Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.

Apostoli buzdítás katolikus férfiaknak, lelki fiaimnak

Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)

1. kérdés: Mit jelent katolikus férfinek lenni?

Ecce Homo – Íme, az ember

Minden férfinek, különösen ma, érett elfogadásra és megértésre kell jutnia, hogy mit jelent férfinek lenni. Ez nyilvánvalónak tűnhet, de a mi világunkban sok az eltorzult kép, és a zavar sok bizonyítéka van arra, hogy mi az igazi férfiasság. Elmondhatjuk, hogy a történelem során először az emberek annyira összezavarodtak vagy annyira arrogánsak, hogy megpróbálják meghatározni férfiasságukat vagy nőiességüket a saját definícióik szerint.

Jézus perének egyik meghökkentő pillanatában Pontius Pilátus minden evilági erejével, ezekkel a szavakkal mutatta be Jézust a tömegnek (Ecce homo latinul): „Íme, a ember!” Azt gondolva, hogy csak egy názáreti férfire mutatott, nem tudta felismerni, hogy az Isten által teremtett férfire mutatott – Az Ige testté lett, a Názáreti Jézus -, aki egyszerre teljesen Isten és teljesen ember, és a férfiasság tökéletessége. Földi életének minden pillanata a misztérium kinyilatkoztatása, hogy mit jelent embernek lenni – vagyis teljesen embernek és a férfiasság modelljének is.

Sehol máshol nem találjuk meg a férfiasság teljességét, mint ahogy az Isten Fiában. Csak Jézus Krisztusban találhatjuk meg a férfiasság erényének és erejének legmagasabb szintű megjelenítését, amire szükségünk van személyes életünkben és a társadalomban is.

Ami látható volt Krisztus földi életében, Istenfiúságának láthatatlan misztériumához vezet, valamint megváltói küldetéséhez. Az Atya elküldte Fiát, hogy kinyilatkoztassa, mit jelent embernek lenni, és ennek a kinyilatkoztatásnak a teljessége nyilvánvalóvá válik a kereszten. Azt mondja nekünk, hogy éppen ezért jött be a világba, hogy őszintén vágyik arra, hogy teljes mértékben nekünk adja magát.[1] Ebben rejlik a férfiasság teljessége; minden katolikus férfinek készen kell állnia arra, hogy teljes egészében átadja önmagát, hogy belépjen a résbe, hogy elköteleződjön a szellemi harcra a nők, a gyermekek és mások védelmére, az ördög gonoszsága és csapdái ellen!

Nézve a szekuláris világot, hogy mit tart „férfiasnak”, valójában azok a férfiasság árnyékai – vagy akár hamisítványai.

Nincs sportoló és nem számít hány díjat kapott; nincs politikai vezető és nem számít, milyen hatalommal rendelkezik; nincs előadóművész, üzletember vagy híresség és nem számít, mennyire imádják; nincs fizikai tulajdonság vagy izomerő; nincs intelligencia vagy tehetség; semmilyen díj vagy eredmény nem adhat férfiasságot a férfinak. A hírességeket bálványként imádni ebben az időben különösen kísértés, de a férfias identitás építése ilyen múló modellekre alapozva olyan, mint identitást építeni a homokra. Katolikus fiaim és testvéreim, csak egy biztos alapra tudjuk felépíteni a férfiasságot a sziklára, Jézus Krisztusra. Szabadítónkra tekintünk, hogy átalakuljunk Őbenne, hogy férfiak legyünk, olyanok, aminek elhívnak bennünket, és hogy mások is Őt láthassák bennünk.

