Egy homepátiás vita margójára

alt

(részlet egy listalevélből)

"Keserves dolog, de ki kell mondani: a homeopátia – vallás. Mégpedig egy olyan kinyilatkoztatott vallás, amely a racionalitástól mereven elzárkózik, élményekre és hívei szerint kérdésessé nem tehető alapelvekre épül. Ez utóbbit a szaknyelv ideológiának nevezi."

Az egyetlen érv a homeopátia hívei szájából az, hogy működik. Tudjuk, hogy az inga, a jóslás, a varázsvessző stb. is sok esetben  működik. Meg azt is tudjuk, ki működteti. Ugyanakkor még a józan észnek is ellentmond az, hogy valami gyógyító hatású legyen, ha pl. mindegy, hogy három vagy 100 golyócskát veszek be belőle.

Az elhangzott érvelés teljesen egyértelmű volt, szerintem még az elfogulatlan kívülállókat is meggyőző, egy magát kereszténynek tartó ember számára pedig elegendő kellene legyen a figyelmeztetés: itt tisztázatlan eredetű, tehát legalábbis gyanús szellemi erőkről van szó, hiszen az világosan kiderült, hogy a szerek nem anyagként, anyagi mivoltukból fakadóan hatnak.

Sajnos az is látszott, hogy akik hívei a homeopátiának, legtöbben persze egy "csodás" gyógyulás után, azok hallani sem akarnak logikus megfontolásról, elméleti megközelítésről, gyakorlatilag azt hajtogatták érzelemtől túlfűtötten, hogy ez a módszer hatásos, nem kell antibiotikum, stb. és mégis meggyógyult a gyerekük, a páciensük, stb. és aki kételkedik, az miért nem érti meg, hogy ezt a kérdést nem lehet a tudomány eszközeivel megválaszolni....

Egyre jobban látszik, hogy a New Age sokszor azzal éri el a sikereit, hogy azokba a hézagokba férkőzik be, amelyek nagyon sok embernek okoznak fájdalmas sérüléseket: az egészségügy, a tudomány, az oktatás, a közélet stb. személytelensége, gépiessége, embertelensége. A Waldorf iskola, a természetgyógyászat, a New Age hamis csillogású reménysége mind olyan igényeket elégít ki, amelyeket az arra hivatottak sokszor teljesen elhanyagolnak. Ugyanakkor, ahogy Erdélyi Judit doktornő mondta, ez a csali, és mindig ugyanaz a horog van benne: a bálványimádás, a rabszolgaság, végzetes esetben a kárhozat....

Fontos lenne, hogy az egyházi személyek, papok, diakónusok, hitoktatók világos tájékoztatást kapjanak és ne fordulhasson elő, hogy valaki egy ilyen vitán elmondhatja, hogy az egész családja számára használja a homeopátiát és eközben hitoktatóként dolgozik! Nagy ebben a felelősségünk, hiszen nekünk is van olyan barátunk, aki a lelkivezetője véleményét kikérve állt el attól a tervétől, hogy a gyerekeit átvigye a Waldorf iskolába.

Az ilyen viták kevés eredményt hoznak, mindenekelőtt imádkozni kell! Dicsőíteni a Teremtőt, az Élet Urát, megvallani, hogy egyedül Jézus az Úr!

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.