Jézus Krisztus valós személy

alt

Sáry Pál római jogász a Mandinernek

A történeti Jézust az elmúlt kétezer évben sokan sokféleképpen próbálták elválasztani a hit Jézusától, de a két Jézus-kép a korabeli dokumentumok szerint egyáltalán nem áll ellentmondásban egymással. Ezt bizonyítják Sáry Pál kutatásai is, amelyek az I. századi római büntetőjog szempontjából vizsgálták meg Jézus pereit. Mit tudunk bizonyítottan a Názáreti személyiségéről, mennyire hitelesek a róla szóló Írások, és mennyiben szolgálja a Megváltó eredeti céljait a kulturális kereszténység? Karácsonyi nagyinterjúnk.

Sáry Pál (1970) a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait. 2003-ban PhD-fokozatot szerzett, 2012-ben habilitált, 2017-től egyetemi tanár. Több mint húsz éve tanít római jogot a Miskolci Egyetemen, ahol jelenleg a Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet igazgatója és a Római Jogi Tanszék vezetője. Öt műve jelent meg a Szent István Társulat kiadásában: Bűnvádi eljárások az Újszövetségben (2000), Keresztre feszítés az ókorban (2004), Pogány birodalomból keresztény birodalom: a Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében (2009), Iustinianus császár egyházpolitikai rendelkezései (2012), A forradalmár Jézustól a terrorista Szent Cirillig: liberális elképzelések – konzervatív szemmel (2017).

***

A történeti Jézus létezését jelentős számú és minőségű korabeli forrás igazolja, mégis sokan ma is legendának tartják. Tartható ez az utóbbi álláspont?

A tudományos körökben ma már szerintem senki sem vallja azt a régi marxista nézetet, amely szerint Jézus csak egy kitalált személy. Az evangéliumok által ábrázolt

Jézus egy olyan páratlan egyéniség, amilyet nem lehet csak úgy kitalálni.

S érdemes ehhez hozzátennünk, hogy az ókorban született keresztényellenes írások is valós, történelmi személyként tesznek említést Jézusról.

Jézus születése, illetve halála melyik évre tehető? Hogyan állapítható meg egyértelműen?

Jézus születésének évét nehéz pontosan meghatározni. Az biztos, hogy amikor a VI. században Dionysius Exiguus, a tudós szerzetes kiszámolta és a Róma alapítása utáni 754. évre tette Jézus születését, néhány évet tévedett. A Jézus születésekor uralkodó és a betlehemi kisgyermekek megölését elrendelő Nagy Heródes ugyanis Josephus Flavius szerint i. e. 4-ben halt meg. Tertullianus, a nagy keresztény hitvédő a III. század elején azt írta, hogy az Augustus által elrendelt népszámlálás, ami miatt Józsefnek és Máriának Názáretből Betlehembe kellett mennie, Sentius Saturninus alatt történt, aki i. e. 9–6 között volt legatus Syriában. Mivel Máté szerint Heródes halálakor Jézus még kisgyermek volt, Jézus i. e. 7-ben vagy 6-ban születhetett. Jézus halálának évét könnyebb meghatározni. János szerint abban az évben a zsidó húsvét (vagyis a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte) szombatra esett, ami Pilátus 26-tól 36-ig tartó helytartósága alatt 30-ban és 33-ban fordult elő. Lukács szerint Keresztelő János Tiberius császár uralkodásának 15. évében, vagyis 28-ban lépett fel, amit röviddel később – valószínűleg még szintén 28-ban – Jézus fellépése követett. Mivel Jézus nyilvános működése három évnél biztosan nem tartott tovább, Jézus halálának éve inkább 30-ra tehető, és nem 33-ra.

Ön római jogászként az I. századi római büntetőjog tételei alapján megvizsgálta Jézus büntetőpereit, és arra a megállapításra jutott, hogy azoknak valóban úgy kellett megtörténniük, ahogy az Újszövetség megörökítette. Mondana egy-két példát, miként támasztja alá a bibliai beszámolókat a korabeli római büntetőjog?

A római tartományokban a meghódított nép saját hatóságai korlátozott jogkörrel tovább működhettek: letartóztathatták a bűnelkövetőket, kivizsgálhattak bűnügyeket, kisebb büntetéseket kiszabhattak és végrehajthattak, de halálos ítéletet nem hozhattak és nem hajthattak végre; a főbenjáró bűnügyek elbírálása a helytartó hatáskörébe tartozott. A Rómának behódoló ún. kliens-uralkodók (ilyen volt Galilea ura, Heródes Antipász is), akiknek a területe nem lett provincia, a római polgárjoggal nem rendelkező alattvalóik felett teljes joggal bíráskodhattak. A római jog ismerte az eljárási kegyelem intézményét, melynek egyik esetét képezte az, amikor a hatóság a nép kérésére megszüntette a vádlott elleni eljárást.

A lázadó tartományi lakosokra kereszthalál várt,

és ilyen esetben – római polgárjog hiányában – az ítélet ellen fellebbezésre nem volt lehetőség. A kivégzettek holttestét a keresztről levenni és eltemetni csak a helytartó külön engedélyével lehetett. Mindezek a szabályok Jézus szenvedéstörténetében is világosan megjelennek.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.