Csontkovács, inga és akupunktúra

AKovacsDr. Kovács Gábor atya Mágia és hit. c. sorozatából (2004)

Papnövendék koromban egyik társamnak, aki a szeminárium többi növendékével együtt kirándult, focizás közben a bokája is kirándult. Úgy kellett hazaszállítani szegényt. Nem tudott a lábára állni, állapota rendkívül lassan javult. Egyik tanárunk azt javasolta, vigyük el egy ügyes vidéki emberhez, aki kézzel helyre tudja tenni a csontokat. Ekkor hallottam először a csontkovács szót. Dagadt bokájú testvérünkön a vidéki csontkovács csak keveset tudott segíteni, mert túl későn került hozzá.

Végül azért betegünk mégiscsak meggyógyult; bennem pedig megképzett a csontkovács alakja: kivételes ügyességű ember, mint az egykori hályogkovács, az a falusi kovácsmester, aki ügyes kezével hályogokat operált és vakokat tett látóvá, mindaddig, amíg valaki el nem magyarázta neki a szem bonyolult szerkezetét – attól kezdve nem mert emberi szemhez nyúlni, keze elveszítette biztonságát. A csontkovács, gondoltam, hasonló műveleteket végez természetes ügyességével, csak nem annyira kényes területen, hát több esélye van.

A csontkovács idilli képét egy fiatalasszony rombolta le bennem, aki elmesélte, hogy gerincproblémájával csontkovácshoz fordult. Vizsgálat közben, mialatt a csontkovács a háta mögött állt, hátratekintett, és azt látta, hogy a csontkovács ingázik. Mint tudjuk, az inga és a varázsvessző manapság divatos eszköz; alkalmazóik arra hivatkoznak, hogy ezekkel sugárzásokat érzékelnek („radiesztézia”), tehát eljárásuknak tudományos alapja van. Nem kétséges, hogy sugárzások és erőterek valóban léteznek a természetben, s az emberi testben is keringenek bioáramok, fellépnek elektromágneses erőterek. Csakhogy a radiesztézia adós marad annak megmutatásával, hogy milyen módszerrel miféle erőteret mér. Tudományosan hangzó, zavaros elméletekkel áll elő, a „sugárzás” neve alatt valami ismeretlent sejtet, amit asszociálunk a fizikából ismeretes sugárzásokkal, anélkül, hogy tudnánk róla, voltaképpen micsoda.

Múlt alkalommal tárgyaltuk az apriorit, a magátólértődőséget, amivel az áltudományos gyógyítás elfogadja módszerének érvényességét. Ez az aprorisztikus eljárás, amely hitet tesz az egzakt ismeret helyébe, rendkívül elterjedt a ma divatos alternatív gyógyászatban. Az apriori valamilyen rejtett tárgyra vonatkozik. Pl. bizonyítás nélkül föltételezzük, hogy létezik az emberi szervezetnek olyan sugárzása, amelynek az inga mozgásai szabatosan megfelelnek. Ez az állítólagos sugárzás nincs az ésszerű gondolkodás világossága elé tárva; a róla szóló ismeret nem természettudomány, hanem okkult tudomány. „Okkult” latinul azt jelenti: rejtett.

Az okkultista egy rejtett tényezőre hivatkozik, amelyet nem ellenőrizhetünk, a priori kell elfogadnunk. Ez az okkult apriori emlékeztet a hitre, amellyel Isten misztériumait befogadjuk. A különbség az, hogy míg a szent misztériumokban Isten megközelíthetetlen világossága rejlik, addig az okkult apriori mélyén homály van. „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). Isten igazsága belső lényegénél fogva nem okkult; ha nem vagyunk képesek beletekinteni, az akadály bennünk van. Az okkult „bölcsesség” viszont belső lényegénél fogva homályos, mert nem bírja elviselni a világosságot: az akadályt önmagában hordja. „Aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit” (Jn 3,20). Ahol az okkult apriorit fölfedezzük, tudnunk kell, hogy hamis numinózummal, démoni erőkkel állunk szemben. Az okkult apriori a keresztény hit démoni utánzata.

