Hitet kell adnunk az embereknek

alt

Bedő Imre sikeres vállalkozói és közgazdász karrierjét hagyta hátra, amikor megalapította a Férfiak Klubja civil szervezetet. A közösség missziója a férfi értékek megismertetése és átadása; a férfi és női szövetség erősítése, az ellenségkép helyett. Beszélgetés Bedő Imrével többek között az apák hiányáról, a monogámiáról és a valódi nemi szerepekről.

Mi teszi ellenséggé a férfit és a nőt?

Rengeteget dolgozunk azon, hogy a majdhogynem sztereotípiává merevedett tévhiteket lebontsuk és bemutassuk, hogy a férfi és a nő egymásnak mindig is ki voltak szolgáltatva, együtt dolgoztak és küzdöttek az életben maradásért. Az urbanizációval azt a fajta függetlenségünket feladtuk, hogy befolyásunk legyen arra, hogy mit eszünk, vagy milyen levegőt szívunk. Pénzből élünk, és ráadásul kétkeresős kényszer van, ami azt jelenti, hogy a családok zöménél a nő és a férfi bére nemhogy szükséges, hanem elengedhetetlen, hiszen még így is elfogy hó vége előtt. A globalizációnak köszönhetően a munkahelyeken versenyhelyzet alakult ki, ami a családokba is beszivárog. A férfiaknak a nőkkel kell versenyezniük, azonban ők ezt nem akarják. Pontosan azért, mert egy versenyt úgy lehet csak megnyerni, hogy érvényesíted a szellemi, lelki, fizikai erőfölényedet. Ha a férfi a férfival versenyzik, akkor minden eszköz megengedett és nem kell félni attól, hogy a másiknak bántódása esik. Minél feljebb jut az ember, annál keményebb a csata. A nőknek ez azért nehéz, mert ez a csata sosem fog elnőiesedni. A férfiak pedig a nőkkel vívott csatákból inkább kihátrálnak. A családokban is megjelenik a romboló verseny: ki keres többet, ki az okosabb, ki inkább a vezető stb.

Természetesen a verseny nem mindig rossz, de ma kifejezetten divatos lett például abban versenyezni, hogy ki a nagyobb áldozat.

Ez szétrombolja a világot, hiszen a férfinak és a nőnek is számtalan oka van, amivel megmagyarázza, hogy miért tolt ki vele jobban a világ.

Ha az áldozatiságunk megindoklásáról szól minden, az nem épít, csak lefelé húz. Ennek a megerősítésében sajnos nagyon sokat segítenek a pszichológusok és az újságírók is, akik olyan cikkeket írnak, amik kiszolgálják ezt a fajta önigazolást. Tehát adott a versengés, amiből a férfi menekülni akar, és otthonról is elüldözi, pluszban az áldozati szerep. Ez úgy néz ki, hogy amikor a férfi hazaérkezik a munkából, akkor ő is és a nő is elvárja, hogy őt illesse a nagyobb sajnálat.

Mit lehet tenni?

Az a család tud egyben maradni, ahol a férfi és a nő együtt tud dolgozni, teremteni. A közös házimunka az egyedüli lehetőség arra, hogy interakcióba lépjenek a párok. Nem azzal segíted a másikat, hogy dolgozol valahol és hazahozod a pénzt. Az a nullpont, a kiindulás, az origó. Kell az emberi interakció, ami nem lehet az, hogy az egyik nézi a tévét és a másik takarít, mert abból csak a feszültség van. De az igen, hogy egyik pucolja a krumplit, a másik darabolja, az egyik kiviszi a szemetet, a másik leszedi az asztalt.

Nem azért kell házimunkát végeznünk, mert huszonegyedik századi modern férfiak vagyunk, hanem azért, mert mindig is házimunkát végeztünk, csak ez régebben egy nehéz fizikai munka volt.

Ma nem kell befogni a lovat, viszont maradék házimunkák meg vannak, és ez az egyedüli lehetőség, hogy együttműködjünk egy nővel. Ha ezek nincsenek, akkor nincsen, ami összetartson egy házasságot.

Ha valaki más takarít és otthon nem kommunikálnak eleget, majd elmennek a wellnessbe és megpróbálnak pihenni, akkor az egy biztos út az elidegenedés felé. A közös szórakozás nem tart össze! Kizárólag a napi közös munka olyan feladat, aminek olyan terméke van, hogy tudnak neki örülni. Ezekben a kis örömökben a házaspárok egymásnak megbecsülést, kis pirospontokat adnak. Ezt tudat alatt adják egymásnak és ezzel megerősítik, hogy lám, mi együtt vagyunk, egyért vagyunk. Ezek nem olyan bonyolult dolgok. Azt kell tennünk, amit a nagyszüleink tettek, végezni a dolgunkat, együtt a családért, mert egy csapat vagyunk. Azt, hogy mi a férfi és női munka csak utólag találták ki. A nehéz fizikai munkát a férfi, a könnyedebbet a nő végezte, és abban állt az egyenlőség, hogy ezt reggeltől estig csinálták.