Azonban nem csak nézünk Jézusra. Ténylegesen találkozunk Krisztussal a szentmisében, amikor Őt kapjuk ajándékul az Eucharisztiában. Ezért hívom paptestvéreimet, hogy ébresszék fel a transzcendencia érzését a férfiak szívében az áhítatos és gyönyörű liturgia által, segítve őket, hogy újra és újra felfedezzék Jézust az Eucharisztiában minden vasárnap. Kérem paptestvéreimet, hogy tanítsák meg a híveket a liturgia erőteljes igazságára különösen olyan módon, melyekhez a férfiak kapcsolódni tudnak. Megtanítani a férfiakat, hogy megértsék a szentmise teljességét és erejét, ennek elsődleges fontosságúnak kell lennie. Micsoda öröm Isten férfiainak, amikor olyan papok vezetik őket, akik magabiztosak saját férfiasságukban, és a hívásban, hogy részt vegyenek Krisztus jegyesi szeretetében, és nagylelkű, életet adó apaságukban!

Szentek, hitünk hősei

Ez az, amit az őseink, a szentek tettek két évezreden keresztül. Ahogy az Evangélium feltárja a férfiasság valóságát, megtalálhatjuk azt a szentek hősi tanúságában megélve.

A szentek az evangéliumok egyfajta folytatásai, így példákat adnak számunkra a szentség változatos útjairól. Így ahogy Jézus megmutatja nekünk a férfiasság tökéletességét, megtalálhatjuk azt a szentek hősi tanúságában megélve is, akiket Krisztus vezetett. Csakúgy, mint amikor egy törekvő baseball játékos ihletet kap a baseball hírességek csarnokában, úgy kell nekünk, férfiaknak nézni azokra, akik előttünk mentek, nézni rájuk ihletért és bátorságért, a jó harcban való küzdésért.

Gondolj a baseball játékosok különböző képességeire és talentumaira. Egy fiatal személy álmodhat olyan ütésről, mint Babe Ruth, elkapásról és dobásról, mint Willie Mays, Henry Aaron gyorsaságáról, Lou Gehrig és Jackie Robinson következetességéről és kemény munkájáról. Fiatal dobójátékosok álmodnának Cy Young és Randy Johnson dobásairól. Mivel látják, hogy ezen játékosok mindegyike különböző módon játssza a játékot, ez inspirálja őket a baseball szeretetére.

Mégis sokkal több, mint egy labdajáték, amit a katolikus férfiak keresnek. A szentekre, mint hősökre tekintünk, törekszünk Krisztushoz hasonlóan élni, eggyé válni Vele, ugyanakkor tanulni Tőle. Drámai módon, melyhez kapcsolódhatunk, a szentek élete azt mondja, hogy „Ecce homo!”, „Íme, az ember!” Ez az, amiről Szent Pál ír: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem”(Gal 2,20).

Minden férfinek döntést kell hoznia, hogy legyen védőszentje. Bár van sok másik, én tíz szent nevét ajánlom, akiket minden katolikus férfinek meg kell ismernie.

Minden szent neve mellett van egy erény, mely vele van kapcsolatban, valamint az a bűn, ami ellentéte ennek az erénynek. Amikor azonosítjuk a bűnünket és a szükséges erényt, meg tudjuk állapítani, hogy melyik szent közbenjárása lesz különösen hasznunkra:

• • Szent József (Istenbe vetett bizalom – önzés)
• • Keresztelő Szent János (Alázatosság – arrogancia)
• • Szent Pál (ragaszkodás az igazsághoz – középszerűség)
• • Szent Mihály arkangyal (Isten iránti engedelmesség – kicsapongás és lázadás)
• • Szent Benedek (imádság és Isten iránti odaadás – restség)
• • Assisi Szent Ferenc (boldogság – moralizmus)
• • Mórus Szent Tamás (integritás – megtévesztés)
• • Boldog Pier Giorgio Frassati (tisztaság – kéjvágy)
• • Szent Josemaría Escrivá (bátorság – világi félelem)
• • Szent II. János Pál pápa (a gyengék védelmezése – passzivitás)

