Tőlünk nyugatra a Pride lélektani nehézsége paradox módon már nem a társadalom ellenállása, hanem a hatalom szövetsége. Az LMBTQ-ideológia mainstreammé vált. A kormányok, intézmények, médiumok és vállalatok a közösségi platformokkal versengve jelzik hangos támogatásukat. A Pride hónapja olyan vallási ünnep lett (annak minden giccsével, kegytárgyával és fogyasztói kacatjával együtt), amit jelentőségében leginkább a zsidó pészachhoz vagy a keresztény ádventhez hasonlíthatnánk.

Az ellentüntetők már nem tojásokkal dobálják a felvonulókat, hanem épp a szexuális forradalom eredeti lendületét szeretnék visszaadni; azokat az időket sírják vissza, amikor a Pride még nem a hatalom ünnepe volt, egyfajta szivárványos május elseje, hanem a forradalmi hevületé, és nem az számított radikálisnak, hogy irreálisan kövér emberek rózsaszín bugyiban tiltakoznak „elnyomásuk” ellen, fiatal párok pedig egymást szájkosárban, bilincsben és pórázon vezetve ünneplik a szexuális szabadságot (!), hanem pőrén és önmagában a szexuális másság melletti kiállás. Ma már a tömegek kötelességszerűen emelik magasba a zászlót és szajkózzák a forradalom jelszavait. Mintha a szexuális forradalom országaiban a brezsnyevi pangás évei kezdődnének.

Ez azonban egyáltalán nem változtat a tényen, hogy az elmúlt évtizedek kultúrharcában az LMBTQ-ideológia fényes győzelmet aratott. A szexuális forradalom a 60-as években kezdődött (bár valódi gyökerei inkább a 20-as évek), és egy emberöltő alatt olyan sebességgel formálta át a nyugati kultúrát, hogy a legéberebb elemzők is csak kapkodták a fejüket. Barack Obama első elnöki ciklusára még úgy jelentkezett be (Hillary Clintonnal együtt), hogy ellenezte a melegházasságot, és talán eszébe sem jutott, hogy a második ciklusában egy öltözőháború kirobbantásával majd kulcsszerepet fog játszani a nemek társadalmi lebontásának radikális kísérletében. Amerikában és Európában az elmúlt néhány évben (és tényleg csak néhány évben!) olyan hirtelenséggel omlottak le évezredes kategóriák, mint egy Duna menti löszfal. Ijesztő az a könnyedség, ahogy a (Bonhoeffer szerint még a Krisztus személye által meghatározott) „Napnyugat” legalapvetőbb tartópillérei egyetlen felismerhetetlen kupaccá rogytak össze, maguk alá temetve a férfi és női identitás korábban kikezdhetetlen építményeit is. Vajon mi történt? – kérdezik az idősebbek.

Az igazság az, hogy bár maga az omlás egy szempillantás volt, a folyamat régebb óta zajlik. A gondolatoknak és eszméknek mindig, mindenhol következményei vannak. Itt most sok eszme és gondolat adódott össze, hogy egyetlen rohammal söpörjék el a régi rendet. Az LMBTQ-ideológia mögött természetesen emberi sorsok vannak. Ha meghallgatunk személyes történeteket, összeállnak a fejünkben narratívák, amelyek így vagy úgy magyarázzák a végbement folyamatot. Ezek a történetek azonban nem önmagukban állnak. Epiktétosz már az ókorban hangsúlyozta, hogy a dolgok nem önmagukban érintenek bennünket, hanem úgy, ahogy értelmezzük azokat. Az LMBTQ-ideológia nem egyszerűen sorsokról szól, hanem arról, ahogyan azokat a sorsokat értelmezzük. Az értelmezéseket kell megértenünk ahhoz, hogy az LMBTQ-ideológia győzelme mögé lássunk.

Herman Dooyeweerd holland filozófus szerint a nyugati kultúrát évszázadok óta négy alapmotívum-együttes határozza meg. A legrégebbi a görög-római, amely a forma és anyagkettősségére épül. Ehhez társult a bibliai alapmotívum, amely a teremtés-bűnbeesés-megváltás dinamikájával magyarázza a valóságot. A skolasztika a természet és a kegyelemfeszültségébe olvasztotta a görög és bibliai alapmotívumokat. Utolsónak lépett színre a humanizmus, amely a kegyelmet egyszerűen a szabadságra cserélte, így született a természet-szabadság dichotómiája. Dooyeweerd szerint a felvilágosodásnak nevezett folyamattal a humanizmus vált a nyugati kultúra domináns alapmotívumává, törékeny egyensúlyt biztosítva a négy alapmotívum együttéléséhez. Ez azt jelenti, hogy a mai nyugati ember elsősorban a természetben hisz, illetve abban, hogy a cél a minél nagyobb szabadság.

