ENSZ 2015 utáni fejlesztési tervéről

Marguerite A. Peeters részletesen elemzi az ENSZ 2015 utáni fejlesztési tervét. Alább rövid kiemelések olvashatók az IIS 301-es számú jelentésének elemzéséből. A teljes szöveg Sallai Gábor fordításában a szerző hozzájárulásával letölthető PDF-ben a Katolikus Válasz blog oldaláról.

 Az IIS 301-es számú jelentése öt, összefüggő jelentés első része az ENSZ 2015 utáni fejlesztési tervéről, melynek elfogadásáról 2015. szeptember 25-27-én a New York-i csúcstalálkozón döntöttek. Bemutatja, milyen vezető szerepet játszottak szemantikai, politikai és ideológiai szempontból az ENSZ Titkársággal közvetlen partnerségben álló szakértők. Olyan normákat határoztak meg, melyeket az egész földön érvényesíteni kell: a világ átalakítása, az emberek és a bolygó egyensúlyának megteremtése, a szegénység felszámolása, a globális partnerség, az egyetemes célok stb. Az új célok az ENSZ hidegháború utáni konszenzusára épülnek, és a kairói és pekingi konferencia által meghatározott célokat is magukba foglalják. A főtitkár összefoglaló jelentése sem a családot, sem a vallást nem említi. A fenntartható fejlődés lesz az emberiség egyesítő alapelve, az egyesítés pedig az elvilágiasodott ENSZ zászlaja alatt történik. Összetett kérdések ezek, melyek gondos elemzést igényelnek. A többség, beleértve a vallási közösségeket is, nem vállalkozik erre, inkább a tömeggel tart.  […]

Sajnos a többség, beleértve sok vallási vezetőt is, vakon a tömeggel tart. Az uralkodó kultúra, ahol az ember többé már nem aszerint cselekszik, mi a jó és mi a rossz, mi az igazság, és mi a hazugság, mi a valóság és mi a valóság lebontása, nem ösztökél a megkülönböztetésre.

Önmagunk szeretete és az emberiség java iránti elkötelezettségünk miatt mégis elengedhetetlen, hogy elvégezzük a megkülönböztetés fáradságos munkáját. Ugyan ki szeretné veszélybe sodorni az emberi személyre és a személy szeretetre szóló hivatására épülő civilizáció békés fejlődését?

Vajon nem éppen ez után a civilizáció után vágyódik ma minden ember?

Az elemzés PDF formátumban az alábbi címre kattintva tölthető le:

Marguerite A. Peeters az ENSZ 2015 utáni fejlesztési tervéről: Az IIS 301-es számú jelentése

Létrehozva 2019. március 30.