Az Ön életében a gyakorlatból következett az elmélet?

Kell valami gyökér, amire az ember ráépíti ezt a képet. Én azt néztem meg, hogy a mi kultúránk hogyan működik és működött több száz éve. Kifejezetten kerültem, hogy valami modern, amerikai pszichológiai irányba menjen el ez a kezdeményezés, mert azt egyszerűen nem lehet alkalmazni. Az erdélyi származásom miatt én nagyon szerencsésnek tartom magamat, a nagyszüleim egy olyan zsákfaluban éltek, amiből az emberek csak a vásárba jártak ki és azt is nagyon ritkán. Ott születtek, ott házasodtak, ott haltak meg. Én ebben a faluban töltöttem a gyermekkoromat és ott láttam az elmúlt ezer évet. Nagyon jól láttam, hogyan volt a férfi és a nő egymásra utalva, hogyan működött a család dinamikája, és ezeket könnyedén lehet alkalmazni ma is. Nincsen férfi, meg női szerep, ezek a tévében vannak, meg a színdarabokban. Van egy csomó feladatunk, hazamegyünk és irtjuk. Van egy közmondás: A gazda szeme hizlalja a jószágot. Ez azt jelenti, hogy jártomban-keltemben mindig a feladatot keresem, a felelősségvállalás területeit. Nem elkerülöm, hanem megoldom. Ha én nem teszem meg, akkor más nem fogja.

Sikeres közgazdászként, vállalkozóként miért kezdett el ezzel foglalkozni?

Családi indíttatás is. Az én felmenőim mind vidéki értelmiségiek voltak. Ugye ez azt jelentette, hogy egy faluban volt három értelmiségi, a pap, az orvos, a tanító.

Abszolút az volt a hozzáállás, hogy akinek megadatott, hogy többet tanuljon, többet tapasztaljon, többet olvasson, mint bárki más, annak nagyobb a felelőssége a többiek felé. Mindenkit magunkkal kell vinni, mert együtt, egymás között élünk.

Valószínű, hogy ez nagyon mélyen dolgozott bennem. Én azt szerettem volna, ha az életem végén azt érzem, hogy én mindent megtettem. Ha nem értünk egyet a körülöttünk lévő folyamatokkal, akkor ne szenvedjük azokat el, hanem legyünk a változás aktív résztvevői! Nagyon érdekes, hogy az elejétől fogva azt hiszik az újságírók, hogy vagy üzleti érdekből, vagy dühből kezdtem el ezt a missziót. Az, hogy valaki építeni akar és összefogásra buzdít egy jobb világért, majdhogynem elképzelhetetlen az embereknek. Pedig ilyen egyszerű ez.

Mostanában több cikk és egy magyar film is született a poligámia témájában. Nem kapja meg a másik oldaltól, hogy a monogámia és a házasság mennyire maradi dolog?

Nagyon erős a vágy a férfiak és a nők részéről is a harmónia iránt, hiszen annyi a trauma, annyi a válás. Ezt egyre inkább felismerik az emberek, én pedig nagyon határozottan képviselem, hogy a válás igenis egy hatalmas trauma. Nekem ne mondják azt, hogy a gyerekek ezt nem sínylik meg! Egyébként itt Magyarországon én kevés negatívumot kapok, ezt annak is tulajdonítom, hogy nagyon felkészült vagyok.

A második könyvemben ezt részletesen kifejtem, de egy egész előadásom szól arról, hogy a monogámia maga a társadalmi struktúránk alapja. A szexualitás és annak korlátozása a monogám szexualitásra olyan mértékű építő kő, amit ha kihúzunk, akkor az egész társadalmi struktúra, amit Európának hívunk, az összeesik.

Végsősoron maga a monogámia tette az európai civilizációt a vezető civilizációvá. Joseph Daniel Unwin a múlt században készített egy kutatást, ami egyedülálló módon a teljesség igényével készült. Unwin kimutatta, hogy százszázalékos korreláció van aközött, hogy az a civilizáció, ahol a szexualitást elengedik, kipusztul. Bármelyik korábbi civilizációt megnézhetjük (ő ezt meg is tette), a mezopotámiait, a sumért, az egyiptomit, a rómait, ahol ezt a dolgot felrúgták, az mind kipusztult. A monogámia egy koronaékszer. Ez nem valami olyasmi, amit hárman kitaláltak és okoskodva erőltetik, mint ma az összes alternatív ideológiát. Ez egy mélyre nyúló motivációs és együttműködésre ösztönző rendszer, ami hosszú évszázadokon keresztül bizonyította be, hogy működik. Egyébként az emberek vágynak is az általa megszerezhető célra, nyugalomra, harmóniára. A férfi sem nyolc évre kéri meg a nő kezét, hanem egy életre. Ha tudnánk a kapcsolat elején, hogy az csak x évre szól, akkor abba a házasságba senki sem akarna gyermeket szülni vagy nemzeni.

A teljes cikk elolvasható itt.

 

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.