Töprengések pszichózisokról, New Age-ről és C. G. Jungról (2003)

Szép, új világ?

1. Bevezetés

A kezdő pszichiáter napi gyakorlatában is őidről időre feltűnnek olyan pszichotikus tüneteket, vizuális és akusztikus hallucinációkat, bizarr, misztikus tartalmú téveseszméket és ezek által irányított viselkedést mutató személyek, akiknek előtörténetében kiváltó vagy provokáló tényezőként kimutatható a napjaink divatos és rendkívül szerteágazó ezoterikus szellemiségének – amelyet összefoglalóan New Age néven ismerünk – valamelyik irányzatával való beható foglalkozás. A pszichózis illetve a paranoia mibenléte a mindenkori kultúrális-társadalmi kontextusban definiálódik.

 

A klasszikus üldöztetéses, religiózus, megalomán doxasmák az emberi társadalomban sohasem találtak általános érvényű elfogadásra, evidenciaként csak a beteg ember pszichéjében jelentkeztek. A modern miszticizmus azonban, minden kellékével együtt (UFO, parapszichológia, spiritizmus, agykontroll, alternatív medicina és sorolhatnánk), lassan polgárjogot nyer a nyugati kultúrkörben, vetekedve a tradícionális egyházak hagyományos befolyásával. Dolgozatomban szeretném röviden vázolni a New Age elenségj hátterét, forrásait és céljait. Eközben Gál Péter véleménye kapcsán, amely összefüggést lát C.G. Jung pszichológiája és a New Age között, az analitikus pszichológia klasszikusának néhányáltalam ismert írásában keresem Jung azon gondolatait, amelyeketvagy amelyeknek vulgarizált és torzított változatait megtalálhatjuk a New Age világban.

2. A New Age jelenség

“A XX. század közepére a racionalizmus válságba került.Bebizonyosodott, hogy a tudomány nem teremtett jobb világot. A totálisan elvilágosodottf világban baljós sötétség uralkodik (ld. századunk történelmét, háborúit, radalmait,for népirtásait, stb.). A felvilágosodás bedöglött. A XX. század sötét irracionalizmusba hanyatlik.” – mondja a neves pszichoanalitikus, Paneth Gábor egy eladásában. A vasfüggöny leomlását követően hazánkat is elérte a nyugati világot már korábban elárasztó  ezoterikus  hullám.

Áltudományos művek százai jelennek meg a közénk érkező földönkívüliekről, a lélekvándorlást bizonyító “hiteles” beszámolókról,természetfeletti erővel rendelkező mágusokról és jósokról, “tudatalattid mindenre képes hatalmáról”, bioenergiáról és “fényadókról”, parafenoménekről, ingáról, varázsvesszőről, tűzönjárásról és levitációról, Tarot-kártyáról és asztrológiáról, számmisztikárólés spiritizmusról, boszorkányságról és sátánizmusról. Alig van már újság horoszkóp rovatélkül, nagy népszerűségnek örvend a televízióban a “Vízöntő – a New Age magazinja” című sorozat. Vidéki városainkban is kapható már ezoterikus zenei sorozat számos kazettán és CD-n. Folytathatnánk a sort az Agykontroll és Transzcendentális Meditáció tanfolyamaival vagy a keleti vallásoknak a nyugati ember számára is emészthetővé egyszerűsített tanait hirdető gurukkal. A felsorolás azonban így sem lehet teljes – pusztán egy impresszió a körülöttünk örvényl ő szellemi kavalkádról.

A New Age tehát részint a pozitivista tudományból való kiábrándulás Új Korszakát jelenti. A tudomány eredményei, az ipari társadalom árnyoldalai ugyanis az emberiség létét veszélyeztetik (környezetszennyezés, atomreaktor balesetek, atombomba, génsebészeti manipulációk, biológiai fegyverek, stb). Világossá vált, a tudomány sem oldja meg a betegségek, társadalmi bajok, a fokozódó pszichés terhelés keltette problémákat. Ugyanakkor nem tud megnyugtató választ adni az élet végső kérdéseire sem, ezért véletlen folyamatokra hivatkozik. A tudományt elvető, gyakorlati ateista ember a sztochasztikus5 folyamatoktól való félelme miatt visszanyúl az évezredes babonaságokhoz. Sokan inkább képesek a “Vak Sors” szeszélyeit elfogadni, ha úgy érzik, előre kikövetkeztethetik azokat. Randomizáló eszközöket (dobókockát, kártyavetést, ólomöntést, tűzbe dobott lapockacsontokon megjelenő repedéseket) is felhasználnak arra, hogy megjósolják a jövőt, feltételezve, hogy minden mintázatnak megvan a maga jelentése. Így aztán a babonák és horoszkóp készítés valóságos reneszánszát tapaszthatjukl.