Nem kell a távoli múltba tekintenünk, hogy megtaláljuk a hit hőseit. Tanúi voltunk Szent II. János Pálnak, aki megbocsátott merénylőjének, és miután visszanyerte az egészségét, fáradhatatlanul arra hívta a világot, hogy „tárjátok szélesre az ajtókat Krisztusnak”.[2] Idővel újra és újra buzdított: „Ne félj!” Ma a világ azon részein, ahol üldöztetés zajlik, látjuk az igazság bátor tanúit Szíria, Nigéria, Irak és más háborús országok legújabb mártírjai között. Emlékszünk huszonegy kopt testvérünkre, akiket éppen az elmúlt télen Egyiptom tengerpartján lefejeztek, és ahogy Ferenc pápa megjegyezte, „csak azért, mert megvallották Krisztust.”[3]

Férfiak, soha nem szabad elhinnünk, hogy a szentség és a bátorság a múlté! Te és én hívást kaptunk arra a szentségre, ami megmutatja Krisztust a világnak, ahogy azt őseink számtalan alkalommal megtették a történelem során, a Szentlélek indítását követve.

Valóban, a gonosz növekvő merészsége idején, minden férfinek nem kevesebbre kell felkészülnie, mint a mártírságra, bármi legyen is ennek formája, és hogy gyermekei és unokái is hajlandóak legyenek, hogy ugyanezt megtegyék.

Vajon az Úr nem fogja inspirálni tovább a férfiakat? Természetesen fogja, és folytatja továbbra is ezt! A mi aggodalmunk nem az, hogy vajon az Úr megadja-e nekünk a szükséges erőt, hanem az, hogy hogyan teszi ezt meg most. Hogyan indít bennünket Lelke, hogy felkeljünk és elutasítsuk a passzivitást az apanélküliség kultúrájában? Hogyan ad nekünk most belső erőt a pornográfia kultúrájában? Hogyan inspirál bennünket, hogy túljussunk önmagunkon és a technológián, a perifériákra, ahol szükség van Krisztusra? Hogyan inspirál most az Úr téged és engem, hogy félretegyük saját kényelmünkre vonatkozó aggodalmainkat, hogy szolgáljuk férfitársunkat, hogyan evezzünk a mélybe, lépjünk a résbe?

Határozottan bátorítalak, hogy ismerd meg a szentek életét. Ahogyan egy fiatal baseball-játékosnak sok hiánya lenne, ha soha nem tanulmányozta volna a Cooperstownban levő nagyokat, ezért hiányzik sok minden, ha tájékozatlanok vagyunk azokról a szentekről, akik előttünk járnak a végtelenül dicsőségesebb mennyei dicsőség csarnokaiban.

A katolikus férfi identitása

Most szeretnék beszélni veled identitásunkról Krisztusban. A fent említett szent férfiak többsége egészen más időkben élt, mint mi. Különböző kihívásokkal és elhívásokkal rendelkeztek, de egy közös volt bennük: Jézus Krisztus, aki valódi identitást adott nekik! Itt emlékezzünk a II. Vatikáni Zsinat bölcsességére: „Jézus Krisztus föltárja a férfit önmagának, és megmutatja magasztos hivatását.”[4]

Árnyaltan kísértésünk van arra, hogy máshol keressük identitásunkat. Mások véleménye, pályafutásunk sikere, vagyonunk, játékok, sport, hobbi, ruházat, tetoválás, otthonok és autók száma – mind olyan, ami kísért bennünket, hogy Krisztuson kívüli módon címkézzük vagy azonosítsuk magunkat. Míg ezek közül néhány az élet részévé kell, hogy váljon, de nem lesz lényegi részünk. Megváltva a Bárány vére által, „a mi hazánk azonban a mennyben van” (Fil 3,20). A világ nem adhat nekünk valódi identitást; „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14,8). Tudatában kell lennünk, hogy ha hamis identitások elterelnek bennünket, akkor is Jézus Krisztusban kell gyökereznünk.

Egyszerűen fogalmazva, identitásunk az örökkévaló Isten Fiának identitásában van. Megkaptuk a megkeresztelkedéskor, ahogyan Jézus keresztelésekor is világosan kiáltották a Jordán-folyónál: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11).

