. Hiszen kétségtelen, hogy Földünk sorsa a Napétól függ. A természettan törvénye szerint minden természeti folyamatnál a hőnek egy része veszendőbe megy. Így a Nap hőkészlete is állandóan csökken a kisugárzás következtében. Bizonyos, hogy Napunk már kihülőben van. Felszínén a hőmérséklet mindössze 6.000 fok. Viszont vannak csillagok, amelyek 30-40 ezer fokkal izzanak. Napunk máris a gyengébb fényű, mondhatnók az „öregebb” csillagok közé tartozik. Igaz, hogy mostani hőkészlete is még évezredekig eltarthat, de egyszer mégis csak elfogy.

 Idevág az ú. n. entrópia törvény előidézte világhalál is.

 „Köztudomású ugyanis, hogy az egész világegyetem oly állapot felé törekszik, amelyben a világtér minden helyén ugyanaz a hőmérséklet uralkodik. Ez az ú. n. hőmérsékleti halál. Mert nyilvánvaló, hogy minden élet, minden hősugárzás s így tovább, csak ott lehetséges, ahol hőmérséklet-különbségek vannak. A gőzgép is csak ezen az alapon tud működni. Eddigi ismereteink szerint – mondja Wodetzky József – a világegyetemnek ez a végállapota kérlelhetetlenül bekövetkezik.”

 Ismét más elmélet:

 Jeans James: „A világegyetem” c. művében (ford. Dr. Perczel György) így okoskodik:

 A Nap a sugárzás következtében folyton veszít tömegéből, mindig kisebb lesz, összezsugorodik. Ám e tömegveszteség és összezsugorodása következtében a Földnek a Naptól való távolsága is növekszik. Száz évenkint kb. egy méterrel. Ezzel persze a Napnak hő-, fény-, villamos-, vegyi stb. hatása is idővel annyira megfogyatkozik (ha mindjárt évmilliók múlva is), hogy rajta legalábbis az élet lehetetlenné válik. Ugyanezt a nézetet vallja Dr. Kalmár László magyar csillagász is.

 „Húzd fel az órát, – mondja Salpeter amerikai csillagász – megy, jár, üt, ver, mutat pontosan, de elérkezik a perc, amikor megáll. A világ is egy óriási, csodálatos óraszerkezet, amely forog, kering, ragyog, sugárzik pontosan, de elérkezik majd számára is az idő, talán perc, talán nap, talán egy millióévnyi időszak, amikor felmondja szolgálatát.”

„A szőllőszem kicsiny gyümölcs,

Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék,
A Föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőllőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? Ez belékerül
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor.”

                                                            Petőfi Sándor

2. ISTEN SZAVA

 Ha a jó Istenről emberi módon beszélhetnénk, azt mondhatnók, hogy milyen jóízűen nevet a Föld tudósain, amikor a világ végének módjáról vagy idejéről vitatkoznak vagy fecsegnek.

 Hiszen még azt az egyszerű kérdést sem tudják megfejteni: Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, az almafa vagy az alma, illetve ennek a magja.

 Több mint valószínű, hogy Isten akár a tyúkot, akár a tojást készen teremtette, tehát egy pillanat alatt – a további rendes, lassú ütemű fejlődés képességével.

 Így teremthette meg akár egy pillanat alatt Földünket is, amelynek rétegeiről, milliós és milliárd éves korszakairól tudománykodnak.

 De éppúgy vethet véget is a világnak akár ezer vagy százezer év lassú leforgása közben, akár egy pillanat alatt.

 A gyárban a munkaszünet megkezdésekor egy gomb megnyomására a főlendítőkerék megáll, a rajta feszülő hatalmas szíj megszűnik forogni, és vele együtt a többi szíj is meglazul, mozgásuk, forgásuk meglassul, végre teljesen megszűnik. A mérnöknek vagy főgépésznek csak egy mozdulatába került az egész.

 A mindenség nagy gépezeteinél is elég lesz, ha szerkezetét Isten keze megérinti, mindenható akarata megakasztja vagy megszünteti.

 A természetben semmiféle mozgatás kezdete és vége nem eshetik ugyanabba a mozzanatba, mert minden változásnak időre van szüksége.

 De Aqu. Szent Tamás szerint másképp áll a dolog az isteni fenntartó tevékenység visszavonásával. Isten a teremtésben egy pillanat alatt hozta létre a dolgokat és ha ez a teremtő és fenntartó tevékenysége megszűnnék, a létezők egy pillanat alatt megszűnnének és nem valamilyen mozgás révén. (Eius operatione cessante, res in momento esse desinerent et non per aliquem motum.) (Decl. 36. q. 22.)

