Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (5)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann “Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

 5.2. Az embereket illetően

 a) Kasztrendszer a hinduizmusban

Hogy a hinduizmusban 60 millió pária van, és ezeket nem is sorolják az emberi társadalomba, sőt korábban „érinthetetlennek” nevezték és ennek megfelelően bántak is velük, az nem jelent árulást a hinduizmussal szemben, hanem kifejezetten annak tanítása szerint való.

A Bhagavad-Gita című eposz megmutatja az üdvösség útját minden kaszt számára, még a sudrák és az asszonyok számára is (sudrák = a legalacsonyabb kaszthoz tartozók, akiknek a magasabb kasztokat szolgálniuk kell). A páriák milliói azonban nemcsak társadalmilag, hanem vallásilag is kivetettek. 

Az igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy a mai Indiában az embertelen kasztrendszert, négy magasabb rendű és mintegy 2000 alacsonyabb rendű kasztjával együtt hivatalosan megszüntették és nem ismerik el. De ugyanezen igazság érdekében azt is meg kell tudnunk, hogy az ország többsége ma is éppúgy él, mint azelőtt. Új-Delhi, a főváros messze van, és a kasztrendszer ma is rányomja bélyegét India szociális struktúrájára, még ha örvendetesnek mondhatjuk is, hogy vannak kaszton kívüliek, akik miniszteri székben ülnek és brahminok, akik szakácsként dolgoznak.

Jézus minden egyes embernek emberi nemességet és méltóságot tulajdonít. Mindez benne foglaltatik az ember istenképűségében. „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá” (Ter 1,26), olvassuk már a Biblia elején. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.” (Mt 25,40/45) Tehát Jézus, Isten Fia azonosítja magát a társadalom legkisebbjeivel. Ezzel pedig a legmagasabbra értékeli őket. Jézus nem ismer el semmiféle osztályt, kasztot, fajt vagy társadalmi „mostohagyermeket”, mert minden ember kivétel nélkül homlokán viseli az istenképűség nemesi bélyegét.

b) A nők helyzete a mohamedánizmusban

Az iszlámban nincs ugyan kasztrendszer, de van helyette valami más. Vitathatatlan, hogy Mohamed milyen lekicsinylően és pesszimisztikusan vélekedett a nőkről. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy számára a nő csak élvezeti cikk és munkaeszköz volt. Ez kiviláglik abból is, hogy tizenegy felesége és négy ágyasa volt. Kézenfekvő, hogy az iszlám házasságjogban a férfiaké minden előny és a nő szenved minden hátrányt. Egy férfinak – ha lehetősége van rá – négy felesége lehet. Ma már a legtöbb férfi számára a gazdasági helyzet lehetetlenné teszi a poligámiát. A házasságjoggal magához kötött feleségeken kívül vannak a rabszolganők, akiket a férfi korlátlan számban tarthat úgy, mint ágyasokat. Egy férfi háromszor eltaszíthatja magától jog szerinti feleségét, de ismét vissza kell fogadnia. Ha azonban az asszony nem engedelmeskedik férjének, az bezárhatja és megkorbácsolhatja őt. Igen sok arab-iszlám országban még ma is a háztartási eszközök közé tartozik a korbács. 

Az iszlám házasságjog értelmében a házasságkötés magán-kereskedelmi ügylet. A férfi jogot nyer a feleségére, az viszont a hozományra. A magán-házasságkötést a férj szabad akarata és mérlegelése alapján felbonthatja. Csak a férj válhat el és a válás rendkívül könnyű. Ám az igazság kedvéért itt is meg kell állapítanunk, hogy a számtalan elhagyatott asszony és gyermek súlyos szociális helyzetet teremt, ezért a modern iszlám államokban gyógyító megoldásokra törekszenek. A modern Törökországban pl. bevezették az európai házasságjogot. Megtiltották a többnejűséget és a nő leteheti a fátylat.

Mennyire más ez is Jézus Krisztus Evangéliumában. Jézus Krisztus kereken megtiltja a válást. Jézus a válási tilalommal kincset ad az asszonynak, a gyengébb teremtménynek. „A férfi dicsősége az asszony.” Ez egészen más, mint amikor a nő a férfi játékszere és szolgálója. Jézus kíséretében asszonyok is voltak, ezzel is egyenjogúságot és méltóságot adott az asszonyoknak. És még egy: minden vallás ítéletet tartogat a megesett asszony számára – Jézusnál bocsánat várja őt. Mikor házasságtörő asszonyt vittek elé, Jézus így szólt hozzá: „Senki sem ítélt el? Én sem ítéllek el.” (Jn 8,10-11) Jézus az egyetlen, aki ezt az asszonyt vádolhatná, mert ő maga makulátlanul tiszta, s mégis ezt mondja: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.” (Jn 8,11) Mária Magdolnának, akinek már sok férfival volt dolga, nemcsak hogy megbocsátott, hanem feltámadása után neki jelent meg először, s így arra méltatta, hogy a feltámadás első hírnöke legyen.

Forrás

Létrehozva 2019. szeptember 16.