Amikor a megtérésről beszélünk, ennek az identitásnak az elfogadásáról és az ebben való növekedésről beszélünk. Amikor a bűnről beszélünk, akkor mindenről beszélünk, ami elszakít minket az identitásunktól, mint az Atya szeretett fiaitól. Mivel ez a mi identitásunk – az Atya Isten szeretett fiai -, meglepő-e, hogy az ördög heves küzdelmet folytat a férfiasság és apaság harcmezején napjainkban?

A keresztény megtérés folyamata magában foglalja az Isten szeretetének megismerését és a krisztusi testvériség megtapasztalását, aki az Atya fiaiként való identitásunkat a Szentlélekben mélyíti el. Ez élethosszig tartó célunk és szellemi harcunk.

Szeretett és szabad fiaim, akiket a harcba hívtak

Nézzünk János apostolra és a szeretett tanítványra, hogy betekintést nyerjünk ebbe a harcba. Az egyházhoz intézett első levelében Szent János háromszoros kísértésről beszél, mellyel mindannyian szembesülünk: testi kísértések, birtokvágy és büszkeség (1Jn 2,16-17). Nem minden bűn e három kísértéshez kötődik? János rátapint a harcra, mellyel mindannyiunknak meg kell küzdeni magunkban. Valójában Krisztus kifejezetten küzd ezen kísértések ellen, amikor találkozik sátánnal a sivatagban (Mt 4), és aztán utasítást ad nekünk a hegyi beszédben (Mt 6) arról, hogyan kell ezek ellen küzdeni.

Elfordulva a test szenvedélyeitől, Jézus elutasította sátán [a kőnek kenyérre változtatása] ajánlatát a sivatagban, és a hegyi beszédben kétszer parancsol ránk, hogy böjtöljünk (Mt 6,16). Figyeljük meg, hogy az Úr nem azt mondja, hogy „ha böjtölsz”, hanem „amikor böjtölsz.” A böjt önismereti képzés, kulcsfontosságú fegyver önmagad felett. Ha nem uralkodunk a szenvedélyeink felett, különösen az étel és a szex esetében, akkor nem tudjuk birtokolni saját magunkat és mások érdekeit helyezzük a sajátunk elé.

Amikor birtokvággyal megkísérti Jézust, sátán felajánlotta neki és „felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket” (Mt 4,8), de Jézus ismét elutasította őt. Ez mutatja nekünk, hogy Krisztus arra hív minket, hogy szabadok legyünk a kísértéstől, hogy megnyerjük a világot a lelkünk árán. Sátán gyakran nem személyeken, hanem tárgyakon keresztül csábít, mint például egy autó, egy ház vagy a legújabb, nagy sebességű technológiák. Nincs hiány üzenetekből, melyek megpróbálják megragadni a boldogságot a birtokláson keresztül. Emlékszünk a gazdag ifjú találkozására Jézussal, aki mennyire „szomorú” volt távozáskor, mert „nagyon gazdag volt” (Lk 18,23). Ferenc pápa emlékeztet bennünket: „Minél üresebb az ember szíve, annál többet kell vásárolnia, birtokolnia és fogyasztania.”[5] Jézussal arra hívnak bennünket, hogy találjuk meg és ne „csak beérjük” az élet egyszerűségét, ami szabaddá tesz bennünket küldetésünkre Krisztusban.

Sátán harmadik támadása Jézus ellen a sivatagban az Úr megkísértése volt a büszkeségre. Sátán azzal csábította Urunkat, hogy önző célokra használja hatalmát, de Jézus elutasította ezt a kereszt-nélküli dicsőséget, és az alázat útját választotta. A hegyi prédikációban nem egyszer, hanem kétszer alázatosságra késztet bennünket, amikor megismétli: „amikor imádkoztok” (Mt 6,5). Valóban, a büszkeség és az önbizalom elleni legnagyobb védelem, ha alázatosan fordulunk Istenhez az imában.

