Szemérmetlenség szándékosan szakadt ruhát viselni?

alt

Talán a ruházat az egyik legérzékenyebb személyes ügy, amit szóba hozhatsz másoknál. Az, hogy hogyan öltözködsz, teljesen személyes üggyé vált. A legtöbben a saját véleményükre hagyatkoznak, hogy mi a megfelelő.

Vannak persze bizonyos határok. A legtöbb katolikus elméletileg bevallja, hogy van olyan, amit úgy lehet címkézni, hogy „erkölcstelen vagy szemérmetlen ruházat”. Ezek olyan ruhák (vagy azoknak hiánya), melyek nem megfelelően fedik a testet, ezért erkölcsileg vagy társadalmilag nem elfogadhatók.

Azonban, ezen az extrém példán kívül a legtöbb ember úgy gondolja, hogy viselhet bármit, bárhol és bármikor, következmények nélkül. A ruhának már nem kell tisztának lennie. Az emberek hordhatnak szándékosan szakadt, foltos és lyukaktól hemzsegő ruhákat anélkül, hogy félnének az elutasítástól. A ruhának már nem is kell ruhának lennie. Lehet rongyos, sőt, minél szakadtabb, annál jobb.

Hogy a ruhák lehangolónak tűnjenek

Az ilyen szakadt ruhákat „lehangoló ruhának” nevezik (jogosan), és egyre divatosabbak. Már nem csak az amatőrök tépik szét találomra a kifakult farmereket, vagy a kiskereskedők hullatják a könnyeket. Ez a fő divatirány.

Az előkelő világ sikkesként karolta fel a „lehangoló” ruházatot. A divattervezők új technológiát használnak és specialistákat alkalmaznak, hogy megkaphassák azt a természetesen molyrágta, kopottas kinézetet, amitől úgy tűnik, mintha már húsz éve viselnék azt a ruhát. A szakértők ma hegesztőpisztolyt, légpisztolyt, lézert és koptatógépet használnak, hogy előállítsák a laza szálakat, kifakult szövetet és tátongó lyukakat. A Nordstrom most dobott piacra egy 425 dolláros farmert, ami teljesen úgy néz ki, mintha sáros lenne.

A szakadt ruhák viselésével divatot teremtettek, ami állítólag azt hirdeti, hogy ennek viselője gondtalan, gátlásoktól mentes és önellátó. Ironikus, hogy az ilyen „független” emberek rohannak a divat után, hogy úgy nézzenek ki, mint bárki más. Ráadásul azokat, akik szakadt ruhát vásárolnak, valószínűleg még jobban megkopasztják. A szakadt, márkás ruhákból gyakran többet adnak el, mint az újakból, és sokkal magasabb árcédulával érkeznek.

Azon túl, ami nyilvánvaló

A világ megőrült. Senki sem tudja ezt kimondani?

Nem kéne magyarázkodnod, hogy miért nem jársz rongyos ruhában. Ezt anyádnak már kiskorodban meg kellett volna tanítania neked. Összevarrta volna azonnal a szakadást, ha meglátta volna azokat. Ha talált volna egy lyukat valahol, visszavitette volna veled az ilyen ruhát a boltba, hogy visszakapja a pénzét.

Az idők sajnos megváltoztak, ahogy néhány anya is. A divattudatos anyukák közül sokan szakadt rövidnadrágban és egyedileg lyukasztott pólóban járnak.

Talán az alapok felülvizsgálata segít egyértelművé tenni, miért rossz ez. Bármennyire is politikailag inkorrektnek hangzik, ki kell mondani, hogy a szakadt ruha nem szemérmes, és nem szabad viselni.

Nem ruha

Talán az első lépés a megerősítés, hogy a szakadt ruha nem szemérmes ruházat, mert nem igazi ruházat. Ez az állítás garantáltan tűzvészt okoz, de tisztán metafizikai szempontból el kell ismerni, hogy ezek a ruhák nem töltik be a funkciójukat.

A legtöbb ember tiltakozna, hogy ez igenis ruha, csak másfajta, ami kényelmesebb, és így az embereket boldogabbá teszi. Az embereknek azt kell tenniük, ami a legjobban boldoggá teszi őket. Ezért szakadt ruhát kell viselniük, hogy ne aggódjanak a megjelenésük vagy állapotuk miatt. Minden a kényelemről szól.

Míg a ruhának kényelmesnek kell lennie, a ruhának a célja nem a kényelem, hanem a védelem. A ruha azért van, hogy védje és díszítse a testet és a személy szemérmességét. Azt állítani, hogy a ruha célja a kényelem, olyan, mint azt mondani, hogy az ízletesség, nem pedig a táplálkozás a célja az ételnek. Ez olyan, mint azt mondani, hogy a relaxáció, nem pedig a megfiatalodás a célja az alvásnak.

Munkálkodni a ruha célja ellen

Amikor egy divattervező gondosan elkészít egy ruhát egy lyukkal olyan helyen, ahol természetesen csak kopás által jelenne meg, akkor olyan ruhát készít, hogy szándékosan kockázatnak teszi ki azokat a helyeket, ahol a legnagyobb védelemre lenne szükség. Amikor ugyanaz a tervező lyukakat hagy a szexuálisan szuggesztív helyeken, azzal megint a ruha célja ellen dolgozik, ami az, hogy eltakarja, amit illik.