Térjünk most vissza az ingázó csontkovácshoz. Mint Gál Péter atya kimutatja „A New Age keresztény szemmel” c. könyvében, az inga és az ingázó között olyan kommunikáció folyik, amely csak tudatos lények között lehetséges. Az ingázó kérdéseket tesz föl az ingának, „és miután előzőleg kimondta, hogy a választ az inga milyen alternatív mozgásokkal adhatja meg, az inga ennek megfelelő mozgásokat fog végezni”. Egy fizikai erőteret nem lehet arra felszólítani, hogy amennyiben a kérdésre a válasz igenlő, az inga körözzön jobbra, ha tagadó, körözzön balra. A csontkovácsról alkotott képem, mikor a nép tanulatlan, de rátermett gyermekének gondoltam, a balgaságig naiv volt. Az ingázó csontkovács mágus.

Nem állítom, hogy nem voltak, vagy akár nincsenek ma is olyan „csontkovácsok”, akik egyszerűen csak ügyesek, és helyre tudják rakni a kimarjult ízületeket. Azt viszont állítom, hogy egyrészt ezt ügyes orvosok éppúgy meg tudják tenni, s amellett a kisujjukban is olyan anatómiai tudáshalmaz van, amihez a csontkovács nem is konyít; másrészt pedig állítom azt – és itt van, ami nagyon fontos – , hogy mára a természetes módszerek ürügye alatt fészket rakott a gyógyászatban a varázslás, és a közgondolkodás nem vette észre ezt az álcázást.

Azt mondják: természetgyógyászat, és az átlagember gyógyfüvekre, egészséges étrendre, masszázsokra, életviteli tanácsokra gondol – nem egészen jogtalanul, minthogy a természetgyógyászatnak nevezett irányzat mindezeket valóban tartalmazza, és nem egyszer sikeresen alkalmazza is – , közben pedig a „természetgyógyász” okkult tudományt okkult tudományra halmoz, és működésében azt is fölhasználja. „Most egy kicsit kiviszem a testéből” – mondja a természetgyógyász a mit sem sejtő páciensnek, és az váratlanul máris elváltozott tudatállapotban találja magát (megtörtént esetet idézek). Ez nem természetes gyógymód, ez ellenőrizhetetlen szellemi erők igénybevétele.

Gál Péter atya említett könyve tartalmazza Juhász Zoltánné Aranka tanúságtételét, aki főállású természetgyógyász volt, amíg Jézus Krisztushoz meg nem tért. Aranka nagyon világossá teszi, hogy a természetgyógyászatnak számos olyan eleme van, amit ma is jónak tart.

Ilyen a gyógynövények alkalmazása, a táplálkozási ismeretek, a különböző testmasszázsok, a vízkúrák, a napkúra, a levegőkúra. Állítom, hogy ezek főleg a megelőzésben, de az orvosi kezelés kiegészítéseként is nagyon eredményesek.

Hasonló a véleménye Dr Erdélyi Judit orvosnak is, aki a természetgyógyászat ellen írt kritikus munkájában lelkiismeretesen fölsorolja azokat a területeket, amelyeket nem kifogásol a természetgyógyászatban.

Valóban a természet megfigyelésén alapuló, bizonyos helyes élettani és biológiai ismereteket is tartalmazó módszerek: civilizációs bűnökkel és betegségekkel terhelt korunkban az egészséges életmódra vonatkozó tanácsok – táplálkozási és diétás módszerek, a mogásterápia különböző ágai, és ide sorolható a gyógyfüves gyógyítás is.

Súlyosan tévednek azonban mindazok, akik azt gondolják, hogy a természetgyógyászat ezekben az egészséges eljárásokban merül ki, vagy hogy ezek alkotják a lényegét. Az elnevezés félrevezető. Juhászné Aranka írja:

Ne gondolja senki, hogy ezekben az ártatlannak tűnő dolgokban nem lehet eltévelyedni. Saját példámat említettem már, hogy az egyszerű talpmasszázsból hogyan következtek egymás után a legkülönbözőbb tanfolyamok.

