A lombikbébiprogram minden formája bűn

Veres András katolikus püspök szerint a papok is hibásak a mesterséges megtermékenyítés népszerűsítésében. Bár a cikk 2017-ben íródott, semmit nem vesztett aktualitásából, lásd a HVG friss írását a petesejt üzletről. A szerk.

– Augusztus 20-ai szentbeszédében miért üzent hadat a lombikbébiprogramnak?

– Nem hadüzenet volt ez. A Katolikus Egyház tanítása ebben a kérdésben nagyon egyértelmű. A magyar törvénykezés nem megfelelő a keresztény értékrend szerint, és kormányzati szinten történt változtatás, nagyobb összeget rendeltek a lombikprogramhoz, ezért a nemzeti ünnepen, amikor a keresztény önfeladásról szóltam, szólni kívántam arról is, hogy a keresztény értékek ezen a téren is mást diktálnak.

– Ha a törvényileg szabályoznák a lombikbébiprogramot, ha minden létrehozott embriót beültetnének és egyetlenegyet sem pusztítanának el, elfogadhatónak tartaná a beavatkozást?

– A Katolikus Egyház egyértelműen az élet védelme mellett teszi le a voksát, ahogy azt a mai orvostudomány tartja, a fogantatás pillanatától a természetes befejeződéséig. A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára.

– Az egyház azt kívánja a kormánytól, hogy ne támogassa a lombikbébiprogramot?

– Ilyen kérést nem fogalmaztunk meg, mert nyilván a kormány saját belátása szerint cselekszik, de mint a Katolikus Egyház egyik papja, illetve püspöke, kötelességemnek érzem erre figyelmeztetni, mint ahogy az abortusszal szemben is számtalanszor felemeljük a szavunkat.

– Mit gondol arról a helyzetről, ha egy lelki vezető segít egy mélyen vallásos katolikus családnak, amelynek nem lehet gyermeke, de végső elkeseredésében a lelki vezető segítségével, imádkozással, az életadás szándékával vág bele a programba? Elítélendőnek tartja?

– Egy lelkipásztor ilyet soha nem tanácsolhat, hiszen az egyház ezzel kapcsolatos véleménye nagyon világos és egyértelmű az élet védelmében. Az, hogy lelkipásztori segítséget ad a házaspárnak az állapota elfogadásához, egy másik kérdés. Magam is tapasztaltam több évtizedes lelkipásztori szolgálatomban, hogy steril házaspároknak, miután elfogadták a javaslatomat, hogy fogadjanak örökbe és neveljenek gyermeket, egy-két éven belül megszületett a saját gyermekük. Az emberi szervezet és psziché összetett, az látszik, hogy a gyermek gondozása által felszabadul egy belső gát, amely lehetővé teszi, hogy gyermekük születhessen.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. augusztus 27.