Az Egyház négy megkülönböztető jegye - az egyháztan jelenlegi válsága (2)

alt

A II. Vatikáni Zsinat: A Lumen Gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról és az Egyház négy megkülönböztető jegye

Most azt vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg az Egyház négy jegye a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában, a Lumen Gentiumban. Mielőtt azonban belevágunk, fel kell idéznünk, hogy az Egyház történetében nem csak Ignác, majd sokkal később e zsinat foglalkozott az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltával. A figyelem mindvégig jelen volt, és kifejezetten előtérbe került XII. Piusz Mystici Corporis Christi kezdetű enciklikájával. Eszerint Krisztus egyetlen Teste az Egyház apostoli hitének összhangján és azon az egyetemes hivatásán alapul, hogy az egész emberiséget szentté tegye.

Piusz körlevele közvetlen előzménye volt a II. Vatikáni Zsinaton elfogadott konstitúciónak. Így meglepőnek tűnhet, hogy a Lumen Gentium nem tárgyalja külön az Egyház jegyeit, hanem csak a különböző egyházi témákon belül beszél róluk. Ennek ellenére a fontosságuk nyilvánvaló az egész szövegben, amely – mint azt várnánk – összhangban van Antiochiai Ignác gondolataival.

A konstitúció Ignáchoz hasonlóan mindjárt az elején hangsúlyozza az egység alapvető jegyét. A Zsinat számára Krisztus a világ világossága, és fénye látható módon felfénylik az Egyházban. Ezért „az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének” (LG 1) [30]. Miközben a jelenkori emberiség tagjai egyre közelebb kerülnek egymáshoz, még várat magukra, hogy „Krisztusban is megtalálják a teljes egységet” (uo.). Az egyházi egység alapvető témájának bevezetése után a konstitúció a Szentháromság mindegyik személyének szentel egy-egy bekezdést, ennek során pedig kifejti az Egyház többi megkülönböztető jegyét is.

Először is, az Atya már Ádám idejétől kezdődően és különösen az Ábrahámmal kötött szövetségkötéssel elhatározta, hogy a „Krisztusban hívőket a szent Egyházba hívja össze” (2) [31]. Ez a felhívás az idők végén teljesedik be, amikor a kiválasztottak mind „összegyűlnek az Atyánál az egyetemes Egyházban” (2). Másodszor, ami a Fiút illeti, az Atya Őt pontosan azért küldte a világba, hogy „Őbenne állítson helyre mindent (vö. Ef. 1,4–5.10)”. Ezért minden ember „erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitől eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk” (3). Az Eucharisztia „egyszerre jelzi és valósítja meg a hívők egységét” (3). Harmadszor, ami a Szentlelket illeti, Jézus, a megtestesült Fiú, miután bevégezte megváltó munkáját, elhívta a Szentlelket, hogy „szüntelenül megszentelje az Egyházat, s így a hívőknek Krisztus által az egy Lélekben megnyíljék az Atyához vezető út” (4). A „hierarchikus és karizmatikus ajándékok” révén a Szentlélek folyamatosan megújítja az Egyházat és elvezeti a „vőlegénnyel való teljes egyesülésre” (uo.). Miután pedig összefoglalta a Szentháromság mindegyik személyének munkáját, a zsinat levonja a következtetést: „Így az egyetemes Egyház úgy jelenik meg, mint «az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép»” (uo.) [32].

Az, ahogyan a zsinat e három bekezdésben kifejtette az Egyház négy jegyét, Ignácot visszhangozta. Az Egyház egységének forrása és végcélja a Szentháromság egységén alapul. A megváltás üdvrendjében ez az egység úgy valósul meg, hogy az Atyában egyesül minden Krisztusban hívő a Szentlélek által. Krisztus Testeként pedig az Egyház megtestesíti és előmozdítja az Atyával való közösséget a Szentlélekben. Így a tökéletes egység jegye jelen van az Egyházat Krisztushoz fűző jegyesi kapcsolatban is. A konstitúció későbbi részei nem csak megerősítik az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről mondottakat, hanem jobban ki is dolgozzák a tanítást. Testének fejeként Jézus, aki a Krisztus, a szentség jegyét ruházza az Egyházára, mivel a Szentlélek azt a szerepet tölti be benne, „melyet az életelv, azaz a lélek tölt be a testben” (7), és így a szentség életével itatja át. Minden ember megváltójaként és uraként Jézus az Egyházát az egyetemesség jegyével is felruházza: „Isten népének e katolikus egységébe tehát, mely előre jelzi és előmozdítja az egyetemes békét, minden ember meg van híva” (13).