Felsorolni is nehéz, mennyi tanfolyamon vett részt Aranka. Amikor a talpmasszázs („reflexológia”) napi tíz órában végzett kemény fizikai munkája kimerítette, a következőképpen kínálkozott a megoldás:

Éppen ebben az időben hirdette Majoros János csodákkal kecsegtető bioenergetikai tanfolyamát, mellyel kifejezetten reflexológusokat, fényadókat, reikiseket célzott meg. Nem kevesebbet ígért, minthogy aki elvégzi a két napos tanfolyamot, és tőle beavatásban részesül, annak több százszorosára nő az „energiaszintje”. Ezzel úgy tűnt, hogy az én problémám megoldódik, hiszen ilyen nagy energiakészletből jut is, marad is. Azonnal jelentkeztem a tanfolyamra, mely után jött a többi – gyors egymásutánban. Nem volt többé megállás.

Radiesztézia, fényadás, reiki, bioenergetika háromszor és kiemelt szinten negyedszer, extraszensz bioenergetika, holisztikus gyógyítás, asztrológia, pszichotronika, természetgyógyászati diagnosztika, új homeopátia, agykontroll, extraszensz, sámánmasszázs, virágterápia, Arkánum Szellemi Iskola, táltos tanfolyam... A felsorolás nem teljes, de ahhoz elég, hogy érzékeljük: a mágia területén mozgunk. A természetgyógyászati alapállás belső logikával ragadta Arankát a mágikus módszerek felé. Szeretném nagyon világosan megmutatni, hogy miért.

Néhány évvel ezelőtt, egy antikváriumban kutatva a könyvek között, olyan könyvre bukkantam, amelyet egy akupunktúrával gyógyító orvos írt az akupunktúráról. Régóta érdekelt, vajon hogyan vélekednek az akupunktúra hívei e kínai módszer működéséről. Szívesen megvettem volna a könyvet, de ára akkori pénztárcámnak megfizethetetlen volt. Így hát csak alaposan átlapoztam. Sok esetleírást tartalmazott, amelyekkel, nem lévén szakember, nem tudtam mit kezdeni; amit kerestem, az volt, hogy mit gondol a gyakorló szakember az akupunktúra hatásának okairól. Annyit ugyanis már tudtam, hogy az akupunktúrában a test tűszúrással izgatott pontjai nem állnak idegösszeköttetésben azokkal a szervekkel, amelyeket a tűszúrások állítólag gyógyítanak.

A válasz, amit találtam, meglepő és egyúttal ijesztő volt. A szerző egyszerűen kijelentette, hogy ha meg akarjuk érteni az akupunktúrát, nem a modern orvostudomány ismereteivel kell közelednünk hozzá, hanem azokat félretéve a régi kínai orvostudomány álláspontját kell tanulmányoznunk. E régi bölcsesség szerint az emberi testet „meridiánok” hálózzák be, és ezek közvetítik a gyógyító hatást. És a huszadik századi orvos, hosszú oldalakon át, ábrákkal ismertette a kínai orvoslás tudományelőtti korszakának „meridiánjait”, amelyekről tudnia kellett, hogy létezésüket semmi nem bizonyítja! Ez az okkult apriori félelmetesen beszédes esete, és – hadd tegyem hozzá – árulás a tudományos tisztesség ellen. Nem azt kifogásolom, hogy az orvos nem tudta fölmutatni az akupunktúra hatásmechanizmusát.

Sok gyógyító eljárás van, amely a praxisban beválik, miközben a mechanizmus kutatása későbbre marad. Azt kifogásolom, hogy a nem-tudás beismerése helyett az érdeklődő elé tárt egy áltudományos magyarázatot. Ez szemléltető példa arra, hogyan működik a természetgyógyászati gondolkodás. Maga az akupunktúra egyébként tudományos kutatás tárgya lehet, hiszen tény, hogy Kínában eredményesen használják érzéstelenítésre. Amíg azonban hatékonysága kísérletileg bizonyítva nincsen, továbbá amíg nem bontakozik ki a hamis jin-jang filozófia és az asztrológia szellemi kontextusából, az akupunktúra szellemileg fertőzött terület, és a gyakorlatban kerülendő.

