Böjt és ima a pánamazóniai szinódusért

alt

Októberben Rómában gyűlnek össze az amazóniai régió püspökei, hogy megvitassák a térség problémáit. A szinódus munkadokumentuma kapcsán Schneider püspök és Burke bíboros felhívják a figyelmet a benne lévő tévtanításokra, imát és böjtöt hirdetnek. Felhívásukat teljes terjedelmében közöljük, ill. letölthető pdf-formátumban:

​Ima- és böjthadjárat: Esedezzünk Istenhez, hogy a tévedés és az eretnekség ne mételyezze meg a pánamazóniai püspöki szinódus közelgő rendkívüli közgyűlését

Különböző prelátusok és világi megfigyelők, valamint több világi intézmény figyelmeztetett, hogy a püspöki szinódus titkársága által közzétett, a pánamazóniai térség közelgő rendkívüli közgyűlésének vitaanyagául szánt Instrumentum laboris szerzői súlyos teológiai tévedéseket és eretnekségeket foglaltak a dokumentumba.

Felhívjuk a katolikus papokat és a világi híveket, hogy csatlakozzanak ima- és böjthadjáratunkhoz, melyben a következő szándékokért esedezünk a mi Urunkhoz és Megváltónkhoz, Szűz Édesanyja közbenjárását kérve:

  • hogy a szinódus közgyűlése ne hagyja jóvá az Instrumentum laborisba foglalt teológiai tévedéseket és eretnekségeket;
  • hogy Ferenc pápa – péteri szolgálatát teljesítve – erősítse meg testvéreit a hitben, és határozottan utasítsa el az Instrumentum laborisba foglalt tévedéseket, ne hagyja jóvá a papi cölibátus megszüntetését a latin egyházban, és ne vezesse be a „kipróbált férfiak” (viri probati), vagyis a hitükben kipróbált és bizonyos életkort megélt nős férfiak felszentelésének gyakorlatát.

Negyvennapos ima- és böjthadjáratot javasolunk, amely 2019. szeptember 17-én kezdődik, és egy nappal a pánamazóniai püspöki szinódus rendkívüli közgyűlésének vége előtt, vagyis október 26-án fejeződik be. Természetesen bárki bármikor bekapcsolódhat a hadjáratba, akkor is, ha csak később értesül róla.

Azt javasoljuk, hogy a negyvennapos ima- és böjthadjárat alatt naponta legalább egy tized rózsafüzért mondjunk el és hetente legalább egyszer böjtöljünk a fenti szándékokért. Az Egyház hagyománya szerint a böjt azt jelenti, hogy naponta csak egyszer lakunk jól, és még legfeljebb kétszer étkezünk. Azoknak, akik képesek rá, a kenyéren és vízen való böjtöt is javasoljuk.

Kötelességünk figyelmeztetni a híveket a legfontosabb tévedésekre, amelyeket az Instrumentum laboris terjeszt. Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a dokumentum hosszú, a nyelvezete pedig homályos, különösen a hitletétemény (depositum fidei) vonatkozásában. A legfőbb tévedések közül különösen az alábbiakat emeljük ki:

1. Burkolt panteizmus

Az Instrumentum laboris a „Földanya” pogány elfogadtatását javasolja az amazóniai törzsek burkoltan panteista kozmológiája alapján.

  • A bennszülöttek felfedezik, miként tekinthető minden rész „olyan dimenziónak, amely lényegét tekintve a többi résszel való kapcsolatában létezik, egyetlen alapvető egészet alkot” (21. pont), és így „a természet egészével is egységben van” (18. pont), és „a szellemekkel is párbeszédet folytat” (75. pont);
  • A mindennapi életüket és a „helyes életről” alkotott elképzelésüket „az egész kozmosz (a természet, az emberek és a legfőbb lény)” és „a különböző spirituális erők” (12. és 13. pont) között fennálló „kapcsolatok összhangja” jellemzi, ahogyan azt Ferenc pápa „mantrája” tömören összefoglalja: „minden mindennel összefügg” (25. pont);
  • „Az emberek és a kozmosz összhangját és egyensúlyi helyzetét” az „idősebb gyógyítóknak” (88. és 89. pont) a természet által és a természettel kapcsolatban ható (25. pont) „soknevű istenséggel” kapcsolatos meggyőződései és rítusai „teremtik meg”. (87. pont)
  • Meg kell hallanunk tehát a „Földanya” kiáltását (146. pont), fel kell hagynunk a „Földanya” kipusztításával (17. pont), és egészséges összhangban kell élnünk a „Földanyával” (85. pont).