A szándékosan szakadt ruhák a ruha célja elleniek. Ezek annak karikatúrái, hogy milyennek kell lennie a ruházkodásnak. A test díszítése helyett a tépés folyamata azt, ami erős, gyönyörű és rendezett kéne legyen, átváltoztatja valamivé, ami gyenge, csúnya és kopott. A szakadt öltözék rendetlen, ezért nem szabad ilyet viselni.

A szemérmesség elveszett fogalma

A második ok, amiért szakadt ruhát nem szabad viselni az, hogy ez szemérmetlen.

Ismét egy állítás, ami idegesítő. A legtöbb ember ellenezné, hogy szeméremsértőnek mondjunk valamit mindaddig, amíg a szakadt ruházat el nem ér egy extrém vetkőzési pontot, amit erkölcsileg és társadalmilag elfogadhatatlannak tartanak.

És itt a probléma bökkenője. Az emberek teljesen elvesztették a szemérmesség fogalmát, és azt, hogy hogyan jelenik meg. Az emberek még a katekizmus szerinti definícióját sem ismerik ennek az erénynek.

Az emberek összekeverik a szemérmességet a szüzességgel, így csak érzékiséggel társítják. A szemérmesség fontos szerepet játszik a tisztaság megőrzésében, de ennél sokkal többről van szó. Ez gyakran tévesen csak a női ruházathoz kapcsolódik, pedig vonatkozik a férfiakéra is.

Az egyén méltósága

A szemérmesség az az erény, mely megvédi egy személy méltóságát másokkal kapcsolatban. Ez mind az egyénnek, mind a társadalomnak előnyös, mert szabályozza a személy külső megjelenését és viselkedését, és így segít a társadalomnak civilizálttá és harmonikussá válni.

A ruhán túl a szemérmesség a személy beszédmódjához, testtartásához, gesztusaihoz, általános megjelenéséhez kapcsolódik. A szemérmesség arra hívja az embereket, hogy viselkedjenek jól másokkal szemben, megfeleljenek az illem és tisztességtudás normáinak, melyek egy rendezett társadalom egészséges szokásai között megtalálhatók.

Amikor megfelelő módon mutatod magad másoknak, szemérmes vagy. Amikor kontrollálod külső cselekedeteidet és modorodat a társadalomban, szemérmes vagy. Ha kiszámíthatatlanul cselekszel és úgy beszélsz, hogy megsértesz és semmibe veszel másokat, akkor szemérmetlen vagy.

Hanyagság az öltözékben

Ami a katolikus ruházatot illeti, ez azt jelenti, hogy ragaszkodunk mindenhez, ami megfelel egy léleknek, ami a Szentlélek temploma. Úgy öltözködsz, ahogy elrendelik, magadhoz méltóan és ésszerűen. A felnőttek úgy öltöznek, mint a felnőttek, a gyerekek úgy öltöznek, mint a gyerekek. A méltóságok a hivatalukkal összhangban öltözködnek.

Azt is jelenti, hogy nem szabad gondatlanul öltözködnöd. Aquinói Szent Tamás mondja, hogy szemérmetlen vagy, amikor indokolatlanul hanyagul nézel ki, és nem az életállapotodnak megfelelően jelensz meg. Akkor is szemérmetlen vagy, ha arra törekszel, hogy felhívd a figyelmet magadra azáltal, hogy nem törődsz a jó megjelenéssel (Summa, II-II, q. 169, a. 1).

Az erkölcstelen és sokat megmutató ruházkodás természetesen szemérmetlen. A helytelen, piszkos és szakadt uniszex ruházat is szemérmetlen. Nem illik egy olyan ember méltóságához, akit Isten képmására és hasonlóságára teremtettek. Amikor a Szűzanya Fatimában a szemérmetlen divat ellen szólt, akkor erre a fajta szemérmetlenségre is utalt.

Küzdelem a szemérmetlenség ellen

A szemérmesség régen az illendőség és a tisztesség fogalmán alapult, melyek kultúráról  kultúrára változtak. A probléma ma az, hogy kevés a minta a tisztességre. Valójában a szemérmetlenség lett a szabvány.

Egy mindent-megtehetsz társadalomban, amit felemésztett a modern élet frenetikus mértéktelensége, azt mondják, hogy legyen meg mindened most, azonnal és könnyedén, függetlenül a következményektől. Arra bátorítanak, hogy szemérmetlenül viselkedj a beszédben és a ruházatban. Csoda, hogy a társadalom ilyen civilizálatlan manapság? Meglepő, hogy ennyit beszélnek az emberi méltóság hiányáról?

Normák híján nehéz tudni, hogy hol kell kezdeni a visszatérést a rendhez. Egyik módja a kezdésnek, ha leleplezzük a tömegpiacok mítoszát, ami arra kényszerít, hogy szemérmetlen légy. A „lehangoló” ruhák elfogadása mindenhol nem az egyéniség kifejezése, hanem a behódolásé. Azzal, hogy elfogadod ezt, a divat rabszolgája leszel, nem pedig egy független gondolkodó.

Ha ki akarsz tűnni, mint egy mai egyéniség, öltözz megfelelően és szemérmesen. Ha nem vagy biztos benne, hogy mi minősül szemérmességnek ezekben az időkben, legalább kerülj el mindent, ami nem az. Nagyon jó kezdet, ha ellenállsz a lehangoló szakadt ruházatnak.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.