Amit itt elmondtam, csak példa volt arra, amit ki szeretnék fejteni: a természetgyógyászati gondolkodás struktúrájára. A természetgyógyászat alapelve, hogy a természet képes önmagát meggyógyítani. Ez az elv igaz lett volna a paradicsomban, de a bukott természet állapotában nem igaz. A bukott természet romlást és halált hordoz. Thor Heyerdahl megpróbálkozott a „természetes” élettel egy óceáni szigeten, de a dolog nem működött: felesége lábán olyan fertőzés támadt, amellyel vissza kellett térnie a „romlott” civilizációba, hogy az asszony életét megmentsék. Ahogy Heyerdahl nem találta meg a paradicsomot a földön, ugyanúgy nem találja meg a természetgyógyászat sem. Hamisan tételezi fel, hogy az orvostudomány mellett, amely számos beteget eredménnyel kezel, de ugyanakkor számos beteg halálához kénytelen asszisztálni, kell léteznie egy másik, hatékonyabb útnak a gyógyuláshoz. Ez a feltételezés okkult apriorikhoz vezet, belső logikával oda kell vezetnie.

Nincs alternatív gyógyászat. Mindaz a jó, amit a természetgyógyászatban találunk, a tudományos gyógyászathoz tartozik, annak része. Hiba szembeállítani vele. Erdélyi Judit szemléletes példákkal igazolja, hogy a gyógynövényes kezelést is felügyelnie kell az orvosnak; pl. ha valaki a cukorbajára inzulint kap és egyúttal vércukorcsökkentő teákat iszik, az félrekezeléshez vezet, ha az orvos nem kalkulálja be a gyógytea hatását. Viszont amennyiben a gyógynövényszakértő (régebbi szóval: drogista) egyeztet az orvossal, már nem képvisel alternatív gyógymódot, hanem a tudományos gyógyászat egyik területét – feltéve persze, hogy távol tartja magát az ingázástól, bioenergetikától és hasonlóktól. Nincs két legitim gyógyászat. Egyetlen gyógyászatnak van létjogosultsága: az orvostudománynak. Ami az orvostudomány előtt nem állja meg a helyét, az vagy közönséges sarlatánság, vagy pedig, ha tényleg gyógyít, okkult tudomány és démoni erőkkel működik.

A természettudományos kor racionalizmusa után ma hódít egy irracionalizmus, bizonyos lebecsülése a racionális tudományosságnak, nosztalgikus visszanyúlás az „ősi bölcsességhez”, amely igazából tudatlan vagy féltudományos. A kereszténynek, ahogy nemet mond a racionalizmusra, ugyanúgy határozott nemet kell mondania az irracionalizmusra is. A racionális természettudomány a keresztény kultúra ölén született. Nem Kína adta a világnak, nem India, nem a sámán- vagy táltoshit, hanem a keresztény Európa.

A középkorban, ahogy kialakultak az oktatás mind fejlettebb formái, és a plébániai, káptalani, kolostori iskolák után megjelentek a tudományegyetemek, amelyek az akkori tudás teljességét szándékoztak nyújtani, a tudományos gondolkodás is fejlődött. A középkor keresztényei hittek a logikában, mert hittek a Logoszban, a teremtő Igében. Hitték, hogy az univerzum nem vak erők irracionális játéka, önkényes és kiszámíthatatlan szellemek nyüzsgése, hanem az örök Bölcsesség műve, ezért gyökeresen racionális; logikus, mert a Logosz alkotása.

Amikor a múltba nézést, a klasszikus görög-római kultúra idealizálását fölváltotta a kíváncsi, kritikus és kérdező szellem, az európai egyetemen készen találta a gondolkodás műhelyeit, és az ott talált logikát csak alkalmaznia kellett a megismerni kívánt természetre. Így születhetett meg az az újkori gondolat, hogy amennyiben a kísérlet nyelvén logikus kérdést intézünk a természethez, logikus választ fogunk kapni. Ennek alapja a keresztény Logosz-hit, eszköze a skolasztikában kifejlődött logika. A pogány vallások alapjain ilyen gondolat nem születhetett, mert ezek személytelen erők küzdelmének vagy szeszélyes istenségek kaotikus kalandjának látták a valóságot.