Az Egyház Tanítóhivatala elutasítja az efféle burkolt panteizmust, mivel az összeegyeztethetetlen a katolikus hittel: „Az istenségével az egész teremtést átható Földanya melegétől várják, hogy áthidalja a szakadékot a teremtés és a zsidóság/kereszténység transzcendens Atyaistene között, és leszámolnak azzal az elképzeléssel, hogy egy ilyen Lény fog megítélni minket. Ebben a látásmódban, amely zárt univerzumot állít elénk, »Isten« és a többi szellemi lény pedig – velünk együtt – ezen belül található, rejtett panteizmust ismerünk fel” (a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa: „Jézus Krisztus, az élő víz hordozója – Keresztény reflexió a »New Age«-ről”, 2.3.1.).

Az Egyház Tanítóhivatala a következőképpen utasítja el a panteizmust és a relativizmust:

„Viszonylagossá teszik a vallás tanítását, és olyan homályos világnézetet csinálnak belőle, amely vallásos nyelvbe öltöztetett mítoszok és jelképek rendszereként jelenik meg előttünk. Ezenkívül gyakran panteista módon képzelik el Istent, ami összeegyeztethetetlen a Szentírással és a keresztény hagyománnyal. Immár nem Istennek tartozik az ember személyes felelőséggel a tetteiért, hanem a kozmosszal szemben vannak kötelességei, így a bűn igaz fogalmát is kiüresítik, és a Krisztus általi megváltás szükségességét is tagadják.” (II. János Pál Iowa, Kansas, Missouri és Nebraska püspökei ad limina látogatása alkalmával mondott 1993. május 28-i beszéde)

2. A pogány babonák mint az isteni kinyilatkoztatás forrásai és az üdvösség alternatív útjai

  • Az Instrumentum laboris a rejtett panteista elgondolástól az isteni kinyilatkoztatás téves fogalmáig jut el. Gyakorlatilag azt állítja, hogy Isten továbbra is közli önmagát a történelemben a népek lelkiismeretén és a természet kiáltásán keresztül. E szerint a nézet szerint az amazóniai törzsek pogány babonáiban az isteni kinyilatkoztatás érhető tetten, és így az Egyháznak párbeszédet kell folytatnia velük, és el kell fogadnia őket:
  • Amazónia olyan „teológiai hely”, ahol a hit, pontosabban szólva „Isten történelmi tapasztalata” megélt valóság; „az isteni kinyilatkoztatás sajátos forrása: olyan epifánikus hely, ahol Isten ölelése testet ölt a történelemben” (19. pont);
  • Az Egyháznak „fel kell fedeznie Isten megtestesült és cselekvő jelenlétét a bennszülött népek spiritualitásában” (33. pont), és „más utakat” (39. pont) kell látnia bennük, hiszen a teremtő Lélek „évszázadokon át alakította ezen népek spiritualitását, már azelőtt is, hogy az apostolok az evangéliumot hirdetni kezdték volna” (120. pont), és arra tanította őket, hogy „higgyenek az Atyistenben, aki egyben a Teremtő Anya”, és „élő kapcsolatot ápoljanak a természettel és a »Földanyával«”, valamint az „őseikkel” (121. pont).
  • Az Egyháznak párbeszédet kell folytatnia, és tartózkodnia kell attól, hogy másokra erőltessen „megkövesedett tanokat” (38. pont), „a hit olyan megfogalmazásait, amelyeknek más kulturális vonatkozásaik vannak” (120. pont), és hogy olyan „imperialista hozzáállást tanúsítson, amely a saját hitvallás elfogadásához köti az üdvösséget” (39. pont), és miközben így tesz, az Egyház folytatja útját „a Szentlélekben való egység felé, hogy megtalálja önazonosságát” (40. pont).