 De vajon Isten valóban meg akarja-e szüntetni ezt a mostani világot?

 Egyedül csak Isten, aki a világot a semmiből megteremtette, képes megmondani, hogy a világnak valamikor valóban vége lesz-e és hogyan!

 És Isten nyilatkozott is, mégpedig igenlően. Vagyis, hogy e világ a mostani alakjában és rendeltetésével meg fog szűnni.

 Mielőtt azonban Isten szavát a Szentírás alapján hallanók, előre kell bocsátanunk és erősen hangsúlyoznunk kell, hogy a „világ vége” szó voltaképp kétértelmű, sőt megtévesztésre alkalmas. T. i. A világnak nem lesz vége, hanem csak e világnak. Világosabban szólva: a mostani világ nem semmisül meg, hanem elváltozik, átváltozik, mégpedig jobbá, szebbé, tökéletesebbé és az üdvözültek boldogságához szabott és igazított lesz!

 „Mi pedig – mondja a Szentírás – új egeket és új földet várunk az Ő ígérete szerint.” (II Pét. 3, 13.)

 Az ötödik egyetemes zsinat kimondotta: „Aki azt állítja, hogy a jövő (utolsó) ítélet az anyagi világ teljes elmúlását jelenti és mindennek vége egy anyagtalan természet lesz és hogy a jövőben semmi sem marad fenn, ami anyagi, hanem csak a tiszta szellem, legyen kiközösített.” (Can. 11. contra Orig. Denzinger. edit. IX. n. 197.)

 A világ vége tehát nem megsemmisülést jelent, hanem átalakulást, átmenetet, megújulást, tökéletesedést.

 Amint Isten már a mostani világrendben nem a pillangót teremtette első állomásul, hanem a petét és nem a tyúkot, hanem a tojást, éppígy első állomásul nem atökéletes világot teremtette meg, hanem a mostanit, amelyből majd csak lesz, kifejlődik, átalakul a másik, az igazi, a tökéletes, az állandó, az örökké tartó.

 Kérdés, hogy vajon csak Földünk újul-e meg vagy az egész világ? Nem tudjuk. Ha a Szentírás „világról” szól, ezt éppúgy érthetjük és értelmezhetjük, mint e szavakat: világkörút, világháború, világkereskedelem s így tovább. Viszont a „Föld” szón lehet a világot is érteni, hiszen a Föld legtöbbünk számára a világot jelenti. Mégis valószínű, hogy az egész világ meg fog újulni. (V. ö. Lk. 21, 25. és Mt. 24, 29.)

 A Szentírás a mondott értelemben vett „világ végét” különféle szavakkal jelzi. Így: Ama nap, az Úr napja, Krisztus napja, az Emberfia napja, az utolsó nap (dies novissimus), vég, világenyészet (consummatio saeculi) s így tovább.

 Már az ószövetségi Szentírásban is szó esik a világ végéről. Pl. Zsoltáros így szól: „Te Uram, kezdetben megteremtetted a Földet. S a te kezed művei az egek. Azok elmúlnak, de Te megmaradsz. És mint a ruha, mind elavulnak, elváltoztatod őket, mint az öltözetek is elváltoznak, Te azonban ugyanaz maradsz.” (Zsolt. 101, 26-28.)

 De legvilágosabban és legegyszerűbben Krisztus Urunk szólott: „Ég és Föld elmúlnak.” (Mt. 24, 35.) „Elmúlik az Ég és a Föld.” (Mt. 5, 18.)

 Az apostol is visszhangozza és megismétli, hogy „e világ elmúlik”. (1Jn. 2, 17.)

 Az Úr Jézusnak és a Szentírás íróinak egyéb idevágó nyilatkozatait alább adjuk.

3. MIKOR LESZ E VILÁGNAK VÉGE?

 A Szentírás a világ végének időpontjáról nem nyilatkozik.

 Az Úr Jézus maga mondja: „Azt a napot és órát senki sem tudja, még a mennybéli angyalok sem, hanem egyedül csak az Atya.” (Mt. 24, 36.) Márk apostol szerint (sőt Máté némely kódexeiben is) Jézus hozzáteszi: „Még a Fiú sem” (Márk 13, 32.), t. i. mint ember, közölhető tudással, másszóval nem tudja, mint Isten követe. Éppúgy, mint ahogyan a gyóntató „nem tudja” mit gyóntak nála, vagy mint a katona, aki hadititok birtokában van.

