Miért veszélyes a Hillsong zenéje az egyházadra?

Ez a cikk egy baptista hitvédelmi oldalról származik, és egy kereszténynek vélt dicsőítő csapatról szól, melyre már cirkuszként is tekintenek. Azért jelenik meg egy katolikus hitvédelmi oldalon, mert a Hillsong dalok a Katolikus Egyházhoz tartozó egyes plébániákon, közösségekben és rendezvényeken is hallhatók, nagy népszerűségnek örvendenek. Az angol „church” kifejezés egyaránt jelent templomot, gyülekezetet, felekezetet és a mi esetünkben az Egyházat egyaránt. Próbáltuk következetes módon alkalmazni. A szerk.,

Houston, van egy kis probléma! [Az Apollo 13 film elhíresült mondata. A szerk.]

Ez pedig Brian Houston. Vitathatatlanul Houston az egyik legbefolyásosabb alakja a mai hitvalló egyháznak, aki jelenleg vezető lelkésze a szerte a világon több honlappal rendelkező Hillsong megagyülekezetnek. A gyülekezet, melyet Houston pedofil apja, Frank Houston alapított, uralja a kortárs dicsőítő zenét, zenéjüket az összes felekezet templomaiban játsszák szerte a világon.

A népszerű dalok, mint az Oceans (Óceánok) és a Forever Reign (Mindörökké uralkodni) ilyen szövegekkel, mint „a Szellem vezess engem, ahol a bizalmam határtalan”, és a „semmi sem hasonlítható az ölelésedhez”, megtöltik a baptista, metodista, pünkösdi és katolikus templomok hatalmas kivetítőit – mindenfajta templomban a vasárnap reggeli istentisztelet alatt. A tomboló elektromos gitároktól és doboktól, a profi szólistáktól a kis kórusokig, ahol csak egy szintetizátor van néhány énekessel, a zene érzelmileg magával ragadó, sokakat megkönnyeztet, a karok a magasba emelkednek, ahogy dicsérik Istent.

Mi az, ami nem tetszik?

Először is, a Hillsong egy szekta. Elsősorban a személyiségkultuszon alapul. Egy blogbejegyzésnek a Hillsong honlapján ez a címe: Öt dolog, ami kell, hogy számítson egy dicsőítésvezetőnek. A Hillsong egyik legelső dicsőitésvezetője, Jonathan Douglass írja:

„2. Az van, hogy beteljesítjük a vezető lelkész látomását (nem a sajátunkét)

Nagyon fontos, hogy bármilyen elképesztő ötleteink legyenek is, ha végül nem állnak össze azzal, amit a vezető Lelkészünk és vezetőink akarnak, akkor boldogan félretesszük ezeket. A gyülekezet nem azért van, hogy felépítse a dicsőítő csapatunkat, hanem azért van a dicsőítő csapatunk, hogy felépítse a gyülekezetet!”

Ez itt a probléma. A bibliai gyülekezetek nem azért vannak, hogy beteljesítsék a vezető „látomását”, a gyülekezetek azért vannak, hogy dicsőítsék Istent, prédikáljanak és tanítsák a Szentírást, és tanítványokat képezzenek. Mivel Brian Houston, aki jelenleg a Királyi Bizottság vizsgálata alatt áll, mivel közreműködött, hogy eltussolja apja gyermekek ellen elkövetett bűneit, ezért a Hillsong gyülekezet rangidős lelkésze, Douglass világossá tette, hogy a Hillsong dicsőítő programja kit szolgál. (Tipp: ez nem Jézus.)

Szóval mi pontosan Brian Houston „látomása”, amit a Hillsong akar beteljesíteni? Itt elolvashatod egész jövőképét. Összefoglalva ő „látja”, hogy a világi kultúra és zene köré központosul egy nagy, globális gyülekezet azzal a céllal, hogy befolyásolja a világot az ő kereszténységének felvizezett, anyagtalan változatával – és ő azt állítja, hogy ez a „vízió” Istentől származik.

De az én országom nem innen való” (Jn 18,36).

Nézd meg ezt a videót, hogy pontosan lásd, mit gondol Brian Houston arról, hogy milyennek kellene lennie a kereszténységnek és a gyülekezetnek.

Világos, hogy Houstonnak fogalma sincs, mi a gyülekezet célja és rendeltetése. Miközben kiforgatja az ApCsel 8. egyik igeversét egy szánalmas kísérlettel ahhoz, hogy bebizonyítsa, a gyülekezet gonosz emberekből áll, kijelenti ekkor, hogy mennyire szereti azt a tényt, hogy gyülekezete tele van megtört, megátalkodott emberekkel.

Bár az igaz, hogy „bárki is jön Krisztushoz”, az a gyülekezethez tartozik, a megtérés után megszűnünk, hogy ezen dolgok legyünk, az identitásunk most Krisztusban van. A bűnbánat szükséges része az üdvösségnek, és nem vagy tagja Krisztus egyházának, ha nem ment meg téged. A Szentírás arra hív bennünket, hogy különüljünk el a világtól.

Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12,2)

Houston gyülekezete nem Krisztusban bűnbánó hívőkre épült, ahol Krisztus és az Ő szava a fő sarokkő, náluk az „aki akarja” van a középpontban, aki aláveti magát az ő „víziójának. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az egyik épületükben volt két megátalkodott szodomita, nyitott tervekkel a homoszexuális házasságra, aktív tagjai a gyülekezetnek. Ami azt illeti, az egyikük volt a kórusvezető. Houston válasza erre az volt, hogy „szeresd őket”, és „segíts nekik az úton”, ahelyett, hogy szembesítené őket bűneikkel és bűnbánatra szólítaná fel őket. A Biblia ezeket az embereket „házasságtörőnek” és Isten ellenségeinek nevezi (Jak 4,4).

A Hillsong gyülekezet nem azért van, hogy hirdesse Isten igéjét, és hogy az embereket Krisztushoz vezesse, hogy megdicsőítse az Ő szent nevét – azért van, hogy az embereket az ő zenéjükhöz vezesse, hogy pénzt csináljanak, hatalmat és dicsőséget adjanak az ember-központú, ember által épített pszeudo-lelki birodalomnak. Brian Houston egyértelműen hamis evangéliumot hirdet. A déli baptista vezető, Albert Mohler kijelentette,

[A Hillsong] az ezredforduló jóléti mozgalma, ahol Oral Roberts [pünkösdi protestáns hittérítő. A szerk.] poliészter, illetve középosztálybeli egyesületei utat nyitottak a szakadt farmernek és a kifinomult rock zenének… Ami a Hillsongot megkülönbözteti másoktól az, hogy az Evangélium tényleges tartalmát minimalizálják, a spiritualitást egy sokkal diffúzabb módon mutatják be.

Brian szerint az Evangélium arra tanít, hogy az Isten akarata, hogy gazdag és híres legyél, hogy Krisztusért elérhesd emberek millióit. Nézd meg az alábbi videót, ami részlet egy prédikációból, ahol ő tanít.

Továbbá azért van, hogy átalakítsák a meglévő gyülekezeteket, beleértve a bibliai egyházakat olyanná, ami megfelel az ő ideológiájuknak. A Hillsong, miközben van hasonlóság karizmatikus, pünkösdi egyházakkal, valójában a kései eső ideológiáján alapul, ami jelenleg Új Apostoli Reformáció néven ismert, és ami agresszív, gátlástalan taktikát alkalmaz gyülekezetek átvételére.

Mi történik, ha a Hillsong egy nagy gyülekezetet épít egy új területen? Sok kisebb gyülekezet megszűnik,

Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” – (Jud 1,4)

A Hillsong a vonzó zene által — ami egyfajta istenség, de tagadja az Ő hatalmát (2 Tim 3,5) — bekúszik a szilárd gyülekezetekbe. Megtévesztő módon fordítja az embereket az ő ideológiájuk felé, elvezeti az embereket az ő „víziójához” – Brian Houston “víziójához”. A sokféle különböző zene némelyike úgy tűnik, hogy a felszínen teológiailag nagyon szilárd (a sátán is a világosság angyalának tetteti magát, 2Kor 11:14), és van néhány, mely nyilvánvalóan sekély, sőt nem bibliai, de hatékony módszer az átvételhez. Mindez megtévesztő, és gonosz (Mk 13,22).

A zene tartalma és teológiája lényegtelen a Hillsong számára. A zene vonzereje az, ami vonzza az embereket, nem a teológia. A Hillsong zenei programja finanszírozza az egész gyülekezetet, és minden alkalommal, amikor a te gyülekezeted az egyik dalukat énekli, azzal Brian Houston zsebeit tömöd, és megvalósítod az ő „vízióját”. Lásd még: Hillsong: hamis megtérők melegágya – a te gyülekezeted fizet érte.

Figyeld meg a zene szövegét. Ha a Szentírással összevetjük, világossá válik, hogy Jonathan Douglass és a Hillsong gyülekezet zeneipara teljes mértékben végrehajtja küldetését, hogy betöltse a vezető lelkész „vízióját” egy világi, teológiailag sekélyes gyülekezetről, mely tolerálja a bűnt és megfelel a bukottaknak. A zene többnyire egy majdnem univerzális teológiát hordoz, mert Krisztusban mindannyian szabadok vagyunk, és szabadon azt tehetünk, amit akarunk, Isten haragjától való félelem nélkül. De Krisztusban nem vagyunk szabadok abban, hogy továbbra is vétkezzünk, megszabadulunk a bűntől, és gyakoroljuk a folyamatos bűnbánatot. A Biblia azt mondja, hogy Isten nincs azokban, akik a világ dolgait szeretik.

Ha a csöpögős, érzelmes zenét eltávolítanák, csak mondanák, de nem énekelnék a dalszöveget, amit szeretnek, ugyanaz a bizsergő érzés lenne, ugyanolyan érzelmi magasságban? Akkor is „beindulnál”? Képes lennél megkülönböztetni az igazságot a „majdnem igazság”-tól? Vagy a zene az, amit imádsz, nem pedig Istent, az Ő örök szava által? Vizsgáld meg magad, hogy valóban hitben jársz-e (2Kor 13,5). Isten lelke vezérel-e téged (Róm 8,14), vagy a világ vágyai (1Jn 2,16)?

Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr –, s tisztátalant ne illessetek” (2 Kor 6,17)

A cikk forrása angol nyelven


A témához kapcsolódik és további Hillsong adalékokat ad Surjányi Dávid cikke: A melegek evangéliuma (Hetek, 2013)

Létrehozva 2022. március 26.