Kenneth Copeland és a többi Krisztus-kufár

prosperitás evangéliumának dúsgazdag prédikátorai iszonyatos tehertételt jelentenek Krisztus evangéliuma ügyének. Minden korban voltak hitvány emberek, akik az evangéliumot nyerészkedésre használták, de a bővölködés prédikátorai ezt olyan döbbenetesen otromba és visszataszító stílusban űzik, hogy a jóhiszemű kívülállóknak is egy idő után kavarogni kezd tőle a gyomra. Az óegyházban a Krisztus-kufárok vándorprédikátoroknak adták ki magukat és a gyülekezetek hiszékenységéből éltek.

Hasonlítottak a valódi evangélistákra, de a motivációjuk romlott volt. Bár a második század eleji Didaché bölcs tanácsokkal látta el a gyülekezeteket az ilyenek kiszűrésére, a konstantini fordulattal hatalmas tér nyílt a Krisztus-kufárok előtt: az egyházi hivatal a boldogulás egyik legbiztosabb útjává vált, a karrier csúcsa pedig idővel „Szent Péter széke” lett. Ezt a hagyományt követik ma a bővölködés prédikátorai, akik közül az amerikai Kenneth Copeland az egyik legkirívóbb példa.

Szily László Kéjes élvezet nézni, hogy készíti ki a riporter a multimilliárdos tévéprédikátort pár kérdéssel a magánrepülőiről címmel közöl egy friss riportot. A 444-es újságíró kifejezetten buta előítéletekkel szokott beleszállni a keresztényekbe, most azonban sajnos igaza van. Kenneth Copeland mindent megtett azért, hogy néhány egyszerű kérdés hatására az egész világ szeme előtt semmisüljön meg. Én nem kéjes élvezettel néztem végig a 11 perces spontán mini-interjút, hanem mélységes szomorúsággal. Copeland régóta szórja szét az egyházban egy hamis evangélium spóráit, ami miatt még örülhetnék is az erkölcsi lenullázódásának, de a szétrobbant hírnév nyálkás váladékai ránk is jócskán fröccsennek. A világ ugyanis nem csak egy emberben botránkozik meg, hanem egy prédikátorban, nem csak egy hazugságban, hanem az annak alátámasztására használt Bibliában, nem csak egy Krisztus-kufárban, hanem magában Krisztusban.

A Szily által belinkelt interjúban két ember beszélget egymással, de olyan, mintha csak az egyikük lenne ember. Nem kérdés, hogy a normalitást kettejük közül a riporter képviseli. A prédikátort megszólító hölgynek jogos kérdései vannak, a megszólított prédikátornak csak vastag bőre. Ez a bőr mégis úgy foszlik le a hirtelen világosságtól, mintha egy atomreaktor magja nyílt volna meg mellette. A riporter egyszerű kérdéseket tesz fel a bővölködő prédikátornak. Miért vett magánrepülőgépet magának, és mit gondolnak erről a támogatói? Helyes-e az, hogy egy prédikátor a hívek pénzéből elképesztő luxuskörülmények között éljen, saját nyaralójába is a magánrepülőgépével repüljön? Valóban azért nem utazik kereskedelmi repülőjáratokkal, mert azok „démonokkal teli csövek”? Az emberek démonok? Nem szeret együtt repülni bűnös emberekkel? Copeland meg csak hebeg-habog, egyik pillanatban idegesen nevetgél, a másikban a kamera előtt bizarr imába fog, bibliai igéket idéz, aztán eszelősen villogó szemekkel a riporternő arcába hajol, megfenyegeti, majd mégis hízelegni kezd neki, és szinte flörtölve teszi szóvá, hogy a riporternek szépek a szemei. Végül megfogja a hölgy kezét és ájtatos imát mond, Krisztus szent nevébe mártva saját gyalázatát, csak pont fordítva, mint a megtérő bűnösök.

A teljes írás elolvasható itt.

Létrehozva 2019. június 24.