 Más helyen is így szól az üdvözítő: „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időket és a pillanatokat, amelyeket az Atya önhatalmúlag megállapított.” (Ap. csel. 1, 7.)

 Pál apostol is így ír a tesszalonikaiakhoz: „Az időről és az óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom nektek …” (1 Tessz. 5, 1.)

 Az Anyaszentegyház a lateráni egyetemes zsinaton (1512) szigorúan megtiltotta (nequaquam praesumat), hogy bárki is merészeljen a világ végére vonatkozóan határozott időpontot hirdetni. Sőt kijelentette, hogy azok, akik ezt eddig megtették, egyenesen hazudtak.

 Hasonlóképp nyilatkoztak az Egyház hittudósai is. Pl. Suarez (In 3. Disp. 53. sect. 4. n. 6.), Aqu. Szent Tamás (Dist. 43. qu. 1. a. 3. sol. 2.), Szent Bonaventura (IV. dist. 48. a. 1. qu. 4.) s i. t.

 Az egyháztörténelem folyamán egyesek mindig akadtak, akik a világ végét meghatározott időpontra várták. Ennek az oka azonban részben az volt, hogy a Szentírásnak a világ végére vonatkozó jövendöléseiből csak egyet vagy mást ragadtak ki és ebből vontak következtetést, holott világos, hogy csak az összes ilyen kijelentéseket lehet és szabad együttesen szem előtt tartani.

 A másik oka az ilyen téves jövendöléseknek az volt, hogy az Egyház üldözésének súlyos idejében a hívek egy része a közeli világvégbe óhajtotta és szerette helyezni reményét.

4. A VILÁGVÉG ELŐJELEI

 Noha Krisztus Urunk határozott nyilatkozata és az Egyház tilalma alapján nem is tudhatjuk, hogy mikor, milyen évben, napon vagy órában következik be a világ vége, mégis maga az Úr Jézus szavai alapján, bizonyos meghatározott események fogják megelőzni a világ végét. Ezeket a világvég előjeleinek nevezzük. Ezek inkább nemlegesen jelzik a világvég idejét, vagyis oly értelemben, hogy addig a világ vége nem következhetik be, míg a szóban lévő előjelek nem mutatkoznak.

 Lássuk sorban a világvégnek Szentírás közölte előjeleit.

 Az első: az evangéliumnak hirdetése az egész világon. „Az egész világon hirdetni fogják az országnak ez evangéliumát, bizonyságul minden népnek és akkor jön el a vég” (Mt. 24, 14.) és „Előbb minden nemzetnél kell, hogy hirdettessék az evangélium.” (Márk 13, 10.)

 E két szentírási idézetben csak az Evangélium hirdetéséről van szó, nem pedig egyúttal elfogadásáról. Vagyis ez a megjövendölt előjel nem azt jelenti, hogy hamis hitű vagy pogány ember már nem lesz többé, hanem csak azt, hogy nem lesz e földön ország, ahol az Evangéliumot ne hirdetnénk. Szent Jeromos, Szent Ágoston és Aqu. Szent Tamás úgy véli, hogy mindenütt lesznek katolikus templomok is, amelyekben az igaz hitet közlik.

 A második előjel lesz „a pogányok egyetemességének” és a zsidóságnak megtérése.

 Szent Pál apostol írja a rómaiakhoz: „Nem akarom, hogy meg ne ismerjétek azt a titkot, hogy a vakság Izraelben csak részlegesen következett be, addig, amíg a pogányok egyetemessége be nem lép s így majd egész Izrael üdvözül, amint meg van írva: Eljő a Szabadító Sionból és elhárítja Jákobtól a gonoszságot.” (Róm. 11, 25-26.)

 „A pogányok egyetemességén” a hittudósok a pogányok nagytöbbségét értik. Mikor aztán az összes nemzetek elfogadják az Evangéliumot, a zsidók is meg fognak térni.

 A világvég harmadik előjele lesz az Antikrisztus megjelenése és a nagy hitszakadás.

 A Szentírásnak számos helyéből,[1] amelyben az Antikrisztusról világosan vagy képletesen szó van, róla a következőket tudhatjuk: a) eljön teljes bizonysággal; b) nem erkölcsi személy lesz, sem ördög, hanem valóságos ember, aki határtalan gőggel, hatalmi vággyal, zsarnoki erőszakkal, vadállati kegyetlenséggel és ravasz fondorlattal, Krisztus összes ellenségeit felülmúlja romboló hatásában és eredményben. Szent Jeromos szerint ördögtől megszállott egyén lesz. Az ítéletre jövő Krisztus azonban meg fogja őt semmisíteni, „eljövetelénekfényességével”. (II Tessz. 2, 8.)