A New Age másrészt a bibliai zsidó-keresztény hittel is szemben áll. Az ógörög asztrológiai hagyomány szerint a földkerekség történetében egy úgynevezett Nagy Év kb. 26000 évből áll. Tizenkét korszaka van, amelyek egyenként mintegy 2140 évig tartanak és az állatöv egy-egy jegyének jellegzetességeit viselik magukon. A jegyek a “tavaszpontnak” a Föld tengely körüli rotációja miatti elmozdulásának megfelelően, fordított sorrendben követik egymást. Ezek szerint Földünk az 1960/70-es években a Halak jegyének mintegy 2000  éves korszaka  után  (amely  Krisztus születése örülk  vette  kezdetét), most  új korszakba, a  Vízöntő jegyébe  lépett. Mivel 2000  éves korszaka  után  (amely  Krisztus születése örülk  vette  kezdetét), most  új korszakba, a  Vízöntő jegyébe  lépett. Mivel a Hal őskeresztény szimbólum –  görög betűszóként értelmezve jelentése: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó -, a New Age asztrológusai szerint a Vízöntő korával új, a kereszténység utáni korszak köszöntött ránk. Az ezoterikus szellemiség jelenkori széles körű elterjedésének másik feltétele tehát a keresztény hit és egyházak visszaszorulása volt. Jung így írja le ezt a folyamatot A tudattalan megközelítése című tanulmányában: “… korunkban emberek milliói veszítik el vallásos hitüket … Az élet megy tovább vallás nélkül, a veszteség jóformán észrevétlen marad … A modern ember nem érti, hogy racionalitása, mely lerombolta azt a képességét, hogy az isteni szimbólumokra és eszmékre reagálni tudjon – milyen mértékben szolgáltatta ki a pszichikus ‘alvilágnak’. … ennek a rombolásnak az árát, a világméretű káoszt és tudathasadást csak most fizeti meg. … világunk felszíne minden babonás és irracionális elemtől mentesnek tűnik. Más kérdés azonban, hogy vajon az ember valós belső világa … mentes-e a primitivitástól ? Nem tabu e még ma is sok ember számára a 13-as szám ? … Ha az emberi psziché valós képét nézzük kiderül, hogy rengeteg primitív vonás és csökevény maradt fenn és él még mindíg…”

A vallásos hit és a tudományba vetett hit válsága nyomában tehát harmadik útként jelentkezett a New Age mint az ezoterikus világkép megújult változata. Felerősödött egy homályos érzés, hogy létezik “valami több”, hogy vannak emberek, akik az ősi mesterektől és bölcsektől öröklött tudással behatolhatnak abba a “másik” világba, amelyet az egyházi és a hivatalos tudományt képviselő hatalmasságok szisztematikusan eltitkoltak mint húsz évszázadon keresztül.

A New Age filozófiai alapja monista egységtan, amely ember-kozmosz-isten egy voltát vallja, szemben a teremtett világtól különbö ző, személyes Istenről beszélő zsidó-keresztény hagyomány teizmusával. Valláspótló szerepében elsősorban a nagy keleti vallásokra alapozó szinkretizmus jellemzi. Célja egyfajta “kitágult, kozmikus tudatú” embertípus kialakulása. Az ehhez vezető utak között egyaránt találunk okkult-mágikus módszereket (asztrológia, spiritizmus, bizonyos alternatív gyógymódok) és modern pszichotechnikákat, amelyekben gyakorta autoszuggesztív, esetleg hipnotikus elemeket alkalmaznak; kulcsszavak a “pozitív gondolkodás” és meditáció (Agykontroll, TM, Dianetika). Irodalmi és filmművészeti vetülete a szintén jelentős tudatformáló hatású sci-fi és “fantasy” műfaja. Ennek belső célja, hogy az olvasóban vagy nézőben nyugtalanság ébredjen, egyfajta nosztalgia, majd felerősödő érdeklődés, végül elköteleződés a téma iránt. Művészi eszközökkel úgy alkot látszatot, hogy az valóságként hat.

A New Age politikai eszményképe az egységes Világállam, egységes világgazdaság és pénzrendszer, világhadsereg és új világvallás.

A teljes tanulmány letölthető itt.

Létrehozva 2019. június 19.