Ha ezt értjük, megtettük az első lépést annak a megértése felé, hogyan vált a Pride korunk vallási ünnepévé. A Nyugat új domináns alapmotívuma a természet és a szabadság kettőssége. Minden erről a kettőről szól. A természet már nem teremtés, mint a kereszténységben, hanem önmagában létező meghatározottság vagy lehetőség. Eltűnt fölüle a forma és a kegyelem, az így keletkezett űrbe pedig a szabadság ideálja tört be, amelynek határa szó szerint a csillagos ég. Az ember felszabadult a teremtés kötöttsége és a természetfeletti elvárása alól, nem szorul kegyelemre, hatalmas tér nyílt meg az önmegvalósítás előtt. Hajdan azt ígérte a bibliai kígyó, hogy ha az ember eszik a jó és rossz ismeretének fájáról, olyan lesz, mint az Isten. Erről szól a mostani ígéret is. Ha csak a természet van, akkor az ember döntheti el, mi a jó és mi a rossz, nem szólhat bele ebbe más istenség, és lehetőleg ne szóljon bele más ember se. Teljesen szabadok lettünk. Vagy mégsem?

Nem nehéz belátni, hogy a humanista alapmotívum mátrixában élő nyugati ember szabadságvágyára a természet jelenti a valódi veszélyt. A bibliai motívumban a megváltás helyreállítja a megromlott teremtést, a humanista szabadság azonban vetekszik a természettel. A legnagyobb kérdés az, hogy miután a szabadság legyőzte Istent, vajon meghaladhatja-e a természetet is. Korlátot jelent-e a természet a szabadságra való törekvésnek? Hol van a természet valódi határa, és van-e egyáltalán olyan természet, amely korlátot szabhatna a szabadságnak? Nem nehéz azt se belátni, hogy ez a kérdés fel sem merülhetett volna olyan korban, ahol az ember szoros kapcsolatban állt a természettel, csak ott merülhet fel, ahol a modernitás paravánokkal választja el az embert a természettől, irreálissá téve az azzal való kapcsolatát. A humanista dilemma kizárólag ott merülhet fel, ahol a húst előre csomagolva veszik a szupermarketekben, ahol van fájdalomcsillapító és légkondicionáló, ahol a primér valóság a virtuális valóság, és ahol komolyan szóba jön, hogy az ember a közeljövőben legyőzheti a halált (vö. Harari: Homo Deus).

Az LMBTQ-ideológia és a szexuális forradalom a humanista alapmotívum kibontakozása, a természet és a szabadság közti harc megtestesülése. A dilemma mélységét könnyen megérthetjük, ha egymás mellé tesszük a homoszexualitás (L, M és B betűk) valamint a transzneműség (T betű) melletti érveket, és látjuk az ellentmondást. A homoszexuális identitás megváltoztathatatlansága mellett azt az érvet szokták felhozni, hogy a homoszexuális hajlam veleszületett tulajdonság, ugyanúgy nem változik, mint a nem vagy a bőrszín (illetve a nem megváltoztathatatlansága ugye éppen a transzneműség miatt vált használhatatlan párhuzammá). Időnként felröppentek (később hamisnak bizonyult) hírek arról, hogy megtalálták a homoszexualitást determináló gént, és ezzel egyidőben egyre több országban tiltani kezdték a szexuális hajlam megváltoztatására (vagy helyreállítására) irányuló terápiákat (az Amazon éppen most tiltotta le az ilyen jellegű könyvek forgalmazását). Látjuk, mi áll az érvek mögött? A természet. A hajlamot a természet határozza meg, ezért megváltoztathatatlan. A narratíva szerint a természet tesz valakit hetero-, homo- vagy biszexuálissá.

A teljes cikk (a sorozat első része) elolvasható itt.

• Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (7)
• Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (6)
• Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (5)
• Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (4)
• Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (3)
• Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (2)

Létrehozva 2019. július 29.