 Végre az utolsó idők előjelei közé tartoznak rendkívüli természeti jelenségek.

 „Mindjárt pedig ama napok szorongatása után a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről és az egek erői megrendülnek.” (Mt. 24, 29.)

 „És nagy földindulások lesznek helyenként, dögvészek, éhségek, rettentő tünemények és nagy égi jelek.” (Lk. 21, 11.)

 Most csak az a kérdés, hogy ezeket a megjövendölt világvégi természeti jelenségeket szószerint kell-e vennünk vagy képletesen.

 Vannak, akik a szószerinti jelentéshez ragaszkodnak. Hivatkoznak magának Jézusnak következő szavaira: A népek kétségbeesetten rettegni fognak és „megdermednek azok félelmétől és várásától, mik a földkerekségre jövendők”. (Lk. 21, 25-26.)

 Márpedig – mondják – a fönti szavak képletes magyarázata esetén nem volna kellő ok az emberiségnek olyan dermesztő félelmére, amiről az Úr Jézus szól.

 Mások viszont ama véleményen vannak, hogy a Szentírás nem természettudományt akar tanítani, hanem a nép természeti felfogásához, elképzeléséhez és nyelvi használatához alkalmazkodik.

 Szent Ágoston egyházatya is a képletes magyarázathoz ragaszkodik. (Ep. 199. cap. 11, n. 39.) Ő az elsötétülő Napon és a fényét vesztett Holdon az Egyházat érti, amely a végső idők hitüldözése következtében világosságát s fényét elrejti. Az égről hullott csillagokon azokat az előbb még fénylő lelki híveket érti, akiket az Antikrisztus elcsábított.

 Prohászka Ottokár püspök így szól e helyekhez: „Tudjuk, hogy a világvég kozmikus katasztrófái nem egyebek költői színezésnél és népies leírásnál. Ahogyan Mózes népiesen írta le a teremtés történetét, úgy az apokaliptika a világ végét s hozzá még szenvedélyesen, élénk képzelettel, heves lélekkel, alakzatos nyelven.” (Prohászka: Elmélkedések az Evangéliumról. 1908. évi kiad. 453. old.)

 A Szentírás hivatalos magyar fordításának jegyzetében is így olvassuk: „A Nap és Hold elsötétedése, a csillagok lehullása és más hasonló csapások a jelképes jövendölések szokásos nyelvéhez tartoznak. Az ilyen világpusztulások a régiek természettudományi fogalmai szerint, merész költői képekben, szónoki nagyításokkal vannak leírva s tulajdonképpen nagy természeti és történelmi csapásokat jelentenek, a világ összeomlását, … Krisztus szavainak értelme tehát az, hogy az ő utolsó eljövetelét a természet világában is nagy megrázkódtatások, mintegy a természet vonaglásai fogják megelőzni.” (Mt. 24, 29-hez fűzött magyarázó jegyzet.)

 Hogy a világ végén az egész fizikai és csillagászati világ pusztulását kell-e értenünk, vagy csak Földünkét, erre – mint már fentebb mondották – sem a Szentírás, sem (ezidőszerint) a tudomány nem ad határozott választ. Aquinói Szent Tamás szerint csak a Föld pusztul el, amelyet annyi bűn, vétek, erkölcsi szenny fertőzött meg, hogy Isten dicsőségéhez és az üdvözültek boldogságához méltóbb Föld lépjen a helyébe. Mások viszont az egész teremtett világ és természet átalakulását hiszik.

 Ellenben két pontban megegyeznek az összes hittudósok és Szentírás-értelmezők:

 Az egyik, hogy a Földnek (illetve az egész teremtett világnak) pusztulása a holtak feltámasztása és az utolsó ítélet előtt fog megtörténni. A másik, hogy a világ összeomlása váratlanul jön. (Mt. 24, 38-39; II Pét. 3, 10.)

 Végre valószínű, hogy a világ összeomlásával együtt az emberi nem szaporodása is megszűnik.

[1]Mt. 24, 23; II Tessz. 2, 3-4; I Jn. 2, 22. és 4, 3. és a Jelenések könyvének több helye.

Létrehozva 2020. június 28.