A homoszexualitás tehát nem genetikailag meghatározott – mi ennek a jelentősége?

alt

A napokban számos hírportál (köztük az Index, a 444 és a Mandiner is) beszámolt arról, hogy egy több mint félmilliós mintával végzett friss kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a homoszexuális hajlam nem genetikailag meghatározott. A Science tudományos folyóiratban publikált kutatási eredmények szerint van ugyan öt olyan genetikai változó, amely csekély mértékben hozzájárulhat a homoszexuális hajlam kialakulásához, ezek hatása azonban nem prediktív a tényleges viselkedést illetően, ráadásul több átfedésben van olyan egyéb tulajdonságokkal, mint pl. az élményekre való nyitottság, a kannabisz-használat vagy a kockázatvállalás, tehát az ok-okozatiság sem világos.

A homoszexualitás döntő okai a környezeti hatásokban (és részben talán a hormonokban) keresendők. Ez az eddigi legjelentősebb kutatás, amely a homoszexualitás genetikai okait vizsgálta, ráadásul teljesen egybevág az ikerkutatások következtetéseivel, amelyek szintén kizárják, hogy a homoszexualitás genetikailag meghatározott lenne. Mi következik ebből?

1. Hamis az a narratíva, amely a homoszexualitást a bőrszínhez vagy a nemhez hasonlítja.

Hiába rögzült szinte dogmává a közbeszédben, hogy a „melegség” olyan szilárd, velünk született meghatározottság, mint a bőrszín vagy a nem (illetve a nem a progresszív narratívában paradox módon most már pont nem ilyen meghatározottság), ez így egyszerűen nem igaz. Az elmúlt évtizedekben rengeteg pénzt, időt és energiát fordítottak a homoszexualitás okainak kutatására, de nem csak hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne, a tények éppen az ellenkező irányba mutatnak. Minden eddigi tudásunk szerint a döntő szerep a környezeti hatásoké. A homoszexualitás egyáltalán nem olyan, mint a nem vagy a bőrszín.

2. Ez nem azt jelenti, hogy az illető maga döntene arról, hogy homoszexuális legyen-e.

A homoszexuális hajlamú emberek nagy többsége soha nem döntött arról, hogy homoszexuális vágyakkal akar-e élni; inkább ijedtséggel és szégyenkezve tapasztalták magukon, hogy a vágyaik nem a másik nem felé irányulnak. Azt a döntést persze már maguk hozták, hogy utat engednek-e a vágyaiknak és homoszexuális kapcsolatba lépnek-e (meg persze számos egyéb döntést, amely a folyamatot befolyásolhatta), de ez a tudatos döntés általában csak követi azt a felismerést, hogy a vágyaik a saját nemük tagjai felé irányulnak. A homoszexuális hajlamú emberek tehát legtöbbször úgy élik meg a vágyaikat, mintha az velük született tulajdonság lenne. (A kulturális trendek, amelyek a szexualitással való kísérletezést divattá teszik, ezen persze változtathatnak, és nagyon úgy tűnik, változtatnak is.)

3. Lehetnek hajlamosító tényezők, amelyek a homoszexualitás kialakulását valószínűbbé teszik az egyik embernél, mint a másiknál.

Az, hogy a homoszexualitás nem genetikailag determinált, nem jelenti azt, hogy a biológiának nincs is köze a homoszexuális hajlam kialakulásához. A környezeti hatásra fogékonyabbá tehet például a lányosabb vagy fiúsabb alkat, a hormonok, vagy egyéb biológiai tényező. A kapcsolat azonban közvetett és sok tényezőből áll. Például gyakori történet, hogy a lányosabb alkatú fiút nem fogadja el az apja, jobban védi az anyja, kiközösítik fiú játszótársai, inkább lányokkal barátkozik, saját neme válik számára exotikussá, felnőtt homoszexuális férfi kezdeményez felé, melegpornót kezd nézni, aztán idővel észreveszi magán, hogy a fiúkhoz vonzódik. Az alkat ebben a folyamatban tehát csak egy tényező a sok közül. Lelkigondozók és lelkipásztorok számos ilyen vagy ehhez hasonló történettel találkoznak.

4. Ha a környezetnek döntő befolyása van arra, hogy egy emberben kialakul-e a homoszexuális hajlam, akkor egyáltalán nem mindegy, milyen a környezet.

Sokszor hallottuk már, hogy attól nem lesz senki meleg, hogy homoszexuális reklámokat lát vagy hogy divattá válik a fiatalok körében a homoszexualitás. Biztosak vagyunk ebben? Akkor is ragaszkodunk ehhez a véleményünkhöz, ha a saját gyermekünkről van szó? Ha az átlagembert megkérdeznénk, hogy a gyermeke homoszexuális hajlamának kialakulását megakadályozná-e, amennyiben a dolgot befolyásolhatná, az emberek nagy többsége (a szíve mélyén talán még a progresszívebb szülő is) szerintem igennel válaszolna. Ha igaz, hogy a homoszexualitás kialakulásában a környezeti hatás döntő szerepet játszik, nem borzasztó felelőtlen az a társadalom, amely a homoszexualitás ünneplését a kulturális fejlődés mérföldkövének tekinti?

5. Az elsődleges környezet természetesen a család, és különösen az apa és az anya.

Ha a környezeti hatás döntő, akkor a szülőknek kiemelt felelősségük van a gyermekeik szexuális fejlődésében. Ezt persze régóta tudja a pszichológia is, csak ideológiai fogságban vergődik, ezért a homoszexualitás kérdésében többnyire hallgat a szülők szerepéről. Nem, természetesen nem mindenért a család felel. Az apa és az anya sem determinálja a gyermekét arra, hogy ilyen vagy olyan legyen. De a szülők felelőssége óriási. Az apák szerepe felbecsülhetetlen a fiaik és lányaik énképének kialakulásában. A jelenlétük, a tekintélyük és a szeretetük az egészséges fejlődés egyik (ha nem is egyetlen) záloga. Hogy egy lány hogyan gondol a férfiakra, nagyban függ attól, hogy mit látott az apjában. Ahogy az is fontos, hogy az anyák tisztelik-e férjüket és engedik-e kibontakozni a fiaikat. Régóta ismert, hogy gyakori korreláció áll fenn a homoszexuális hajlam, a távoli apa és a domináns anya között. Ismert a kapcsolat a leszbikusság és a gyermekkori abúzus között is. Az elsődleges környezeti hatás a gyermekek életében a szülőktől jön. A szexuális fejlődésükben is megkerülhetetlenek.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.