“Egyetlen püspöknek sincs joga megtiltani a nyilvános miséket”

“Egyetlen püspöknek sincs joga megtiltani a nyilvános miséket” címmel jelent meg interjú május 7-én a német Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció előző prefektusával az olasz La Nuova Bussola Quotidiana oldalon. Az alábbiakban csupán két részletet emelnénk ki az interjúból.

Ferenc pápa több megnyilatkozásának társszerzője, Víctor Fernández La Plata-i érsek április 27-én úgy nyilatkozott a Religión Digital oldalnak, hogy a vasárnapi miserészvételi kötelezettség nem elengedhetetlen, és a járványveszély elmúltával akár teljesen el is törölhető. Müller bíboros erre így reagált:

“Egyes püspökök, mint Víctor Fernández, aki azzal büszkélkedik, hogy Ferenc pápa háttérírója, azt állítják, hogy a vasárnapi miserészvétel kötelezettsége egy az Egyház által bevezetett szabály. Ez egy újabb példája a katasztrofális teológiai felkészítésnek. A harmadik parancsolat az isteni törvényen alapul: arra kötelezi a zsidókat, hogy szenteljék meg az Úr napját. Számunkra, keresztények számára, ez a Feltámadás napja. De ugyanez Jézus parancsa: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”. És Szent Pál azt mondja: “Valahányszor e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek” (1Kor 11,26). Ez Jézus megváltó halálának és feltámadásának valódi és szentségi megjelenítése. A szentmisén a húsvéti misztérium részesei vagyunk. A II. Vatikáni Zsinat világossá tette ezt a Sacrosanctum Concilium és Lumen Gentium dokumentumokban (ld. 11. pont). És mégis vannak olyan püspökök, akik szerint a hívek túlságosan ragaszkodnak az Eucharisztiához. Ez abszurd. Az Eucharisztia Isten egyetlen igaz imádása Jézus Krisztusban. Nem a liturgia számos formájának egyikéről van szó, hanem a liturgia összes formája az Eucharisztiából nyeri a létét. Minden az Eucharisztiából nyeri az erejét és összhangját.”

Müller bíboros utalt azokra a hangokra is, amelyekről március 16-án mi is a bíboros atyáéhoz hasonló megjegyzést írtunk:

Gondoljanak azokra, akik az amazóniai szinódus előtt és közben erősködtek, hogy a bennszülött emberek számára nélkülözhetetlen az Oltáriszentség, és ezért lenne szükség nős férfiak pappá szentelésére. Most ugyanezek az emberek szégyentelenül érvelnek az ellenkezője mellett, mondván, hogy az Oltáriszentség nélkülözhető. Úgy érvelnek, mint a protestánsok, figyelmen kívül hagyva, hogy a protestáns reformáció kezdetétől fogva az Oltáriszentség áll a vita középpontjában.

Forrás

Létrehozva 2020. május 11.