Kifejlődött a kísérleti természettudomány, s bár voltak a hatalmas eredményektől elkapatott megnyilvánulásai, amelyekben teológiai alapjait fölöslegesnek hitte és megtagadta, a teológia egy pillanatra se tagadta meg a racionális tudományt, nem kérdőjelezte meg annak szükségességét. Amikor most az irracionális New Age hullám támadja a természettudományokat és „alternatív” utakat kínál, a keresztény hit az értelem oldalán, a tudomány oldalán áll.

Világosan meg kell mondani, hogy a tudomány nem osztható fel „hivatalos” és „alternatív” tudományra. A gondolkodás vagy megfelel a tudományosság kritáriumainak, vagy nem felel meg. Ha megfelel, a tudományhoz tartozik, ha nem felel meg, a tudománytalansághoz. Ez nem csupán a gyógyászatban igaz, hanem a történettudományban is. Nem lehet fölállítani egy „alternatív” történettudományt. Ha valóban tudomány, az egyetlen történettudomány része; ha valóban „alternatív”, ez tudományosságába kerül (mint láttuk Badiny Jós Ferenc „történetírása” esetében). A tudomány bizonyítékokkal dolgozik. Ahol szabatos bizonyítás helyett okkult apriorit pillantunk meg, a mágia területén vagyunk.

Visszatérve a betegségre és gyógyulásra, a hívő keresztény számára a Szentírás a Jakab-levélben tartalmaz egy fontos figyelmeztetést:

Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése. Illés hozzánk hasonló szenvedő ember volt, s amikor könyörögve könyörgött, hogy ne essék eső a földre, nem is esett három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, s a föld megadta termését (Jak 5,16-18).

Isten maga az élet, a gyógyulás, őbenne virágzik föl az ember, őbenne győzi le a pusztító erőket. Mi sem természetesebb a hívő számára, mint őhozzá fordulnia betegségben. Persze szó sincs arról, hogy az orvostudományt mellőzhetnénk, mert az is Isten természetes ajándékai közé tartozik. De nagyon furcsa dolog, ha az Istenbe vetett hitet zárójelbe téve, gyanús erők felé fordulunk. Jakab levele még arra is biztat bennünket, hogy Isten rendkívüli emberének, Illés prófétának hatékony imáját tulajdonítsuk magunknak.

Nem volna-e a helyesebb a kérő ima titkaiban elmélyedni – a feltétlen bizalom, a kiengesztelt szív, az Istennek való totális átadottság, az állhatatosság, a hálaadással való kérés, az égiekkel való kommunikáció törvényeit kutatni – , mint gyógyítási technikákba, módszerekbe vetni bizalmunkat? A természetgyógyászat – vagy ahogy szívesebben mondom: az alternatív gyógyászat – ebbe a hibába esik. Sok hívőnek sejtelme sincs a mágikus háttérről; mégis, vétkezik a hit ellen, amikor kétes gyógyítókban és módszereikben hisz, ahelyett, hogy egyedül Istenben hinne.

Hallottam egy családról, amely elment egy természetgyógyászhoz, hogy a természetes étrend tudományát elsajátítsa, és arra ébredt, hogy a buddhizmusban hisz, a kereszténységet pedig csak a buddhizmus egyik ágaként fogadja el. A keresztény, 1Tim 4,3 szerint, bármilyen ételt ehet; de nem szabad bármilyen szellemi táplálékot fogyasztania. Ez arra is áll, ami egyébként természetes és jó, ha egyszer a természetgyógyászat szerves részét képezi. Korábban már kifejtettem, hogy a démon nem elszigetelt „dobozkákat”, hanem egy-egy összefüggő szellemi területet száll meg. Az alternatív gyógyászat mérgezett szellemi kontextus.

Forrás

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.