Sri Chimnoy dalai és képei

“Idemásolom annak a levélnek (nagy részben) a szövegét, amit néhány éve egy újdonsült esztergomi plébánosnak írtam e-mailben, pár napja. Technikai okból nem jutott el a címzetthez, de aztán telefonon el tudtam mondani a lényeget.

… családommal turistaként Esztergomban jártam, ahol a következő tervezett koncertről láttam híradást színes utcai hirdetésen: Mountain silence meditatív koncert. Sri Chinmoy dalai. Belvárosi templom, Esztergom, Béla király u. 3.

Sri Chinmoy-jal kapcsolatban megosztom Önnel eddigi ismeretemet, ami szerintem megfontolandó a koncert terve szempontjából. Egy ismerősöm Sri Chinmoy elszánt követője volt. Rendszeresen meditált, a szobája falán ott volt Sri Chinmoy fotója, ami azért említésre méltó, mert ő, mint mondta, meditáció közben rendszeresen szellemi kapcsolatban volt a gurujával. Az ember erre persze hajlamos azt gondolni, hogy “képzelődik”.

Aztán elmesélte a következőt. Ő addig és még akkor is templomba járó katolikus volt és azt gondolta, hogy Sri Chinmoy követése meg a keleti meditáció folytatása összeegyeztethető ezzel. Miért is ne?

Viszont érezte, hogy Sri Chinmoy nem akarja, hogy ő keresztény legyen és templomba járjon.

Egy alkalommal meditáció közben szellemi tusakodás alakult ki köztük ebben a kérdésben. A lelki harc tetőfokán egyszer csak több dolog felborult a közelben álló asztalon anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna. Méghozzá egy vonal mentén, mintha egy láthatatlan kéz söpört volna végig rajta. Ezután a guru (vagy a nevében fellépő szellemi lény) visszavonult. Attól tartok, ha a csatát el is vesztette, a háborút megnyerhette, mert az ismerősömmel évekkel később már mint Sri Chinmoy legszűkebb köréhez tartozó aktivistával találkoztam, aki az állását is föladta és a guru külföldi központjába költözött. 

Úgy gondolom, hogy Sri Chinmoy esetében nyilvánvaló küzdelemről van szó a krisztusi tanítás és egy ezzel nyíltan ellenséges sötét szellemi erő – Sri Chinmoy ereje – között. Máskülönben mi mással lehetne magyarázni ezeket a tapasztalatokat?

Szerintem aligha lenne helyes, ha a Belvárosi templom helyt adna a tervezett koncertnek, hiszen ez azt sugallná, hogy Sri Chinmoy-jal minden rendben van a kereszténység szempontjából. Nem egy koncertlátogató számára kezdetét jelenhetné ez a koncert egy olyan útnak, amelyen ez az ismerősöm is járt. Csak ő már megtapasztalta a későbbi szakaszait is.

A fiatal plébános csak pár napja van ott, akárcsak a még fiatalabb káplán. Az együttes részéről éppen az átadás-átvétel napján keresték meg őket (jó időzítés), hogy tarthatnának-e a templomban egy koncertet, hozzátéve, hogy egy atya egy másik templomban már megengedte ugyanezt. A plébános erre megengedte, és mint mondta nekem, már nem vonhatja vissza a szavát, hiszen már nyilvánosan meghirdették.

Egyébként sem fog beszélni a guru ott, csak a zenéje hangzik el…”

Létrehozva 2023. május 8.