A szociális média új technológiái, ahol folyamatosan van megjeleníteni és megvitatni valónk, egyfajta bálványimádáshoz vezethet, ami felfal bennünket. Az őszinte ima megtart bennünket, és segít, hogy elkerüljük ezt a kísértést.

Férfiak, nincs semmi új abban, hogy a lelkipásztorok felszólítják a férfiakat erre a harcra, az Istenhez elkötelezett belső élet gazdagságára. Figyeljünk Szent II. János Pál szavaira, amikor krakkói érsekként 1962-ben beszélt a főiskolai hallgatókhoz:

„Egészen készen állunk foglalni vagy hódítani az élvezet, a nyereség, a haszon és a siker szempontjából, sőt az erkölcsi rendben is. Aztán jön az adás kérdése, és ennél a pontnál lelassítunk, mert nem vagyunk készek, hogy adjunk. Az az elem, ami annyira jellemző a nők lelki ábrázolásának más formáiban, ritkán érzékelhető a férfiaknál…  A Nikodémus típusú vallási magatartás jellemzi a tendenciát az odaadást illetően, melyet talán csak a felszínes diszkréció jellemez, de nagyon gyakran attól is félnek, hogy mások mit gondolhatnak… Ez a férfi katolicizmus nem elég bensőséges és mély; a férfi hívőnek nincs igazi benső élete… nekünk férfiaknak nincs elég mély benső életünk.”

Az ember teremtmény, Istennel kapcsolatban a szeretetet és bátorságot vételezi, mielőtt azt tovább tudja adni másoknak.

Nemo potest dare quod non habet, ez a híres mondás, melyet az Egyház latinul megalkotott erre az alapvető igazságra. Nem adhatod azt, amid nincs neked..

Anyánk, Mária, Isten szeretetének nagy fogadója saját testében a modell számunkra, katolikusoknak, de nem csak Mária – hanem mindegyik nagy szent, vagyis akik nagyon szeretnek az Egyház történetében. Nincs rövidebb út a szentséghez, ahhoz, hogy nagy katolikus férfiak legyünk, amire elhívásunk van. A belső küzdelem mellett nincs rövidebb út, amit mindannyiunknak el meg kell tenni!

Ahogy fejlődünk Isten szeretetét és irgalmát fogadni az imádságban és szentségben, az Úr bizonyosan ad nekünk fegyvereket a „jó harchoz”, amit Szent Pál is megnevez, amikor ezt írja:

„Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.”. (Ef 6,11-17)

Kísértést érezhetünk arra, hogy azt mondjuk: „Amikorra ez a háromszoros csata mögöttem lesz, elkezdhetem élni a szentségi életet”, de ez hazugság! Pontosan e harc folyamán válunk szentekké.

Ahogy Boldog Pier Giorgio Frassati mondta: „Hit nélkül élni, anélkül, hogy örökséget kellene megvédeni, az igazságért való állandó küzdelem nélkül, az nem élet, hanem létezés.”

Te és én csak létezünk? Vagy megéljük keresztény hitünket, valóban élő férfiként? Emlékezzetek XVI. Benedek emeritus pápa híres szavaira: „Nem kényelemre születtél; nagyságra születtél.” Bármilyen nagyság, amit katolikus férfiként kiérdemlünk, ettől a szentségért való küzdelemtől függ. Ugyanazt a harcot vívta Jézus Krisztus a sivatagban, és ugyanazt a harcot vívták meg keresztény elődeink azért, hogy a hitet átadhassák. Jaj nekünk, ha nem vesszük fel a Lélek fegyvereit – melyeket ingyen nyújt számunkra – és nem fogadjuk el bátran és hálásan ezeket! Bátorságra, bizalomra és Isten végtelen erőforrásaira való alázatos ráhagyatkozásra van szükség. Előre! Lépj a résbe!

[1] Általános audencia, 2015. április 15.

[2] Nyitó mise, 1978. október 22.

[3] 2015. február

[4] Gaudium et spes, 22

[5] Laudato Si, 204

Létrehozva 2023. október 24.