Az Egyház Tanítóhivatala elutasítja, hogy Isten – a Szentírásban és a szenthagyományban fellelhető – kinyilatkoztatásának egyedülálló mivoltát relativizálják, és a következőket tanítja:

„Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is (…) Az isteni írásokat a Szent Hagyománnyal együtt mindig is hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert Isten sugalmazására egyszer s mindenkorra vannak írásba foglalva, s változatlanul közvetítik magának Istennek az igéjét, és a prófétáknak és az apostoloknak szavaiban a Szentlélek hangját szólaltatják meg. A Szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést és magát a keresztény vallást is.” (a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciójának 21. pontja)

Az Egyház Tanítóhivatala határozottan állítja, hogy egyetlen Megváltó és Üdvözítő van, Jézus Krisztus, az Egyház pedig az Ő egyetlen misztikus teste és menyasszonya:

„Jézus Krisztus üdvözítő közvetítésének egyetlen és egyetemes voltával együtt az általa alapított Egyház egyetlen voltát is szilárdan mint katolikus hitigazságot kell hinni. Így miként csak egy a Krisztus, úgy egy az Ő teste, egyetlen a menyasszonya is: »Egyetlen egy a katolikus és apostoli Egyház«. Továbbá az Úr ígéreteiből, miszerint soha nem hagyja el Egyházát (vö. Mt 16,18; 28,20), s Lelkével vezetni fogja (vö. Jn 16,13), következik, hogy a katolikus hit szerint az Egyház egyetlensége és egysége, és mindaz, ami az épségéhez hozzátartozik, soha nem megy veszendőbe.” (A Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozata Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról, 16. pont)

3. Kultúrák közti párbeszéd az evangelizáció helyett

Az Instrumentum laboris azt a téves elméletet képviseli, hogy a bennszülött emberek már részesültek az isteni kinyilatkoztatásban, és hogy az amazóniai katolikus egyháznak „változtatnia kell hittérítői és a lelkipásztori hozzáállásán”, és nem szabad többé egyetemesen igaz és jó tanításról és gyakorlatról beszélnie. Az Instrumentum laboris továbbá megjegyzi, hogy a bennszülött emberek jelképeinek és rítusainak gazdagítaniuk kell az Egyházat:

  • A „világ felé nyitott Egyház” őrizkedik attól, hogy „egyetemes értékű megoldással álljon elő”, és „mindenki által felügyelt, egységes tanokat alkalmazzon” (110. pont). A kultúrák közti kapcsolatokat támogatja, vagyis azt, hogy „az egymással párbeszédet folytató kultúrák kölcsönösen gazdagítsák egymást”, hiszen „az inkulturáció cselekvő alanyai maguk a bennszülöttek” (122. pont);
  • Az Egyház továbbá elismeri, hogy „a bennszülöttek lelkisége gazdagíthatja a keresztény tapasztalatot”, és „olyan hitoktatást valósít meg, amely a bennszülött és afrikai eredetű kultúrák narratívájának nyelvezetét és jelentését teszi magáévá” (123. pont);
  • Mikor a hívek megosztják egymással „istenélményeiket”, „istenélményeik mássága egymás hitét növeli és mélyíti el” (136. pont).

Az Egyház Tanítóhivatala elutasítja azt a gondolatot, hogy a hittérítő tevékenység nem több, mint a kultúrák egymás általi gazdagodása, és a következőket tanítja:

„Azokat a sajátos kezdeményezéseket, melyeknek keretében az evangélium hirdetői, akiket az Egyház küld, az egész világra elmennek, hogy hirdessék az evangéliumot és meghonosítsák az Egyházat a Krisztusban még nem hívő népek és csoportok körében, általában misszióknak nevezzük; (…) E tevékenységnek sajátos célja az evangélium hirdetése és az Egyház meggyökereztetése olyan népek és csoportok körében, melyekben még nem honosodott meg. (…) Ennek a magvetésnek a legfőbb eszköze Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése.” (a II. Vatikáni Zsinat Ad gentes kezdetű dekrétumának 6. pontja)

„Az inkulturációval az Egyház elevenné teszi az evangéliumot a különböző kultúrákban, és ezeket a népeket kultúrájukkal együtt be is kapcsolja a saját közösségébe, ezzel átadja nekik saját értékeit, miközben átveszi az ő értékeiket, és meg is újítja azokat. Így az Egyház az inkulturációval világos jelét adja annak, ami a lényege, és a misszionálás alkalmasabb eszközévé válik.” (II. János Pál pápa Redemptoris missio kezdetű enciklikájának 52. pontja)

A teljes cikk elolvasható itt.

A felhívás teljes szövege letölthető formátumban (pdf)

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.