A Budapest Pride margójára

 alt

A jezsuita Patsch Ferenc a homoszexualitásról

Betegség-e a homoszexualitás? Mit tegyen az ember, ha ilyen hajlamot kapott keresztként? Milyen értékei vannak a saját nemükhöz vonzódó embereknek? De miért tanácsolja egy meleg fiatalember a társainak, hogy ne kezdjék el kiélni a hajlamukat? Patsch Ferenc SJ, a római Pápai Gergely Egyetem tanárának lelkivezetői tapasztalatait adjuk közre.

A Budapest Pride néven ismert melegfelvonulás alkalmából évről-évre sok szó esik a homoszexualitásról. A téma az Egyházban is állásfoglalásra késztet, hiszen a nemiség embervoltunk egyik meghatározó összetevője. Az alábbi gondolatmenetet Patsch Ferenc SJ még 2007-ben vázolta fel a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartott Férfivá érni – szerzetesként című előadásában. Mivel a téma azóta sem veszített időszerűségéből, az alábbiakban a beszédnek a homoszexualitásra vonatkozó részét közöljük.

Nagy együttérzéssel és compassioval, együttszenvedéssel szeretnék beszélni arról, amit „sérült férfiasságnak” mondhatnánk. Csak utalásszerűen hadd említsem az ezen a területen támadó nehézségeket: a homoszexualitást merész dolog szóba hozni a közép-kelet-európai egyházi közbeszédben. Nem tudom, egyetértenek-e ezzel, de nekem az a tapasztalatom, hogy erről senki sem mer nyilvánosan beszélni.

Én végigjártam a rendes egyházi szamárlépcsőt, a szemináriumban és a római Pápai Magyar Intézetben töltött összesen hét esztendő alatt megkaptam a rendes teljes egyházmegyés papi képzést, de legfeljebb csak homályos rébuszokban való utalásokat hallottam (persze lehet, hogy szerzetesek között egészen máshogy lett volna, ezt nem tudom…). Úgyhogy amikor először találkoztam homoszexuális emberrel gyóntatószékben és lelki vezetésben, akkor teljesen össze voltam zavarodva.

A kérdés mindazonáltal fontosnak látszik. Már csak azért is, mert újabban többször előfordult, hogy jó- vagy kevésbé jóindulatú laikus ismerőseim, barátaim érdeklődtek arról, hogy mit tanít az Egyház, és én mit gondolok erről a témáról. A téma – úgymond – az utcán hever. Ebben az előadásban nem annyira a hivatalos tanítás oldaláról szeretném megközelíteni a kérdést – azt feltételezem úgy, ahogy az Egyház hivatalos dokumentumaiban megfogalmazták – hanem személyes szinten szeretnék hozzászólni néhány részlethez. A személyes szint modellje számomra a lelki vezetői helyzet.

Nézzük először újra csak a negatív aspektusokat. Mi tagadás, tanácstalan voltam, amikor a papnövendékek közül életemben először valaki a homoszexualitás kérdésével fordult hozzám. Eleinte kapkodtam is fűhöz-fához; elsősorban orvos, pszichológus és pszichiáter barátaimtól próbáltam informálódni, ugyan mit is mondhatnék.

Mára azonban, elsősorban a lelki vezetésben szerzett személyes tapasztalataim alapján, szinte „szakértőnek” mondhatom magam ebben a témában.

Ezért most – azért is, hogy bepótoljak valamit az egykori nevelőim mulasztásaiból –, akár akarják, akár nem, néhány percet összefüggően fogok beszélni a deficites férfiasságról. Az elszántságom mögött persze az a meggyőződés áll, hogy bizonyos dolgokat legjobb nyilttá tenni annak érdekében, hogy tájékozódjunk, illetve egyszerűen azért, hogy szabadabban tudjunk lélegezni.

Volt idő, hogy szinte megtaláltak lelki bajaikkal a homoszexuálisok. Mert ilyen hajlamokkal nagyon sokan küszködtek. Először talán is a fenomenológiájáról mondanék valamit. Arról tudniillik, hogy a biológusok szerint 3-5 százalékban minden emlős populációban jelen lévő jelenségről van szó. Többféle fajtája is van: az ún. „mélyen gyökerező” variánstól egészen egy múlékony, átmeneti hajlamig, amit „fedélzeti homoszexualitásnak” is mondanak, ugyanis jellemzően hajósok (valamint katonák vagy rabok) között fordul elő, akik aztán a kikötőbe érkezve gond nélkül mennek a bordélyba, és ott nagyobb nehézség nélkül újra helyrebillen a szexuális önazonosságuk.

Hogy tanult- vagy öröklött jelenségről van-e szó, az nagyon vitatott kérdés, és pillanatnyilag nem is fontos a mi számunkra.

Az nyilvánvalónak látszik, hogy kora gyermekkori szexuális traumák nagyban hozzájárulnak, ha nem is determinálják persze egyértelműen.

A legtöbb felmérés szerint megdöbbentően nagy a jelenség előfordulása az átlagoshoz képest olyan egyének között, akiknek kora gyermekkori élményük volt róla. Azt nagyon érdekesnek találtam, hogy – tapasztalatom szerint – a párkapcsolataikban az ilyen emberek hihetetlen intenzív szerelmeket élnek meg, sokkal intenzívebbeket, mint amit megszoktunk a heteroszexuálisok esetében.

Viszont az is hozzátartozik, hogy sokkal rövidebbek ezek a párkapcsolatok: átlagosan két-három év már a maximumnak számít. Persze ők is a nagy Őt keresik, de sajnos – úgy tűnik – sokkal kevésbé sikerül megtalálniuk. Viszont – ami szintén érdekes – messziről megismerik, valahogy a mozdulatokról észreveszik, tévedhetetlenül is kiszúrják egymást, ha csak az utcán mennek is el egymás mellett.

A szemináriumokban vagy szerzetesházakban általában nagyon magányosak, nagyon sokat szenvednek is ettől, viszont igazából jól érzik magukat, és nem mennek el. Olyan ez kissé, mintha egy heteroszexuális férfinak lánykollégiumban kellene élnie. Az persze nem szorul bizonyításra, hogy több számukra a kísértés, a bűnre vivő alkalom is, ami egészen biztosan sok nehézséget okoz.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.