Rövid cikksorozatunkban azt járjuk körül, miért téves a keleti katolikus egyházak házas papjaira hivatkozva érvelni a nős férfiak (“viri probati”) pappá szentelése mellett a latin egyházban; hogyan terjedt el a cölibátus nélkül élő házas papság legitimitásának hamis mítosza; és hogyan erősítette tovább ezt a mítoszt Ferenc pápasága az elmúlt néhány évben.

[Ez a cikksorozat Veszprémi Csaba szerkesztőnk munkája. A sorozat első része IDE KATTINTVA olvasható.]

Vajon az Egyházba megtért keleti katolikus közösségekkel szemben is ez volt az eredeti gyakorlat? Ahogy említettük, e téren a keleti közösségek befogadásának pontos feltételei egyelőre homályosak a számunkra (olvasóink esetleges segítségét előre is hálásan köszönjük). Mint azonban látni fogjuk, a keleti közösségek bizonyosan nem kaptak általános engedélyt Rómától házas férfiak pappá szentelésére, és a mai gyakorlat ebben meglehetősen újkeletű.

A katolikus egyházon belül ma 23 keleti részegyház működik, Rómával egységben, a pápa fősége alatt. Ezek katolikus egyházon belüli működése e táblázatban megadott dátumokkal vette kezdetét. A megtért anglikán közösség személyi ordinariátusaival szemben a keleti katolikus egyházak meghatározott (hagyományos) területekhez kötődve kerültek egységbe a római egyházzal.

A huszonhárom részegyház közül az etióp, a szír-malankár, a szír-malabár, és a kopt katolikus egyház papjai elfogadták és a mai napig gyakorolják a római katolikus egyház kötelező papi cölibátus gyakorlatát. A többi keleti egyház a korábbi gyakorlatát tartotta meg: házas férfiakat is pappá szentelnek, akiknek a felszenteléssel nem kell lemondaniuk a házaséletről, a megözvegyülésükkel azonban nem házasodhatnak újra, püspökök pedig házas férfiak nem lehetnek.

Már a XIX. században – elsősorban hívek migrációja miatt – felmerült keleti katolikus egyházakban az igény, hogy terjeszkedni szeretnének, új területeken alapítva egyházközösségeket. Visszakövethető, hogy ebben e közösségek, épp a cölibátus gyakorlatuk miatt, konfliktusba kerültek Rómával.

Nyugat-Európában a párizsi érsek, François-Marie-Benjamin Richard bíboros (akinek folyik a boldoggá avatási eljárása) hivatalos kérdéssel fordult a Szentszékhez, állásfoglalást kérve abban, megengedett-e az, hogy házas keleti papok a hagyományos területükön kívül végezzenek szolgálatot. Kérdésére a Hitterjesztési Kongregáció (mai nevén: Népek Evangelizációjának Kongregációja) adott választ 1890. május 12-én, kijelentve, hogy ez nem lehetséges, mivel a cölibátusgyakorlatuk ellentétben áll a római egyházéval, és az új terület hívei között a házas, családos papok jelenléte botránykeltő lenne.

A Hitterjesztési Kongregáció az érseknek adott iránymutatását 1897. május 1-jén már az Egyesült Államokra kiterjesztve tette kötelezővé. A Kongregáció a rendelkezéseket az 1929. március 1-jén kiadott “Cum data fuerit” dekrétumában célzottan az amerikai rutén görögkatolikus közösségekre alkalmazva rögzítette ismét. A rendelkezéseket tíz évvel később, 1939-ben, a Kongregáció újból megerősítette.

E rendelkezések szerint a keleti katolikus egyházak az eredetileg csatlakozott, hagyományos területeiken kívül nemcsak nem szentelhetnek pappá házas férfiakat, de házas papok egyáltalán nem végezhetnek szolgálatot. A házas papok tilalmára válaszul a mindössze néhány évvel a “Cum data fuerit” kiadása előtt alakult pennsylvaniai rutén görögkatolikus ordinariátusok hívei közül becslések szerint mintegy kétszázezren tértek vissza az ortodox egyházba (összehasonlításul: a rutén görögkatolikus egyháznak ma összesen alig több, mint 400 000 tagja van a világon).

A Szentszék ennek ellenére is kitartott a tilalom helyessége mellett. Róma 1929-30-ban a “Cum data fuerit” előírásait valamennyi keleti katolikus egyház számára kötelezővé tette minden olyan nem hagyományos területen (teljes Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, és Ausztráliában), amelyen valamely keleti katolikus egyház a pápától területi ordinariátus megalapítására kért és kapott engedélyt.

A tilalom még az 1970-es és ’80-as években is fennállt, amikor észak-amerikai keleti katolikus püspökök megpróbáltak házas férfiakat a távoli, hagyományos területeken pappá szenteltetni, és a saját területükön titokban szolgálatba állítani. Az olyan esetekben, ahol erről a Szentszék értesült, a felszentelt házas férfiakat felfüggesztették a papi szolgálat alól.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. december 10.