A zsinat hozzáteszi azt is, hogy Krisztus az „összes nemzetből meghívott testvéreit Lelke közlésével titokzatosan a testévé teszi” (7) [33]. A Szentlélek hierarchikus és karizmatikus ajándékai révén pedig Jézus olyan struktúrát ad az Egyháznak, amely az apostoliság jegyét mutatja. Ez a jegy biztosítja, hogy a Lélek minden ajándéka és kegyelme úgy virágzik ki, hogy azzal az Ő Testét építi fel (uo.). A konstitúció hangsúlyozza, hogy Krisztusra mint alapra az apostolok „építik az Egyházat…(vö. 1Kor 3,11), és tőle kapja erejét és szilárdságát az Egyház” (6). Konkrétabban, a „római pápa mint Péter utóda örök és látható princípiuma és alapja mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének” (23). Jézus, hogy „a püspökség maga egy és osztatlan legyen, Szent Pétert a többi apostol élére állította, és benne alapította meg a közösség és a hit egységének örök és látható alapját és princípiumát” (18; vö. 19 és 20). A püspöki testületnek ez az egysége elsősorban a zsinatokon és a szinódusokon mutatkozik meg (vö. 23 és 25). A püspöki konferenciák szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a püspökök megtartsák „a hit egységét és az egyetemes Egyház egyedüli, isteni alkotmányát”, „minden püspök tartozik ugyanis erősíteni és megvédeni a hit egységét és az egész Egyház közös fegyelmét” (23). A hitbeli tanítás és az erkölcs egységét, amelyben megnyilvánul az Egyház négy jegye, a szentségek fejezik ki és táplálják, különösen az Eucharisztia. Ebben a szentségben egyesül ugyanis Jézus a legteljesebben földi Egyházával mint saját Testével, és ruházza rá egyetemes és apostoli szentségét (vö. 7) [34].

A Zsinat a reformáció által terjesztett téves nézetekre tekintettel azt is hangsúlyozza, hogy Krisztus szent Egyháza látható és láthatatlan is, és nem két különálló realitás, mintha a látható emberi eredetű, a láthatatlan pedig isteni eredetű lenne. Ez az igazság az Egyház szentségi voltára is vonatkozik, mivel a látható struktúráján és szentségi cselekedetein keresztül Krisztus kegyelme kiárad a hívőkre és a világra. Hasonlóan a Megtestesüléshez, amelyben a látható emberség egy a Fiú istenségével és így kinyilvánítja azt, a látható Egyház is egy a láthatatlannak a kegyelmeivel és kinyilvánítja azokat. A konstitúció hangsúlyozza, hogy az egy látható és láthatatlan Egyház „Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk” (8). Megállapítja továbbá, hogy „ez az Egyház e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik” (8). Az Egyház négy jegye tehát a Katolikus Egyházban van leginkább jelen spirituálisan és nyilvánul meg a legjobban láthatóan, mivel benne teljesen él. Ez a lét nem csak az Egyház egészében valósul és nyilvánul meg, de minden egyes helyi egyházban is. A helyi apostoli püspökkel egységben, különösen az Eucharisztia ünneplésében, „e közösségekben – jóllehet gyakran kicsinyek, szegények vagy szétszórtságban élnek – jelen van Krisztus, akinek ereje összefogja az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházat” (26) Ezt szem előtt tartva a zsinat világosan megjelöli és definiálja, kik azok, akik teljes mértékben tagjai az egy, szent, katolikus és apostoli Egyháznak.

Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében – a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel – kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. Az viszont nem üdvözül, aki beépül ugyan az Egyházba, de nem tart ki a szeretetben, és így «teste szerint» az Egyház kebelében marad, «szíve szerint» azonban nem. (14) [35]

Csak akkor lehet valaki az Egyház teljes tagja, ha osztozik a látható Egyház hitében, részt vesz a látható szentségeiben, közösségben van a látható struktúrájával és azáltal kormányoztatik. Ugyanis csak ekkor él valóban azon az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházon belül, amelyben a Lélek szentségének minden eszköze lakozik. Jelentőségteljes a zsinatnak az a megjegyzése, hogy ha valaki súlyos bűnt követ el és így nem tart ki a szeretetben, tagja marad az Egyháznak, de nem vesz részt többé az Egyház életében. Nem osztozik ugyanis már annak egy, szent, egyetemes és apostoli voltában, amely jegyek az egyházias szeretet eszközei, kötelékei és gyümölcsei [36].

Miután megvizsgáltam, mit tanít Antiochiai Ignác és a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciója, a Lumen Gentium az Egyház négy megkülönbözető jegyéről, most rátérek annak a válságnak a tárgyalására, amely véleményem szerint jelenleg az Egyházat sújtja. Olyan válságról van szó, amelyben az Egyház négy jegyét kifinomult, de jól leírható támadás éri. Ennek során nem csak Ignácra és a Lumen Gentium-ra fogok hivatkozni, hanem II. János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájára is, amelyben ő már azonosította az Egyház négy jegye ellen irányuló támadások egy részét, és világos választ adott rájuk.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share